A prémiumabroncs-gyártó Hankook 2022 szeptemberétől vezeti be a piacra a iON Wintert, ami a gyártó új, kifejezetten elektromos járművek számára kifejlesztett termékcsoportjának első téli abroncsa. Ezzel a szemlélettel a vállalat a gumiabroncs-választási lehetőségek szempontjából a hideg időszakra vonatkozóan is tett egy határozott lépést a zéró-kár
Napjainkban a traktorabroncsok szélessége egyre növekszik, aminek következtében a barázdában járó abroncsok az átfordított barázdaszelet mind nagyobb részét visszatömörítik.
Augusztusban 5,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, ami 0,1 százalékpontos csökkenés júliushoz képest - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Az energiaválság és az éghajlatváltozás arra kényszeríti az európai intézményeket, hogy találjanak módot a fosszilis tüzelőanyag-felhasználás és a szén-dioxid (CO2) kibocsátás csökkentésére.
A tömegesen felfüggesztett állami beruházások, az építési projektek számának csökkenése, a fizetési nehézségekkel küzdő megrendelők számának emelkedése félreérthetetlenül jelzik az építőipar lassulását. Az ágazatnak fel kell készülnie a helyzet kezelésére a Mapei Kft. szerint.
Bruttóban a béremelésektől, nettóban pedig még az szja-mentességtől is többet keresnek az idén az diákok, mint egy éve. A kettővel együtt már bőven lefőzik a nagyon magas inflációt is.
Négyévente teszi közzé jelentését a BirdLife International a Föld madárvilágának helyzetéről. Az idei beszámoló szerint a mezőgazdaság terjeszkedése és egyre nagyobb intenzitása a fajok 73 százalékát fenyegeti. De a fakitermelés, az idegenhonos fajok térhódítása, a természeti erőforrások kiaknázása és az éghajlatváltozás is szerepel a veszélyforrás
A lakossági fogyasztók és kormányrendeletben rögzített feltételek mellett a mikorvállalkozások támogatott áron jogosultak az áram- és gázfelhasználásra. Mi a helyzet akkor, ha valaki adószámos magánszemélyként lakást ad bérbe, ezért nem tartozik a lakossági kategóriába, de mivel nem jogi személy, így mikrovállalkozásnak sem minősül? Kis Gábor a Fin
Az energiaválság miatt jelentősen romlottak a kelet-közép-európai országok makrogazdasági kilátásai, ezért frissítette előrejelzését a Fitch Ratings. A hitelminősítő szerint a magyar gazdaság az idén még erős lehet, 2023-ban viszont csak jelképes növekedésre lesz képes, ami viszont ennél is rosszabb hír, hogy a költségvetési hiánycélt nem fogja tud
Október 17-től indul a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada Sebestyén Balázzsal és Vadon Janival az RTL Klubon. A műsorvezető páros a kolumbiai dzsungel mélyén borzolja majd a celebek idegeit. Ismét celebet próbáló kihívásokkal várja a vadon a hírességeket, akik szembenézhetnek legnagyobb félelmükkel is, a legendás műsorvezető párossal, S
Amikor a nyári szezon java már „lefutott”, érdemes emlékeztetni magunkat, hogy az ősz a legjobb időszak arra, hogy előkészítsük a kerti ágyásokat a következő évre. A most elvégzett munka ugyanis lényegesen egyszerűbbé teszi a tavaszi idényt, ezért érdemes nekilátni.
Növekvő kockázatokról és ezek miatt növekvő aggodalmakról számoltak be a hazai pénzügyi vezetők abban a felmérésben, amelyet a PwC készített idén nyáron száz magyar pénzügyi vezető megkérdezésével. A részletekről Balogh Rolandot, a PwC Magyarország igazgatóját kérdeztük.
