Dinamikusan, 22 százalékkal emelkedett tavaly a növényi alapú termékek közül a sajt, a hűtött desszert és puding, a jégkrém, tej, tejszín, tejszínhab és joghurt helyettesítésére használt élelmiszerek forgalma Magyarországon – írja hétfői számában a Világgazdaság
Facebook, Google (Alphabet), Netflix, Apple, Microsoft, Amazon. Ezek a részvények a világ legismertebb nevei, megkerülhetetlen tényezők mind az interneten, mind a részvénypiacokon. Bár a koronavírus válság során nagyon jól teljesítettek, az idei évben komoly kihívások elé kerültek, és volt amelyik egyelőre nem is volt képes kimászni a korrekció göd
Az építőipar rendhagyó viselkedése 2022-ben sem áll le, februárban is 65 százalékkal több cég jött létre az ágazatban, mint amennyi megszűnt. A 64 ezret közelíti a szektorban a működő társas vállalkozások száma.
Ma, magyar idő szerint hajnali 3-kor megkezdődött a 94. Oscar-gála, ahol magyar jelöltet is díjaztak. Ugyanis Sipos Zsuzsannát is díjazták a Dűnében végzett munkájáért.
Százhat országból 1374 filmet neveztek a VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál két – nemzetközi és Kárpát-medencei – filmszemléjére. Az ingyenesen látogatható fesztiválon a filmek mellett családi programok is várják a látogatókat május 27. és 29. között a gödöllői Királyi Kastélyban. A fesztiválra a világ olyan vezető természetf
Erősödött a forint ma reggelre Hétfő reggel 8 órára 0.20%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 373 forint és 48 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.50%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 341 forintba és 08 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyít
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO szerint negatív következményekkel jár a globális élelmiszerpiacra az Ukrajna elleni orosz háború. Oroszország és Ukrajna a mezőgazdasági nyersanyagok és élelmiszerek jelentős termelői és exportőrei.
Pluszban indították a napot hétfőn a pénteki záróértékükhöz képest a főbb európai tőzsdemutatók. A londoni Ftse100 index 0,12 százalékkal, a frankfurti DAX index 1,26 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,88 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,04 százalék pluszt jelzett a hétfői nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfaj
Mivel 5 százalékkal növelték januárban a nyugdíjakat, így minimum 2,5-3 százalékos emelés látszik az adatokból a nyugdíjszakértő szerint. Mint Farkas Andtás kiemelte, adott esetben 4,8 százalékos nyugdíjemelés is lehet, viszont ennek még nincs realitása júniusban.
Nem csak a részvénypiacokon látszott az elmúlt hetekben hangulatjavulás, de a kriptopiac is szépen elindult fölfelé. A piaci szegmens zászlóshajójának számító bitcoin árfolyama az elmúlt hetekben jelentősen emelkedett, a hétvégén pedig sikerül áttörnie fölfelé a 46 000 forintos támaszt, emellett pedig a forgalom növekedése is bizakodásra ad okot.
A támogatási program részeként kifizetésre kerülő 400 millió forint révén 11 projektben résztvevő 13 magyarországi kis- és középvállalkozás részesül vissza nem térítendő támogatásban.
A megfelelő munkaerő megtalálása komoly kihívást jelent a cégek számára. Egy friss, különféle üzleti szektorok 394 döntéshozójának és HR-vezetőjének részvételével készült kutatás szerint a válaszadók 79%-a úgy gondolja, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jó munkaerő megtartására, ennek egyik eszköze pedig a vonzó juttatási csomag. 202
Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a 60 perces türelmi idő. A bevezetése óta összesen közel 3 millió esetben éltek a közlekedők ezzel a könnyítési lehetőséggel, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) Üzleti Intelligencia Osztályának adatai szerint.
Itthon és Európaszerte feloldották a koronavírus miatt hozott korlátozások nagy részét az utóbbi pár hétben, azonban lehet, hogy az omikron lopakodó variánsa miatt hamarosan új fertőzéshullámmal kell számolnunk – írja az Infostart.
Lezárult a Brexit miatt károkat szenvedett vállalatok támogatására szolgáló pályázat második köre, a kormány által megelőlegezett európai uniós alapból így összesen 23 milliárd forinttal járulnak hozzá 63 hazai cég beruházásaihoz - jelentette be hétfőn a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 467 300 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 310 700 forint volt, 13,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Drasztikusan megnőhet azoknak a gazdag orosz gyerekeknek a száma, akik az elit amerikai iskolákba szeretnének felvételt nyerni. Szakértők szerint az iskolák vezetőinek a jelenlegi politikai légkör fényében kell mérlegelniük az orosz oligarchák gyerekeinek fogadásának következményeit.
Távsebészet, mesterséges intelligencia, fogyi appok, nyomtatott emberi szövetek, telemedicina – csak néhány terület, amelybe idén is dollármilliárdokat fektetnek be piaci szereplők szerte a világon, de vajon melyik fog kilőni és miért? Meskó Bertalan, a The Medical Futurist Institute vezetője szerint jelenleg paradigmaváltás zajlik az egészségügybe
Márciusban már a harmadik depót helyezi üzembe a Magyar Posta. Legutóbb Miskolcon adták át a több mint 5 ezer négyzetméteres új üzemcsarnokot, emellett országosan további 6 logisztikai csarnok is épül. A depóban több mint 200 postai munkatárs dolgozik majd. A borsodi megyeszékhelyen zöldmezős beruházással alig egy év alatt épült az új üzem. Innen
A GKI konjunktúraindexe idén márciusban a tavaly késő tavaszi szintjére esett vissza, ami elsősorban a fogyasztói bizalmi index romlásának következménye; az üzleti várakozások csak az iparban és a szolgáltató szektorban lettek rosszabbak, az építőiparban és a kereskedelemben nem – közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.
