Az elmúlt 24 órában 345 új koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, ami 32%-os növekedés a múlt csütörtök reggel közzétett adathoz képest – derül ki a koronavírus.gov.hu adatközléséből. Sajnos elhunyt újabb 3 beteg a fertőzés következtében. A kórházban ápoltak száma 215 főre emelkedett, ami csaknem 3 hónapos csúcs, a lélegeztetőgépre szorul
A rendszerváltás utáni évtizedek egyik legjelentősebb hazai filmgyártójává vált, a Muhi András által alapított és vezetett Inforg Stúdióról, alkotásairól szóló nagyszabású kiállítás nyílik szeptember 25-én Szentendrén a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében. A kísérletezés szabadsága – Inforg Stúdió 2000–2010 címmel a MűvészetMalomban megtekinthet
Elizabeth Warren amerikai szenátor “új árnyékbanknak” nevezi a kriptopiacot, miközben a szabályozók a lehetséges szabályozási döntésekkel küzdenek. A New York Times nemrégiben megjelent riportja szerint a kripto banki térnyerése nagy feltűnést keltett Washingtonban. A szabályozó hatóságok nagy erőkkel dolgoznak azon,…
A kormány idén júliusban ismét lehetővé tette, hogy az augusztus végéig sikeresen záróvizsgázók nyelvvizsga nélkül is átvehessék diplomáikat. Az egyetemek a nyári döntés alapján mostanáig mintegy tizenegyezer végzős hallgató oklevelét állították ki - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Kimaradhatnak a fenntartható alapokat övező befektetői őrületből az indexkövető és tőzsdén kereskedett alapok, mivel nehézségekbe ütköztek az EU új, fenntarthatósági (SFDR) irányelvének való megfelelésnél - írja a Financial Times.
A magyarok több mint harmada halasztott már el vásárlást, hogy később kuponnal olcsóbban szerezhessen be egy terméket, 40 százalékuk pedig olyasmit is vett az akciók miatt, amit eredetileg nem szándékozott megvásárolni – derül ki Reacty Digital reprezentatív kutatásából, amelyet a JOY Magazin megbízásából készített. A kutatás arra is rávilágított,
Megkezdődött a kereskedés az OXO Technologies Holding részvényeivel a BÉT Xtend piacon. A technológiai befektetésekkel foglalkozó társaság korábban a BÉT középvállalati szolgáltatáspalettájának több elemét is igénybe vette: 2019 óta a BÉT50 közösség tagja, 2020 júniusában részt vett a BÉT zártkörű, vállalatok és potenciális befektetők együttműködés
Csütörtökön is gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így továbbra is 350 felett jár a jegyzés. A devizapiac ma elsősorban az EKB kora délután érkező kamatdöntésére fókuszál, hiszen lassan az eurózóna jegybankjának is el kell kezdenie felkészíteni a befektetőket a közelgő szigorításra.
Fontosak az egyéni döntések, de önmagukban nem sokat érnek: a klímakatasztrófa elkerüléséhez rendszerszintű változások kellenek. Többek között erről szól a vezető amerikai klimatológus, Michael E. Mann idén megjelent könyve.
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma júliusban 2020 azonos hónapjához viszonyítva 8,1%-kal nőtt, de 11%-kal elmaradt a járvány kitörése előtti év, 2019 júliusához képest, közölte a KSH. A külföldi vendégek ált
Négy év alatt a felére csökkenti az egy céges autójára eső károsanyag-kibocsátását az SAP Hungary. Az új cégautó-beszerzési szabályrendszer sikerét jól mutatja, hogy a türelmi idő ellenére is csak minden ötödik autócserénél jön képbe hagyományos benzinüzemű jármű.