Állami gondozott volt, roma, saját édesanyja mellett másik két család is lemondott róla. Gyerekkorában szíjjal „nevelték" fegyelemre. Az ilyen múlt 90 százalékkal növeli az elkallódás esélyét a statisztikák szerint, Zsiga Melinda mégis a maradék tízbe tartozik. Súlyos traumáiból a kick-box segítségével kászálódott ki, és meg sem állt a világbajnoki
Megjelent a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívása; a pályázatra október 20-ától regisztrálhatnak az energiaintenzív cégek - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium a közösségi oldalán.
Az orosz tartalékos állomány hivatalos adatok szerint 25 millió fő, de reálisabb létszám a 300 ezer. Felkészítésük nagy ütemben zajlik, előzetesen kapott tájékoztatás szerint csak háttérszerepet kapnak, éles harcban nem kell részt venniük. A behívottak azonnali kétmillió forintos juttatást kaptak. Amerikában is többszázezeres tartalékos állomány va
Március végére halasztja romániai belföldi, valamint a budapesti járatai indítását az újonnan alapított román AirConnect légitársaság - közölte a Profit.ro portál a társaság közlésére hivatkozva.
Hiánypótló, két-, három-, illetve négyalkalmas, az aktuális trendeket feldolgozó képzéseket kínál közép- és felsővezetőknek a Budapest Corvinus Egyetem a Seed Executive Schoollal közösen az őszi félévben.
Nehéz időszak köszönt a cukrászdákra hamarosan. Nem elég, hogy itt az ősz, hamarosan zárnak a teraszok, kevesebben térnek be egy gombóc fagylaltra, az energia- és az alapanyagárak drasztikus emelkedése kritikus helyzetbe sodorta a vendéglátóhelyeket. Sok vállalkozás keresi most a megoldást a spórolásra, azonban a legtöbben így sem kerülhetik el az
Felülvizsgálta a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését a napokban az ING Bank. Virovácz Péter, a bank vezető közgazdásza ebben azt írja: Magyarország egyre közelebb kerül a recesszióhoz, miközben az infláció további emelkedésére kell felkészülni. A két legnagyobb, magyar gazdaságot övező kihívás pedig az EU-val kötendő megállapodás és az energi
A Portfolio több olvasója is e-mailes megkeresést kapott, amikben gyakoribb áramszüneteket jelez előre működési területén az E.ON Csoporhoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft.
A koppenhágai zseni, René Redzepi és csapata nem tud lenyugodni, a nyárias, zöldségekre épülő menüjüket utolsó napjaiban sikerült megkóstolni, és felülírt minden eddigit, amit a nyárról gondoltam. Nem számítottam már nagy meglepetésekre, ez már a sokadik alkalom volt, hogy nomás zöldségszezont kóstolok, ráadásul őszre már eleve azt tervezték, hogy
Magas vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt a kora őszi csemege nemcsak finom, hanem egészséges is – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és zöldség-gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.
A Netflix új dokumentumfilmje, a Hogyan bánj a pénzzel különböző pénzügyi problémákkal küzdő emberek helyzetét mutatja be. Többek között adósságok, fizetéstől-fizetésig élés, a befektetések hiányának ismerete is szóba kerül. A főszereplők mindegyike egy-egy pénzügyi tanácsadóval kerül párba. Az Insider összegyűjtötte a műsor tanulságait.
Joggal érezhetjük úgy, hogy átvertek minket, mert tavasszal még azt ígérték, hogy az energiára nem fogják kiterjeszteni az említett szankciókat, mégis megtették, és ennek következményeit elsősorban most nem Oroszország, hanem Európa szenvedi el - szögezte le a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által vezetett konzorcium 2,549 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült, a projekt részeként új szolgáltatások újult meg az Országleltár Portál - közölte az MNV pénteken az MTI-vel.
