2022. március 18. péntek

márc. 18
18:33
A Medián vezetője beperelte a Mega Film Kiadót a "Gyurcsány-film" miatt (Menedzsment Fórum)
Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató vezetője jó hírnévhez való személyiségi jogának megsértése miatt indított eljárást.
márc. 18
18:42
A román kormány az energiaárak korlátozásáról és a gáztározók feltöltéséről hozott rendeletet (Portfolio)
Romániában április elsejétől további egy évig korlátozzák az energiaárakat a lakossági fogyasztók és kisvállalkozók számára, a gázszolgáltatókat tartalékolásra kötelezik, a villamosenergia-termelők többletnyereségére pedig 80 százalékos adót vetnek ki.
márc. 18
18:45
Drága sportcsarnokot kap Varga Mihály városa (Menedzsment Fórum)
Gyorsan sikerült lebonyolítani a projekt kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárást.
márc. 18
18:48
A következő 300 évre terveznek - Kész Csoport (KKV Magazin)
Negyven évvel ezelőtti indulásakor mezőgazdasági épületek építésével kezdett a Kész Csoport. Ma már egy cégcsoportról van szó, amelynek zászlóshajói továbbra is a mérnöki és építőipari üzletágak, emellett a szállodai és vendéglátási ágazattól a szállítmányozáson át egészen a flottamenedzsmentig nyújtanak szolgáltatást. A cégcsoportot Varga Mihály,
márc. 18
18:48
Nem egész két hétig még a támogatás igényelhető (Agrárágazat)
Szőlőkabóca elleni védekezés támogatott, de a kérelem, a digitális mezőgazdaság elvét követve, elektronikusan adható be.
márc. 18
18:48
Nyugat-Franciaország madárinfluenzás gócpont lett (Magyar Mezőgazdaság)
A francia mezőgazdasági minisztérium szerint az ország területén baromfiállományokban megerősített magas patogenitású madárinfluenzás esetek száma március 15-re elérte a 792-t. Ami viszont még megdöbbentőbb, ez a szám több mint kétszer annyi, mint a február 25-én közzétett adat. Az esetek nagy részét farmokról jelentették, de 17 helyen háztáji baro
márc. 18
18:48
Az Anonymus ott támadja Oroszországot, ahol a legjobban fáj (BitcoinBázis)
Az Anonymus néven ismert decentralizált hackercsoport kiberháborút hirdetett, és ott rúg az orosz kormányba, ahol a legjobban fáj. Az alábbiakban
márc. 18
19:06
Már igényelhető a munkahelyi képzési támogatás (Adózóna)
Már igényelhető a munkahelyi képzési támogatás a közlekedési és kapcsolódó ágazatokban tevékenykedő vállalkozások részére: a 7 milliárd forint keretösszegű programban a képzési költségek akár 100 százaléka finanszírozható támogatás terhére, a képzéseken az érintett ágazatok 8 ezer munkavállalója vehet részt – közölte a KTI Közlekedéstudományi Intéz
márc. 18
19:09
Nagy baj lesz a földeken, ha nem fog esni (Infostart)
Kell a műtrágya mindennek, és lehet, hiába van kiszórva.
márc. 18
19:12
Kiskereskedelmi cégek is foglalkoztatnának menekülteket (ProfitLine)
A műszaki és az élelmiszer-kiskereskedelemben működő cégek is foglalkoztatnának ukrajnai menekülteket - közölték a területen működő cégek az MTI érdeklődésére.
márc. 18
19:18
Pozitív hangulat volt európai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyes kezdés után emelkedéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek. A vezető tőzsdék a második nyereséges hetet tudhatják maguk mögött.
márc. 18
19:30
Napi 2,7 millió hordónyi olajat spórolhatnánk meg ezekkel a lépésekkel (444.hu)
A Nemzetközi Energia Ügynökség tízpontos tervet javasol. Az egyik pont például az autómentes vasárnapok.
márc. 18
19:48
Most megfékezheted a lilaakácot! (Agroinform)
A lilaakácot is könnyedén féken lehet tartani, csak ismerni kell a módját.
