A Budapest Bank legfrissebb Agrárgazdasági Indexéből kiderült, hogy a gazdák elkötelezettek a precíziós technológiák mellett, a megkérdezettek fele már jelenleg is használja a legmodernebb eszközöket. Egyre többeket győznek meg az eredmények, a tavalyi évhez képest 5 százalékponttal többen, már a cégvezetők 12%-a jelentette ki, hogy – bár még eddig
A zsoldoshadsereg óriási üzlet és a zsoldoscégek a világ fegyveres konfliktusaiban megkerülhetetlen tényezővé váltak. Az ezredforduló óta gyakorlatilag minden nagyobb incidensben tevékenyen – időnként túl tevékenyen – vesznek részt. A hibrid hadviselés megjelenésével, ahol már messze nem a szemben álló felek hadseregének létszáma és arzenálja dönt
Jelentős mértékben, de csak átmenetileg csökkent a légszennyező anyagok kibocsátása világszerte a koronavírus-járvány feltartóztatására elrendelt 2020. évi korlátozások idején - mutatta ki a Meteorológiai Világszervezet idén először összeállított levegőminőség és klíma jelentésében.
Visszafordult Budapestre az Ibéria légitársaság Madridba tartó repülőgépe vasárnap délután - mondta el az MTI megkeresésére a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.
Előbbre hozták az amerikai egészségügyi hatóságok az ország első Covid-19 miatti halálozásának dátumát: már tavaly január 9-én elhunyt egy kansasi beteg.
Vége a nyárnak, itt az összegzés ideje. Ráadásul az augusztus mindig különleges időszak a belvárosi ingatlanpiacon, mind a kiadó, mind az eladó, mind pedig az Airbnb lakások piacát tekintve.
Az Ötöslottó 2021/35. heti nyerőszámainak sorsolását ezúttal is élőben közvetítte a Pénzcentrum. Telitalálatos szelvény ugyanakkor nem született, ezért jövő héten a várható főnyeremény 848 millió forint lesz.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) megerősítette, valóban sikerült Perseverance űrszondájának begyűjtenie az első kőzetmintát a Marsról - írta a BBC hírportálja vasárnap.
Izrael lehetővé teszi, hogy szeptember 19-től meghatározott országból érkező kisebb külföldi turistacsoportok belépjenek az országba, a turizmus újraindításáról szóló pilot program keretében – írja a kormány bejelentésére hivatkozva a Reuters.
Amerika első számú járványügy szakembere, Anthony Fauci az emlékeztető oltásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a Pfizer booster oltását hamarosan jóváhagyhatják az egészségügyi hatóságok, de a Modernáéra még várni kell – számol be a hírről a Reuters.
Romániában háromezer fölé emelkedett vasárnap a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma. Legutóbb május végén foglaltak el ennyi kórházi ágyat a koronavírusos betegek.
A Doge meme NFT tokenizált töredékrészvényeinek értéke összesítve eléri a 300 millió dollárt A Dogecoint ihlető NFT tokenjeiből egy aukción 45.1 millió dollárnyi kelt el, így a kollekció összértéke elérte a több mint 302 millió dollárt. Doge eredeti képét, ami…
Soha nem látott népszerűségnek örvendett a belföldi pihenés szinte régióktól függetlenül idén nyáron – mondta az InfoRádiónak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
A kormány idén is elindítja a Magyarország 365 fotópályázatot, amelynek célja, hogy bemutassa Magyarország büszkeségeit, valamint lehetőséget adjon eddig nem ismert amatőr és profi fotósoknak - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.
Jövő év végén megkezdődik a vakcinagyártás a debreceni nemzeti oltóanyaggyárban - erősítette meg az innovációs és technológiai miniszter vasárnap a helyszínen, amikor elhelyezték a leendő üzem alapkövét a Debreceni Egyetem innovációs parkjában.
