Amíg a Bitcoin árfolyama már tíz napja felfelé vette az irányt, új bikás jelek láthatóak a makró adatokon. Az outflow, vagyis a kriptotőzsdékről kiutalt bitcoinok száma újra megnőtt. 15 nap alatt 61 ezer bitcoint utaltak ki a tőzsdékről a Glassnode adatai szerint. Dollárban ez nagyjából 2,6 milliárdot takar. Be- és kimenő BTC utalások az IntoTheBl
Abszolút értékben nőtt ugyan a hazai média- és kommunikációs piac tavaly, azonban túl a fejlődés fő haszonélvezői a globális technológiai cégek voltak, amelyeknél a magyar médiaköltések mintegy harmada – százmilliárd forint - csapódik le – derül ki a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) legfrissebb elemzéséből. Tavaly nem volt jellemző az állami költések
Bár még odébb a nyár, a legtöbb fesztivál már most nagy bejelentésekkel és promovideókkal izzítja a közönségét – két év után végre visszatér a Sziget, és a kisebb, életmód fókuszú happeningek programkínálata is ígéretesnek bizonyul. Íme az idei nyár legmeghatározóbb koncertjei.
A szomszédunkban zajló események következtében számíthatunk-e a kibertámadások növekedésére? Ez az egyik leggyakoribb kérdés, amit feltesznek Oroszország ukrajnai offenzívája óta. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint válasz egyszerű: igen.
2022-ben gazdasági szempontból az energiahordozók árának emelkedése okán begyűrűző infláció, a Kínában újra erősödő járványhelyzet, a termék leszállítási időszakok növekedése, az amerikai kamatemelések és a klímaváltozás okán előtérbe kerülő alternatív energiaforrásokra való átállás nehézségei jelenthetik a fő kihívásokat – hangzott el az SPB Befek
Mára kialakult és egyre szélesedik egy olyan, hazai tulajdonú vállalati réteg Magyarországon, amelyek regionális vagy még nagyobb multicégekké, versenyképes, innovatív, stabil növekedést felmutató társaságokká fejlődhetnek majd az évtized végére.
Megnéztük a gázvásárlási szerződéseket és abban fixen benne van, hogy euróban, illetve dollárban kell fizetni érte és ez az, ami számít – hangoztatta a ma délutáni brüsszeli G7-csúcs sajtótájékoztatóján Olaf Scholz német kancellár.
A Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2021-2022-es fordulójában végül a pécsi Hungast csapat állhatott a dobogó legfelső fokára, többek között kacsahússal töltött tavaszi tekercset, brézelt marhanyakat és minifánkot is tartalmazó menüsorával – tudatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Érdemes böngészni a döntős csapatok menüsora
Törökország vizein két, több milliárd dollár értékű luxusjacht jelent meg a héten, amelyeknek tulajdonosa Roman Abramovich orosz oligarcha, aki vagyonát igyekszik menteni a nyugati szankciók elől, írja a CNBC. Eclipse
Eljött az a pont, amikor kijelenthetjük: új szuperállampapírt találtak maguknak a magyarok. A megugró infláció mellett egyre kevésbé vonzó lépés a pénzt Magyar Állampapír Pluszba fektetni. Ezzel párhuzamosan az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír népszerűsége szárnyal, az elmúlt két hónapban gyakorlatilag átvette a MÁP+ szerepét. Sőt, utóbbi p
Az egyik legnépszerűbb váltón, a Coinbase-en, mától kezdve stakelheted ADA kriptopénzeidet, amiért cserébe kamatot kapsz. Az ADA stakelés éves becsült hozama 3,75% és minden 5-7 napon jóváírják a számládon. A Cardano egy proof-of-stake konszenzussal működő hálózat, ami azt jelenti, hogy annak épségéért nem bányászattal felelnek a szereplők, hanem l
Új, 206 millió forintos keretösszegű pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma fogyatékossággal élőket segítő szervezetek számára – mondta a szociális ügyekért felelős államtitkár csütörtökön Békéscsabán.
A járvány okozta válság és a jelenlegi háborús helyzet is igazolja, hogy helyes döntés volt Magyarország önellátását erősíteni a stratégiai iparágakban – jelentette ki Varga Mihály a Sanatmetal Kft. beruházásának átadó ünnepségén, Egerben. A vállalat 1,5 milliárdos beruházással fejlesztette orvostechnikai üzemét a kormány 720 millió forintos támoga
Egy-egy külföldi út során gyakran felmerül bennünk a kérdés, hogy béreljünk-e autót az ottartózkodásra. Azonban ha úgy szeretnénk tölteni a nyaralásunkat, hogy közben a saját autó kényelmét élvezzük, úgy jobb, ha a zsebünkbe nyúlunk, mert elég busás áron lehet autót bérelni Európa egyes országaiban.
Előző cikkemben az ipari meggy intenzív termesztésének lehetőségeként mutattam be az orsó koronájú meggyfákat. Nem kétséges, hogy a munkaerő hiánya, valamint a feldolgozóipar ármeghatározó piaci szerepe miatt az üzemi ültetvényekben a korszerű gépi betakarítás lesz a hatékonyság fokmérője.
A patikák jelentős része jelenleg a gyógyszerellátáson túl is nyújt szolgáltatásokat a betegek számára, és a gyógyszerészek többsége továbbiakkal is bővítené ezeket, köztük a vakcináció bevezetésével – derül ki két gyógyszerészeti szakmai szervezet tavaly év végén lezajlott felméréséből. A gyógyszerészek jobb betegellátást és a vakcinák elérhetőség
A Trenitalia és a Ferrovie dello Stato, az olaszországi vonatközlekedést működtető vállalatokat hackertámadás ért. Az elkövetők 5 millió dollárt követelnek
Ukrán nők tízezrei ragadtak fegyvert az orosz invázió által kirobbantott háborúban, és sajtóértesülések szerint az ukrán harcoló erők 15-17 százalékát a nők teszik ki. De honnan van ennyi erő az ukrán nőkben?
