„Miközben vannak, akik fegyverrel a kezükben védik a hazát, addig mások történeteket mesélnek, ami szintén nagyon fontos. Mert a hallgatás is lehet egyfajta bűn" – mondta el Iryna Tsilyk ukrán filmrendező, aki szerint háborús időkben mutatkozik meg igazán a művészet ereje.
Hiányzik az eső a földekről, és a kijuttatott műtrágya bemosódásához is szükség lenne a csapadékra. Az exportkorlátozás ugyan mérsékelte valamelyest az árakat, de a csapaékhiányt a pénztárcánk is mindenképpen meg fogja érezni.
Letették a Richter Gedeon Nyrt. új központi irodaépületének alapkövét kedden Budapesten, a 17 400 négyzetméter alapterületű komplexum a tervek szerint 2023 decemberére készül el, a beruházás tervezett összköltsége 15 milliárd forint.
A következő negyedévben a hazai munkáltatók 32 százaléka jelez előre bővülést jelenlegi munkaerő-állományában, miközben csökkentést 19 százalékuk tervez – derül ki a ManpowerGroup legújabb munkaerőpiaci előrejelzéséről.
Letették a Richter Gedeon Nyrt. új központi irodaépületének alapkövét kedden Budapesten, a 17 400 négyzetméter alapterületű komplexum a tervek szerint 2023 decemberére készül el, a beruházás tervezett összköltsége 15 milliárd forint.
Közös erőfeszítéseket tesz az Európai Unió a vezetékes és a cseppfolyós földgáz, illetve a hidrogén közös beszerzésére – gyakorlatilag ezt tartalmazza az a zárónyilatkozat-tervezet, amelybe betekintést kapott a Reuters. Mindez hatalmas jelentőségű döntés lenne, hiszen sosem volt még példa közös gázbeszerzésre, ugyanis az energiapolitika tagállami h
A Wizzair intenzív munkaerő toborzásba kezdett az európai és közel-keleti piacon. A koronavírus utáni időszakban a cég leginkább arra összpontosít, hogy újabb járatokat tudjon indítani, újabb desztinációkkal keltenék fel az utasok utazás utáni vágyát. Rado András toborzási vezető a Reggeliben elmondta, hogy óriási bővülés előtt áll a légitársaság,
A Gazdasági Versenyhivatal 22 millió forint bírságot szabott ki a Brightwhite fogfehérítő forgalmazóira, két magyar és két szlovák vállalkozásra, amiért hatósági tiltás ellenére reklámozták a közegészségügyi kockázatokat hordozó termékcsaládot - közölte a GVH az MTI-vel kedden.
Az elmúlt hetekben minden megváltozott, és ez hosszútávon is éreztetni fogja hatását. Az elmúlt napok áringadozása a búza esetében elérte a 8 -10 %-ot is, a kukorica is 5-7 %-os változásokat mutatott, a szójabab volt a legnyugodtabb, mert „csak” napi 1-2 %-ot változott. Az értékek azonban nagyon nagyok, az árak olyan magasságban vannak, hogy ezek a
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb kamatemelése képes lesz megfékezni az inflációt? S milyen mozgástere lesz a gazdasági folyamatok befolyásolására az ellenzéknek, ha nyer az április 3-ai országgyűlési választásokon? Egyebek mellett e kérdések megválaszolására is megkérjük Klasszis Klubunk március 23-ai adásában a volt jegybanelnököt, egyetemi
A decemberi 1,6 százalék után 2022 januárjában 4,1 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi szintet az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az elmúlt másfél évben a HulladékRadar telefonos applikáció segítségével 66 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni országszerte - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára Tatán, ahol bemutatta az alkalmazás továbbfejlesztett vá
A jegybank ma délután 2-kor esedékes kamatdöntése után háttérbeszélgetést tart ma délután 3-kor Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős alelnöke.
