A szoftver segítségével monitorozni tudják az iráni állampolgárok minden lépését, így szorítanák vissza a nemzetközi sajtóban terjedő videókat az utcai letartóztatásokról.
Békés vármegyében és Budapesten is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal a honlapján.
A nehéznek ígérkező idei évben hatványozottan is fontos lesz a cégek számára, hogy több marketinglábon álljanak egyszerre. Gál Kristóf vállalkozófejlesztési szakember szerint 2023-ban a TikTok lesz a leghatékonyabb marketingeszköz, újra szexivé válnak az offline hirdetések, aki pedig az alacsony árakkal próbál versenyezni, annak komoly problémái le
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsde is mérsékelt pluszban van, a blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom részvényei vannak mínuszban.
Szinte biztosra vehető, hogy 8,4% lesz a tavalyi átlagos infláció az eurózónában, és már azt is tudjuk, hogy Magyarországon ez a szám 14,5%. Az inflációs adatokat ismerve pedig felmerül a kérdés, melyik inflációkövető lakossági állampapírt érdemes megvenni, vajon a forintos PMÁP vagy az eurós kamatozású PEMÁP lenne a jobb választás? A kamat persze
A nehéznek ígérkező idei évben hatványozottan fontos lesz a cégek számára, hogy több marketinglábon álljanak egyszerre. Idén a TikTok lehet az egyik leghatékonyabb marketingeszköz, újra vonzóvá válnak az offline hirdetések, aki pedig az alacsony árakkal próbál versenyezni, annak komoly problémái lehetnek. A jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetbe
17 millió dolláros kártérítést kapnak a BitConnect Ponzi sémára épülő csalás áldozatai az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának legutóbbi bejelentése
Indulásakor még jogosan kapta meg a szuperállampapír nevet a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+), hiszen akkor az évente majdnem 5 százalékos fix hozam még kifejezetten vonzó volt. Viszont ez azóta sem változott, a 20 százalék feletti infláció mellett pedig ez már vaskos negatív reálhozamot jelent. Így most sokaknak érdemes elgondolkodni az alternatív b
A vártnál lényegesen jobb bevételi és egy részvényre jutó nyereségről szóló adatokat tett közzé a Bank of America ma a tavalyi negyedik negyedévről szóló gyorsjelentésében. A piaci elemzők által várt 24,3 milliárd dollár bevétel helyett 24,5 milliárdot, a 77 cent EPS helyett pedig 85 centet ért el a nagybank. A kedvező számokra reagálva jelenleg 0,
Bár a bevételek szempontjából 0,6%-kal, az egy részvényre jutó eredmény szempontjából 16%-kal múlta felül a JP Morgan negyedik negyedéves gyorsjelentése az elemzők által vártat, a piac nem örül a gyorsjelentésnek: csaknem 4%-os mínuszba rántották a bankpapírokat a nyitás előtti kereskedésben, miután Jamei Dimon vezérigazgató az idén várható negatív
Novemberben a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az euróövezet ipari termelése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése szerint.
A 2000-es évek közepén még az OTP részvényeinek közel 90 százaléka volt külföldi intézmények kezében, mostanra azonban a helyzet nagyot változott, a külföldi jogi személyeknél már csak a papírok fele van, eközben egyre nagyobb a hazai lakosság és a hazai intézmények részaránya az OTP tulajdonosain belül. A folyamat idén gyorsult fel, az ukrajnai há
A 2000-es évek közepén még az OTP részvényeinek közel 90 százaléka volt külföldi intézmények kezében, mostanra azonban a helyzet nagyot változott, a külföldi jogi személyeknél már csak a papírok fele van, eközben egyre nagyobb a hazai lakosság és a hazai intézmények részaránya az OTP tulajdonosain belül. A folyamat idén gyorsult fel, az ukrajnai há
A bevételek szempontjából a vártnál gyengébb gyorsjelentéssel állt elő a Wells Fargo, a bank profitja pedig csaknem a felére esett az egy évvel korábbinak. Nem véletlen tehát, hogy több mint 2,5%-os mínuszt mutat a nyitás előtti kereskedésben a bank árfolyama.
Jóváhagyta pénteken a lengyel parlamenti alsóház a legfelsőbb bíróságról szóló törvény módosítását, ami lehetővé teheti a Lengyelországnak szánt uniós helyreállítási források kifizetését.
Évek óta kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: több tízezer informatikus hiányzik a hazai piacról, a pandémia és távmunka rohamos terjedésével pedig újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg a tehetséges magyar fejlesztők számára, külföldön is. Nem könnyű beszállni a szakértelemért folytatott küzdelembe, hiszen egy tapasztalt Java programozó
Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja - emelte ki az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Káld-Hidegkúti ökoturisztikai központjának ünnepélyes átadóján az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint.
