A klímaváltozás és a fenntarthatatlan földművelés súlyosan károsítják a talaj szerkezetét, ami a kávétermesztő területeken is komoly károkat okoz. Az egészséges ökoszisztémák helyreállítása érdekében a Nestlé ambiciózus tervvel állt elő, amellyel a Nescafé Plan előző 10 év eredményeire építve világszerte támogatja a regeneratív kávéfarmok létrehozá
A blokklánctechnológia, a metaverzum és a dolgok internete olyan mértékben növeli majd a hírközlés energiaigényét, ami már most indokolttá teszi, hogy fellépjünk az ágazat fenntarthatóbbá tételéért. Ez is szerepel az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (Berec) fenntarthatósági jelentésében, melynek nyomán a Nemzeti Média- és Hí
Nyakunkon a válság, az élet viszont megy tovább: azok a cégek jöhetnek ki ebből a periódusból nyertesen, akik a vihar hullámait meglovagolva innovációra költenek. Olajos László, a Valorem Stúdió vezető tervezője és ügyvezetője arról beszélt, a vállalatok a termékük optimalizálásával, fejlesztésével hatalmas lépéselőnybe kerülhetnek a konkurenciával
Mozgásában korlátozott emberek életét megkönnyítő impact-befektetést zár le az Mfb Csoporthoz tartozó Hiventures, miután portfoliója egyik tagjára, a kerekesszékek innovatív vezérlőberendezéseiben utazó NowTechnologies-ra egy világcég vetett szemet. Az elektromos kerekesszékek gyártásában világelső Sunrise Medical számára a fejlesztői tapasztalatuk
Berzsenyiről több legenda is él, akár Kazinczyval, akár Kölcseyvel való kapcsolatára gondolunk, most azonban a méhesházáról szóló történetet vesszük górcső alá.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplast 2022. augusztusi kutatásából látszik, hogy erősen nőtt a külső nyílászárók cseréjére, a fűtési rendszer korszerűsítésére, valamint a hőszigetelési megoldásokra jelentkező igény. Megfelelő hőszigeteléssel jóval kevesebb fűtésre van szükség a téli hónapokban, így pedig a gáz és áramszámlán is spórolhatunk. E
Érik a szőlőm, és sok muslicát látok repkedni a fürtök körül. A darazsak kártétele már lecsökkent, de a muslicák még nagy számban jelen vannak. Miért szaporodtak fel? Korábbi években nem láttam ilyeneket.
Október 8. és 23. között rendezik meg a 10., jubileumi európai programozási hetet, a CodeWeeket, melynek célja a programozás és a digitális jártasság szórakoztató és érdekes módon történő népszerűsítése. Az eseményre a Vodafone Magyarország Alapítvány idén is számos programmal, többek között a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! című fenntarthatósági öt
Minden eddiginél gyorsabban bővül a tiszta és csendes járműállomány Magyarországon; idén szeptember végéig csaknem ugyanannyi zöld rendszámot adtak ki, mint tavaly egész évben - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Az európai hatóságokkal együtt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) is keresi annak lehetőségeit, hogy klímasemlegessé tegye a hírközlési ágazatot - tudatta a hatóság kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
A hazai cégek 66 százaléka tervezi visszafogni informatikai fejlesztéseit az energiaárak jelentős növekedése miatt - derül ki az Ivsz és a Makronóm Intézet közös kutatásából. A szövetség szerint azért is aggasztó ez az eredmény, mert a gazdaság versenyképességének megtartása, növelése érdekében épp a technológiai modernizációval elérhető hatékonysá
Levélzöldségek, magvak és gyümölcsök a turmixgépben: évtizedek óta így kezdődnek a Herczeg család napjai. Az erőt és energiát adó zöld turmix alapanyagait saját maguk termelik a család biogazdaságában. Nagyon örülnek neki, hogy ez lett az életük.
Idén a kormány legfontosabb feladatának tekinti, hogy megvédje a magyar családokat és a magyar vállalkozásokat a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt kialakult energiaválság következményeitől - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter a főpolgármester és több más településvezető nyílt levelére reagálva.
A vasút a társadalmat összetartó alapstruktúra is, amelyre nem szabad egyszerű megtérülési üzleti logikával tekinteni - jelentette ki Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára kedden Egerben, az V. Magyar Közlekedési Konferencián.
