A Hungarikum Bizottság a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség felterjesztése nyomán a közelmúltban döntött arról, hogy a kiemelkedő nemzeti értékek közé emeli a muravidéki vágottzsírt.
Megkapta a sajtókiadói jogok közös kezeléséhez szükséges engedélyt a Repropress a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától. A közigazgatási határozat alapján, mint reprezentatív közös jogkezelő szervezet, kiterjesztett hatállyal végezheti immáron tevékenységét, annak érdekében, hogy végre méltányos díjazásban részesüljenek a sajtókiadók az általuk elő
Ha valamit le akarunk szögezni 2022-ről, akkor az biztos, hogy nem a forint éve volt. Nagy utat járt be a magyar deviza, október első felében már-már azt gondoltuk, hogy padlót is foghat, hiszen 430 felett is járt az euró jegyzése. Onnan aztán élesen fordult erősödésbe a forint, de bőven maradtak még kockázatok 2023-ra is, az év első hónapjaiban mé
Súlyos hibát fedeztek fel a Google Home hangszórók szoftverében, amelyet kihasználva a támadók teljes irányítást szerezhetnek az eszköz felett, és akár le is hallgathatják annak tulajdonosát. A biztonsági rés csak a korábbi firmware-ekben van jelen, a legújabb verzióban már kijavították, így erősen ajánlott mihamarabb frissíteni az eszközt - írja a
Az előzetes adatok szerint 1825 milliárd forint, a GDP 3,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2022. I–III. negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 366 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,7 százalékponttal lett kedvezőbb – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előzetes adatok szerint 1825 milliárd forint, a GDP 3,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2022. I–III. negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 366 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,7 százalékponttal lett kedvezőbb – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Mi a fő funkciója a híres budapesti Nagykörútnak ma, 33 évvel a rendszerváltás után? - tette fel a kérdést a G7: oda-vissza végigmentek a pesti szakaszon, a Boráros tér és a Jászai Mari tér közötti négy kilométeren. Az egykori boulevard ma már nem csábít sétára, nem látszik, hogy a körútnak egységes arculata vagy fejlesztési koncepciója lenne. Láts
Horvátország január elsejével csatlakozott az euróövezethez, hiába használják azonban még két hétig párhuzamosan az eurót és a kunát, a magyar bankok már nem váltják át a zsebben maradt régi bankókat. Ezért a határon túlra kell menni.
Kiadták a Velencei-tóra vonatkozó 2023-as horgászrendet, amely tartalmában lényegében azonos maradt az előző évben érvényben lévővel. A területi jegyek árát a kialakult körülményekre tekintettel nem emelte, így már egy évtizede azonos szinten tartja a Magyar Országos Horgász Szövetség annak ellenére, hogy a kiadásai drasztikusan emelkedtek az utóbb
Az Országgyűlés 2022. decemberében a Munka Törvénykönyvét több ponton is módosította. A módosítások 2023. január 1-jétől életbe lépnek. Hogyan néz ki a Munka Törvénykönyve 2023-tól? A munkaszerződéssel, a munkáltatói tájékoztatással és a próbaidővel kapcsolatos változásokat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
A magyarok tömegénél lehetnek még megmaradt kunabankjegyek és -érmék, miközben Horvátországban januártól már euróval lehet fizetni. A kunát 2023 végéig váltják át a horvátországi bankok és posták euróra - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Elon Musk újrafelhasználható rakétákat és műholdas internetet kínáló vállalata, a SpaceX 750 millió dollárt gyűjtött be egy új finanszírozási körben, amely során a CNBC által megszerzett levelezés szerint 137 milliárd dollárra értékelik a vállalatot.
A tegnapi könnyedebb nap után ma már beindulnak az adatközlések: a KSH közli a kormányzati szektor harmadik negyedéves egyenlegét, az MNB pedig a kamatstatisztikákat és a hitelintézetek összevont mérlegét közli. Ami a külföldi híreket illeti, érkeznek nunkanélküliségi adatok Németországból, az OPEC is ülést tart, valamint BMI-adat jön az USA-ból. A
Gyengüléssel kezdte a napot a forint a vezető devizákkal szemben, a hajnali 402 körüli árfolyam közeléből 404-ig esett az euró ellenében, a dollárral szemben pedig még nagyobb a leértékelődés.
Nehéz év elé néznek a globális vagyonkezelők, a tavalyi csökkenő vagyon egyre inkább előtérbe hozza a költségcsökkentés szükségességét, miközben arról is dönteniük kell, mibe fektessenek a növekedés érdekében - számol be a hírről a Financial Times.
Lehet, hogy csak a kezdet volt, amit 2022-ben át kellett élnünk. Az előrejelzések szerint a 2023-as tél a tavalyinál is keményebb lehet energia szempontjából.
Az Egyesült Államokban a legtöbb élelmiszer-hulladék a hulladéklerakókban végzi, míg Dél-Korea évről-évre csaknem 100%-ban újrahasznosítja azt, így ez a modell jó néhány alapelvre rávilágíthat.
Az atlantai Federal Reserve Bank of Atlanta szerint a munkájukban maradt munkavállalók bére 5,5 százalékkal nőtt novemberben az egy évvel korábbihoz képest. Ez az elmúlt 25 év legnagyobb emelkedése.
Egy adott magánszemély kft.-ben tulajdonos és ügyvezető, a tagi jövedelme havi bruttó 260 000 Ft, mellette eddig másodállású katás vállalkozó volt. 2022. szeptember 1-jétől szünetel. Választhatja-e 2023. február 1-jétől a főállású katás adózási lehetőséget, mivel csak lakosság felé fog számlázni? Amennyiben megfizeti a havi 50 000 Ft-ot, végezhet-e
Az OTP Bank januártól felfüggesztette a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel értékesítését – ez a legkomolyabb év eleji változás a lakás- és személyi hitel kondíciókban – derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából. A változásokból jól látszik, hogy a banki ügyfelek hitelkereslete drasztikusan visszaesett, ezért egyre több bank bizonyos akciós sávb
Gyengüléssel kezdte a napot a forint a vezető devizákkal szemben, a hajnali 402 körüli árfolyam közeléből 404-ig esett az euró ellenében, a dollárral szemben pedig még nagyobb a leértékelődés.
Megszűnt az otthonfelújítási támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye, de megmaradt a CSOK, a falusi CSOK, a babaváró, a hitelelengedés, a kamattámogatott CSOK-hitel, az áfa-visszatérítés és a lakásáfa-illetékmentesség is. Pontosan hány milliós összegben igényelhetők ezek a nagy összegű családtámogatások 2023-ban a gyermekkel már ren
A 2023-as gazdasági kilátások kerültek terítékre a Trend FM Reggeli monitor című műsorában. Az évadnyitó beszélgetés vendége kollégánk, Király Béla volt, aki az idei gazdasági kilátásokról is beszélt.