Az Álarcos énekes legújabb évadában nem csak Istenes Bence szőkére festett haja, de az új nyomozók is hasítottak. Két leleplezéssel indult a harmadik évad. Vadonatúj, szemkápráztató álarcokkal mutatkozott be a világ legőrültebb és legrejtélyesebb showműsora, az Álarcos énekes harmadik szériája. Az új szabálynak köszönhetően Szandi, Szabó Zsófi, F
A rozsdamentes acél alacsony karbantartási igénye, vonzó megjelenése, valamint egyedi tulajdonságai miatt kiváló választás többféle mérnöki alkalmazáshoz. Marcus Schneck, norelem ügyvezető igazgatója a rozsdamentes acél előnyeit veszi górcső alá, és megvizsgálja a különböző alkalmazásokat, amelyekben rozsdamentes acél gépelemeket lehet alkalmazni.
Barabási Albert-László neves hálózatkutató úgy véli, hogy a vakcinának köszönhetően minden eszköz megvan arra, hogy a pandémia ellen harcoljunk. Mégis szemben állunk egy új hullámmal, a vakcinát elutasítók hullámával. A fizikus arról is beszélt, hogy személy szerint tovább fenntartotta volna a védettségi igazolványt, de szót ejtett az egészséges ét
A 18–49 éves magyar nők nagy része havi 1-2 alkalommal szexel, de ugyanennyien vannak azok is, akik ezt havi 10-12 alkalommal is megteszik. A házasok jóval ritkábban bújnak össze, mint a párkapcsolatban élők, és a harmincasok élvezik a legrendszeresebben a nemi örömöket – derül ki a JOY Magazin legfrissebb kutatásából. Magyarország egyik legnépszer
A 30 éves Magyar PR Szövetség jubileuma alkalmából újragondolta évente kiosztásra kerülő, a legjobb PR gyakorlatokat díjazó versenyét, így a magyar zsűri mellett egy teljes jogú nemzetközi zsűri is értékelni fogja az angolul is beérkező pályamunkákat. A 11 fős nemzetközi zsűri tagjai között más országok PR szövetségének elnökei, nemzetközi szerveze
Újabb sportcélú beruházás indul el Kisvárdán, Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter városában. A projekt körül több furcsaság is van, a szálak a nyertestől a Várda Sport Egyesületig vezetnek.
Mekkora a hiteltörlesztési moratóriumban résztvevő lakossági és vállalati hitelállomány? Erről kérdeztük a kereskedelmi bankokat. A részvételi arány az idő múlásával jellemzően csökken, mivel a hitellel rendelkezők egyre jobban megerősödnek a gazdaság újraindulásával párhuzamosan. A régiós tapasztalatok alapján a moratórium lejárta után a lakossági
Az állampapír-vásárlás is nemzeti sporttá vált, mióta a bankok nem kínálnak magas kamatokat a megtakarításokra. De melyik kötvényt vegyük? Milyen alternatívák vannak? Miért ne tegyünk mindent egy papírba? Mi mindent érdemes tudni, mérlegelni a döntés előtt?
Adócsökkentésekkel a munkáltatók által is támogatható az a javaslat, hogy bruttó 200 ezer forintra emelkedjen a minimálbér Magyarországon – mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. A LIGA Szakszervezetek elnöke szerint a garantált bérminimum, esetében még nagyobb emelésre van szükség, mert csak így állít
Július 15-től Balázs Péter kereskedelmi igazgatóként csatlakozott az online hitelek specialistájához, a Cofidishez. A fogyasztási hitelek területén kifejezetten széleskörű tapasztalattal rendelkező szakember egyúttal a marketing, a termékmenedzsment és a CRM területért is felel. Érkezésével szervezeti átalakításra is sor került a pénzintézetnél.
A magyar piac számukra szabad, a Népszabadság megszüntetése szerinte indokolható volt pénzügyi szempontokkal, az Axel Springerrel kötött üzlet után pedig várhatóan digitális felületekkel erősít Magyarországon. A svájci családi vállalat elnöke, a magyar médiapiac egyik legbefolyásosabb szereplőjével, Michael Ringier adott interjút a Forbes.hu-nak.
