2023. október 24. kedd

okt. 24
12:12
Már csak 1 magyar bank kínál 10% fölötti betéti kamatot - Marad a Pmáp? (ProfitLine)
A jegybanki kamatvágások hatására a magasabb kamatokat kínáló kevés banki betéti ajánlat is olvadozni kezdett. Mostanra egyetlen maradt 10 százalék felett, és találni még néhányat 8-9 százalék körül.
okt. 24
12:15
Magasak maradnak a magyar családok megélhetési költségei (Piac és Profit)
Enyhén nőtt a magyar háztartások fizetőképessége az előző negyedévhez képest, ami elsősorban a csökkenő inflációnak volt köszönhető – derül ki az Intrum és a GKI új fizetőképességi jelentéséből. A közeljövőben azonban nem várható jelentős javulás a lakosság pénzügyi helyzetében, több jel arra mutat, hogy a megélhetési költségek magasak maradnak, va
okt. 24
12:15
Fenntarthatósági díjat zsebelt be egy magyar program (Öko-drive)
Először nyerte el magyar program a Globális Fenntarthatósági Nagydíjat a Golden World Awards versenyen, és lett 2023-ban az ENSZ fenntartható fejlődési céljait legjobban támogató edukációs kampány a világon - közölte a programot életre hívó Pressinform kommunikációs ügynökség az MTI-vel közleményben.
okt. 24
12:18
"Valami végül eltörik", ha a hozamok tovább nőnek: a tízéves kötvény vezényli a pénzpiaci muzsikát (Privátbankár)
A tízéves amerikai államkötvények hozama átlépte az 5 százalékot hétfőn egy rövid időre, a dollár lejtőre került, miközben a befektetők a héten megjelenő gyorsjelentésekre és makroadatokra várnak.
okt. 24
12:18
Finnyásak a migránsok, nagy részük a leggazdagabb országokat veszi célba (vg.hu)
A tavalyi évben rekordot döntött a bevándorlók foglalkoztatási aránya.
okt. 24
12:18
Tengernyi fogyasztható élelmiszer végzi a kukában a németeknél (Magyar Mezőgazdaság)
Németországban évente körülbelül 11 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, főként amiatt, hogy a megromlott alapanyagokon kívül sokan az ehető élelmiszereket is a kukába dobják.
okt. 24
12:24
Nagyon kemény beszólást kapott Szijjártó Péter Luxemburgban - vajon volt rá válasza? (Menedzsment Fórum)
Ukrajna kapcsán került kényelmetlen helyzetbe a külügyminiszter.
okt. 24
12:24
Új, biztonságos tárcát mutatott be a Bitget (BitcoinBázis)
A Bitget egy olyan új megoldást mutatott be, amellyel növelhető az eszköztárolás biztonsága, valamint a felhasználói élmény. A kriptovaluták és
okt. 24
12:30
A világ leggazdagabb magyarja elmondta, Magyarország mikor léphet ki az EU-ból (Portfolio)
Thomas Peterffy szerint többen meg vannak arról győződve, ha Magyarország már nettó befizető lesz az Európai Unióban, ki fog lépni. A Válasz Online-nak adott interjújában beszélt arról is, ha tényleg így lesz, Magyarország helyében maradna NATO-tag. A világ leggazdagabb magyarja jelentős hibának tartja az ársapkák korábbi bevezetését és többek közö
okt. 24
12:30
Vádat emeltek a szerbeket verő ferencvárosi szurkolók ellen (vg.hu)
A támadás akkor maradt abba, amikor a rendőrség megérkezett.
okt. 24
12:33
Nem akarnak fizetni az M0-n az autósok (Piac és Profit)
Elkerülnék az M0-t az autósok, megnőhet a külső fővárosi kerültek átmenő forgalma, a tömegközlekedés továbbra sem vonzó alternatíva az autósok számára – ezek a legfőbb tanulságai az autopalyamatrica.hu online kutatásának. A portál szakemberei szerint ugyanakkor éppen Pest vármegyében növekszik majd várhatóan a matricavásárlások aránya.
okt. 24
12:36
Hullámzó árak az európai lakáspiacon (Üzletem)
A folyamatos áremelkedés végét jelentő trendforduló csupán két negyedéven keresztül tartott az EU ingatlanpiacain. Az ingatlanárak még nem érték el az egy évvel ezelőtti szintet Európában, míg a magyar lakásárindex továbbra is csúcsokat döntöget a Duna House Barométer szerint.
