Hírarchívum - Gazdaság - 2024 október 19.

2024. október 19. szombat

okt. 19
8:51
Ipar 5.0 – Újra középpontban az ember (Gyártástrend)
Még nincs egységes és kiforrott definíciója az ipar 5.0-nak, egyesek szerint már elérkezett, mások szerint pedig még csak most bontogatja szárnyait. Ami biztos, hogy a core technológiájának tartott mesterséges intelligencia egyre fontosabb szerephez jut az iparban. Szakértőket és ipari szereplőket kérdeztünk meg arról, hogyan látják az ipar 5.0-t,
okt. 19
8:51
Év végi tervezés HR-módra és az egyre közelgő Z generációsok (ICT Global)
Ahogy az év vége felé közeledünk, a HR-csapatok számára elérkezett az idő, hogy ne csak a múltat értékeljék, hanem a jövőt is tervezzék. Ez a periódus nem csupán a teendők összegzéséről szól, hanem a szoros együttműködésről az üzleti tervezésben, és remek alkalom arra, hogy a HR stratégiai partnerként lépjen fel, és ismét valódi értéket képviseljen
okt. 19
8:57
Hihetetlen mázli: egy magyar hatalmasat kaszált az európai szuperlottón (Pénzcentrum)
Kihúzták az Eurojackpoton a 42. játékhét második sorsolásának nyerőszámait. Egy magyar 1 062 407 eurót, azaz összesen 425 072 227 forinttal lett gazdagabb.
okt. 19
8:57
Valóság vagy agymenés: A Bitcoin hozhatja el a rasszizmus nélküli világot? (BitcoinBázis)
„A Bitcoin lehet a megoldás a rasszizmus problémájára” – ez a kijelentés első olvasatra ostobaságnak tűnik. Mi több, egyenesen sértő is lehet azok számára, akik valamiféle diszkrimináció áldozatai lettek. Feltételezhetjük azt, hogy egy nyílt forráskódú protokoll, amely teljesen közömbös az érzelmek szeszélyeivel szemben, bármilyen hatással lehet a
okt. 19
8:57
Több százmilliárd forint értékű megrendelésekhez juthatott egyetlen magyar cég a hazai aksigyárak építésén (Telex)
Több mint 800 ezer négyzetméternyi épületet húzott vagy húz fel a Garancsi István tulajdonában lévő Market öt hazai akkugyárnál.
okt. 19
9:03
Itt az igazi ősz: elindult Budapesten a fűtés (Menedzsment Fórum)
A Budapesti Közművek FŐTÁV Divíziója október közepére az összes fogyasztónál, - mintegy 241 ezer lakásban, továbbá mintegy 7 ezer közületi, vállalati és intézményi ügyfelénél bekapcsolta a távfűtést.
okt. 19
9:12
Budapesten már az összes lakásban bekapcsolták a távfűtést (vg.hu)
Közel negyedmillió fővárosi lakásban teljes körűen üzemel a távfűtés.
okt. 19
9:15
Sikeres a Településfásítási program (Agrotrend)
Az Országfásítási program részeként 2020-ban indított Településfásítási program sikeres, amit az is mutat, hogy az indulás óta ez év végéig több mint kétezer településen 56 ezer sorfát ültetnek el – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mosonszolnokon. A tárcavezető, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője
okt. 19
9:21
Rendkívüli támogatásról döntöttek, rengeteg magyar szülőt érint: így kell igényelni (Pénzcentrum)
Mint arról korábban beszámoltunk, sokáig csúszott a bölcsődei támogatás Magyarországon, most azonban újra elérhető, ráadásul emelkedett az igényelhető összeg is. A kisgyermekes szülők ismét benyújthatják kérelmüket a bölcsődei térítési díj támogatására, amelynek összege gyermekenként legfeljebb 50 ezer forintra, egyedülálló szülők esetében pedig 65
okt. 19
9:21
Ezért érdemes időben téli gumira váltani (Márkamonitor)
Mielőtt az időjárás hűvösebbre fordul, elengedhetetlen, hogy gondoskodjunk autónk megfelelő téli felkészítéséről. Ilyenkor az egyik legfontosabb lépés a nyári abroncsok lecserélése, ami nemcsak a közlekedésbiztonság, hanem az autó teljesítménye szempontjából is fontos.   Sokszor csak akkor kezdünk el gondolkodni a téli gumik felszerelésén, amikor m
okt. 19
9:27
Giliszta a komposztálás szolgálatában (Agrofórum)
A háztartásokban hatalmas mennyiségű szerves hulladék keletkezik, mely többnyire a kommunális hulladéklerakókban végzi, miközben kutatások bizonyítják, hogy az összes élelmiszerhulladék csaknem fele komposztálásra alkalmas lenne. A komposztálás egyik módja a gilisztakomposztálás, vagy más néven vermikomposztálás.
