2023. október 31. kedd

okt. 31
5:51
Konyhai anyagok, amelyek a kertben is használhatók (Agrofórum)
A konyhai hulladékok jó része simán elférne a kertünkben is, csak jól kell komposztálni őket. Nézzük is sorra, hogy melyek azok a konyhai anyagok, melyek a kertben is használhatók?
okt. 31
6:00
Tömegek fordítanak hátat a hazai boltoknak: itt sokkal olcsóbb bevásárolni, a gazdaság is megérzi (Pénzcentrum)
A külföldre utazó magyarok összesen 338 milliárd forintot költöttek útjaik során az idei második negyedévben. Ennek az összegnek a kicsivel több mint felét fordították szórakozásra, míg a hatodát különböző termékek és szolgáltatások megvásárlására. Utóbbival új lendületet adtak a bevásárlóturizmusnak, ami azonban negatívan befolyásolhatja a magyar
okt. 31
6:03
Azért halnak meg a katonáink, hogy mi itt élhessünk – kijeviek, akik hazatértek (Forbes)
Hiába tart még mindig az orosz invázió, egyre több ukrán dönt úgy, hogy hazaköltözik külföldről. Helyszíni riport Kijevből.
okt. 31
6:12
Informatikai szolgáltató központot hozott létre az Aldi Debrecenben (ProfitLine)
Informatikai szolgáltató központot hozott létre az Aldi Debrecenben, amely a német vállalat globális tevékenysége szempontjából is meghatározó lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Debrecenben.
okt. 31
6:15
Törésvonalak szabdalják az újratömbösödő világot (vg.hu)
Immáron két proxyháború dúl a világban, Ukrajna mellé felsorakozott a Gázai övezet.
okt. 31
6:15
Durván megdrágultak a drogok a feketepiacon (Növekedés)
Az infláció a feketepiacon forgó drogtermékek árát sem hagyta érintetlenül. Nézzünk körbe tehát a drogok világában! Mennyiért lehet felpörögni vagy ellazulni ma Magyarországon? Cikkünk elkészítéséhez a Nemzeti Drog Fókuszpont éves jelentését, illetve aktív drogfogyasztók beszámolóit használtuk fel.
okt. 31
6:15
Optimalizált folyamattervezés a Digital Twin segítségével (okosipar.hu)
Újabb mérföldkő a DMG MORI folyamatoptimalizálásában – Gyorsabb, biztonságosabb és pontosabb eredmények érhetőek el a Digital Engineering és a Digital Twin Test Cuts segítségével végzett próbaforgácsolásokkal. Az Ipar 4.0 előtérbe kerülésével a digitális szemlélet is egyre jobban elterjed, és mindenekelőtt a CNC megmunkálás gyakorlatában is szerepe
okt. 31
6:15
Ismét emelkedik a tej ára; meddig juthat? (Agrárágazat)
Félelmetes árzuhanással indult a tavasz, de az ősz kedvezőbb piaci helyzetet hozott a tejtermelőknek.
okt. 31
6:18
Kedvező kamattal lesz elérhető a Széchenyi Kártya a kkv-knak (HR Portál)
2024-ben a gazdasági növekedés helyreállítása érdekében a Széchenyi Kártya Program termékei továbbra is változatlan, rendkívül kedvező feltételek mellett lesznek elérhetők a kkv-k számára - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-vel.
okt. 31
6:18
Kényszerpályára került a vita a kormány és Brüsszel között az uniós forrásokról (Portfolio)
A Magyarországnak járó uniós források ügyében már olyan fázisba kerültek a tárgyalások, hogy mindkét fél mozgástere beszűkült: a magyar kormány rákényszerül, hogy teljesítse a brüsszeli elvásárokat, az Európai Bizottság pedig a jogállamisági kötelmek foglya, ha a kifizetésekről van szó. Most már gyakorlatilag csak politikai hibák vezethetnek oda, h
okt. 31
6:18
Meredeken emelkedtek a magyar melósbérek: szép összeget kereshet ma egy kétkezi munkás idehaza (Pénzcentrum)
A harmadik negyedévben 1855 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 17,4 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1579 forinthoz képest derül ki a Trenkwalder felméréséből, melyben 7 ezer fő béradatait dolgozták fel. A kutatás szerint a felsőbb bérkategóriákban kiseb
okt. 31
6:18
Termékvisszahívás! Sok magyar asztalán ott lehet ez a termék! (Agroinform)
Csomagolt rizst hívott vissza a forgalomból a Spar.