okt. 24
12:42
Novemberben tovább romlott a GfK németországi fogyasztói hangulatindexe (ProfitLine)
Novemberre vonatkozóan már a harmadik egymást követő hónapban romlott a németországi fogyasztói hangulat és a GfK gazdaságkutató intézet szerint, és az év végéig már nem is lehet javulásra számítani.
okt. 24
12:42
Alig múlt 30, és már a Hold Alapkezelő vezére – Interjú Szabó Balázzsal (Portfolio)
3-4 éve vesz részt a menedzsment megbeszélésein, egy éve vezérigazgató-helyettes, és már akkor tudni lehetett, hogy ő lesz a vezérigazgató – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő frissen kinevezett vezérigazgatója. Mindig is igyekezett kilépni a portfóliókezelésből és a cég más területeibe is belelátni, ugyanakk
okt. 24
12:44
Megszólal Virág Barnabás a kamatdöntés után (Portfolio)
Délután három órakor háttérbeszélgetést tart Virág Barnabás, az MNB alelnöke, aki a mai kamatdöntés részleteiről számol be. Különösen izgalmasnak ígérkezik az ülés, hiszen nagy kérdés, hogyan folytatja a jegybank az alapkamat és az irányadó ráta összeolvadása után.
okt. 24
12:48
Amit a munkáltatói szabályzatokról, egyoldalúan kialakított gyakorlatról érdemes tudni (Adózóna)
A cégek mindennapjaiban a szabályzatok és az egyoldalúan kialakított gyakorlat egyaránt fontos szerepet töltenek be. Ezek vonatkozásában az Mt. egyoldalú jognyilatkozatokra irányadó szabályait kell alkalmazni. Bár nincs ilyen kötelezettség, bizonyos esetekben ajánlott egy-egy kérdés szabályzatban történő rendezése. Megfigyelhető, hogy a munkáltatók
okt. 24
12:48
Váratlan bejelentést tett a Vodafone: kiderült, mennyivel emeli az árakat jövőre (vg.hu)
A változás a vállalat lakossági és kisvállalati ügyfeleit érinti.
okt. 24
12:50
Hatalmas profit az UniCreditnél, bőkezű osztalék várható (vg.hu)
Az UniCredit harmadik negyedéve is kiválóan alakult, jót tesz az olasz banknak a magas kamatkörnyezet.
okt. 24
12:54
Putyinnal minden rendben szóvivője szerint, elitalakulatok helyett büntetőegységekkel támadnak az oroszok (Privátbankár)
Dmitrij Peszkov szerint "abszurd álhír", hogy az orosz elnöknek egészségügyi gondjai lennének. Az orosz haderő alig tud támadásra bevethető alakulatokat összekaparni.
okt. 24
12:54
Csődbe viszi az olasz mezőgazdaságot a klímaváltozás (Mezőhír)
Évek óta hatalmas károkat okoz az időjárás-változás az olasz mezőgazdaságban: most kétségbeesett lépésekhez folyamodnak.
okt. 24
12:54
Tojás: a franciáknál is népszerű a ketreces baromfitartás (Agrárágazat)
A mezőgazdaságba is begyűrűző válság a franciáknál is megmutatta, mi a fontos, amikor valaki például tojást választ.
okt. 24
12:57
Betegsége miatt életmódváltó napi realityt indít Noé Viktor (Media1)
Ezúttal nemcsak a képernyőn, hanem az életében is nagy változások várnak az RTL-en újra futó napi sorozat, a Keresztanyu sztárjára.
okt. 24
13:00
Ennyi volt, máris véget ért a lakásárak csökkenése Európában (vg.hu)
A magyar lakásárindex továbbra is csúcsokat döntöget.
okt. 24
13:00
Nyugdíj: nem teszünk félre eleget, a kormány új megoldásokon dolgozik (Forbes)
A nyugdíjpénztári vagyon 2010-es einstandolása után kellene elhitetni az emberekkel, hogy megéri nyugdíjra félretenni.
okt. 24
13:12
Új vezérigazgató az Allianz Hungáriánál (HR Portál)
A leköszönő vezérigazgató az Allianz csoporton belül folytatja majd pályafutását.
