Az eladók dominálták a hétfői kereskedési napot a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 0,5 százalékkal, a szójabab pedig 0,9 százalékkal lett olcsóbb. A repce 2,3 százalékos drágulása kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt
A győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja olyan szemvizsgáló eszközt fejleszt, amely jelentősen hozzájárulhat a stroke hatékony diagnosztizálásához. Bár a műszer még nem készült teljesen, egy rangos elismerést máris bezsebelt. A fejlesztés fizikai megjelenése az egyetem Design Tanszékének hallgatója, Rovó Balázs munkáját dics
A cseh vállalkozások egyre inkább átállnak az euróra, annak ellenére, hogy a kormány vonakodik hivatalosan is átállni a koronáról, a lakosság pedig a leginkább euroszkeptikus egész Európában - írta a Bloomberg.
Nőtt a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) olajtermelése októberben, immár a harmadik egymást követő hónapban a Reuters hírügynökség kereskedők körében végzett, kedden publikált felmérése alapján.
Az UBM Holding mai közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság éves beszámolóját: a mezőgazdasági cégcsoport rekordszintű árbevétellel és EBITDA-val zárta a 2022. július 1-től 2023. június 30-ig tartó üzleti évét. Az UBM csoport idén mutatta be a 2025/26-os üzleti évig felvázolt növekedési stratégiáját és üzleti tervét, amelynek célkitűzései k
A közel-keleti konfliktus nagyon veszélyes lehet európai szemszögből is, de "ha az infláció tartósan és fenntarthatóan a három százalékos küszöb alá csökken 2024 közepén", akkor megfontolnám az első EKB kamatvágást – jelentette ki a Handelsblattnak adott interjúban Jánisz Sztournárasz.
A cseh vállalkozások egyre inkább átállnak az euróra, annak ellenére, hogy a kormány vonakodik hivatalosan is átállni a koronáról, a lakosság pedig a leginkább euroszkeptikus egész Európában - írta a Bloomberg.
November 1-jétől több ponton is módosul a PENNY üzletek parkolóiban található elektromosautó-töltőállomások használata. Az ország mintegy 70 pontján található – eddig csak a nyitvatartási időben üzemelő – e-töltők éjjel-nappal elérhetővé válnak, az eddig díjmentes szolgáltatás pedig a piaci viszonyoknak megfelelő mértékben válik fizetőssé.
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Már 2030 előtt az Európai Unió tagjává válhat Montenegró, csak politikai akaratra van szükség hozzá, és ha a csatlakozás minden feltétele teljesül, akkor nem kell semmilyen, előre meghatározott dátumhoz kötni a teljes jogú tagság elnyerését - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Podgoricában.
Sorozatban a harmadik egymást követő hónapban süllyedt a fogyasztói bizalmi index az Egyesült Államokban októberben, de még ezzel együtt is jócskán a várt 100 pontos érték felett, 102,6 ponton alakult – közölte a Conference Board.
A gazdasági mutatók a cégek tavalyi várakozásaihoz képest kedvezőtlenebbül alakultak, ezért idei évben láthatóan visszafogták a munkaerő toborzását, kivárnak: 2023 első 9 hónapjában 17%-kal kevesebb állást hirdettek meg az előző év azonos időszakához képest. Ezzel párhuzamosan jelentősen növekedett a munkavállalói aktivitás: 59 százalékkal többen j
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
A német Manager Magazin szerint jelentős átszervezés kezdődik a Volkswagen autóinak szoftvereit fejlesztő leányvállalatnál, a CARIAD-nál. Pontos részleteket egyelőre nem tudni, de egyes információk szerint a szervezet nyáron kinevezett új vezetője, Peter Bosch nagyszabású átalakításon dolgozik, aminek végleges eredményét fogják a sajtó felé kommuni
Már kezdett kilábalni a cseh gazdaság az év elején elszenvedett recesszióból, aztán az idén harmadik negyedévben váratlanul újra visszaesett - közölte az előzetes adatot kedden a cseh statisztikai hivatal.
A szokások és a szüret körüli feladatok az évszázadok folyamán változtak, de a végcél ugyanaz maradt: egészséges, jó minőségű termést szüretelni. Ezt a célt azonban megfogalmazni könnyebb, mint megvalósítani, különösen az idei évjáratban.
