A kontinentális Európa legsúlyosabb politikai fejleménye az utóbbi hetekben a Berlin és Párizs közötti kapcsolat befagyása. Az ukrajnai háború az európai egyensúly felborulásával a francia-német viszonyt is destabilizálja. Káncz Csaba jegyzete.
Egy kormányrendelet tervezete szerint 2023 júliusától csak annak folyósítanák a szabad felhasználású Diákhitel 1 hitelt, aki egy meghatározott banknál nyit számlát - írja a Telex.
A hazai lakásbiztosítások népességre jutó aránya jelenleg 73-74% körül mozog, amely nemzetközileg is jónak tekinthető, de a hazai lakások közel 2/3 része alulbiztosított a megváltozott piaci körülmények miatt. A szerződéssel rendelkezők közel fele szenvedett már el kisebb-nagyobb káreseményt – derül ki a Signal Iduna Biztosító felméréséből -, így s
A kormány jogszabálytervezete szerint a következő tanévtől a szabad felhasználású diákhitelt csak egy meghatározott banknál nyitott számlára kaphatnák meg az igénylők. A kötelező pénzintézetet közbeszerzéssel választanák ki – írja a Bank360.hu.
Magyarország a következő mintegy harminc évben el kívánja érni, hogy az ország ne fogyasszon többet 3-4 milliárd köbméter gáznál évente, szemben a jelenlegi 11,5 milliárd köbméterrel; 2050-re az ország területén termelt, nem fosszilis eredetű energia segítségével csökkenhetne jelentősen kitettsége a külföldről érkező gáztól - jelentette ki a techno
Jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás, egy új kutatásból pedig kiderült, hogy a lakosság kétharmada egyetért. Ennyien kötöttek ugyanis lakásbiztosítást, a motivációk közt pedig kiemelt helyet foglal el a hitelfelvétel, a környezeti károk és betörések is.
Csuja László és Nemes Anna egy női testépítőről szóló, Szelíd című alkotása a fődíjat, a K. Kovács Ákos rendezésében készült Branka pedig a legjobb rövidfilm közönségdíját nyerte el a 15. CinEast közép-európai filmfesztiválon Luxemburgban - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t hétfőn.
Budapesten tartotta éves közgyűlését az Európai Dietetikus Szövetség. A 27 európai tagállam dietetikusi szervezetét magában foglaló federáció ez alkalomból kiadta a Budapest Nyilatkozatot, amelyben leszögezték, hogy mindenkinek joga van a megfelelő táplálkozáshoz. A dietetikusok alapvető szerepét pedig abban látják, hogy e jog érvényesítésében szak
Lépni kellett, ezért most a vállalatok kapnak segítséget a Széchenyi Plusz program keretén belül - írja közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
Péntektől újra kinyit Miskolctapolcán a Barlangfürdő a helyi vállalkozások összefogásának köszönhetően - mondta Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Bokik) elnöke hétfőn az MTI-nek.
2022 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 497 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és
Jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás, az Uniqa egész Magyarországot lefedő kutatásából pedig kiderült, hogy a lakosság kétharmada egyetért. Ennyien kötöttek ugyanis lakásbiztosítást, a motivációk közt pedig kiemelt helyet foglal el a hitelfelvétel, a környezeti károk és betörések is.
Az infláció megfékezése, a recesszió elkerülése és a vállalkozások megerősítése érdekében a kormánynak be kellett avatkoznia, ezért elfogadva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) kérését arról határozott, hogy a lakossági kamatstopon túl, az államilag nem támogatott, változó kamato
Budapesten, Szabolcsban és Somogyban is drón segítette a rendőröket a szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya 2022. október 18-án délelőtt egy forgalmas belvárosi csomópontban ellenőrizte a szabályok
Jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás, az UNIQA egész Magyarországot lefedő kutatásából pedig kiderült, hogy a lakosság kétharmada egyetért. Ennyien kötöttek ugyanis lakásbiztosítást.
Tavaly márciusban 55 ezren voltak, most már 141 ezren élnek érvénytelen taj-számmal. Az elmúlt másfél évben két és félszeresére nőtt a társadalombiztosítási rendszerből kiesettek száma – olvasható a Népszava nyomán a hvg.hu oldalán.
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta az egységes töltőkről szóló irányelvet, amely szerint számos elektronikus eszközt, köztük a mobiltelefonokat, táblagépeket és digitális fényképezőgépeket C típusú Usb-porttal kell ellátni 2024 végétől - erről tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Az MNB témavizsgálatának megállapítása szerint a biztosítók döntően megfelelően alkalmazzák a tavaly életbe lépett új kárrendezési szabályokat, így csak kisebb hiányosságok merültek fel. Vizsgálata nyomán a jegybank összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki hat biztosítóra a károsultak felé történő tájékoztatások elmulasztása,
Több ezer fény- és világítástechnikai termékre – LED-lámpákra, izzókra, mozgásérzékelőkre és fényvetőkre – licitálhatnak november 3. és 6. közt az érdeklődők a NAV árverésén.