Hatalmas show-val startolt el a Sztárban Sztár leszek! középdöntője https://tv2play.hu/celebszemle/hatalmas_show_val_startolt_el_a_sztarban_sztar_leszek_kozepdontoje_t SZTÁRBAN SZTÁR LESZEK! – KIEMELT ADÁSRÉSZLETEK Molnár Sándor a korábbi évadban elbukott, de most újra szerencsét próbál https://tv2play.hu/sztarban_sztar_leszek/molnar_sandor_a_kor
Gróf Balázs kezdetben a magyar képregény fenegyereke volt, ma Pécsről szállít animációs videóklipeket a tengerentúlra. Pedig még nem is járt Amerikában. Védjegyszerű videóit tízmilliók látták.
Több statisztikai jelentés várható a következő héten, kiemelkedik közülük az ipari, a kiskereskedelmi, a külkereskedelmi és az idegenforgalmi statisztika.
Hiába ültettek a tavalyinál több burgonyát Németország-szerte, a betakarított mennyiség, illetve a hektáronkénti hozam is elmarad nemcsak a tavalyitól, de a sokéves átlagáról is. Az ok egyértelműen a forró és száraz nyár; főleg az öntözetlen területeken nagyok a kiesések.
Rég volt ennyi külföldi felvásárló az exitlistánkon, a magyar tudás Amerikától Indiáig vonzó volt az elmúlt egy évben. Mutatjuk az elmúlt egy év 5 legnagyobb eladását.
Több mint kétezer orvos adta be a felmondását az elmúlt három napban Szlovákiában. A döntés hátterében az áll, hogy az orvosok szerint a kormány nem veszi figyelembe a követeléseiket, többek között a béremelési igényüket - szerepel az RTL Klub Híradóban.
Szeretne Ön is kitűnő minőségű komposztot készíteni a kertje, virágágyásai és a többi növénye számára? Egy saját (zöld hulladékból épített) kerti komposzthalom hatalmas értékkel bír, az ebből létrejövő kész komposzt ugyanis nagyszerűen táplálja a növényei termőföldjét. Feltöltheti vele a zöldségeskertjét, a virágágyását, a magaságyását és a kert eg
A Zetor traktorok a mai napig komoly hagyományokkal bírnak hazánkban. A Piactér apróhirdetései között egyaránt találunk új és használt Zetor traktormodelleket.
Borzadva nézhetjük, ahogy egyre kevesebbet ér a magyar fizetőeszköz. A dollárért már harmadával több forintot kell adni most, mint januárban. A helyzeten az sem segít, hogy – mint azt egy elemző megjegyezte – úgy tűnik: a jegybank kedden elhamarkodottan döntött.
A régiós devizákhoz - cseh korona, lengyel zloty, román lej - képest a forint rosszabbul teljesített az idén, ez több tényezővel és a bizalmatlansággal magyarázható.
A stratégiai szempontból kulcsfontosságú Liman elvesztése után megalázó orosz vereségről beszélnek a szakértők. Egy orosz nukleáris támadás magukat az oroszokat is hátráltatná; nem ömlik tovább a gáz az Északi Áramlat 2-ből. A háromnaposra tervezett invázió 221. napja kezdődött el - összefoglaló.
Putyin pénteken arról beszélt, Liman régiója örökre Oroszországé marad, szombaton kiverték onnan az orosz sereget - a stratégiai fontosságú terület elvesztése nagy nehézségeket hozhat az oroszoknak. Egy friss elemzés szerint az orosz sereg képtelen lenne atomcsapás sújtotta területen tevékenykedni.
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Hunyán polgármestert és önkormányzati képviselőket, Dunaalmáson és Zebegényben településvezetőt, a főváros II. kerületében pedig önkormányzati képviselőt választanak.
Oroszország megtiltja a belépést az ország területére az Európai Unió tagállamaiban regisztrált közúti fuvarozóknak - jelentették be szombaton Moszkvában.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! Binance hírek Minden idők legnagyobb forgalmú napját mérték hétfőn a legnagyobb kript