Az elsőéves egyetemisták kétharmada szeretne dolgozni a tanulás mellett, a legtöbben ismerős ajánlásából jelentkeznének állásra – olvasható a Follow Marketing Kft. által végzett kutatásából.
A krskói atomerőműben (NEK) keletkezett kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladék számára legkésőbb 2028 elejéig el kell készülniük a hulladéktárolóknak - jelentette ki Bojan Kumer szlovén környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter Davor Filipovic horvát gazdasági és a fenntartható fejlődésért felelős miniszterrel tartott közös sajtótáj
A fenntartható turizmushoz szigorú irányelvekre van szükség globálisan és helyben is – ez volt az egyik fő üzenete annak a panelbeszélgetésnek, amely a Széchenyi István Egyetem szervezésében valósult meg az intézmény Budapesti Innovációs és Képzési Központjában.
Rakéták tömegét lőtték Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel, fegyveres terroristák tucatjai hatoltak be izraeli településekre - jelentette a helyi média szombat reggel. Izraelben hét sebesültről, valamint egy 75 éves nő haláláról számolt be a közszolgálati csatorna a mentőszolgálatok közlése alapján a helyi idő szerint re
A Honor ma bejelentette, hogy érkezik a Honor X6a. Bámulatos, 6,56”-os kijelzője támogatja a dinamikus fénytompítást, erőteljes 50MP-es tripla kamerarendszere kiváló a fényképezéshez, az 5200mAh-s akkumulátor teljesítmény és a 128GB tárhely pedig átfogó felhasználói élményt nyújtanak az egész napra.
A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke előadást tartott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az elnök az MNB Szakértői Kurzusának keretében osztotta meg gondolatait.
Ha megépül az összes magyarországi akkumulátorgyár, akkor azok az európai akkumulátorigények húsz százalékát fogják kielégíteni - jelentette ki a korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kuratóriumi elnöke szombaton Debrecenben. Áder János a Mathias Corvinus Collegium helyi képzési központjában középiskolásoknak tarto
Ötszázmillió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból végeztek infrastrukturális fejlesztéseket a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumában a Széchenyi 2020 Program keretében - közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel.
Tokaj-Hegyalja lett a legfenntarthatóbb hazai úticél egy kutatás szerint; az Innotime Hungary online felmérésében a második helyen Hévíz, a harmadikon Esztergom és a Dunakanyar, a negyediken Balaton végzett, az ötödik pedig Eger lett.
Többmillió időskorú számára volt meghatározó az elmúlt egy hét. Eldőlt ugyanis az idén novemberi nyugdíjkorrekció mértéke, ezt a kormány ki is hirdette a Magyar Közlönyben. Most azt mutatjuk be, hogy az idei nyugdíjkifizetések hogyan valósulnak meg.
Kihúzták az Ötöslottó 2023/40. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 40. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 1 milliárd 895 millió forint lesz a tét.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Horvátország "BBB plusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings, mindenekelőtt a horvát gazdaság erőteljes növekedési dinamikájával, az euróövezeti tagsággal és az európai uniós folyósítások előrehaladott hasznosításával indokolva a lépést.
Szinte egyszerre állt jósnak Vlagyimir Putyin őskritikusa, Mihail Hodorkovszkij és ősszövetségese, Dmitrij Medvegyev volt elnök és miniszterelnök arról, hogyan érhet véget az ukrajnai háború. Nem ugyanazt mondták - adta hírül a Világgazdaság. Egy puccs, vagy egy polgárháború segíthet már csak a helyzeten?
A pozsonyi magisztrátus rendkívüli állapotot hirdetett a főváros területén a tranzitmigráció miatt - írja az Új Szó. Erről a főváros szóvivője, Peter Bubla tájékoztatta a TASR hírügynökséget.
A Wizz Air felfüggesztette járatait Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között a szombati izraeli légitámadások miatt, egyeztetve a helyi és nemzetközi hatóságokkal. Ezt maga a légitársaság közölte az MTI-vel.
Szeptember 29-én jelent meg legújabb száma a londoni bázisú Anubii$-szal, ami leginkább a punk-rap vonalat erősíti. A fiatal reppertől nem állnak messze az újítások, az egyik első kísérletibb száma az ’Ice Berg’ volt, amire sokan felkapták a fejüket.
Az izraeli belpolitikai helyzet miatt elmarad a hétfőre Prágába tervezett cseh-izraeli közös kormányülés - jelentette be Václav Smolka cseh kormányszóvivő szombaton Prágában.