Egyre nagyobb az erdők szerepe a magyar agráriumban, az ország területének már mintegy 22 százalékát erdő borítja - ismertette Nagy István agrárminiszter kedden a Magyar Bankszövetség Jótett bank - zöld szív programja keretében tartott faültetéssel egybekötött rendezvényén.
„Felszín alatti vizek – láthatóvá tenni a láthatatlant!” – ez a jelszava idén a március 22-i nemzetközi Víz Világnapjának. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ennek apropóján is felhívja a figyelmet a felszín alatti vizek fontosságára, valamint a korszerű, energiahatékony és víztakarékos, illetve fenntartható öntözési módszerek fontosságára.
A részvénypiacokon jó a hangulat, bár az OTP kicsit süllyed, viszont közzétette várható osztalékát. Az orosz olajra kivetett embargó esetére jelentős sebességkorlátozást, távmunkát javasol a nemzetközi szervezet. A forint kissé erősebben várja a fontos kamatdöntést.
A tavalyi évben a bitcoin bányász cégek részvényei messze jobban teljesítettek, mint maga a bitcoin. A 2021-es beszámolók szerint a bányász cégek többsége növelni tudta bitcoin állományát és hashrátáját, valamint telephelyeinek és bányászgépeinek számát is. A Hut 8 Mining Corp. (HUT) 2018 óta Észak-Amerika egyik legnagyobb digitális eszközbányásza
A Jalsovszky Ügyvédi Iroda már hetedik éve veszi számba a magyarországi adófajtákat és a sokéves trend egyértelműen megnyugtató. Szinte minden évben csökkent valamelyest az adónemek száma.
A Jalsovszky Ügyvédi Iroda már hetedik éve veszi számba a magyarországi adófajtákat és a sokéves trend egyértelműen megnyugtató. Szinte minden évben csökkent valamelyest az adónemek száma. 7 éve még 60, idén 51 adófajtát számoltak össze.
Köztehermentes támogatásra jogosultak a munkáltatók az ukrán állampolgár Magyarországon történő foglalkoztatásának elősegítését szolgáló lakhatási és utazási költségek biztosítására a 96/2022. kormányrendelet alapján. Cikkünkben részletesen ismertetjük a március 10-étől hatályos rendelet szabályait.
Az ukrán háború számos gazdasági hatással is jár, amelyek érinteni fogják Magyarországot is. Az eltűnő orosz és ukrán turisták a tavalyi GDP növekedés egyik motorjára, a turizmusra hathat negatívan, mondta el a Trend FM Reggeli monitor című műsorában kollégánk, Király Béla.
A „slot” háborúban nemcsak a feltörekvő és inkumbens légitársaságok között van vita, a kormányok és a hatóságok sem értenek egyet. A Wizz Air már lobbizik az unióban, de a Ryanairrel még nem fogott össze.
Az eladott gépkocsik számának csökkenése ellenére is tavaly 48 százalékkal 22,41 milliárd koronára (347,355 milliárd forint) növelte adózás előtti nyereségét a Skoda Auto - közölte a német Volkswagen konszernhez tartozó legnagyobb cseh autógyár menedzsmentje kedden Mladá Boleslavban megtartott sajtótájékoztatóján.
Elképesztően összetett, sok tényezős, és bizonytalan folyamatról van szó, amikor a világ karbonsemleges működéséről beszélünk. Számos társadalmi, gazdasági, politikai, technológiai, környezeti szempontot, érdeket, és érdekellentétet kell úgy meghatározni és kezelni, hogy végeredményben jobb és élhető maradjon a világ mindenki számára. A nettó zéró
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a Nature Ecology & Evolution szaklapban megjelent legújabb tanulmányukban a szárazságok következményeit vizsgáló terepkísérletek eredményeit vetették össze a tényleges aszályok megfigyelésekor szerzett adatokkal egy globális szintézis keretében.
Elfogyott a lendület a magyar tőzsdén ma délután, mérsékelt esésben van jeleneg a BUX. Rossz a hangulat a magyar részvénypiacon, a blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom árfolyama emelkedik.
