Miután a Skanskánál eltöltött több mint hét év során széleskörű tudást és tapasztalatot mutatott fel, a vállalat Cseke Amarillát tette meg a magyarországi kereskedelmi fejlesztési üzletág bérbeadási és vagyonkezelési igazgatójának. Ezentúl ő felel a cég iroda- és üzlethelyiségekre vonatkozó bérbeadási stratégiájának kialakításáért, valamint a bérlő
Vlagyimir Putyin ismét arról beszélt, hogy a Török Áramlat gázvezeték folyamatos fenyegetésnek van kitéve, és sorozatosak a robbantási kísérletek a csővezetéknél. A gázvezetékek kulcsfontosságú Magyarország energiaellátásának biztosításához.
Mudi kutyánk, Zala tavaly november elején került hozzánk öt hónaposan. Mindenesnek szántam: rókariasztónak a baromfiudvarba, bérelt tanyánkon kecsketerelőnek, túrapartnernek, a gyerekek mellé játszótársnak. Lássuk, mit sikerült ebből megvalósítani!
Több mint 3,5 milliárd darab palack visszagyűjtésének hatékonyabbá tételét reméli az állam a januárban induló visszaváltási rendszertől, amelynek a legfontosabb eleme a fogyasztók számára az, hogy 50 forintos pluszköltségtől szabadítja meg őket, ha az italcsomagolásokat visszaviszik egy automatába. Az erről szóló rendelet a héten jelent meg a Magya
Ma késő délután megjelent a Magyar Közlönyben a kormány friss rendelete a nyugellátások és egyes más ellátások 2023. november havi kiegészítő emeléséről. Cikkünkben alább mutatjuk a részleteket, illetve már elérhető a Pénzcentrum friss, e rendelet alapján készült 2023-as nyugdíjemelés kalkulátora is!
Vége a találgatásoknak, mennyi pénzt kapnak 2023 novemberében a magyar nyugdíjasok. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szeptember 28-i, csütörtöki Kormányinfó bejelentette a nyugdíjemelés pontos mértékét, ma pedig már megjelent az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Eszerint 2023 novemberétől 3,1 százalékkal emelkednek a ny
A Kínába utazást tervező külföldi vezetőket egyre erősebb félelem fogja el, és sorra mondják le üzleti látogatásaikat, mivel Peking egyre keményebben bánik a külföldi vállalatokkal. Ráadásul a bankárokat és vezetőket egyre gyakrabban sújtják kiutazási tilalmakkal a kínai hatóságok - írja a WSJ.
Az Európai Unió granadai csúcstalálkozója majdnem kudarcba fulladt, mivel Magyarország és Lengyelország, a kulcsfontosságú tagállamok hevesen ellenezték a migrációról és Ukrajna jövőbeli uniós csatlakozásáról szóló közös nyilatkozatot. Végül a magyar-lengyel ellenállás miatt kivették a bevándorlásról és menekültekről szóló passzusokat a záródokumen
Meglepő, de sokszor a leghétköznapibb fajok a legjobbak levegőtisztítási célra, nem kell e tulajdonság miatt a különleges ritkaságok között keresgélnünk. A növények légtisztító hatása a NASA-nál is kutatási téma…
A Fitch Ratings szerint az uniós forráskifizetések elmaradása visszarántja Magyarország növekedését, a külső forrásokból finanszírozni tervezett projektek előfinanszírozása pedig az államháztartást terheli.
Az online kiskereskedelem mintegy 631 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el az idei első fél évben, 8,8 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - derül ki a Gkid piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből.
A héten az Európai Unió jelentős lépést tett annak érdekében, hogy 2040-ig 90 százalékkal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását, és ezzel megközelítse a nettó nulla kibocsátást, még mielőtt a ma született generáció befejezné tanulmányait.
A villamosenergia-termelési és fogyasztási szokások megváltozása miatt a jövő a diszpécserek részéről már csak minimális beavatkozást igénylő autonóm hálózatoké, amelyben a mesterséges intelligencia is szerepet kap. Az erőforrás-, költség és időtakarékos adatalapú megoldások - mint például a Siemens Microgrid technológiája - már ma rendelkezésre ál
A Volkswagen világpremier keretében mutatja be a teljesen új fejlesztésű Tiguan modellt, és ezzel a bestseller harmadik generációját. A Tiguan jelenleg világszerte a Volkswagen egyik legsikeresebb modellje: 2007-es debütálása óta több mint 7,6 millió vásárló döntött a kompakt SUV mellett. Az új nemzedék már 2024 első negyedévében a kereskedésekbe k
A jövő hétfőtől az Mbh Bank a gazdaságfejlesztési miniszter kérése alapján önkéntesen vállalt kamatplafon mentén kínálja lakáshiteleit és vállalati forgóeszközhiteleit; a lakáshiteleknél az ügyleti kamat 7,89 százalék, amelyhez további kedvezmények is társulhatnak
Az épületépítéssel foglalkozó vállalkozások jelentős része a rendelések mennyiségének további csökkenésével számol mind a közbeszerzési, mind a magánmegrendelői piacon. A szűkülés a válaszadók több mint kétharmadát olyan intézkedések megtételére sarkallja, amely versenyképességüket javítja. A megrendelői oldal pedig kivár.Az ÉVOSZ felmérést készíte
A tíz évig megmaradó szaldóval a Fidesz végül nem 230 ezer, csak 5 ezer háztartásnyi embert bőszített fel. Ugyanakkor az energiaszakma képviselői úgy érzik, csak eltoltunk, szőnyeg alá sepertünk problémákat, de a napelemek szabályozása még mindig nem az igazi.
Az Arriva Bus tervezett lépése, hogy fülöp-szigeteki sofőröket alkalmazzon a BKK-nál, komoly aggodalmat keltett a főpolgármesteri hivatalban. Az utasbiztonság és az utasokkal való kommunikáció fontosságát hangsúlyozva ígéretet tettek arra, hogy szigorúan ellenőrzik az alapelvek betartását. Eközben a Gazdaságfejlesztési Minisztérium felfüggesztette
Egyre több érv szól amellett, hogy csökkenteni szükséges az ingyenes mellrákszűrés alsó korhatárát a jelenlegi 45 évről 40 évre. A legfrissebb adatok szerint ugyanis 30 százalékkal nőtt a mellrákkal diagnosztizált fiatal, 50 év alattiak száma – olvasható az az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület pénteki, MTI-hez eljut
A K&H Bank lecseréli a bankjegykiadó automatáinak egy részét az év végéig, így 100 készülékből hamarosan már akár mobilbanki alkalmazásból, bankkártya nélkül is lehet majd készpénzt felvenni – írja a Bankmonitor.hu.
A megengedettnél nagyobb zajszennyezést mértek az iváncsai akkumulátorgyárnál, a hatóság mégsem állíttatja le a létesítményt – számol be a hírről a HVG.
A rendelet értelmében 2023. november hónaptól kezdődően emelik a jogosultaknak járó nyugellátások összegét. A nyugdíjkorrekciót visszamenőlegesen is kifizetik - derül ki a Magyar Közlönyből.
A péntek este a Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében 2023. november hónaptól kezdődően emelik a jogosultaknak járó nyugellátások összegét. A nyugdíjkorrekciót visszamenőlegesen is kifizetik.