2022. október 15. szombat

okt. 15
11:21
Színes, édes, vitamindús?! – paradicsomszüret a Nébih „kertjében” (Magyar Mezőgazdaság)
A Szupermenta korábbi, tavaszi terméktesztjén vizsgált paradicsom-vetőmagokkal végeztek kísérletet a Nébih Tordasi Növényfajta Kísérleti Állomásán. A szakemberek összesen 25 vetőmag tételt vetettek el, és figyelemmel kísérték a fejlődésüket a mag földbe kerülésétől egészen a paradicsomok betakarításáig.
okt. 15
11:21
EU külügy: jólétünket Kína és Amerika kezébe helyeztük (BitcoinBázis)
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell, az uniós nagykövetek éves konferenciáján meglepő dolgokról rántotta le a leplet. „A lehető
okt. 15
11:30
Mártha Imre: "Ha nem történik valami, drasztikusan vissza kell venni a fogyasztást" (Menedzsment Fórum)
Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója interjúban beszélt többek között a Pakson megtermelt áramról, egy hiányzó jogszabályról és a visszatartott uniós pénzekről is.
okt. 15
11:33
Ragaszkodunk a minőséghez: az infláció ellenére sem szeretnénk mindig az olcsóbbhoz nyúlni (KKV Magazin)
A magyar internetezők vásárlási szokásait ugyan folyamatosan alakítják az infláció hatásai, a jól megszokott minőségből azonban nem tervezünk lényegesen lejjebb adni. Alapvető élelmiszerekből, kozmetikumokból, ruhából és cipőből nem hajlandó olcsóbbat venni a vásárlók többsége, inkább hajlanak a vásárolt mennyiség csökkentésére. Az év hátralévő rés
okt. 15
11:42
Tovább drágult a lottózás: ennyivel kerül többe játszani az Ötösön, Hatoson, Skandin, Eurojackpoton (Pénzcentrum)
A gyenge forint, magas euróárfolyam miatt ismét megemelte az Eurojackpot árát a Szerencsejáték Zrt., idén már ötödjére. Először márciusban emelkedett a játék ára 780-ról 800 forinta, majd július elején és a hónap második felében is emeltek. Legutóbb szeptember végén emelkedett az Eurojackpot ára 840 forintról 860 forintra, most pedig már 880 forint
okt. 15
11:42
Jól vizsgáztak a paradicsomok a Nébih kísérletében – nézd meg, mi lett a vetőmagokból (Agroinform)
A Szupermenta korábbi, tavaszi terméktesztjén vizsgált paradicsom-vetőmagokkal végeztek kísérletet a Nébih Tordasi Növényfajta Kísérleti Állomásán.
okt. 15
11:48
Kanadaiak veszik meg a Westinghouse atomerőművi részlegét (Infostart)
A Canadian Cameco Corp. és a Brookfield Renewable Partners kanadai vállalat 7,88 milliárd dollárért megvásárolja a Westinghouse Electric Co. amerikai atomenergetikai berendezésgyártó vállalatot.
okt. 15
11:48
Éljenek a vidéki nők! (Agroinform)
Ma van a Vidéki Nők Nemzetközi Napja.
okt. 15
11:51
Mire jó a banánhéj? (Agrofórum)
A déligyümölcsök héjával kapcsolatban nincs egyetértés, komposztra való-e vagy sem. Így a banánhéjról is komoly viták szoktak a hobbikertész-csoportokban kialakulni.
okt. 15
12:00
Óriási fordulat történt a forintjainkkal (Menedzsment Fórum)
Évek óta tartó folyamat látszik megtörni az idén. Bár a 2008-as pénzügyi válságot követően a készpénzállomány csak egyre nagyobb lett, olyannyira, hogy annak összértéke ez év márciusában már 8 ezer milliárd forint fölé került, azóta gyakorlatilag stagnál, sőt, a szeptember végi érték már alacsonyabb a fél évvel korábbinál. Mutatjuk az okokat.
okt. 15
12:15
Magyar kiállítás az ENSZ székházában a fenntarthatóságról (Tiszta Jövő)
Az ENSZ New Yorki székházában nyílt kiállítás hétfőn Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldöttjének kezdeményezésére a fenntarthatóságról és a hulladékgazdálkodásról, az installáció a szelektív hulladékgyűjtésre hívja fel a figyelmet újrahasznosított papírból készült szelektív hulladéktárolók formájában, amelyet magyar és izraeli fiatalok dekoráltak.
