Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A brit miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy elhalasztja a legmagasabb jövedelműek adókulcsának csökkentését, a hírre jelentős erősödésbe kezdett a font.
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az európai földgázkereslet jövőre visszaesik, mivel a magas árak miatt az országok energiatakarékossági intézkedéseket vezetnek be az orosz kínálat korlátozása közepette.
Állítólag a NATO hírszerzési jelentést küldött a tagországoknak, figyelmeztetve, hogy a K-329 Belgorod orosz nukleáris tengeralattjáró „eltűnt a bázisáról”.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint 13 millió forintot érő hamis sapkákat és sálakat találtak egy furgonban az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán.
Ismét számos kitüntetéssel jutalmazták az LG Electronics formatervezési megoldásait az International Design Excellence Awards (IDEA) díjátadón: a vállalat 13 elismerést gyűjtött be, köztük egy, a verseny rangos elismerésének számító Arany díjat. Az Amerikai Ipari Tervezők Társasága (Industrial Designers Society of America, IDSA) évente rendezi meg
A dm célul tűzte ki, hogy vásárlóinak fenntartható alternatívákat adjon a hétköznapok döntéseihez: egyre több környezetbarát terméket kínálnak, a drogériapiacon elsőként két éve utántöltő állomást vezettek be, a tesztelési időszak után a vásárlói visszajelzésekre reagálva 2022-ben elérkezett a bővítés időszaka: már 24 helyen lehet háztartási szerek
Pénteken azonnali hatállyal rúgták ki a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárait, akik polgári engedetlenségi akcióban vettek részt az alacsony bérek és a drasztikus munkaterhelés miatt. Ma reggel diákok és szülők tüntettek a gimnázium előtt.
Október 1-jén késő délután rövid közleményben tudatta a Metapay tanácsadó cég, hogy egy évtized után megválik eddigi márkanevétől, és a jövőben PhenoGyde néven folytatja tevékenységét. A közleményből a névváltoztatás oka nem derült ki, beszédes azonban, hogy a WHOIS nyilvános adatbázisa alapján a metapay.eu új tulajdonosa a dublini Meta Platforms I
Felújításra (31%), autóvásárlásra (23%) és tartós fogyasztási cikkre (22%) költik a legtöbben a felvett személyi kölcsön összegét a K&H Bank felmérése szerint.
Szeptember nagyobb részében a terménypiacok az ellátási biztonság javulása miatt tartottak voltak, de a hónap végén a bizonytalanság ismét emelkedő árakat hozott.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szeptemberi értéke 49,6 pontra esett az augusztusi 57,8-ról. A további növekedést jelző augusztusi érték után az index értéke kisebb, és immár enyhe szűkülést jelez - közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési társaság (MLBKT).
Az Európai Parlament (EP) által létrehozott COVID 19 vakcinákkal foglalkozó különbizottság tagjai kellemetlen kérdésekkel várták a Pfizer vezetőjét. Rendkívüli idők,
Júliusban az export euróban kifejezett értéke 12,8, az importé 24,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a deficit 1,123 milliárd euróval 1,298 milliárd euróra nőtt az első becslésben jelzett 1,150 milliárd euróval szemben - közölte második becslése alapján kiadott részletes jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Mindhárom hazai induló − Székesfehérvár, Veresegyház és Orfű − teljesítményét elismerte az Európai Virágos Városok és Falvak verseny szakmai zsűrije. 1975 óta rendezik meg a virágos városok és falvak európai megmérettetését, az Entente Florale Europe-ot, amelynek 1990 óta Magyarország is visszatérő szereplője. Különös megtiszteltetés érte idén a ve
Nehéz időszak jön: nem a minőség lesz a kérdés, hanem hogy lesz-e egyáltalán takarmány a jövő évi betakarításig. De egy év múlva talán könnyebbnek látjuk majd a helyzetünket – hangzott el Kaposváron, a Szent Mihály-napi állattenyésztési fórumon. A különböző állattenyésztési ágazatok képviselői a jelenlegi helyzetet elemezték és igyekeztek néhány jó
Hamarosan a kormány elé kerül a Belügyminisztériumban elkészített, az állami irányítást erősítő, szabad orvosválasztást korlátozó, egészségügy átalakítását célzó tervezet - tudta meg a Népszava. A tervezet az ellátórendszer szinte valamennyi szegmensét érinti.