A délelőtti NATO-csúcs és a délutáni G7-csúcs után késéssel kezdődött az EU-csúcs Brüsszelben, amelyen az ukrán helyzet mellet az európai energetikai kérdések lesznek a központi témák sok egyéb mellett. Az alábbiakban röviden ezeket vázoljuk.
Átadták a Garzon Bútor Zrt. 620 millió forintos egészségipari beruházását Tamásiban, a fejlesztést a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 495 millió forintos támogatásával valósították meg.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint március 14. és 20. között 20 százalékkal több influenzás beteget regisztráltak, mint az azt megelőző héten. Az országban a 11. héten 25 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján csütörtökön közzétett jelentésében.
Kutatók egy olyan férfiak által szedhető, nem hormonális fogamzásgátló tablettát fejlesztettek, mely az egereken végzett tesztek alapján 99 százalékban hatékony – számolt be a Sky News.
A Parlament csütörtökön a megfizethetőbb, biztonságos és fenntartható energiaellátásról szóló közös európai tervekről hallgatta meg a Bizottságot és a Tanácsot.
Július 1-jétől a lengyel kormány 12 százalékra csökkentené a jelenleg 17 százalékos személyi jövedelemadót. A csütörtökön bejelentett megoldás része az ukrajnai háború lengyelországi gazdasági következményeit enyhítő, 15 milliárd zlotyt érő költségvetési költségekkel járó intézkedéscsomagnak.
A meghirdetett mennyiségnél 4 milliárd forinttal kisebb összegben, 36 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Már csak a GVH-nak kell rábólintania és magyar kézbe kerülhet a magyarországi Auchan kisebbségi részesedése. Jellinek Dániel Indotek Csoportjának megtetszett a szektor, még nagyobb dobásra készül Horvátországban.
Az ELO (Auchan Retail Holdingja és a New Immo Holdingja) stratégiai partneri megállapodást írt alá az Indotek Csoporttal a mai napon, amelynek értelmében az Indotek 47%-os kisebbségi pénzügyi befektetővé válik az ELO magyar leányvállalataiban, az Auchan Retail Magyarországban és Ceetrus Magyarországban - olvasható az Indotek közleményében.
A gázszállítások rubelben történő kifizetésének feltételeit tisztázni fogják az orosz gáz vásárlóival - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságírókkal.
Érkeznek az új adatcsomagok a szolgáltatónál, reagálva a megváltozott ügyféligényekre. Hamarosan akár a vezetékes net helyett is használhatjuk a mobilnetet.
A meghirdetett mennyiségnél 4 milliárd forinttal kisebb összegben, 36 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát" – szól a közmondás, utalva a két nép történelmi barátságára. Március 23-át 2007 óta a Lengyel-Magyar Barátság Napjaként tartja számon a két nemzet. Az ünnepnap alkalmából a Duna House és lengyel leányvállalata, a Metrohouse összegyűjtötte a két ország ingatlanpiacának érdekességeit és l
300 millió euró uniós forrás nyílhat meg rövidesen Magyarország számára; Orbán Viktornak az Európai Bizottság elnökéhez címzett levele nyomán a testület lehetővé tette, hogy hazánk előleget kapjon az EU egyik újjáépítési alapjából - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön Brüsszelben Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Fontos tudni, hogy a 300 mil
Gázolajár-sokk! Mi lehet a megoldás? címmel tartott webináriumot két meghívott szakértővel a NiT Hungary. Elhangzott, a közúti fuvarozásban megszűnt az „ársapka”, a kialakult helyzet – több ok miatt is – súlyos. Ekkora sokk eddig soha nem érte a magyar fuvarozói szektort. Ha talpon akarnak maradni a hazai fuvarozói vállalkozások, akkor máról holnap
Minden korábbinál magasabbra, 300 ezer fölé emelkedett az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) igazoltan fertőzöttek napi száma Németországban a csütörtökön közölt adatok szerint.
A Parlament Ukrajna számára sürgősen jelentős mennyiségű élelmiszersegélyt kér, és az uniós élelmiszer-termelés függetlenedését szorgalmazza - írja közleményében az Európai Parlament.
Minden érvényes pályázatot benyújtó magyar falu - háromszázhatvan település - kap támogatást településrendezési terve elkészítéséhez – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Több mint 10 milliárd forint európai uniós forrás jutott budapesti kórházak energetikai korszerűsítésére; hat intézmény tíz telephelyén valósulnak meg fejlesztések - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Július 1-től a lengyel kormány 12 százalékra csökkentené a jelenleg 17 százalékos személyi jövedelemadót. A csütörtökön bejelentett megoldás része az ukrajnai háború lengyelországi gazdasági következményeit enyhítő, 15 milliárd zlotyt érő költségvetési költségekkel járó intézkedéscsomagnak.
Főképp külső kínálati tényezők állnak az infláció megugrása mögött, amely idén elérheti a 7,5-9,8 százalékot, ami "komoly revíziónak" számít a korábbiakban várt 5 százalék körüli értékhez képest - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője a jegybank Youtube-csat
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere februárban 1585,0 milliárd forint hiánnyal zárt az egy évvel korábbi 738,5 milliárd forinttal szemben. A januári többlettel együtt az első kéthavi deficit 1433,7 milliárd forint volt, ami az idei évre előirányzott 3152,7 milliárd forintos hiánycél 45,5 százalékának felel meg - köz