okt. 24
13:12
Mutasd meg, ki vagy, miben tudsz segíteni! (ProfitLine)
Az online jelenlét fontosságáról ma már keveseket kell meggyőzni, hiszen jól látható, hogy az értékesítések egyre nagyobb százaléka zajlik az interneten, azonban ma még csak kevesen használják ki a személyes honlapok lehetőségét.
okt. 24
13:15
Hol lehet a legmagasabb betéti kamatokat elcsípni? (Piac és Profit)
A jegybanki kamatvágások hatására a magasabb kamatokat kínáló kevés banki betéti ajánlat is olvadozni kezdett. Mostanra egyetlen maradt 10 százalék felett, és találni még néhányat 8-9 százalék körül. A piac furcsaságait jól mutatja, hogy vannak olyan pénzintézetek, amelyek a devizabetétre is jóval magasabb kamatot adnak, mint a bankok többsége a fo
okt. 24
13:15
15 százalékkal is növelhető a kereskedők árbevétele a halasztott fizetéssel (Digital Hungary)
Egyre inkább kezdik felismerni a Buy Now Pay Later (BNPL) – azaz „vásárolj most, fizess később” – digitális megoldás előnyeit a felhasználók, ami már az online kereskedők eredményeiben is visszatükröződik. Berényi Benjamin, a hét országban jelenlévő Pastpay.com társalapítója elmondta, adataik szerint a cégek 15-20 százalékos árbevétel-növekedést is
okt. 24
13:18
Mégis leváltja problémás miniszterjelöltjét a Szlovák Nemzeti Párt (vg.hu)
Robert Fico vezetésével koalíciós kormány áll fel Szlovákiában.
okt. 24
13:18
Együttműködési megállapodást kötött a debreceni állatkert (Magyar Mezőgazdaság)
Az együttműködés keretében a Zoo Debrecen helyszínt biztosít a kárpátaljai középfokú és felsőoktatásban részt vevők gyakorlati képzéséhez és ismeretszerzéséhez.
okt. 24
13:24
Milyen végzettség felel meg a fiatal gazda támogatáshoz? (Agroinform)
Mutatjuk a legfrissebb állásfoglalást.
okt. 24
13:24
Nagy a veszély: az ázsiai lódarázs jelentősen csökkenteni fogja a mézelő méhek állományát (Agrofórum)
Magyar fejlesztésű eszköz segíti az ázsiai lódarázs hazai terjedésének lassítását: idén nyáron első ízben figyelték meg Magyarországon az Európa felől érkező invazív darázsfaj egyedeit.
okt. 24
13:30
Mínuszban várja a magyar tőzsde a kamatdöntést (Portfolio)
A kereskedési idő felénél mínuszban van a BUX, a hazai blue chipek pedig az OTP kivételével minden esésben vannak.
okt. 24
13:30
Zelenszkij nem tágít: a háborúnak addig nem lesz vége, amíg Ukrajna az utolsó fűcsomót is vissza nem foglalja (vg.hu)
Az ukrán elnök a Krími Platformra küldött videóüzenetben fogalmazta meg elvárásait és kéréseit a Nyugat felé.
okt. 24
13:36
Elfogadta az Európai Tanács a gazdasági kényszerítéstől "elrettentő" jogszabályt (Üzletem)
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el annak érdekében, hogy segítse az EU-t és tagállamait abban, hogy megvédjék magukat a harmadik országok által alkalmazott gazdasági kényszerítéssel szemben.
okt. 24
13:39
Saját dolgozói kifizetésével is csúszott a Booking.com egy kiszivárgott videó szerint (Telex)
Szeptemberben Szingapúrban tartott előadást a cég marketingmenedzsere, azt mondta, ez egy kis áldozat volt egy hosszútávú tervért.
okt. 24
13:42
Nem érdemes a fémzárolt vetőmagon spórolni (ProfitLine)
A gazdák likviditási helyzetének romlása miatt a fémzárolt vetőmagfelhasználás csökkenésére számítanak az ágazat hazai szereplői.