A német Manager Magazin szerint jelentős átszervezés kezdődik a Volkswagen autóinak szoftvereit fejlesztő leányvállalatnál, a CARIAD-nál. Pontos részleteket egyelőre nem tudni, de egyes információk szerint a szervezet nyáron kinevezett új vezetője, Peter Bosch nagyszabású átalakításon dolgozik, aminek végleges eredményét fogják a sajtó felé kommuni
Bezárja a fideszes kötődésű KESMA azt a platformot, amin keresztül 2010 óta pénzért digitális formában lehetett elérni különféle, nem csak a Fidesszel szimpatizáló sajtótermékeket Magyarországon. A megvásárolt lapok archívuma is elérhetetlenné válik januártól.
Amíg Magyarországon tőzsdei szünnap lesz holnap, s a régióban pl. a lengyeleknél vagy éppen a horvátoknál is zárva tart a tőzsde, addig Németországban vagy Ausztriában normál kereskedési nap lesz a holnapi napon.
A Pénzügyminisztérium kedden éjfél előtt benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi adótörvény-módosítási javaslatokat, amelyek nemcsak megőrzik a családokat és a vállalkozásokat támogató alacsony adókat és adókedvezményeket, hanem tovább bővítik azokat. A kormány folytatja az adócsökkentést és adóegyszerűsítés – írta közleményében a Pénzügyminiszté
Méltatlanul mellőzik az egyik legegészségesebb fehérjeforrást a magyarok. A nyúlhús nemcsak kiváló táplálkozás-élettani tulajdonságokkal bír, de az íze is remek.
Az Európai Unió újabb korlátozások bevezetését fontolgatja, amelyek mintegy 5 milliárd euró értékben érintenék az Oroszországgal folytatott kereskedelmet egy szankciócsomag részeként, írja a Bloomberg.
Több adónem, adózási jogszabály is módosulhat 2024-ben, továbbá a globális minimumadó hazai implementációjának feltételeit is megteremtik jövőre. Ezekről a témákról kérdeztük Gyányi Tamást, a WTS Klient szenior adópartnerét a Portfolio Checklist hétfői adásában.
A neurotudományos kutatások számos módon bebizonyították, hogy a fogyasztók érzelmi alapon hoznak meg vásárlási döntéseket. Ennek ellenére sok márka a mai napig sales-orientáltan kezeli a marketinget. Hogyan lenne érdemes változtatni a reklámozási szokásokon a neuromarketing alkalmazásával? Többek között erre a kérdésre adott választ Nagy László az
Óriási az érdeklődés a 2024-től induló csok plusz támogatott hitel iránt, mindenki azt igyekszik megtudni, hogy jogosult-e a kecsegtetőnek tűnő lehetőségre. A Bankmonitor által kifejlesztett csok plusz kalkulátorral a jogosultság pillanatok alatt ellenőrizhető, ráadásul az is azonnal kiderül, hogy mekkora pénzügyi előnyt jelent egy piaci lakáshitel
A Kpmg új ESG Tanúsítási Érettségi Indexe* alapján világszerte a vállalatok 75 százaléka úgy érzi, hogy még hosszú út áll előtte ahhoz, hogy készen álljon az ESG teljesítményének tanúsítására és az új szabályozási követelményeknek való megfelelésre.
Kiküldött a bolgár gázhálózat üzemeltetője, a Bulgartransgaz, tegnap egy levelet a gázkereskedőknek, amelyben máig adott határidőt arra, hogy jelezzék: mennyi orosz gázzal kereskedtek október végéig, és ha erre nem válaszolnak, akkor az összes általuk forgalmazott gázt orosz eredetűnek fogja tekinteni a Bulgartransgaz, és erről a mennyiségről állít
A vadászfegyvereket alapvetően két csoportra oszthatjuk, vannak a golyós és a sörétes puskák, amelyek a nagy- és az apróvad elejtésére szolgálnak. Most ezeket a puskákat, valamint a célzó optikai eszközöket vesszük górcső alá a Vadászúton e részében.
Thaiföld második legnagyobb bankja, a Kasikorn Bank (K-Bank) komoly lépést tett a kriptovaluta piac felé. A bank 102 millió dollárt költött arra, hogy 97 százalékos részesedést szerezzen a Satang kriptovaluta-tőzsdében. Az akvizíciót követően az intézmény Orbix néven fog működni.