okt. 15
12:18
Új sorozat érkezett a magyarok kedvenc állampapírjából (Privátbankár)
Pár hét alatt szétkapkodták az új, két számjegyű kamatot fizető inflációkövető lakossági államkötvényt. De máris itt az új sorozat, amely nem sokban különbözik a régitől, csak egy hónappal később fizet. Ha Orbán Viktor tényleg legyőzi az inflációt, akár jó befektetés is lehet.
okt. 15
12:18
Orbán mintha nem bízna abban, hogy az EU-tól pénzt kapunk (Piac és Profit)
Az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek (MVM) minden előzetes jel vagy információ nélkül két giga pénzügyi tranzakciót hajtott végre. Az egyik alapján nagy mennyiségű orosz pénzhez jut a cég, a másik alapján pedig kínaihoz.
okt. 15
12:18
ENSZ-fórum: a zöld átmenet helyett a túlélés vált az elsődleges szemponttá (Alternatív Energia)
Ha nem tesszük meg a zöld fordulatot, akkor az emberiségnek nincs jövője - hívta fel a figyelmet az ENSZ Közgyűlésének elnöke kedden az energiaügyekről, klímaügyekről és zöld átmenetről szóló kerekasztal-fórumon a szervezet New York-i székházában magyar szervezésben.
okt. 15
12:18
Ne lepődj meg: ilyen autókkal találkozhatsz hétvégén a magyar utakon (Pénzcentrum)
Katonai konvojok közlekedésére kell számítani az ország több pontján jövő hét péntekig - hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken közleményben.
okt. 15
12:21
Trumpról készített a Washington Postnak címlapot a magyar művész (Forbes)
Szauder Dávid Trumpról szóló illusztrációjával jelent meg a Washington Post különszáma, ami a volt amerikai elnök esélyeit vizsgálja a 2024-es választások kapcsán.
okt. 15
12:21
Lesz elég hal a szükséges telepítésekhez és a karácsonyi igények kielégítésére (Magyar Mezőgazdaság)
A rendkívüli aszály, valamint a takarmány- és energiaárak drasztikus emelkedése újfajta kihívások elé állította idén a haltermelő ágazatot, ennek ellenére lesz elég tógazdasági hal a horgászat számára szükséges haltelepítéshez és a lakosság karácsonyi igényeinek kielégítésére is a szakmai szervezetek szerint.
okt. 15
12:30
A világ 10. legszebb magyar mozijának is betett a rezsidémon (Menedzsment Fórum)
Budapest Film vezérigazgatója szerint a következő hónaptól az elszabaduló energiaárak miatt a Corvin, a Toldi és a Puskin Mozi hétfőnként és keddenként zárva lesz. A hozzájuk tartozó kávézókra, filmfesztiválokra viszont nem vonatkozik a bejelentés.
okt. 15
12:36
Orbán Viktor: újabb toborzó kampányokat indítunk decembertől, ütőképes hadsereg kell (Portfolio)
Az önkéntes szolgálatot vállalók jelentik a hidat a civilek és hadsereg között, mert ők azok a katonák, akikkel a legtöbbet találkoznak az emberek – hangsúlyozta szombaton Orbán Viktor kormányfő az önkéntes katonai szolgálatot vállalók eskütétele, valamint a Lynx harcjárművek átadása alkalmából tartott ünnepségen.
okt. 15
12:42
Mohosz: itt a bejelentés, amitől minden horgász tartott (Agroinform)
A szolgáltatások színvonalának megtartása miatt elkerülhetetlen ez a lépés.
okt. 15
12:51
Baj van: 3 millió tonna alatt a kukorica, importra szorulunk (Agrárágazat)
Betett az aszály a mezőgazdaságnak: olyan kevés idén a kukorica, hogy havonta százezer tonnákat kell behozni…
okt. 15
12:51
Az orosz újságírókat, aktivistákat is kidobják a kriptotőzsdékről az uniós szankciók miatt (BitcoinBázis)
Ha oroszok, mindegy, hogy háborúellenesek, a háború elől menekülnek, emberi jogi aktivisták vagy újságírók. Kizárják őket a kriptuvaluta-tőzsdékről, miután az
okt. 15
12:57
Jönnek a támogatási előlegek, a fehérjenövények pórul jártak (Mezőhír)
A támogatás emelésének mértéke a területalapú esetén inflációkövető, a termeléshez kötötteknél viszont szeszélyes.
okt. 15
13:12
Új gyógyvízkezelési technológiát fejleszt a Dialcont Tatabányán (ProfitLine)
Az uszodatervezéssel, kivitelezéssel és vízkezeléssel foglalkozó tatabányai Dialcont Kft. több mint 300 millió forintos beruházással olyan új gyógyvízkezelési technológiát fejleszt, mellyel a gyógyhatás megőrzése mellett tisztítható meg a gyógyvizes medencék termálvize - közölte a társaság az MTI-vel.