okt. 24
13:42
Egyre több magyar intézi így bajos pénzügyeit: ők már régen nem bajlódnak az ósdi dolgokkal (Pénzcentrum)
Az utóbbi néhány év leforgása alatt mind a digitális bankolás mind pedig az elektronikus pénzforgalom jelentős fejlődésen ment keresztül. A COVID-19 katalizátorként működött, megváltoztatta az emberek mindennapi szokásaikat, amely ugrásszerű növekedést hozott. A pandémia lecsengésével azonban a fizetési forgalom eltolódása nem lassult, sőt inkább t
okt. 24
13:42
Dunaferr-történet: száz nap alatt ígéri az első csodát a Liberty Dunaújváros (vg.hu)
A működés egészét érintő intézkedések szerepelnek abban a felsorolásban, amelyet az IDS Dunaferr új tulajdonosa kíván megvalósítani.
okt. 24
13:42
Chicagóban is díjat nyert a Magyarázat mindenre (MMonline)
Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjét két kategóriában is díjazták a Chicago Nemzetközi Filmfesztiválon. Az alkotás nyerte a nemzetközi nagyjátékfilmek szekciójában a legjobb filmnek járó, Arany Hugo elnevezésű fődíjat, valamint a legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Hugo díjat is megkapta. A zsűri indoklása szerint a Magyarázat mindenre "zsen
okt. 24
13:45
Egyre többen vásárolnak elektromos autót (Öko-drive)
Szeptemberben immár tizennegyedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.
okt. 24
13:48
Rengeteg gabonát exportálhat idén Ukrajna (Privátbankár)
Az APK-Inform ukrán agrárgazdasági tanácsadó vállalat rontotta ugyan Ukrajna idei gabonatermésére vonatkozó előrejelzését, de a mennyiség így is szerényen meghaladja majd a múlt évit.
okt. 24
13:48
Mely hónapokat fogják a kalkuláció alapjául venni CSED igénybevételéhez? (HR Portál)
November közepétől szeretném igénybe venni a CSED-et, viszont változó a jövedelmem és bizonytalan vagyok, hogy mely hónapokat fogják a kalkuláció alapjául venni.
okt. 24
13:48
Kiderült, mennyivel emeli tarifáit a Vodafone (Portfolio)
A Vodafone 15,4 százalékkal emeli a publikus tarifákat használó lakossági és kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjait 2024 márciusától - adta hírül a cég.
okt. 24
13:54
A táppénz ideje beleszámít-e a munkaviszony időtartamába a csed és a gyed jogosultságának megállapításakor? (HR Portál)
2022.06.15 óta vagyok folyamatos munkaviszonyban, előtte külföldi munkaviszonyom volt. Most, 2023.10.31-én lenne meg az 1 évem, azonban nagyon úgy tűnik, hogy előtte el kell mennem táppénzre (9-es kóddal). Ilyen esetben a táppénzen töltött időszak is beleszámít a munkaviszonyba? Főként a csed es a gyed miatt aggaszt, ugyanis azok ezt írják: “két év
okt. 24
13:54
Növényvédelmi előrejelzés: Légy résen, a pockok és a levéltetvek is szépen felszaporodtak (Agroinform)
A gyümölcsfák őszi lemosó permetezésének is eljött az ideje. Az Agroinform.hu 2023. évi 43. heti növényvédelmi előrejelzése.
okt. 24
13:56
Botrányos szabotázsakciók: veszélyes fémtárgyak a kukoricaföldeken (Agroinform)
Német és osztrák gazdák veszélyforrást jelentő tárgyakat találnak a földjeiken.
okt. 24
13:57
Sok fiókját bezárja a Mészáros Lőrinc-féle óriásbank (Telex)
A három bank fúziójával létrejött MBH több tucat bankfióknál húzza le idén a rolót.
okt. 24
14:00
Tömegével zárja be bankfiókjait az MBH Bank (Frissítve) (Menedzsment Fórum)
Az eddig megismert adatok alapján több tucatnyi bankfiókot zárt be a legújabb magyar bank.
okt. 24
14:00
Nem éri meg a fémzárolt vetőmagon spórolni (Adózóna)
A fémzároltvetőmag-felhasználás csökkenésére számítanak a hazai vetőmagágazat szereplői. Ennek hátterében a gazdák likviditási helyzetének romlása áll, azonban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács nem javasolja, hogy ezen a költségen spóroljanak a gazdák: fémzárolt vetőmag vásárlás

Keresés