A szeptember köztudottan a leggyengébb hónap a tőzsdéken, ennek megfelelően a korrekcióvárás is felerősödött, napi szinten érkeznek neves befektetési guruktól az újabb és újabb figyelmeztetések, hogy jöhet az összeomlás. Jim Cramer, a CNBC sztárműsorvezetője is beállt a sorba, hat dolgot sorolt fel műsorában, ami miatt a befektetők szeptemberben ag
Tavaly 16 éves rekordot döntött a fővárosi lakosság vándorlásból származó csökkenése. Magyarország egyetlen területén sem volt hasonló veszteség. Az elmúlt években ugrásszerűen nőtt viszont a községek népszerűsége.
Az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés keretében 1,5 milliárd forintos keretösszeggel lepárlási támogatást biztosít a borászatok számára – közölte Nagy István agrárminiszter.
Sikeresen lezárta az Árpád Center értékesítését 2021 nyár végén a ConvergenCE. Az Árpád híd és a Váci út szegletében található irodaházat az Investum Kft. vásárolta meg. A tranzakció során a ConvergenCE-t a Cushman & Wakefield képviselte.
Történelmi léptékű fejlesztési lehetőség előtt áll a hazai élelmiszeripar: az augusztus közepén megnyílt, mintegy 200 milliárd forintos keretösszegű, az Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztését célzó felhívásra folyamatosan várják a pályázatokat.
Az olajszennyezéssel járó balesetek óriási problémát jelentenek a környezet számára, állatok és növények millióinak halálát tudják okozni. Ezen a problémán segíthet egy baktériumfaj, amit az Északi-sarkkörön találtak meg, és ami képes lehet lebontani az olajat.
A Magyar Turisztikai Ügynökség őszi országos forgalomélénkítő kampányt indít, amelynek a fókuszában a hazai borrégiók állnak. A cél a turisztikai szezon meghosszabbítása és a borvidékek egyediségének, sokszínű kínálatának bemutatása. Ezzel egyidőben elindul a megújult bor.hu, amely még gazdagabb tartalommal és praktikus funkciókkal segíti a turistá
Növekvő verseny várható a nemzetközi vetőmagpiacon az elkövetkező évtizedekben. Az exportorientált hazai ágazatnak ezen kívül a klímaváltozás hatásaival is számolnia kell, hangzott el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén. A rendezvényen a Vetőmag Szövetség-díját idén Pintér Zoltán vette át a kukorica növénynemesí
Egy nem hétköznapi vállalatépítő sztorit mutatunk be, ami megérdemli, hogy címlapokra kerüljön. A csomagolástechnika iparban sikeresen működő StancPack és Royalpack cégekből álló StancPack Csoport történetében benne van minden a magyar gazdaság sajátosságaiból: feltörekvő és kockázatvállaló fiatal menedzserek útkeresése és megállapodása, a generáci
Izraelben javulnak a koronavírus-járvány adatai, csökken a fertőzési ráta, és stabilizálódott a súlyos betegek száma - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
Augusztusban ismét nőtt az infláció, a júliusi 4,6 százalékról 4,9 százalékra – az általános drágulás persze minden területen másképp érvényesül. Van tehát, aminek az ára drasztikusan megemelkedett, de bizonyos termékek átlagára még olcsóbb is lett egy hónap alatt. Annyi biztos, hogy hiába az elemzők pozitív jóslatai és az MNB közbeavatkozása, az á
Az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés keretében 1,5 milliárd forintos keretösszeggel lepárlási támogatást biztosít a borászatok számára – közölte Nagy István agrárminiszter.
Szeptember 25-én különleges helyszínen, a hazai könnyűzenei élet nagyágyúival ünnepli 30. születésnapját a nemzeti lottótársaság. Exkluzív show keretén belül Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, valamint Lotfi Begi és meglepetésvendégei is színpadra lépnek az idén újra megrendezésre kerülő ingyenes Szuperkoncerten a megújult Puskás Aréna Szo
Az Európai Bizottság döntése alapján 2022 és 2025 között, mintegy 22 milliárd forintnyi forrás állna rendelkezésre a Brexit miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok számára Magyarországon.