A jövőbeni széndioxid-kibocsátás csökkentése érdekében konkrét célkitűzéseket is tartalmaz. A KBC Csoport vezérigazgatója, Johan Thijs ismertette a KBC Csoport Klímajelentését: „A KBC-nél már 1970 óta fordítunk külön figyelmet a klímavédelemre, ekkor hoztuk létre az Argus Alapítványt, amelynek célja a tudományos, környezetvédelmi kutatások támoga
Újabb hároméves stratégiai beruházási ciklust indított el Magyarország legnagyobb vasöntödéje, a Busch-Hungária a vállalat alapításának 15. évfordulójához kapcsolódóan. A fejlesztések tovább növelik a vasöntöde termelési kapacitását és hatékonyságát, az infrastruktúra megújításának célja emellett a győri üzem energia- és költséghatékony működtetése
A kedden közzétett, a 20 százalékos lélektani határt átlépett szeptemberi éves fogyasztóiár-index aligha okozott meglepetést, az pont telibe találta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által már korábban előrejelzett sávot, s az elemzői várakozásoknál is csak hajszállal lett magasabb. Mindkét tábor arra számít, hogy a pénzromlás még feljebb is mehet, az el
A globális átalakulások mellett a jelenlegi időjárás is kedvező hatással van a mikroszkopikus gombák elszaporodására. A gabonafélék betakarításakor lehullott nagy mennyiségű csapadék minden bizonnyal növeli a növények (különösen a kukorica) mikotoxin-szennyezettségét. Mivel az apró élősködők által termelt méreganyagok az élelmiszerláncba bekerülve
Az éves átlagos infláció mértéke a KSH által publikált legfrissebb adatok szerint egyelőre 20,1 százalékon tetőzött, bőven találni olyan termékeket, túlnyomóan élelmiszereket, amik ára ezt is meghaladó mértékben emelkedett. A társadalmunknak pedig vannak olyan csoportjai is, akik az átlagnál is nehezebben viselik az elképesztő méreteket öltő áremel
A Szaplonczay Manó Marcali Kórház mintegy kétmilliárd forint értékű eszközfejlesztésbe kezdett, az intézmény a forrás negyedének felhasználásával október elejére 4200 új eszközhöz, berendezéshez jutott - ismertette a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője kedden Marcaliban.
Átalakult a Danubius Hotels kommunikációs és marketing osztálya. Liptai Judit Központi értékesítési és marketing igazgató, a szállodavállalat felsővezetésének tagja a hozzá tartozó területek élére az elmúlt időszakban új vezetőket nevezett ki, akik közvetlen irányítása alá tartoznak. Gál Judit, korábbi kommunikációs igazgató október elsejével közös
Kétszer is meggondolják az építőiparban az ügyfelek, hogy kivel és mit építtetnek. Az árak emelkedése és a szűkös kivitelezői, illetve áruellátási környezet miatt a körültekintés és a több körös versenyeztetés indokolt – állapítja meg a Swedsteel megbízásából készült építőipari kutatás. Az elszabaduló árkörnyezetben egyre fontosabb a szoros szakmai
Október 16-án négy éve szűnt meg a lakástakarékok állami támogatása. Az utolsó napokban tömegesen kötött szerződések közül sok most jár le. Megnéztük, mire elég négy év után egy ilyen megtakarítás.
Praktikus újítást vezetett be a Google. Mostantól akár a keresőbe is beírhatjuk egy Ethereum tárca címét, ha éppen egy gyors ellenőrzést szeretnénk végrehajtani. A tárca ethereum tartalmát ezután maga a Google is megjeleníti, az alatta látható gyorslinkre kattintva pedig eljuthatunk az adott címhez tartozó Etherscan oldalra. Itt a már jól ismert fe
A társadalombiztosítási jogszabályok a kötelezettségek tekintetében több határösszeget, illetve minimum- vagy maximumértéket határoznak meg. Jelen cikkünkben a címben említett két tétellel foglalkozunk.
Szerdán indul az első tárgyalási forduló a munkáltatók és a munkavállalók érdekképviseletei között arról, hogy jövőre mekkora legyen a minimálbér és a garantált bérminimum. Kemény tárgyalások jönnek, hiszen évtizedek óta nem látott szinten, 20 százalék felett volt a szeptemberi infláció, az élelmiszerek ennél is jobban, éves szinten 35 százalékkal
Kriptovalutás fizetési lehetőséget vezet be a Google. Az óriáscég felhőszolgáltatásokért felelős igazgatója ezt tegnap jelentette be a Google Cloud Next konferencián. 2023 elejétől fokozatosan vezetik be az új lehetőséget, ami eleinte csak bizonyos felhasználók számára lesz hozzáférhető, de később másokra is kiterjesztik. Az érintett körbe tartozó
A korábban szüretelt fajtákat és a fiatal ültetvényeket viselte meg jobban az idei aszály az Alföldön. A közismert termelő, Frittmann János szerint elkerülhetetlen a boráremelés.
