Több energiakereskedelmi projekt napirendre került, amelyek megvalósulhatnak az Egyesült Arab Emírségek és Németország között, és soha többé nem történhet meg, hogy Berlin egyetlen energiabeszállítóra hagyatkozzon - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap Abu-Dzabiban.
Turisztikai fejlesztések valósultak meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászdózsán, ahol a minap átadták a megújult a könyvtárat is - közölte a mintegy 2200 lakosú település polgármestere az MTI-vel.
Az általános népjóléti intézkedések közé tartozik a minimálbér és a garantált bérminimum éves rendszerességű emelése, ami segít a magyar dolgozóknak lépést tartani az inflációval, az élelmiszerek és más javak folyamatos, egyre ütemesebb drágulásával. A 2022 szakmunkás minimálbér összege az év elején jelentősen emelkedett mutatjuk, mennyi lesz a sza
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azt javasolja a kormánynak, hogy terjessze ki a vállalati rezsitámogatást, fokozza az energetikai beruházások támogatását, vizsgálja felül az árképzést és indítsa újra az operatív tanácskozásokat az energiaválság hatásainak enyhítésére.
Miután a horvát kormány úgy döntött, hogy a hazai kitermelésű gázt az INA horvát olajipari vállalatnak teljes egészében a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Műveknek (HEP) kell eladnia, az INA módosítani kényszerült a korábban megkötött szerződéseket a horvát vállalatokkal - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.
Tavaly folytatódott a főváros körzetének „fánkosodása”: míg középen egyre apad Budapest lakossága, a környező települések lélekszáma tovább duzzad az újonnan betelepülőktől. E nyereségen azonban korántsem egyenletesen osztozik a Budapest agglomerációját alkotó 80 település. A legfrissebb statisztikai adatok alapján új költözési irányok látszanak ki
Idén nyáron országosan 17,5 százalékkal nőtt a bruttó szobaárbevétel tavalyhoz képest, a foglalások darabszáma 7,4 százalékkal gyarapodott a Szallas.hu adatai szerint.
Magyarországon kiküldetésben lévő, külföldi és egyben külföldi adóilletőségű dolgozónak adható-e adómentesen lakhatási támogatás? – kérdezte olvasónk. Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
Lengyelország ideiglenesen felfüggesztette a környezetvédelmi korlátozásait, hogy az emberek jövő áprilisig szénnel fűthessék otthonaikat, ezzel is enyhítve a súlyosbodó energiaválság
Rövid távon sem lehet számítani az energiaválság javulására a Dél-afrikai Köztársaságban, az országos áramhiány veszélybe sodorhatja a gazdaságot - figyelmeztetett hétfőn Cyril Ramaphosa elnök.
Befejeződött a piac felújításának második üteme Sándorfalva központjában. A beruházás 100 millió forintból valósult meg, uniós támogatással - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Már csak egy-két hétre való gázolaj maradhatott a magyarországi biztonsági tartalékban, miután október elején újabb jelentős mennyiséget értékesíthetett belőle a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ).
A talajmegújító mezőgazdasági gyakorlatokra történő átállást ösztönözné a Nestlé Hungária azzal a programmal, amelyet a nyugat-dunántúli régióban kezdeményezett. A természeti értékek megóvása mellett beszállítói és a régió ökoszisztéma-szolgáltatásai hosszú távú biztonságát is szeretné segíteni a térségben, ahol a Büki állateledelgyár az egyik legn
Október 25-én a Nap bő harmadát kitakaró részleges napfogyatkozás figyelhető meg Magyarországról, A mintegy két órán át tartó jelenséget szabad szemmel és távcsővel is meg lehet majd figyelni a déli órákban - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán.
Majdnem duplájába kerülhet a libasült Márton-napra, mint tavaly. A felénél is többel drágult a takarmány, miközben a víziszárnyasok szinte felét elvitte a madárinfluenza. Az általunk kérdezett szakértő a baromfihúsárak további, átlag 10 százalékos emelkedésével számol év végéig. A csirkecombért már 61 százalékkal többet kérnek, mint egy éve.
Háromszáz embert bocsátanak el a jakuzzikat és medencéket gyártó ózdi Wellisből. A cég szerint az energiaválság és a háború kedvezőtlen hatásai miatt töredékére csökkent termékeik iránt a kereslet, így decemberig kénytelenek megválni ózdi dolgozóik felétől. A cég indulását – 3 milliárd forint állami támogatással – két éve Szijjártó Péter miniszter
Részleteket közölt a novemberi kiegészítő nyugdíjemelésről a Magyar Államkincstár, így kiderült többek között az is, mikor érkezhet meg a pénz az érintettekhez.
Korlátozott mennyiségű üzemanyag van az orosz kézben lévő zaporizzsjai atomerőmű generátorainak működtetéséhez – közölte szombaton az ukrán Energoatom vezére.
Az esküvők megrendezése az egyik legjövedelmezőbb turisztikai-vendéglátós ágazat. A vőlegény és a menyasszony összes kívánsága teljesül ilyenkor, ám sokan nem emeletes tortára vágynak, sőt, arra sem, hogy Bali homokos strandjain andalogjanak. Inkább elmennek néhány barátjukkal a világ másik végébe, az örök fagy birodalmába.
Kihúzták az Ötöslottó 2022/40. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, a jövő héten 1 353 millió forint keresi majd gazdáját az ötös lottón.
2021-ben az akkreditált temetkezési képzésekre 24 százalékkal többen jelentkeztek, mint 2020-ban és a szakemberek szerint ez az arány idén tovább fog nőni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyszerűsített havi adó- és járulékbevallási megoldást kínál az átalányadózó egyéni vállalkozóknak az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (Onya), de már a teljes 2258-as bevallás is elérhető a NAV online nyomtatványkitöltőjében - közölte a NAV az MTI-vel csütörtökön.
Norvégia kész kielégíteni Ausztria éves gázigényének több mint 80 százalékát – cserébe viszont az OMV többségi tulajdonrészét kéri – írja a Telex a Cyber Threat Report szaklapra hivatkozva. Osztrák sajtóhírek szerint a cég közel-keleti tulajdonosai nyitottak a tárgyalásokra.
Augusztusban éves szinten 8,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban a júliusi 7,9 százalékos csökkenés után - közölte a cseh statisztikai hivatal csütörtökön Prágában.
Az emberek felétől megválik a Wellis, mely ózdiüzeméből az év végéig rúg ki 300 embert – számolt be róla az RTL Híradó. A cég az energiaválságra és az orosz-ukrán háborúra vezeti vissza a lépést.
Több ezer amiloidmintát találtak az Elte kutatói az egyetemen létrehozott algoritmus és szerver, a Budapest Amiloid Prediktor segítségével. Az amiloidok kóros fehérjék, felismerésük súlyos betegségek megelőzésében és gyógyításában játszhat fontos szerepet.
Olaszország jelenlegi földgázellátása "nyugalmat" biztosít a téli időszakra Claudio Descalzi, az ENI energiaszolgáltató ügyvezető igazgatója szerint, aki azonban nem zárta ki az esetleges nehézségeket az Il Messaggero című olasz napilap internetes felületén tartott online találkozón csütörtökön.
Diákoknak indít interaktív koncertsorozatot októbertől a Liszt Ferenc Kamarazenekar Budapesten, céljuk felkelteni a fiatalok komolyzene iránti érdeklődését.