okt. 19
9:27
"Boldogságórától" a VR-szemüveggel látható immerzív oktatótérig (Magyar Mezőgazdaság)
Átadták a 20 millió forint összdíjazású OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj idei pályázatának díjait a leginnovatívabb általános- és középiskolai pedagógiai eszközök és módszerek megalkotóinak.
okt. 19
9:33
Ismered a szőlőmag erejét? (Agroinform)
Egy apróság, ami kincset ér.
okt. 19
9:33
A kriptoguru előrejelzése szerint a POL $2, az LTC $85, és ez az új altcoin $0.0018-ra fog ugrani 2025-ben (BitcoinBázis)
Egy neves kriptoelemző merész előrejelzéseket tett több digitális eszközre vonatkozóan, 2025-re jelentős áremelkedést sejtetve. A jóslatok között szerepelnek a jól ismert tokenek jelentős emelkedései és egy kevésbé ismert altcoin meglepő emelkedése, amelynek ára jelenleg a cent töredéke. Ezek a meglátások potenciális lehetőségeket mutathatnak a fej
okt. 19
9:39
Valamire már több pénzt szánnak a magyar cégek, mint korábban (Piac és Profit)
A munkaerő megtalálása és megtartása érdekében tovább erősödik a munkáltatói márkaépítés szerepe a vállalati szektorban: a megkérdezett cégek 47 százaléka a gazdasági kihívások ellenére is növeli az employer brandingre fordított büdzséjét 2025-ben - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből.
okt. 19
9:39
Hogyan változott a gyártósorok működése a digitalizáció hatására? (Digital Hungary)
Az elmúlt évtizedek az élet minden területén a digitalizációról szóltak. Legyen szó az egészségügyről, a szórakozásról vagy a tanulásról, a modern eszközök alapvető változásokat hoztak. Ez alól az ipar és a gyártás sem kivétel, mert a digitalizáció itt is remekül használható. Cikkünkben összeszedtük, hogy milyen változásokat hozott a 21. század a g
okt. 19
9:42
Szijjártó Péter: Itt mindenkinek elment a józan esze? (vg.hu)
Szijjártó Péter nem érti, hogy mi történik Olaszországban.
okt. 19
9:44
Napelem: óriási a vakfolt – jön a törvénymódosítás, ami sokaknak fájhat (vg.hu)
Megnehezíti a hazai villamosenergia rendszer egyensúlyban tartását, hogy a rendszerirányító csak részlegesen lát rá egy nagy súlyú erőműcsoport – a háztartási napelemek – működésére.
okt. 19
9:45
Budapesten mindenhol bekapcsolták a távfűtést (Infostart)
Az összes fogyasztónál bekapcsolta a távfűtést október közepére a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. Főtáv Távhőszolgáltatási Divíziója - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
okt. 19
9:45
Vas vármegyében található az ország legdrágább ingatlana - A lottó ötösből sem futja rá (Növekedés)
Komoly ingatlanvagyont szerezhet az ötös lottó leendő nyertese a szombaton megnyerhető, történelmi rekordnak számító több mint 6,5 milliárd forintos főnyereményből.
okt. 19
9:48
Pénzhiány a világ egyik legjobb egyeteménél – és erről a diákok tehetnek (vg.hu)
Rengeteg támogató fordult el a nagy amerikai egyetemektől, amiért nem számoltak le az Izrael-ellenes tüntetésekkel.