okt. 15
13:15
A magyaroknak fontos az elektronikai eszközök energiatakarékossága egy kutatás szerint (Tiszta Jövő)
A vásárlók fontosnak tartják, hogy a háztartási eszközeik energiatakarékosak legyenek, a többség hajlandó felárat fizetni a jobb energiabesorolású gépekért, azonban az energiacímkék jelentésével sokan nincsenek tisztában - derült ki az Euronics Műszaki Áruházlánc friss kutatásából.
okt. 15
13:15
Így reagál az energiaválságra a Penny! (Magyar Mezőgazdaság)
A takarékosság jól ismert szempont a Penny-nél, és nem csak a vásárlók számára kínált termékek kedvező árai kapcsán! A jelenlegi gazdasági helyzetben különösen fontos, hogy a kiskereskedelmi üzletlánc boltjai is képesek legyenek tartalékolni és beosztani a rendelkezésre álló energiamennyiséget.
okt. 15
13:42
Sorra álltak le, vagy zártak be az európai műtrágyagyárak (Agroinform)
Ez a műtrágya árának további drasztikus emelkedését vonhatja maga után.
okt. 15
13:48
Japán feladta a Covid-19 elleni gyógyszere kifejlesztését (Menedzsment Fórum)
A Fujifilm felhagy az Avigan gyógyszer fejlesztésével, amit a COVID-19 kezelése érdekében kezdtek el.
okt. 15
13:48
Műegerekkel helyettesítik a kísérleti állatokat az Állatorvostudományi Egyetemen (Portfolio)
A kísérleti állatok számának csökkentése érdekében műegereket szerzett be az Állatorvostudományi Egyetem, amelyek segítségével a hallgatók a laboratóriumi kísérletek szakszerű elvégzéséhez szükséges alaptudást szerzik meg. A Japánból többmillió forint értékben beszerzett hat műegeret az egyetem Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszékén használ
okt. 15
14:15
Uniós biztos: előfordulhat áramkimaradás az EU-ban télen (Tiszta Jövő)
Előfordulhat áramkimaradás az Európai Unióban télen az energiaválság és Oroszország Ukrajna elleni háborújának következtében - mondta az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős tagja egy keddi német lapinterjúban.
okt. 15
14:15
Mit tesz a lakásárakkal a csúcsra futó infláció? (KKV Magazin)
Az egyre magasabb szintekre ugró infláció visszafogja a vásárlóerőt, ez pedig a lakáspiacon is megjelenhet, tompítva a drágulás ütemét. Az elmúlt években, 2018-tól a nettó átlagbérek 7,2-21 százalékos emelkedést mutattak. A használt lakások ezzel párhuzamosan emelkedtek, mégpedig 1,3-23,6 százalékkal.
okt. 15
14:18
DK: szektorsemlegessé kell tenni a kis- és közepes vállalkozások rezsitámogatását (Infostart)
A Demokratikus Koalíció azt kéri, hogy tegyék szektorsemlegessé a kis- és közepes vállalkozások rezsitámogatását - mondta szombati, online sajtótájékoztatóján Dávid Ferenc, az ellenzéki párt parlamenti képviselője, gazdasági árnyékminisztere.
okt. 15
14:18
Északi Áramlat – Berlin nem tervezi a 2-es vezeték beindítását (Alternatív Energia)
A német szövetségi kormány továbbra sem tervezi az orosz földgáz Németországba szállítására épített Északi Áramlat-2 földgázvezeték beindítását - jelezték szerdán Berlinben.
okt. 15
14:30
Dániában valami bűzlik (Privátbankár)
Még a sokat irigyelt Dániában is előfordult titkosszolgálati botrány.
okt. 15
14:33
A MetaMaskban már elérhető az azonnali banki átutalás (BitcoinBázis)
Az egyik legnépszerűbb ETH kriptotárcának számító MetaMask esetén most már még könnyebb lesz a felhasználóknak fiat pénzt kriptóra váltani. A
okt. 15
14:36
Karácsony Gergely: "Putyinnak fizetjük a megemelt rezsiszámlát" (frissítve) (Menedzsment Fórum)
A főpolgármester büszke a megválasztása óta eltelt három év eredményeire, mert a 323 intézkedés mindegyike arról szólt, hogy Budapest szabad és zöldebb város legyen.