Várhatóan 10 százalékkal, 32-33 ezer forintra nőhet a kötelező biztosítás éves átlagdíja a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége szerint. A becslés a 2010 előtt beszerzett autókra vonatkozik. A drágulás oka a szakértők szerint az autók gyakoribb használata, a javítói óradíjak és az alkatrész árak emelkedése.
A BUBOR-hoz kötött kamatozású céges kölcsönökre is kiterjesztik a kamatstopot 2023. június végéig, amely nagyságrendileg 2000 milliárd forint értékű hitelállományt érint. A Bankmonitor szakértőinek számítása szerint ez egy 50 millió forintos folyószámlahitel esetében mintegy 2,4 millió forint megtakarítást jelent egy vállalkozás számára.
A novemberi határidős TTF gázkontraktus ára 17 százalékos eséssel 94,5 euróra csökkent, már majdnem ott van, ahonnan június közepén elindult a jelentős drágulás.
Rishi Sunak volt pénzügyminiszter a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetője, így ő lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke - jelentette be hétfő délután a vezetőválasztási folyamatot irányító tory frakcióbizottság elnöke.
A felmérések szerint az amerikaiak kétharmada aggódik a recesszió miatt, így újra előtérbe került a megtakarítások fontossága. Pénzügyi szakértőket kérdeztek arról, hogy mennyi félretett pénzünknek kellene lennie váratlan helyzetekre, a különböző életszakaszokban.
Egymillióan dolgozhatnak home office-ban az energiaválság hatására – a Távmunka Szövetség előrejelzése szerint. Többen, mint a koronavírus járvány alatt. A munkáltatók továbbra is havi 20 ezer forintot állhatnak adómentesen az otthonról dolgozók költségeiből, miközben egy áltagos család kiadása 26 ezer forinttal emelkedhet a rezsicsökkentés korláto
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján tájékoztat egy fehérjeszelet visszahívásáról. A termékvisszahívás oka, hogy a csomagoláson nincs feltüntetve a mogyoró mint allergén összetevő, így az érzékenyeknél ez allergiás reakciót válthat ki.
„A Signal Iduna Biztosító közel 90 000 lakásbiztosítási szerződése esetében az idei évben már 13 000 káresemény történt és 1,2 milliárd forint értékben járultunk hozzá az ügyfelek kárainak enyhítéséhez és az otthonuk helyreállítási költségeihez.”
A kormány nyáron még azt mondta: dolgoznak azon, hogyan támogathatják azokat, akiket az áremelés a leginkább sújt. Gulyás Gergely szerint a kormány pillanatnyilag ennyi segítségre képes, és így is itt a legnagyobb a rezsitámogatás Európában. Hogy mennyivel nőttek az árak Nyugat-Európában, és ez mennyivel jelent több terhet az ott élőknek, azt megtu
Ismét pályázhatnak támogatásra a mezőgazdasági kisüzemek, a kérelmeket november 17-étől a hónap végéig várják – jelentette be az agrárminiszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Egy egész nemzedékre szóló feladat lesz Ukrajna újjáépítése, amelyet úgy kell végrehajtani, hogy a jövendő EU-s tagország az egységes belső piac részévé válhasson - mondta Olaf Scholz német kancellár Berlinben.
A hétfő esti közlönyben a kormány kihirdette a Széchenyi Kártya Program folytatásáról szóló határozatát, melyben feltüntette, hogy mindezt az állami költségvetésből milyen keretösszeggel támogatja.
Mostantól lekérdezhetik az állattartók a késve jelentett eseményeket a Nemzeti élelmiszerlánc-gazdasági Hivatal (Nébih) Ügyfélprofil Rendszerében (ÜPR) a szarvasmarha- és juhfélék tekintetében. A lekérdezés a támogatást igénylő ügyfeleket segíti abban, hogy az idén életbe lépett, új jogszabályi követelményeknek megfelelően nyújthassák be támogatási
Rishi Sunak volt pénzügyminisztert választotta a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója a párt új vezetőjévé - jelentette be hétfő délután Sir Graham Brady, a vezetőválasztási folyamatot irányító tory frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai és Koda, a területkutató kutya 153 kilogramm, több mint hétmillió forintot érő vágott dohányt találtak Újfehértón egy tanyán, olvasható a NAV honlapján.
"A pénzügyi ismeretek gazdaságaink és társadalmaink középpontjában állnak." Ezekkel a szavakkal indult néhány napja a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpontban tartott konferencia. A "Pénzügyi oktatás új korszaka" konferenciára a világ minden tájáról érkeztek nemzetközi szakértők, akiknek hivatásuk a gazdasággal és pénzügyekkel kapcsolatos ismeretek