A program létrehozása és működtetése a magyar gazdák lelkéből ered és a most útjára indított ösztöndíjprogram célja, hogy a fiatal szakembereket segítsék a jövő építésében.
A Csok Pluszt igénylő családok a kamattámogatott hitelnek köszönhetően 6,2–20,5 millió forinttal értékesebb ingatlant vásárolhatnak, mint egy ugyanakkora, kamatplafonos lakáshitellel – olvasható az ingatlan.com és a money.hu elemzésében.
Az épületek energiaigényének csökkentése, átláthatóbb tanúsítvány létrehozása céljából a kormány új alapokra helyezi az épületenergetikai szabályozást: 2023. november 1-jétől új energiatanúsítvány szabályok lépnek életbe. Megnéztük, mi változik a lakásvásárlók, eladók, bérbeadók és bérlők számára – derül ki a Bankmonitor.hu elemzéséből.
Idén az év első három negyedévében eladott használt pesti ingatlanok átlagosan 821 ezer forintos négyzetméteráron keltek el, ami éves szinten 8 százalékos drágulás - közölte saját adatai alapján a Duna House.
Mintegy húszmilliárd forintot fektet a világ egyik legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis az általa tavaly megvásárolt magyar start-upba, az önvezető technológiával foglalkozó aiMotive Informatikai Kft.-be; a beruházást a magyar kormány 5 milliárd forinttal támogatja - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államti
A külügyminiszter szerint ott vagyunk a világ éllovasai között is, és mára a világ tíz legnagyobb keleti akkugyártójából öt is elkötelezte magát hazánk mellett.
Tessedik Sámuel mellszobrát avatták fel a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői campusán. A szlovák származású, németül publikáló polihisztor 1780-ban alapított gyakorlati mezőgazdasági iskolát Szarvason.
Az UniCredit 2,5 milliárd euró értékű részvény-visszavásárlást indított, a Goldman Sachs szervezi az értékpapír-tranzakciót. A bank részvényei közel 1,5%-ot emelkedtek eddig hétfőn az olasz tőzsdén.
Az egész világot megrázta a hír, 54 éves korában elhunyt a világszerte népszerű színész, Matthew Perry. A Jóbarátok sztárjának emlékére a Tv2 csoport első filmcsatornája, a Mozi+ november 1-jén 16:30 -tól műsorára tűzi a Már megint bérgyilkos a szomszédom című filmet. A Jóbarátok Chandlerének néhány napja bejelentett halálhírén rajongók milliói d
A kedvező változásoknak köszönhetően az elmúlt években javultak az energiaátmenet kilátásai, és ha ez egyelőre nem is elegendő a klímacélok teljesítéséhez, a trend egyértelműen arra utal, hogy egyre több területen közelítjük meg az ehhez szükséges pályát. Ennek megfelelően az olyan, meghatározó elemzőházak mint a Nemzetközi Energiaügynökség, évről
Októberben a vártnál kevésbé, de így is egy éve a legalacsonyabbra csökkent az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) euróövezeti gazdasági hangulatindexe a hétfőn publikált jelentés szerint.
A Deutsche Bank azt tervezi, hogy a következő két évben az általa felvásárolt Postbank fiókjainak akár a felét is bezárja, és saját márkanevét hordozó fiókjainak a számát is csökkenti.
Azért vetettük ki az orosz gázra a 10 eurós energia-hozzájárulást, hogy segítsük az orosz gázról leválást, és közben költségvetési bevételre is szert tegyünk, harmadrészt pedig azért, hogy az orosz gázszállítás drágításával egyenlő versenyfeltételek alakuljanak ki a régiós gázpiacon – ezt a három érvet mondta Aszen Vaszilev bolgár pénzügyminiszter
A Sirha látogatói nemcsak az időszerű szakmai konferenciákon vehetnek részt, de betekintést nyerhetnek a szakács- és cukrászversenyek világába is. És persze csomagolás is lesz!
A miniszter szerint Magyarország kikerült az energiacsapdából. A következő években nem csak az ipar, de a szállítmányozás arányát is feltolnák a GDP-ben.
Miközben a magyar külgazdasági és külügyminiszter eddig említést sem tett a gázai háború sok ezer palesztin civil áldozatáról, és minden kritika nélkül kiáll Izrael mellett, addig az egyik spanyol miniszter a Netanjahu-kormányt előre eltervezett népirtással, Európát pedig képmutatással vádolja, és szankciókat sürget az országgal szemben. Mindez jól
A Facebook anyacége, a Meta bejelentette, hogy összhangban az EU-s szabályozással, a 18 éven aluliak számára nem lesznek elérhetőek a hirdetései. Ezzel párhuzamosan be is vezetik a fizetős hozzáférést a platformjaikhoz – írja a forbes.hu.
Tíz tehetséges fiatal, köztük néprajzos, nemezműves, néptáncos, népi énekes, népzenész és népi bőrműves kapta meg idén a Junior Prima Díjat népművészet és közművelődés kategóriában.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) tulajdonosi joggyakorlása alatt álló IFKA - Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. - idén hetedik alkalommal rendezi meg a Modern gyárak éjszakája országos eseményt, amelyet 2023. november 10-én tartanak - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a minisztérium.
Veszélybe került az egyik legritkább hüllőnk, a fokozottan védett kaszpi haragossikló élőhelye, mivel a Fejér Megyei Kormányhivatal hulladéklerakó létesítésére adott engedélyt Kisapostagon.
A Hamász palesztin szélsőséges szervezet október 7-i Izrael elleni támadása óta 18 százalékkal megnőtt a kibertámadások száma Izraelben - jelentette be a Check Point nevű IT-biztonsági cég hétfőn.
A termékkínálat bővítése és az árak alacsonyan tartása sikerreceptnek bizonyult a magas infláció mellett egyre inkább otthon étkező fogyasztók körében.
"Tájékoztatom, hogy a Porsche Hungaria ügyvezetésének döntése alapján Bujáki Zsolt 2023. október 30-án közös megegyezéssel távozik a cégtől" – írja a cég a Brigitte Auernigg aláírásával kiadott közleményében. A Kommunikációs Igazgatóságot átmenetileg Brigitte Auernigg ügyvezető igazgató felügyeli, az operatív feladatokat Uzoni Eszter szenior Pr
Az Európai Bizottság szerint még csaknem 3 hónapjuk van dönteni a magyar kohéziós támogatások feloldásának ügyében. Azaz erre aligha novemberben kerül sor, sőt, egyelőre csak vizsgálódnak.
Az Aldi teljes globális hálózatát, azaz több mint 200 ezer munkavállaló, több mint 7 ezer bolt és 80 logisztikai központ működéséhez szükséges IT munkákat fogják innen, Debrecenből kiszolgálni.
A milliárdos magyar vállalkozókat ért kritikákra azt mondta, hogy az aktuális helyzetet lehet kritizálni, de sokkal fontosabb azt történelmi távlatban vizsgálni.
Az Európai Bizottság szerint még csaknem 3 hónapjuk van dönteni a magyar kohéziós támogatások feloldásának ügyében. Azaz erre aligha novemberben kerül sor, sőt, egyelőre csak vizsgálódnak.
Informatikai szolgáltató központot hozott létre az Aldi Debrecenben, amely a német vállalat globális tevékenysége szempontjából is meghatározó lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Debrecenben.