okt. 15
14:36
Forgalomkorlátozásra kell számítani Budapest több pontján a hétvége folyamán (Portfolio)
Több helyen is forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten. Szombat 20 óra és vasárnap 1 óra között a Budaörsi út-M0-s autóút-3-as főút- Szabadföldi út-Veres Péter út-Kerepesi út-Dózsa György út útvonalon katonai eszközök szállítása miatt forgalomkorlátozás és lassúbb haladás várható, míg vasárnap a Rákóczi híd tisztítása miatt kell forgalomko
okt. 15
14:42
Győri tanító lett az idei #ZöldségGyümölcsHős (Agroinform)
100 kilogramm zöldségnek és gyümölcsnek örülhettek a tanítványai.
okt. 15
14:45
A banán több titkot rejt, mint gondolnánk (Magyar Mezőgazdaság)
A banán az egyik legnépszerűbb gyümölcs a világon. Úgy tűnik, mintha már mindent tudnánk róla, pedig mi sem áll távolabb az igazságtól. Az őseikről szóló titkok például most kerültek napvilágra.
okt. 15
14:48
Milyen válság? Luxusjachtos körutazásokat indít a Ritz-Carlton (444.hu)
Óriási volt a kereslet, a legolcsóbb jegy 5000 fontba, vagyis több mint 2,3 millió forintba került.
okt. 15
15:06
Az egyházak lakossági fogyasztónak számítanak, a földgáz-szerződés nélkül maradók pedig kéthavi menedéket kapnak (444.hu)
Két rendelet is megjelent ezekről péntek este.
okt. 15
15:12
Fejlesztette működését a kaposvári Profi Tető Kft. (ProfitLine)
A kaposvári Profi Tető Kft. több mint félmilliárd forintos eszköz- és munkaerőfejlesztést hajtott végre, amihez 258 millió forint európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi 2020 programban - közölte a tetőfedő anyagok kereskedelemével és tetőszerkezet-gyártással foglalkozó vállalat az MTI-vel.
okt. 15
15:12
Fókuszban az élelmiszer: azonnali lépésekre van szükség (Agroinform)
A biztonságos élelmiszerellátást érintő kérdéseket járta körül a IV. Jászsági Gazdasági és Fejlesztési Konferencia.
okt. 15
15:18
Szakminisztérium: Romániában 243 medvét lőttek ki engedéllyel 2019 júliusa óta (Alternatív Energia)
Romániában 2019 júliusa óta 243 veszélyesnek ítélt medvét lőttek ki, és 25-öt fogtak be és helyeztek át hatósági engedéllyel - derült ki a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium honlapján közzétett táblázatokból.
okt. 15
15:18
Folyik a versenyfutás a hatósági áras tűzifáért: erre figyelmeztetnek az erdőgazdaságok (Pénzcentrum)
A Tűzifaprogram iránt hatalmas az érdeklődés, amely egyes térségekben akár a korábbi évek igényeinek többszörösét jelenti, ezért növelték a termelési kapacitást, valamint átcsoportosítanak az állami erdőgazdaságok a lakossági igények kielégítése érdekében közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
okt. 15
15:21
Megalakult a Magyar Elektromobilitás Egyesület (Tiszta Jövő)
Megalakult a Magyar Elektromobilitás Egyesület (ELMOB), amely az elektromos járművek felhasználóinak érdekképviselete mellett célul tűzte ki egyebek mellett az e-mobilitás népszerűsítését, a magyarországi és nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, valamint a környezettudatosság erősítését - közölte az egyesület szerdán az MTI-vel.
okt. 15
15:21
Sötét víziók a fekete gólya körül (Magyar Mezőgazdaság)
Az idei aszály nemcsak a növény-, de az állatvilágot is megviselte. Az élőhelyek romlása, a víz- és táplálékhiány kihat a fajok szaporodására, az újszülött egyedek felnevelési sikerességére, így az állományok nagyságára is.
okt. 15
15:30
Kezdenek kimenni a divatból a bankrablások (Menedzsment Fórum)
A tengerentúlon, de Magyarországon is úgy tűnik, hogy kezd leáldozni a bankrablások ideje.
okt. 15
15:42
Műegerekkel helyettesítik a kísérleti állatokat az Állatorvostudományi Egyetemen (Agroinform)
Csökkenteni szeretnék a kísérleti állatok számát.
okt. 15
15:51
A Fujitsu megépíti Japán első kvantumszámítógépét – milyen hatása lesz ennek a bitcoinra? (BitcoinBázis)
A Fujitsu technológiai óriáscég Japán legnagyobb kutatóintézetével, a Riken-nel közösen dolgozik az ország első kvantumszámítógépének kifejlesztésén. Az első japán kvantumszámítógép

Keresés