okt. 31
6:18
Koncerttel ünnepli Budapest 150. születésnapját a Vígszínház társulata (Márkamonitor)
A Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével 1873. november 17-én jött létre Budapest. A hivatalos ünnepi gálakoncert a Vígszínházban lesz, amit november 18-án a közönségnek is bemutatnak. A teátrum társulata zenés időutazásra hívja a közönséget, amelyben összekapcsolódik a 150 éves Budapest
okt. 31
6:20
Mit érdemes termeszteni jövőre, milyen pályázatok jönnek, van-e jövője a szántásnak? (Agroinform)
Az Agroinform.hu októberi szakcikkeinek és szakmai híreinek összefoglalója.
okt. 31
6:21
Kicsi a brokkoli, de erős? (Magyar Mezőgazdaság)
A zöldségek egészségvédő hatását senkinek sem kell magyarázni. Ezek közül is kiemelkedik a keresztesvirágúak közé tartozó brokkoli, mely többek közt az Egyesült Államokban igen kedvelt köret.
okt. 31
6:24
Számvitel. Stratégia. Számviteli stratégia? (Adózóna)
Az, hogy a lehetséges befektető hogyan ítéli meg a céget, fontos. A vállalkozás amortizációs módszere viszont nyilván nem érdekli őt. Vagy mégis?
okt. 31
6:27
Binance: csütörtöktől 20-szorosára növekszik a bitcoin kereskedési ügyletek minimum összege (Kripto Akadémia)
A legnagyobb kripto tőzsde jelentősen megemeli a legnépszerűbb kriptopénzek kereskedéséhez szükséges minimum összeget. A Binance határidős (Perpetual Futures) felületén 5 dollárról 100 dollárra növekszik a BTCUSDT, illetve 5 dollárról 20 dollárra az ETHUSDT kereskedési párokon megnyitható (vagy lezárható) ügyletek minimális összege. A határidős sze
okt. 31
6:27
Jövőre is megmaradnak a kisvállalkozásoknak az 5 százalékos Széchenyi hitelek (Bank360 blog)
Fellélegezhetnek a kisvállalkozások: biztosan megmaradnak jövőre is a fix 5 százalékos kamattal felvehető Széchényi hitelek. Ezekből az idén eddig 1700 milliárd forintot igényeltek a kkv-k. Az alacsony kamatot lehetővé tevő támogatást az állam állja, jövőre erre még 40 milliárd kell.
okt. 31
6:27
Független, európai és csak az EU-ban elérhető felhőszolgáltatást indít az Amazon Web Services (New Technology)
Elindult az Amazon Web Services (AWS) új, független, a legszigorúbb adatvédelmi és működési követelményeknek megfelelő európai felhőszolgáltatása, az AWS European Sovereign Cloud, amely fizikailag és logikailag is elkülönül a meglévő AWS-régióktól, ugyanakkor azokéval azonos biztonságot, rendelkezésre állást, valamint teljesítményt nyújt minden eur
okt. 31
6:33
Hatalmasat erősödött a Pepe és a Floki: Ez a 3 token lehet a következő? (BitcoinBázis)
Ismét izgalmas hetet tudhatnak maguk mögött a mém érmék rajongói, hiszen hosszas vegetálást követően megint visszatért az élet a szektorba.
okt. 31
6:42
2024-ben is az építőipar maradhat a gazdaság egyik legsérülékenyebb ágazata (ProfitLine)
A mérsékelt globális gazdasági növekedés ellenére a vállalati fizetésképtelenségi eljárások száma idén 21, jövőre pedig további 4 százalékkal emelkedik – derül ki az Allianz Trade előrejelzéséből. Az építőipar világszerte, így Magyarországon is a legsérülékenyebb ágazatok közé tartozik. Hazánkban 2023 első félévében, az elmúlt évekhez hasonlóan, a
okt. 31
6:45
TECHference: a szemléletváltásra biztatta a résztvevőket Najd István, a CAD-TERV igazgatója (New Technology)
A 2022-es TECHference-en képviseltette magát a fejlesztési folyamatok digitalizációjával foglalkozó CAD-Terv Mérnöki Kft. is. A vállalat az üzleti kapcsolatépítés mellett küldetést is teljesített a konferencián. Nadj István ügyvezető kérdésünkre kifejtette: a digitalizáció még mindig nincs kellőképpen központi helyen az ipari termelésben, és ennek
okt. 31
6:48
Nagy bajban lehet a költségvetés, tízmilliárdos kiadások átütemezéséről döntöttek (Menedzsment Fórum)
A Magyar Közlönyben megjelent rendelkezések Lázár János tárcáját érintik.
okt. 31
6:48
Brutálisat fékezett a Ford (Azenpenzem)
A Tesla által kezdett árháborúban a legkomolyabb sebeket a hagyományos autógyártók szenvedték el. A veszteségek miatt a Ford és a hozzá hasonló hagyományos autógyárak sorra kénytelenek leállítani az elektromos autókhoz kapcsolódó beruházásaikat.