Részben teljesen új nyomvonalon épül 2x2 sávos autóút Kelet-Magyarország két nagyvárosa, Debrecen és Nyíregyháza között - szúrta ki a Magyar Építők az európai közbeszerzési rendszerben. A 30 kilométeres út tervezése 365 millió forintba fog kerülni.
A rezsiszámlák befizetése a fogyasztók alapvető kötelezettsége, aminek elmulasztása esetén a szolgáltató – meghatározott feltételek mellett – felfüggesztheti vagy korlátozhatja a szolgáltatást - hívja fel hétfői közleményében a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Azt is hangsúlyozzák, hogy az ellátásból való kikapcs
Az emberek természetes igénye volt már a történelem kezdetén is, hogy az éjszakai sötétségbe fényt vigyenek, és ezáltal az életüket kényelmesebbé és biztonságosabbá tegyék. A belső terek megvilágítása után egyre nagyobb igény volt a kültéri világítás megoldására is, melyre egyre modernebb és egyre költséghatékonyabb megoldásokat találtak ki. Milyen
Több mint 210 vitorlástulajdonos jelezte írásban, hogy szeretné bóján tartani hajóját a Balatonon, ugyanis a kikötőhelyek ugyanis elfogytak, vagy megfizethetetlenek. Szakértői csapat alakult, hogy feltérképezzék a múltban létező, mára már elfeledett bójázás lehetőségeit.
Az ENI olasz energetikai cég nem tud rubelben fizetni az orosz gázért, mivel nem rendelkezik azzal - mondta Claudio Descalzi, az ENI vezérigazgatója az Egyesült Arab Emírségekben rendezett energiafórumon.
Kormánykritikus tartalmak jelentek meg több kormánybarát weboldalon is hétfő reggel, a felületek meghekkelése mögött valószínűleg az Anonymus nemzetközi hekkercsoport áll. Az érintett felületek – köztük a Mediaworks honlapja – délelőtt elérhetetlenek voltak. „Ez a weboldal a kormányzati propagandamédia része! Elhoztuk az igazságot nektek! Propagand
Nyomtatott magazinos szerkesztőségben megélni a mindennapos online munkát mindig izgalmas volt. Az elmúlt hónapokban még izgalmasabbnak bizonyult. A Forbes.hu a kezedben forgatott lapokkal egyenértékű büszkeségünk. Büszkén mutogatjuk róla márciusban megírt sztorijainkat, nagy dobásainkat. És még a hibákat is.
Kovács László vendéglátós ipartestületi vezető szerint nem szabad meglepődni azon, ha két számjegyű lesz az éttermi infláció, de még így sem hárítanak át minden emelést a vendéglők, mert távol maradnak a fogyasztók.
Ahogy ígérték, március 31-én beolvad a Budapest Bank az MKB Bankba, hogy aztán 2023 májusában a Takarék Csoport tagjai is csatlakozzanak az épülő szuperbankhoz. Ginzer Ildikó, a Magyar Bankholdig standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese ismertette velünk a részleteket, és mindazt, amit az érintett ügyfeleknek tudniuk érdemes
Az OTP friss elemzésében csökkentette a PannErgy célárát, amit elsősorban a hazai kamatkörnyezet változásával magyarázott. Ettől függetlenül a cég tavalyi eredményeit továbbra is erősnek tartja az OTP elemzője, az ajánlása pedig továbbra is vétel.
Számottevő gyengüléssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, vagyis folytatódik a hullámzás a magyar deviza piacán. Elsősorban a háborús hírek mozgatják az árfolyamot, de a 370-375 közötti sávon belül. Várhatóan a következő napokban is ez lehet a helyzet, elsősorban a frontról érkező hírek mozdíthatják ki a holtpontról a jegyzést.
Újabb drágulás jöhet a magyar éttermekben a háború miatt, hiszen drasztikusan emelkedik az élelmiszerek és az energia ára is. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, Kovács László arról beszélt, hogy legkevesebb 15 százalékos drágulásra kell készülni.
A tenyészkoca tartása után igénybe vehető jövedelempótló támogatás részletes feltételeiről szóló 12/2022. (III. 25.) AM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. § (1) bekezdése alapján a tenyészkocatartók a 2021. december 31-én nyilvántartott állományuk, illetve a 2021. évben hatósági intézkedés miatt felszámolt állományuk után vissza nem térítendő,
A Hibrid50 és 50S magas folyékony nitrogén vagy kénes-nitrogén hatóanyag tartalmú termékek, amelyek jelentős szerves anyagot is tartalmaznak. Elsősorban olyan talajtrágyák, amivel 20-60 kg/ha mennyiségben tudunk nitrogént kijuttatni vetés előtt, a vetéssel együtt vagy a sorközművelések alkalmával.
Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a 60 perces türelmi idő. A bevezetése óta összesen közel 3 millió esetben éltek a közlekedők ezzel a könnyítési lehetőséggel, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz Zrt.) Üzleti Intelligencia Osztályának adatai szerint.
13 év után távozik a Chio termékeket gyártó Intersnack Magyarország ügyvezetői posztjáról Merkler Róbert. A szakember 2009-ben érkezett a vállalathoz, ahol először a kereskedelmi és marketing igazgatói posztot töltötte be, majd másfél évvel később kinevezték ügyvezető igazgatónak. Merkler Róbert érkezése után nem sokkal a 2008-as nemzetközi pénzügy