Az egyre fájóbb gazdasági szankciók nyomán élelmiszerek, gyógyszerek, elektronikai cikkek is lekerülnek a polcokról. Egy részüket ázsiai termékekkel tudják pótolni és reménykednek a hazai ipar helytállásában is.
Újabb változás történt a lakáspiacon: hamarabb elkelnek az eladásra kínált használt lakások. A fővárosi panellakásokra az idén átlagosan 51 nap alatt érkezett vevő, a téglaépítésű társaikat pedig 102 nap alatt lehet eladni, szemben az egy évvel korábbi 85 és 113 nappal. A Budapesten kívüli piacon a megyei jogú városok piaca is felgyorsult, a házak,
Március 31-éig adatot kell szolgáltatniuk az állami adóhatóság részére a kisadózók számláit befogadó, az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) szerinti adózóknak (ideértve a társasházakat, de ide nem értve az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemélyeket és a kisadózók tételes adójának hatálya alá tartozókat).
Izrael olyan légvédelmi lézerrendszert telepít, amely képes lesz a rakétákat már az ellenséges terület felett elfogni. A rendszer nem igényel folyamatos elfogórakéta-utánpótlást sem harc közben, az ellenség rakétájának megsemmisítéséhez csak néhány sékel (legfeljebb ezer forint) árú elektromosság szükséges.
A péntek reggeli stabil, 372 körüli kezdés után ismét gyengülni kezdett a forint, aztán kora délutánra ez már esésbe váltott, az euró jegyzései 375 fölé emelkedtek. Az európai részvénypiaci hangulat megint romlani kezdett, mert bizonytalan az orosz-ukrán háború kacsán a béketárgyalások esélye, kimenetele, miközben rövidesen kezdődik a Biden-Hszi te
Az év elején a fővárosban és vidéken is felgyorsult a lakáspiac, Budapesten továbbra is a panellakások kelnek el a leggyorsabban, ezek a lakások idén már 51 nap alatt gazdára találtak, míg tavaly az első negyedévben az értékesítésükhöz 85 napra volt szükség – közölte az ingatlan.com.
Idén immár negyedik alkalommal hirdet pénzügyi versenyt, ezúttal gimnazistáknak, Legyél te is pénzügyi junior klasszis! címmel a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával; a versenyre még tíz napig, március 28-ig délig várják a 14-19 éves diákok jelentkezését - közölték a szervezők sajtótájékoztatón pénteken Budapes
Csaknem negyedmilliárd forintos beruházással új gyártócsarnokot épít, eszközöket szerez be és informatikai fejlesztéseket végez a pécsi Somapak Csomagolástechnikai Gépgyártó Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
A háború ismét durva árfolyam robbanást okozott az elmúlt hetekben számos árupiaci terméknél, legyen szó energiahordozókról, nemes- vagy színesfémekről, mezőgazdasági alapanyagokról. A gyors rendezés és békekötés gondolata pedig ezekben éles korrekciót is okozott, így nem csoda, hogy a legtöbb piaci szereplő csak úgy kapkodta a fejét a tűzijátékot
Nem változtatott sem a célárán, sem a vételi ajánlásán a Waberer’s részvényeire a Concorde elemzője a cég tegnap esti negyedéves gyorsjelentését követően. Az elemző célára 3400 forint, ami a jelenlegi szintről több mint 70 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
A bankcsoport az orosz leánybank működését teljes mértékben alárendeli a nemzetközi szankciós előírásoknak, de az ukrán leánybank tevékenységét továbbra is fenntartja.
Kisebb tételekben, hosszabb időn át csaknem nyolcmillió forint értékű árut loptak dolgozók egy egri sajtraktárból, az ügyben öt ember ellen emelt vádat az Egri Járási Ügyészség - közölte a Heves megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Az év elején a fővárosban és vidéken is felgyorsult a lakáspiac, Budapesten továbbra is a panellakások kelnek el a leggyorsabban, ezek a lakások idén már 51 nap alatt gazdára találtak, míg tavaly az első negyedévben az értékesítésükhöz 85 napra volt szükség.
Húsvétra 55 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, a hazai termelők képesek kielégíteni az ilyenkor megnövekvő igényeket is - derül ki az Agroinform elemzéséből.
Egy ország sikerének, versenyképességének számos összetevője ismert a természeti kincsektől a tőkén át az emberi képességekig. Az Állami Számvevőszék jelenlegi elemzése - felhasználva korábbi elemzések eredményeit is - hazánk legfontosabb kincsének, az embernek, szaknyelven a humán tőkének a versenyképességi tényezőit vizsgálta. Az elemzés megállap
A háborús övezetben önkénteskedett az olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó. Gyurta Dániel az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját segítette Ukrajnában.
Három cég összesen 30 milliárd forint értékű beruházást valósít meg 10 milliárd forintos kormányzati támogatással a Nagyvállalati Beruházási Támogatás program keretein belül.