Csak úgy tudja elképzelni a bruttó 200 ezer forintos minimálbért a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, ha nagyon jelentős mértékben csökken a szociális hozzájárulási adó. Ha ez nem valósul meg, akkor a 20%-os béremelés miatt nagyon sok vállalat kerül nehéz helyzetbe, ez elbocsátásokat és vállalati csődöket eredményezhet. Rolek Ferenc, a
Egy volt Google-mérnök 2018 tavaszán vetette papírra gondolatait a Bitcoin jövőjéről. A nemzetközi közösség azóta is a témáról írt egyik legjobb anyagnak tartja a kissé hosszúra nyúlt cikket, és nemrégiben 150 000 dollárt dobott össze arra, hogy az nyomtatott formában…
Az év utolsó harmadához közeledve nem árt a cég költségeit górcső alá venni, ellenőrizni az értékcsökkenési leírás elszámolását is. Ez a látszólag egyszerű tétel is okozhat kellemetlen meglepetéseket egy adóellenőrzés során.
Amerikában és Európában is zömmel csökkentek az árak. Chicagóban a búza egy hét alatt 1,5 százalékot, a kukorica 5,5 százalékot, a szójabab 2,7 százalékot, a repce pedig 2,9 százalékot vesztett értékéből. Európában a malmi búza 2,5 százalékkal, a kukorica 0,9 százalékkal, a takarmánybúza pedig 2,8 százalékkal lett olcsóbb. A repce kivételt jelentet
A díjmentes kápéfelvét bevezetésekor az átlagkeresethez plusz költség nélkül hozzá lehetett jutni. Jelenleg éves szinten több mint 40 ezer forintba kerülhet, ha valaki a mostani átlagbér összegét bankjegykiadóból (ATM) veszi ki. Ez a kiadás egyébként a legnagyobb körültekintés mellett is 18 ezer forintra rúg.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőfokú képzésekkel is ösztönzi az innovációs szakemberek utánpótlás-nevelését és a fiatalok vállalkozóvá válását – közölte a tárca pénteken az MTI-vel. A közleményben kiemelték: az első országos egyetemi startup képzést, a Hungarian Startup University Programot (HSUP) már a tavalyi bemutatkozó tan
Előbbre hozták az amerikai egészségügyi hatóságok az ország első Covid-19 miatti halálozásának dátumát: már tavaly január 9-én elhunyt egy kansasi beteg.
Európában még mindig elmarad az infláció az amerikaitól, azonban az augusztusi 3 százalékos áremelkedés már tízéves csúcsot jelentett. Éppen ezért lesz nehéz helyzetben a héten az Európai Központi Bank, melynek lassan a szigorításon kellene gondolkodnia. Itthon is fontos inflációs adat érkezik a napokban, ami az utóbbi időszakban diadalmenetet prod
Nagyszabású beharangozó kampánnyal, tele legekkel robbant be az őszbe Buda legújabb és egyben legnagyobb plázája, a szeptember 17-én nyitó Etele Plaza. A Futureal-csoport grandiózus projektjének bevezetésén a kampány stratégiai és kreatív ügynöksége a Republic Group dolgozott, a bevásárlóközpont teljes arculatát, vizuális kommunikációját megtervez
Húsz év szünet után idén szeptemberben újra elindult a papírgyártás és feldolgozás nappali szakképzése Magyarországon, Dunaújvárosban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) és a Vajda-Papír együttműködésében - tájékoztatta a Vajda-Papír az MTI-t hétfőn.
A tálibok ígérete szerint hétfőn megnyithatják a kapuikat a magánegyetemek Afganisztánban, de az ország új urai a tanév kezdetéhez időzített rendeletükben kikötötték, hogy a diáklányoknak kötelezően nikábot kell viselniük - kendőt, amely eltakarja az arcot, de van rajta kivágás a szemnek -, illetve az egész testüket takaró fekete ruhát, úgynevezett