A TV2 magasabb közönségarányt ért el, mint az RTL Klub. Kifejezetten erős nézettséget hozott a vasárnapi Forma-1 futam, ami a 18-49 évesek körében a hét legnézettebb műsorának bizonyult. Gyakorlatilag ugyanazt produkálta az elmúlt héten az RTL Klub, mint korábban, azonban a TV2 egy százalékpontot erősített és átvették a vezetést a 18-49 éveseknél é
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az elmúlt napokban több mint 2,5 millió forint értékben foglaltak le adózatlan terméket, cigarettát és alkoholt az M1-es autópályán.
Az idei év eleje némi fellendülést és növekvő keresletet mutatott az előző év végi aktivitáshoz képest, így a belvárosi ingatlanárak is szép lassan elindultak felfelé. Az elmúlt 3-4 hónap eredményei és eladásai megközelítőleg 7 %-os áremelkedést mutattak. A terület specialistája, a Central Home úgy véli, hogy ez még csak a kezdet. A háború és az ez
Tavaly lényegesen kevesebben vesztették életüket az Európai Unió útjain, mint a koronavírus-járvány előtt; Magyarországon szintén csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma - derült ki az Európai Bizottság a 2021-ben bekövetkezett halálos kimenetelű közúti balesetekről készült, és hétfőn közzétett jelentéséből.
Spanyolországban hétfőtől megszűnt a karantén-kötelezettség azok számára, akiknél a koronavírus okozta fertőzés egyáltalán nem, vagy csak enyhe tüneteket mutat. 2023 első negyedévére pedig teljesen átállnak egy új megfigyelő-rendszerre.
Mindössze három hete dobta piacra legújabb, olcsó iPhone-ját az Apple, de máris vissza kell vágni a gyártást Kínában, ami az első jele annak, hogy az ukrán háború és az infláció megugrása negatív hatással van a fogyasztói elektronikai eszközök keresletére – írja a CNBC.
A Szegedi Tudományegyetemen a fenntartóváltás lehetőséget teremtett a bérfejlesztésre, melynek fedezetét ettől az évtől kezdve, a teljesítményhez kötött finanszírozás biztosítja. Az új bérstruktúra fedezete tehát az egyetem által elért, indikátorokhoz is kötött teljesítmény. A béremelést az egyetem három ütemben valósította meg. Első lépésként, 202
Elképzelhető, hogy a lengyel védelmi miniszter sem vesz részt a budapesti V4-es miniszteri találkozón, így Benkő Tibor és szlovák kollégája ketten maradnak csak – írja a hvg.hu a Gazeta Wyborczára hivatkozva, amit kormányforrások is megerősítettek.
Lakosságarányosan eddig Magyarországra érkezett a legtöbb, a hétfői adatok szerint 530 587, az ukrajnai háború elől menekülő ember - közölte a kormányszóvivő a humanitárius tanács ülése után tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón. Szentkirályi Alexandra elmondta, a menedékes kérelmek száma is napról napra emelkedik, 7947 ember nyújtott be ilyen
A televíziós szektor egyik megkerülhetetlen gyártója Magyarországon is bemutatta a magasabb kategóriát képviselő OLED és QLED televíziókat. Jönnek az új LG tévék tehát Magyarországra is.
Éppen 60 évvel ezelőtt az Egyesült Államok és Szovjetunió a hidegháború csúcspontján állt, amely majdnem nukleáris háborúhoz vezetett. Ma a szakértők szerint az USA és régi ellensége, a mostani Oroszország egy újabb háború felé tart. De ez nem lesz ugyanaz.
A lakásfelújítások alapvető kelléke, egy komolyabb nekibuzdulással járó, tisztasági festést is magába foglaló tavaszi nagytakarításhoz egyenesen nélkülözhetetlen a falfesték. A fogyasztóvédelmi hatóság tizenöt fehér terméket vizsgált és mindegyiket rendben találta, használati jellemzőik ugyanis egybevágtak a gyártók vállalásaival. A szakemberek a b
Büntetést kaphat Németországban, aki nyilvánosan kiáll az Ukrajna elleni háború mellett az orosz inváziós erők járművein látható fehér színű, nagy "Z" betű feltüntetésével - közölte hétfőn a szövetségi belügyminisztérium szóvivője.
Ha nem jön energia, megáll a magyar gazdaság – magyarázta Orbán Viktor a Hír TV ma este leadott interjújában, hogy miért nem támogatja az európai szankciók kiterjesztését a gázra és az olajra.
Nagyfokú, 79 százalékos hatékonyságot mutat a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina a HIV-fertőzöttek szervezetében - ismertette a kutatási eredményeket hétfőn az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).
Több tízezer diák közül idén egy kőszegi gimnazista diadalmaskodott hazánk legnépszerűbb pénzügyi versenyén. A Pénzügyminisztérium, az Államkincstár, a Pénziránytű Alapítvány és a MABISZ által szervezett ZsetON versenyen idén Gergácz Bálint, a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium diákja szerepelt a legjobban. Az iskola neve jól cseng a pénzügyi versen
Kilakoltatják állami protokollvillájából Traian Basescu volt román államfőt, akiről a múlt héten állapította meg jogerősen a legfelsőbb bíróság, hogy egyetemi hallgatóként együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
Kockázatot jelent a kelet-közép-európai országok gazdaságaira, hogy az elektromos autók, illetve akkumulátoraik gyártásába elsősorban Nyugat-Európában ruháznak be, így a bruttó hazai érték nagy hányadát termelő - belsőégésű motorokat gyártó - autóiparuk lejjebb kerülhet a hozzáadottérték-termelő láncban - mondta Petr Pavlínek, a Nebraska Omaha Egye
A világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kormányai felszólítják az országukban orosz energiahordozók importjával foglalkozó vállalatokat, hogy ne fizessenek rubelben az érvényes szerződések alapján Oroszországtól vásárolt földgázért - jelentette be a német gazdasági és klímavédelmi miniszter Berlinben.
Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: az eurót este nyolc óra után 374,93 forinton, a dollárt 341,48 forinton, a svájci frankot pedig 365,07 forinton jegyezték.
A TDK japán elektronikai óriás magyarországi leányvállalatának 26 milliárd forintos beruházása nyomán 250 új munkahely jön létre Szombathelyen - jelentette be hétfőn a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.