Több mint 120 étteremben és élőhalárusító helyen tartott kiemelt ellenőrzést az őszi-téli időszakban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata. Az akció során 17 esetben, azaz az ellenőrzöttek több mint 10 százalékánál indult eljárás, összesen 300 kg igazolatlan, illetve jelöletlen hal és haltermék forgalmazása mi
A TotalEnergies és a Honeywell stratégiai megállapodást jelentett be, melynek értelmében a Honeywell vállalja, hogy a TotalEnergies számára újrahasznosított polimer nyersanyagot szállít a Honeywell UpCycle feldolgozási technológiáját alkalmazó, újonnan épülő Honeywell és Sacyr újrahasznosító üzemébe. A TotalEnergies ezt a nyersanyagot vásárolja maj
Nagy utat járt be az év eleje óta az euró-forint árfolyam, hiszen a 2021-es évet még 370 körül zárta a forint, majd onnan az év elején erősödésbe kapcsolt, aztán az orosz-ukrán háború kitörésével jött a mélyrepülés. De miért éppen a forint jár(t) ennyire pórul, és merre megy tovább a forintárfolyam? Csak az orosz-ukrán válság van rá hatással, vagy
Ha széles körben elfogadják, akkor a Stratum V2 bányászati pool protokoll segíthet a Bitcoin hálózat robusztusabbá és decentralizáltabbá válásában. Nagy
Azok a nyugati vállalatok, amelyek jelen vannak Oroszországban, hogy alapvető fontosságú árukat, például élelmiszereket és gyógyszereket szállítsanak, megpróbálják megtalálni az egyensúlyt Vlagyimir Putyin elnök kormánya és az őket ellentétes irányba húzó ukrán érdekvédők között, írja a Reuters.
Idén immár negyedik alkalommal hirdet pénzügyi versenyt, ezúttal gimnazistáknak, Legyél te is pénzügyi junior klasszis! címmel laptársunk, a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával; a versenyre még tíz napig, március 28-ig délig várják a 14-19 éves diákok jelentkezését - közölték a szervezők sajtótájékoztatón.
A vevők és a boltok is tolonganak az élelmiszeres SZÉP-kártyákért. Az összes nagy lánc beszállt a kártyatulajdonosok keretéért folyó harcba, a vásárlók pedig öntik a pénzt az élelmiszerekre, amíg lehet.
Az infláció csökkentését, a munkahelyek védelmét és a lengyel cégek támogatását célzó, "Putyin-ellenes pajzsnak" nevezett gazdasági intézkedéscsomagot jelentett be pénteki sajtókonferenciáján Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Március 18-án lejár a Sberbank ügyfelek OBA-kártalanítási határideje, több mint 65 ezer ügyfél 147 milliárd forintnyi vagyonát kapja vissza. Közben zajlik a bank felszámolása is, ám a törvényi határidők nem kedveznek a sberbankos állomány gyors értékesíthetőségének – hiába igyekszik a felszámoló Psfn a minél jobb megtérülést hozó gyors eljárásra.
Hosszú idő óta az első szabad, korlátozásoktól mentes négynapos hétvégét tölthették el a vendégek Magyarországon – megteltek a szálláshelyek. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján összesen 386 ezer éjszakát foglaltak le a vendégek ezekre a napokra, ami a hétszerese a tavaly ilyenkorinak. Rengeteg szálláshely teltházzal üzemel
A Magyar Államkincstár részletes tájékoztatást tett közzé a Sberbank betétesei számára családtámogatási, valamint egészségbiztosítás pénzbeli ellátási ügyekben – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán az Országos Betétbiztosítási Alap.
Az Európai Bizottság március 18-án iránymutatást terjesztett elő annak érdekében, hogy segítse a tagállamokat az átmeneti védelemről szóló irányelv alkalmazásában.
Évek óta kering a köztudatban az az összeesküvés-elmélet, amely szerint a gyártók azon munkálkodnak, hogy csökkentsék az eszközök élettartamát különböző módszerekkel. Dokumentumfilmet is készítettek a témában, azonban mai napig nem tisztázott, hogy ez valós feltevés-e. Az biztos, hogy a fogyasztói társadalom gyökeresen átalakította az életünket, mi
Az év elején a fővárosban és vidéken is felgyorsult a lakáspiac, Budapesten továbbra is a panellakások kelnek el a leggyorsabban. Ezek a lakások idén már 51 nap alatt gazdára találtak, míg tavaly az első negyedévben az értékesítésükhöz 85 napra volt szükség – közölte az ingatlan.com pénteken az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont megnyitása alkalmából 100 forintos érmét bocsát ki - jelent meg a Magyar Közlöny 2022. évi 50. számában. A kibocsátás időpontja: 2022. március 16. Az érméből a hivatalos rendelet szerint 2 millió darab készíthető. Az érme előlapján, a középmezőben – lent a körgyűrűbe átnyúlva – a Ma
Az Ensz közgyűlése 2012-ben nyilvánította március 21-ét, a csillagászati tavasz kezdetét az Erdők Nemzetközi Napjának. Az ünnep alkalmából az Országos Erdészeti Egyesület március 17-én tartott sajtótájékoztatót, ahol Magyarország erdőterületeinek növekedése mellett a Soproni Egyetem új kutatási programjáról is beszámoltak.
Üdv kriptokereskedők. A ProfitFarmers Moonbag csomag újbóli kiadásának tiszteletére – ami ingyenes eszközök és szignálok csomagja – szeretnénk szemügyre venni
Annak ellenére, hogy az ukrán elnök a héten írta alá a kriptovaluták szabályozásáról szóló törvényjavaslatot, a helyiek beszámolója szerint nem tudnak bitcoint vásárolni a PrivatBanknál vezetett bankszámlájukon keresztül. A PrivatBank, Ukrajna legnagyobb kereskedelmi bankja ideiglenesen korlátozta ügyfelei számára, hogy nemzeti valutájukkal, a hriv
Az Egyesült Államok és Norvégia azt jelezte szerdán, hogy az eddigieknél kissé még több gázt tud küldeni Európába az orosz gázszállítások helyettesítése érdekében, Olaszország pedig azt jelezte, hogy legalább három év kell nekik, mire teljesen ki tudják váltani az orosz gázfelhasználást - írja a Portfolio. Franciaországban április közepétől megszün
Az OTP Bank támogatja mindazokat az ukránokat, akik a háború és az orosz agresszió miatt kénytelenek elhagyni Ukrajnát, és számos speciális szolgáltatást vezet be, áll a bank honlapján.