okt. 31
6:48
A ChatGPT sok mindenre képes, de vajon használhatnánk-e idegenvezetőként? (Márkamonitor)
Ha a ChatGpt idegenvezető is lehetne, és miért ne lehetne, akkor vajon mit javasolna, hová repülhetünk Magyarországról olcsón az őszi szünetben, és ott milyen programokat ajánlana nekünk? A Kiwi.com saját ChatGpt Api-val rendelkezik, így a ChatGpt 4-es modellt használó ügyfeleik is igénybe vehetik azt a legjobb járatok keresésére.   A Kiwi.com álta
okt. 31
7:00
Szaúdi–amerikai csúcstalálkozót tartottak a közel-keleti konfliktus apropóján (Privátbankár)
Hétfőn a washingtoni Fehér Házban tárgyalt Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója és Háled bin-Szalmán Ál Szaúd szaúdi védelmi miniszter.
okt. 31
7:09
Valóban ártatlanok Sam Bankman-Fried szülei az FTX-csalásban? (vg.hu)
Október elején kezdődött Sam Bankman-Fried (SBF), a szebb napokat is látott FTX kriptotőzsde alapítójának tárgyalása. Az FTX-összeomlása a tavalyi év legjelentősebb kripto eseménye volt.
okt. 31
7:09
Gázai konfliktus: óriási ellenállásba ütközött az izraeli haderő - több tankot is kilőhetett a Hamász (Növekedés)
.
okt. 31
7:12
Adja és kapja is a pofonokat a forint kedd reggel (Menedzsment Fórum)
Íme, a legfrissebb árfolyamok!
okt. 31
7:12
Publikálta idei eredmény-számait az Erste Csoport (ProfitLine)
Az Erste Csoport első kilenc havi eredményét az üzleti teljesítmény jelentős növekedése jellemzi. Az ügyfélhitelek állománya két százalékkal nőtt az időszakban, elősorban az új vállalati kihelyezések növekedésének köszönhetően. Az ügyfélbetétek állománya erőteljesen emelkedett, az első kilenc hónap során 5,3 százalékkal. A kihívásokkal teli tőzsdei
okt. 31
7:12
500 ezerrel több munkavállalóra lesz szükség 2030-ra (HR Portál)
Ipari alapú gazdaságot épít Magyarország a feldolgozóiparra koncentrálva - mondta a gazdaságfejlesztési miniszter Az év felelős foglalkoztatója 2023 pályázat díjátadó rendezvényén. A fejlesztésekhez persze munkaerőre is szükség van, 2030-ra 500 ezerrel több munkavállalóra, mint jelenleg - fejtette ki Nagy Márton.
okt. 31
7:15
A legújabb ABB E-mobility appok megkönnyítik a váltakozó áramú töltést (okosipar.hu)
Az ABB E-mobility Terra AC töltési megoldásait a vezető iparági hardver, valamint az egyedülálló támogatási és karbantartási struktúrák mellett a legmodernebb szoftveres képességek különböztetik meg a piacon elérhető hasonló termékektől.     A fejlett funkciók azonban nem sokat érnek a megbízható, intuitív hozzáférési módok nélkül, és ez az a terül
okt. 31
7:18
A FuelCell Energy és a Toyota szerződést kötöttek a Tri-gen termékek szállítására (Márkamonitor)
A FuelCell Energy és a Toyota  bejelentette, hogy elkészült a világelső "Tri-gen rendszer" a Toyota Long Beach kikötőjében található logisztikai központjában. A FuelCell Energy tulajdonában lévő és általa üzemeltetett Tri-gen rendszer megújuló villamos energiát, megújuló hidrogént és vizet állít elő irányított biogázból.   "Azzal, hogy kizárólag me
okt. 31
7:21
Hogyan és miért lesz Buddha-formájú a körte? (Agrofórum)
A Buddha-formájú körték a világ legkeresettebb gyümölcsi közé tartoznak. De honnan ered az ötlet és miként valósítják meg? Mért kedvelik ezt annyira az emberek?
okt. 31
7:21
Hal-adnának. Komoly potenciálok a horgászturizmusban (Magyar Mezőgazdaság)
Tíz év múlva a hazai aktív turizmus egyik legjelentősebb ágává válhat a horgászturizmus Magyarországon, a koncepcióról október 25-én tartottak szakkonferenciát.
okt. 31
7:21
Monzo: újabb finanszírozási kör a láthatáron (Fintech)
A brit neobank, a Monzo állítólag új finanszírozási kört tervez, és 300 millió fontot kíván gyűjteni részvényértékesítésen keresztül, állítja a Sky News.
okt. 31
7:24
Nézze csak, hogyan alakulnak a reggeli devizaárfolyamok! (Privátbankár)
Kedd reggelre vegyesen változtak az árfolyamok.