okt. 19
9:51
Trendi holdraszállás: A Prada szkafandert tervezett a Nasa számára a következő űrutazáshoz (BitcoinBázis)
Az AxEMU névre keresztelt űrruha egyesíti a Prada ruhaipari anyagismeretét az Axiom technológiájával a NASA holdfelszínre való visszatéréséhez. Egy évvel azután, hogy bejelentették együttműködésüket, az ikonikus olasz divatház, a Prada és a texasi székhelyű Axiom Space az éves Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson (IAC) Milánóban, Olaszországban
okt. 19
9:57
Nagy István: Fantasztikus, hogy mennyien látnak lehetőséget az élelmiszeriparban (Agroinform)
Elsöprő érdeklődéssel zárultak az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére kiírt pályázatok.
okt. 19
9:57
A magyar energiaügyi miniszter szerint atomenergia nélkül nincs fenntartható klímapolitika (Magro)
Az energiaügyi miniszter szerint a biogáz és biomassza termelésben is van potenciál, amely alkalmas a megújulók okozta rendszeringadozás kiegyenlítésére.
okt. 19
10:03
Kitalálja, a Lehel Csarnokban vagy New Yorkban olcsóbb a gyümölcs? (Piac és Profit)
Megéri gyümölcsért is Amerikába menni.
okt. 19
10:03
Véleményezhető az új kiberbiztonsági törvénytervezet (Agrotrend)
2024. október 23-ig véleményezhető az új, Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvénytervezet. Az új jogszabály hatályon kívül helyezné a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló 2023. évi XXIII. törvényt, mivel az elfogadásra javasolt törvénytervezet egységesen kezeli a kibertámadások elleni védelem jogszabályi körny
okt. 19
10:15
Átalakul a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. vezetése (ProfitLine)
Jan Prins, a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója az év végén távozik a társaságtól, eddigi feladatait pedig társügyvezetője, Gál Gergely veszi át. A 2020-as reorganizációt követően a magyar nehézgépgyártó vállalat számos energiahatékonysági és gyártástechnológiai fejlesztést indított el, amelynek köszönhetően ú
okt. 19
10:15
Kellemetlen meglepetésekre készülhetnek az M0-ás autóúton közlekedők (Portfolio)
A következő két hétben garanciális burkolatjavítás, illetve dilatációjavítási munkálatok miatt sávzárásra számíthatnak a közlekedők az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán a Deák Ferenc Hárosi Duna-hídon – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
okt. 19
10:21
Országos áramkimaradás: leállt egy fontos erőmű, hatalmas a pánik (Pénzcentrum)
Teljes áramszünet sújtja Kubát Pénteken leállt Kuba legnagyobb és leghatékonyabb áramtermelője, az Antonio Guiteras hőerőmű, ami az ország teljes áramszolgáltatásának összeomlásához vezetett. A hatóságok egyelőre nem tudják megmondani, mikor sikerül helyreállítani az áramellátást - közölték a hatóságok.
okt. 19
10:24
Úgy tűnik, már a magyar nyugdíjasoknak is megéri Spanyolországban házat venni (vg.hu)
Európa-szerte felkapott turistacélpont Spanyolország, és egyre több nyugdíjas gondolkodik azon, hogy kiköltözik a mediterrán országba.
okt. 19
10:27
Növények teleltetése a télikertben (Agrofórum)
A télikert ideális hely a fiatal évelők, a jó fényviszonyokat és száraz, fagymentes körülményeket igénylő, hidegre érzékeny növények teleltetésére. A trópusi és egzotikus növényeket a nyári hónapokban a kertben eltöltött idő után ősszel szintén be lehet költöztetni.
okt. 19
10:27
A piac regenerálódása közepette 5 kriptovaluta is erős növekedési potenciált mutat (BitcoinBázis)
Ahogyan ismét a fellendülés jeleit mutatja a kriptovaluta piac, a figyelem az alulértékelt digitális eszközökre terelődik. Cikkünkben öt olyan altcoint mutatunk be, amely lenyűgöző technológiai és fundamentális háttérrel rendelkezik. Ezek a feltörekvő projektek egyedi értékajánlatuknak köszönhetően jelentős növekedési kilátásokkal rendelkeznek. Pár
okt. 19
10:33
Új jogszabály rendelkezik a fás szárú növények védelméről (Agroinform)
Érdemes tisztában lenni az egyes előírásaival.