márc. 18
19:48
Végül minden alternatív eszköz hozamát legyőzi a Bitcoin állítja a Bloomberg elemzője (BitcoinBázis)
A Bloomberg elemzője szerint esély sincs rá, hogy idén legyőzze az arany a bitcoin szárnyalását.  A hét legfontosabb kriptovaluta hírei
márc. 18
20:12
Románia korlátozza az energiaárakat, 80 százalékos adó a villamosenergia-termelők többletnyereségére (Adózóna)
Romániában április elsejétől további egy évig korlátozzák az energiaárakat a lakossági fogyasztók és kisvállalkozók számára, a gázszolgáltatókat tartalékolásra kötelezik, a villamosenergia-termelők többletnyereségére pedig 80 százalékos adót vetnek ki.
márc. 18
20:18
Megszólalt az OTP: ez lesz a magyar bank orosz és ukrán érdekeltségeivel (Pénzcentrum)
A bankcsoport az orosz leánybank működését teljes mértékben alárendeli a nemzetközi szankciós előírásoknak, de az ukrán leánybank tevékenységét továbbra is fenntartja.
márc. 18
20:18
Friss helyzetjelentés az üzemanyagellátásról (Agroinform)
Sok az egymásnak ellentmondó hír a hazai üzemanyag-ellátással kapcsolatban. Hogy tisztábban lássunk, kérdést tettünk fel, íme a válaszok.
márc. 18
20:36
Felsmann Balázs: Nyugati beszállítók nélkül Paks II. halott (Portfolio)
A hvg360-nak adott interjút Felsmann Balázs, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont főmunkatársa, aki szerint nem sok esélye van annak, hogy a nyugati beszállítók megmaradnak a Roszatom vezette Paks II.-projektben, enélkül viszont gyakorlatilag lehetetlenné válik a két újabb reaktor megépítése.
márc. 18
21:00
Évente 50 ezer tonnával több bioüzemanyagot állíthatnak elő Magyarországon (Tiszta Jövő)
Jelentősen növeli a vállalat és az ország környezetbarát biodízel kapacitásait a Rossi Biofuel új komáromi üzeme. A pénteken felavatott beruházással Európában elsőként megjelenő technológia sokféle nyersanyag feldolgozására alkalmas - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel.
márc. 18
21:18
4 tipp, hogy neked legyen a legszebb balkonládád (Agroinform)
Tavasszal eljön a balkonládák szezonja.
márc. 18
21:18
Monero és a privátcoinok lesznek a téma a Bitcoin Kebab podcast legújabb adásában (BitcoinBázis)
Szombaton egyenesen az Egyesült Államokból jelentkezik a Bitcoin Kebab podcast 23. epizódja, ahonnan a magyar származású Brimer Csilla Monero (XMR)
márc. 18
21:24
Okos állványt fejlesztett egy magyar cég (Tiszta Jövő)
A mindszentgodisai Caadex Kft. építőipari "okos állványt" fejleszt 640 millió forintból, amely képes figyelmeztetni használóját, ha az összeállítás során hiba történt, vagy az állványrendszer karbantartást igényel - közölte a társaság az MTI-vel.
márc. 18
21:27
OBA: határidőre kifizették a Sberbank-betétesek kártalanítását (Infostart)
A jogilag vitatott esetek kivételével, a Sberbank Magyarország Zrt. 65 158 betétesének 146,8 milliárd forint kártalanítást fizet ki - közölte az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) az MTI-vel pénteken, miután lejárt az erre rendelkezésre álló tíz munkanapos határidő.
márc. 18
21:36
Kimondták a kutatók: meredeken csökken az idősotthonok lakóinak védettsége (Portfolio)
Egy angliai kutatás szerint meredeken csökken az idősotthonok lakóinak védettsége hónapokkal az új koronavírus okozta Covid-19 elleni védőoltás beadása után. Az eredmények alapján a kutatók az idősek ismételt emlékeztető oltását javasolják.

Keresés