Két százalékkal erősödött a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az olaj világpiaci ára emelkedett, a földgáz európai ára nőtt, az arany történelmi csúcs felé tart, az euró árfolyama kétéves mélypontról fordult vissza.
Az Ukrajnában zajló háború okozta humanitárius válság következtében már csaknem 3 millió ember menekült el otthonából az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint. Ez szám a következő időszakban 5 millióra emelkedhet az ENSZ figyelmeztetése alapján. A Google több, a Google Térképen és a Google Keresőben bevezetett új funkcióval segít
Lezárult az akvizíciós folyamat, a CANAL+ Group felvásárolta az SPI International globális médiacsoport 70%-át. A tranzakció lezárása azt követően történhetett meg, hogy az összes érintett európai joghatóság valamennyi illetékes szerve jóváhagyta a vásárlást. Az Európában erős jelenléttel rendelkező globális médiavállalat, az SPI International nagy
Moszkvának is érdeke, hogy a következő időszakban az uniós gázszállítás ne álljon le, de Európa sem tudna meglenni nélküle – mondta az Erste Bank olaj- és gázpiaci elemzője.
Jók a Boeing 737-800-as géptípus biztonsági statisztikái, ezért érthetetlen a China Eastern tegnapi balesete, különösen, hogy utazómagasságról kezdett zuhanni a gép, ami a legbiztonságosabb fázis a repülés során. Különösen fontos, hogy megtalálják a fekete dobozt, főként, hogy több mint négyezer ilyen gép repül világszerte – vélik légiipari elemzők
A korábbi évek gyakorlatát követve Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára idén is elrendelte a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést. Március 21. és április 18. között az ország egész területén számíthatnak ellenőrzésre az élelmiszer-előállítók, valamint az élelmiszer-forgalmazók, az üzletekben
Ferenc pápa azt mondta, mindent megtesz a háború befejezése érdekében - számolt be az egyházfő és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonbeszélgetéséről Ukrajna szentszéki nagykövete a közösségi oldalán.
A nemzetközi részvénypiacokon látható pozitív hangulat mellett a kriptovalutáknak is jó napjuk van, a bitcoin árfolyama 5 százalékot emelkedett, a kisebb kapitalizációjú kriptovalutáknál pedig ennél is nagyobbak a mozgások. Ugyan fundmentális hír nem áll a mostani emelkedés mögött, az on-chain adatok azt mutatják, hogy jelentős mértékű short pozíci
Az Európai Bizottság javaslatot készít elő az uniós tagországok kötelező gáztartalékairól annak érdekében, hogy felszámolják az EU oroszországi fosszilis energiahordozóktól való függőségét - derül ki a dpa hírügynökség által megtekintett tervezetből.
Az LG Electronics (LG) a valódi mozi élményét viszi el az otthonokba a HU715Q és HU710P CineBeam 4K lézerprojektorokkal, a gyártó eddigi legfejlettebb vetítőivel. Az új LG HU715Q ultrarövid vetítési távolságú (Ultra Short Throw, UST) modellje 100 hüvelykes átlójú képet képes vetíteni a faltól mindössze 21,7 centiméteres távolságból, ráadásul olyan
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 22 milliós bírságot szabott ki a Brightwhite fogfehérítő forgalmazóira, amiért több hatósági tiltás ellenére is intenzíven és rengeteg szempontból jogsértően reklámozták a közegészségügyi kockázatokat hordozó termékcsaládot.
A magyar kormány tavaly átmenetileg lemondott róla, most viszont maradéktalanul kéri az Európai Bizottságtól azt a mintegy 3400 milliárd forintnyi EU-hitelt is, ami járna a magyar helyreállítási programból – tudta meg a 444.hu az Orbán Viktor magyar kormányfő által múlt pénteken Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek írt levélből. Sőt, a magyar k
Szinte még véget sem ért koronavírus-járvány negyedik hulláma Szlovákiában, de már itt van a második omikron-hullám - mondta Richárd Kollár matematikus.