Kevés szemet gyönyörködtetőbb virág van télen az árvácskánál, amely a kopár ablakpárkányokat, tereket vagy út menti virágágyásokat élettelivé varázsolja a hideg hónapokban.
Fiktív számlázási lánc kialakítását tárták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőrei egy nagykereskedelmi tevékenységet ténylegesen soha nem végző cégnél. A vállalkozás valótlan ügyletei olyan nagyságrendet értek el, hogy ezek alapján a vizsgálat megkezdésekor a legnagyobb adóteljesítményű adózók közé tartozott.
Az állampapírral az egész ország jól jár: a családoknak biztonságos, kamatadó-mentes, kimagaslóan jövedelmező befektetést nyújt, míg az államnak kiszámítható forrást jelent.
2022 decemberében az éves összevetésben számított infláció 24,5 százalék volt. A maginfláció 24,8, az indirekt adóktól szűrt maginfláció pedig 24,7 százalékon alakult. 2022-ben az éves átlagos infláció 14,5 százalék, az éves maginfláció 15,6 százalék volt – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által az mnb.hu-n közzétett 2022. december havi elemzé
A vártnál lényegesen jobb bevételi és egy részvényre jutó nyereségről szóló adatokat tett közzé a Bank of America ma a tavalyi negyedik negyedévről szóló gyorsjelentésében. A piaci elemzők által várt 24,3 milliárd dollár bevétel helyett 24,5 milliárdot, a 77 cent EPS helyett pedig 85 centet ért el a nagybank. A kedvező számokra reagálva kezdetben m
A Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkavállalóit képviselő reprezentatív szakszervezetek elnökei és a Budapesti Közművek vezérigazgatója január 12-én aláírták az érintett terület munkavállalóira vonatkozó 2023. évi megállapodást. A megállapodást aláírásukkal támogatták a dolgozók által delegált képvisel
Jelen cikkben nem azt az aspektust vizsgáljuk, hogy melyik devizában denominált kötvény az optimális, azaz milyen devizában és milyen futamidőre érdemes eladósodni. Ugyanakkor a kamatparitáson alapuló árfolyamelmélet jó összehasonlítási alapot ad az egyes kötvények hozamainak összehasonlítására.
Akár 40 tonnányi, a karácsonyi ünnepek után kidobott fenyőfát is elégethetnek a következő időszakban a két biomassza-tüzelésű blokkal működő pécsi hőerőműben - tájékoztatta a tulajdonos Veolia Energia Magyarország Zrt. szerdán az MTI-t.
A no-till, vagyis talajművelés nélküli növénytermesztés és a takarónövények használatának jótékony hatásai jól ismertek. A két gyakorlat gazdasági előnyeit azonban már nehezebb számszerűsíteni. Találtam azonban egy cikket, amely ugyan ,,amerikánusok” tollából született, de kísérletet tesznek a kérdés megválaszolására – nem is rosszul. Ehhez a ,,Nem
Három éven belül a harmadik beruházását indítja el a Nestlé Purina a büki üzemében. Európa egyik legnagyobb állateledelgyára így egy újabb üzemmel és egy önműködő raktárral fog bővülni.
A statisztikai hivatal közzétette a részletes adatsort, amelynek „eredőjeként” 2022. novemberében éves szintem 0,5 százalékkal nőtt, az előző hónaphoz képest viszont 0,7 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közzétett új ajánlása szerint a koronavírussal fertőzötteknek tíz napra javasolt karanténba vonulni, ha vannak tüneteik, viszont ha tünetmentesek, akkor elegendő csak öt napra.
Az Európai Unióban is emelkedett szinte az összes mezőgazdasági termékkategória termelői ára és az előállításukhoz szükséges inputok, de az adatokból kitűnik, hogy a hazai drágulás az uniós átlagot meghaladó volt.
A Citigroup bevételi és egy részvényre jutó adatai is kedvezőbbek lettek a tavalyi negyedévben, mint amit a piaci elemzők vártak, ennek ellenére a bank részvényeinek árfolyama közel 4%-ot gyengül a nyitás előtti kereskedésben.
Az októberi 3,7 százalék után 2022 novemberében 2,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ipari termelés volumene az Európai Unió egészében.
Indul a Profi Amerikaifutball-bajnokság, az NFL rájátszása, amelyet idén is a Network4 csoport csatornái hoznak el a magyar nézőknek. Az ARENA4 csatorna és a NET4+ streaming szolgáltató a rájátszás minden mérkőzését élőben közvetíti. Az előttünk álló napokban, szombattól-keddig hat meccset láthatnak a rajongók teljes terjedelmében, majd a következő
A Citigroup bevételi és egy részvényre jutó adatai is kedvezőbbek lettek a tavalyi negyedévben, mint amit a piaci elemzők vártak, viszont a csökkenő profit hatására a bank részvényeinek árfolyama gyengül a nyitás előtti kereskedésben.