A várakozásokhoz közeli mértékben, 20,1%-ra ugrott az infláció szeptemberben, elsőssorban a háztartási energiaárak 62,1%-os emelkedése miatt, ami önmagában 3,7 százalékponttal növelte az inflációt, az áremelkedés ugyanakkor továbbra is rendkívül széleskörű. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció is igen meredeken, 20,7%-ra ugrott, ami kis
Magyar építésziroda nyerte el az afrikai Zimbabwe egyik legnagyobb beruházásának megtervezésére kiírt nemzetközi tervpályázatot. A KÖZTI referenciáinak sora bővül majd a 42.000 négyzetméteres CBZ Bank épületének megtervezésével, amiben irodák, közösségi terek és bankfiók is helyet kapnak. A tervpályázatra Nagy-Britanniából, Dél-Afrikából, Zimbabw
A graphIT Kft. 2022. október 5-én több év covid okozta kihagyás után ismét megtartotta a hagyományosnak tekinthető Perspektíva CAD/CAM/PLM rendezvényt. A konferenciának a GoBudaMall mozija adott helyszínt, ahol nagy létszámú mérnök és cégvezető gyűlt össze. Az idei Perspektíva nem „csak” egy szakmai konferencia volt, hanem egy születésnapi rendezvé
A víz az állókultúrák fennmaradásának egyik meghatározó tényezője, a szőlő esetében mégsem fordítottunk rá elég figyelmet. Napjainkban sajátosan időszerűvé vált a szőlő öntözésének kérdése.
Nyomás alá kerültek a magyar eszközök, a tőzsde szenved, a forint történelmi mélypontra gyengült. A bizonytalan piaci körülmények közepette október elején is megkérdeztük az alapkezelőket a hazai fizetőeszköz és a részvénypiac kilátásairól rendszeres havi felmérésünkben.
A frissen kinevezett angol miniszterelnök első gazdasági javaslatai katasztrófát okoztak a brit pénzügyi piacokon. Az, ami 1980-ban működött, nem valószínű, hogy most is működik. A demokratikus intézmények nem azért vannak, hogy átugorják őket. Angol piaci összefoglalónk következik.
A téli időszak egyik kérdése mindig a betárolt termények megtartása és kártevőktől, kórokozóktól való védelme. Míg egy burgonyánál, kukoricánál, káposztafélénél a rágcsálók miatt kell aggódni a pincében, addig a bab és borsóféléknél a zsizsikektől a szekrényben vagy a kamrapolcon.
Múlt héten derült ki, hogy a nyugdíjasok novemberben mekkora plusz összegre számíthatnak, ám most a héten is érkezett egy olyan új információ, ami alapján újratervezhetik saját büdzséjüket az időskorúak.
Októberben újra megemelték a lisztárakat a malmok, az iparág túléléséhez azonban a jövő évtől várható áramárak és a megemelkedett finanszírozási költségek miatt már kormányzati beavatkozásra lehet szükség.
Új bérmegállapodásért demonstráltak a debreceni Teva Gyógyszergyár Zrt. munkavállalói kedden a Vegyipari Dolgozók Biogal Szakszervezete felhívására, a gyár mellett mintegy 300 munkavállaló fejezte ki elégedetlenségét.
„A Balaton régen sós volt, tudtátok? A könny sós, mint az izzadság. Még az isten könnye is. Csak aztán annyira nem törődött velünk az isten, hogy még sírni is elfelejtett miattunk. A tóból meg szép lassan elpárolgott a só. Az élet sója. Így szűnt meg a magyar tenger” – hangzik el Bíró Bence első egész
Nemrég tette közzé a Generali Csoport a Bocconi Egyetemmel készített Kkv-felmérésének első eredményeit. Miközben a vállalkozások negyede a mindennapi működés során is szem előtt tartja a környezeti és társadalmi fenntarthatóság szempontjait, nagy részük továbbra sem rendelkezik erre vonatkozó stratégiával. A Generali a tavalyi év után idén második