Már csupán 5 izgalommal és megmérettetéssel teli nap, és kiderül ki nyeri el 2022-ben a Séfek Séfe címet, a vele járó tízmillió forintos fődíjat és a kéthetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik leghíresebb séfiskolájában. Utolsó hetéhez érkezett a TV2 népszerű gasztro-tehetségkutatója, a Séfek Séfe, amelyben több száz jelentkező
Az előző hetet mínuszban zárták a vezető amerikai tőzsdék, ma reggel Ázsiában vegyes a kép, Európában azonban esésben nyitottak a vezető börzék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása Amerikában vegyes nyitást vetít előre. Makro fronton ma az MNB közli a hitelintézetek mérlegét és a pénzügyi számlákat, ezen felül érkeznek kamatstatisztikák -
Hétfő reggel kis erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, miután múlt héten új mélypontra ment. Az euró/forint jegyzés viszont még mindig magas szinten jár, és a nemzetközi környezet sem változott meg, így könnyen lehet, hogy a ma reggeli erősödés csupán kis korrekciót jelent.
Egyre nagyobb a nyomás az EU-n hogy teljesítse ígéretét, miszerint gyors és határozott választ fog adni Moszkva legújabb lépéseire, különösen miután Vlagyimir Putyin pénteken négy ukrajnai régió annektálását jelentette be. Ezzel szemben diplomaták elmondták a Politiconak, hogy több tagállam, köztük Magyarország is az útját állhatja a gyors megegyez
Tomáš Čupr Csehország 26. leggazdagabb embere, élete fő projektjének a magyar Kifli.hu-t is tulajdonló Rohlikot tekinti. Reméli, egyszer a gyerekei is ott fognak dolgozni.
Komoly mínuszban indult a hét a tőzsdéken, a vezető börzék közül a német DAX és a francia CAC is jelentősen lejjebb került, a nyitást követően azonban emelkedéssel próbálkoznak a vezető indexek, nagy csapkodás jellemzi a kereskedést. Makro fronton az Egyesült Államokból érkező feldolgozóipari BMI indexre lesz érdemes figyelni, amely árulkodhat a ga
Az MNB új vezetői körlevelet adott ki a pénzügyi intézményeknek az állományátruházás, egyesülés vagy az informatikai rendszerek cseréjekor – a jogszabályokon túl – elvárt prudenciális, fogyasztóvédelmi, IT, illetve pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési elvárásairól. Az intézményeknek e folyamatok során ügyfélszolgálatuk, kommunikációs c
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant - írta az IEA nemzetközi energiaügynökség (International Energy Agency) negyedik negyedévi gázpiaci felmérésében. Európa az idén a globális kapacitásnöve
A jövőre vonatkozó stratégiai tervek közös jellemzői között hangsúlyosan szerepel a digitalizációs képességek bővítése, a munkaerő felvértezése a jövő kihívásaira, automatizáció, a beszállítói csatornák modernizációja és az adatvédelmi és biztonsági képességek fejlesztése. A Deloitte egyik legfrissebb, 2022-ben kiadott kiskereskedelmi szektor kilát
Mikor kell visszaállítani az órákat 2022-ben a téli időszámításra való átállás miatt? Óra állítása 2022 őszén. Mi a pontos szabálya és időpontja az órák állításának 2022-ben októberében?
Bár a szeptember még jellemzően az üzemanyagárak csökkenéséről szólt, az október ezzel szöges ellentétben indul, ugyanis a benzin és a gázolaj ára is rögtön jelentősen emelkedik szerdától.
Legalább 1990 óta példátlan helyzet állt elő azzal, hogy idén kevesebb kukorica termett Magyarországon, mint amennyi a belföldi igényeket fedezné. Most viszont ez a helyzet írja a 24.hu.
Folyamatosan elemzik a helyzetet, hogy kell-e szűkíteni az olcsóbb, hatósági áras üzemanyagra jogosultak körét – erről is beszélt az rtl.hu-nak Orosz András, a Mol kiskereskedelmi igazgatója. A vezető szerint a fogyasztás többször is rekordot döntött, de most már csak elszórtan fordul elő üzemanyaghiány, a benzinársapka meghosszabbítása azonban fok
Szeptemberben a visszaesést jelző tartományba esett a magyar feldolgozóipari beszerzési menedzser-index (bmi). Ez jelentős esést jelent, hiszen mindeddig zavarba ejtően magasan tartózkodott a mutató.
A francia Axa biztosító azt fontolgatja, hogy legalább 100 millió eurót fektet be a világ legrégebbi bankjának számító Monte dei Paschi di Siena új részvénykibocsátása során, anélkül, hogy a toszkán bankkal közös vállalkozását ez érintené – értesült a Reuters.