okt. 31
7:27
Az elmúlt napok erősödése után kicsit megpihent kedd reggel a forint (vg.hu)
Egy euró 382,86 forintba került kedd reggel.
okt. 31
7:27
Emlékezetes belépők és könnyek a Házasodna a gazda első adásában (Digital Hungary)
A Házasodna a gazda első részében Gergő gazda és József gazda ismerkedett meg azokkal a hölgyekkel, akiket a levélbontás után választottak segítőikkel. Volt, aki quadon, és olyan is volt, aki lóháton érkezett a gazdához, de a bemutatkozásuk sem volt mindennapi. Gergő gazdánál a lányok már most féltékenyek lettek egymásra, József gazdát pedig annyir
okt. 31
7:33
Ismét rakétatámadás érte az amerikai hadsereget Irakban (vg.hu)
Az incidensben amerikai, valamint a nemzetközi koalíció más tagja sem sérült meg.
okt. 31
7:33
Megérte: Elon Musk megvette 44 milliárd dollárért, ma már csak a töredékét éri (Forbes)
Az X jelenlegi értéke 19 milliárd dollár. Szemben azzal a 44 milliárd dollárral, amiért cserébe több mint egy éve Elon Musk tulajdonába került a közösségi médiás cég.
okt. 31
7:36
Kongatják a vészharangot, már Joe Biden is lépett (Portfolio)
Joe Biden amerikai elnök hétfőn rendeletben a mesterséges intelligencia felhasználási szabályainak kidolgozására utasította az amerikai kormányzat szerveit.
okt. 31
7:42
A vendégmunkás nem veszi el a magyar munkáját, de ezt hogyan lehet bizonyítani? (ProfitLine)
Még mindig sok a találgatás a külföldi vendégmunkások foglalkoztatása kapcsán, amelyre az eredetileg november elsejével hatályba lépő új szabály adhatott volna világos válaszokat.
okt. 31
7:45
Milyen tényezők mozgatják 2023-ban a munkaerőpiacot? (Behaviour)
Napjaink munkavállalója többet vár el a munkáltatótól. A munka és a magánélet egyensúlya, a női és kisebbségi egyenjogúsági kérdések, új szereplők megjelenése a piacon, a remote munkavégzés terjedése, a kialakult ár-bér spirál, valamint a legújabb technológiai innovációk –  csak néhány példa azok közül a tényezők közül, amelyekkel a cégek 2023-ban
okt. 31
7:45
Szaúd-Arábiához dörgölődzik az Egyesült Államok az izraeli háború árnyékában (vg.hu)
Az USA és Szaúd-Arábia megegyezett arról, hogy szorosabbra fűzik a katonai kapcsolataikat.
okt. 31
7:45
Optimalizált folyamattervezés a Digital Twin segítségével (New Technology)
Újabb mérföldkő a DMG MORI folyamatoptimalizálásában – Gyorsabb, biztonságosabb és pontosabb eredmények érhetőek el a Digital Engineering és a Digital Twin Test Cuts segítségével végzett próbaforgácsolásokkal. Az Ipar 4.0 előtérbe kerülésével a digitális szemlélet is egyre jobban elterjed, és mindenekelőtt a CNC megmunkálás gyakorlatában is szerepe
okt. 31
7:48
Fiatal agrárszakembereket díjazott a Magyarok Kenyere Program (HR Portál)
Tizenkét erdélyi, kárpátaljai és anyaországi fiatal agrárszakember vehetett át a tanulmányaikat, illetve gazdálkodásukat segítő támogatást a Magyarok kenyere a jövőért ösztöndíjprogram keretében, az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) segítsége nyomán hétfőn Budapesten.
okt. 31
7:48
Egy új baktériumrend forradalmasíthatja a biogáz-előállítást (Agroinform)
Ez hozzájárulhat a kőolajalapú üzemanyagoktól való függőség mérsékléséhez.
okt. 31
7:48
Breuer Marcell-emlékkiállítás nyílik Pécsen (Márkamonitor)
A pécsi születésű Breuer Marcell építész munkásságát bemutató emlékkiállítás nyílik november 9-én a pécsi Zsolnay negyed m21 Galériájában – közölte a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. az Mti-vel.   A Hiány és emlékezet című, november 14-ig látható tárlaton Breuer legismertebb épületeinek makettjei, tervrajzai és fotódokumentumai mellett az Iparm
okt. 31
7:57
Sárga riasztás és egész napos eső kíséri a mai napot (Agrotrend)
Délelőtt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délután már szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé kell számítani esőre, záporesőre, főleg az ország déli felében zivatarok is kialakulhatnak. A déli szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. Késő délelőttől egyre nagyobb területen fordul á

Keresés