okt. 19
10:33
Gondold mindig tovább! (Digital Hungary)
″Ne higgy feltétlen a szemednek, ne higgy az első gondolatodnak, adj időt magadnak és mindig gondold tovább!″ Csermely Ákos szavaival vette kezdetét a 25. Internet Hungary konferencia. A rendezvénysorozat megálmodója nyitóbeszédében visszatekintett az internet, a kereskedelem, a marketing és a média fejlődésének évtizedeire. Büszkén osztotta meg a
okt. 19
10:39
5 százalékos THM-plafon: ugyanakkora törlesztővel milliókkal nagyobb lakáshitel (Piac és Profit)
Ha a kormánynak sikerülne kipréselnie a bankokból az 5 százalék alatti THM-mel kínált lakáshiteleket, akkor ugyanakkora törlesztőrészlettel 10-20 százalékkal magasabb összegű kölcsönhöz lehetne hozzájutni, ami ellensúlyozhatná a lakások drágulását - derül ki a Bank360.hu számításaiból.
okt. 19
10:39
A NATO vadászgépei is a román határ védelmére indultak - Ismeretlen célpontot jelzett a radar (Növekedés)
Romániában egy, a Fekete-tenger felett, a román államhatártól 45 kilométer távolságra észlelt azonosítatlan légi célpont miatt riasztották a vadászgépeket - közölte szombaton a román védelmi minisztérium.
okt. 19
10:42
Elnökválasztás – Trump erősen bírálta Zelenszkijt (TőzsdeFórum)
Az amerikai elnökválasztás közeledtével egyre feszültebbé válik a politikai helyzet, hiszen sokak szerint a választások kimenetele akár a világ jövőjét is meghatározhatja. Szeptemberi látogatása alkalmával Zelenszkij ugyan megerősítést kapott Donald Trumptól, aki kifejezte együttérzését az ukrán nép iránt, és nem zárta ki a további támogatás lehető
okt. 19
10:45
Webáruház növekedés csapat nélkül Lehetetlen! Mutatjuk miért! M7 üzleti konferencia (Minner)
Ezt a podcastot akkor is érdemes meghallgatnod, ha nem vagy webáruház-tulajdonos! A webshop konferenciákon a szervezetfejlesztésről gyakran nem esik szó, pedig kulcsszerepe van a skálázódó webáruházak esetében. A vendégem már átélte ezeket a szervezetfejlesztési és delegálási kihívásokat; Szarka Dáviddal beszélgettem, aki a Gumilfex e-kereskedelmi
okt. 19
10:51
Új vállalati kommunikációs igazgató a Yettelnél (Mínuszos)
Október 15-től Dávid Sándor vezeti a Yettel vállalati kommunikációs igazgatóságát. Az új igazgató a cég belső kommunikációjáért, a PR, a CSR, valamint a rendezvényszervezési területért felel. A 45 éves szakember a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának kommunikációs és külső kapcsolatok vezetői pozíciójából érkezik a Yettelhez. A több mint 4500 munkatár
okt. 19
10:51
A Telegram tap-to-earn játékai megvalósítják Satoshi Nakamoto álmát (BitcoinBázis)
A Telegram tap-to-earn játékai 2024 nyarán robbantak be a köztudatba. A kriptovaluták és blokklánc-alapú alkalmazások népszerűségének robbanásszerű növekedése jelentősen hozzájárult az egyszerű, ugyanakkor szórakoztató játékok térnyeréséhez. A játékosok a Telegram alkalmazásán belül egyszerű feladatok elvégzéséért cserébe kriptovalutákban részesüln
okt. 19
10:51
A dorper juh hazai tapasztalatai (Agrotrend)
2005-ben – amikor még talán senki sem gondolta, tudta, hogy másfél évtized múlva a valamikor nagy becsben tartott gyapjúra nem lesz kereslet – került be az országba ez a fajta a Debreceni Egyetem révén, Svájcból keresztezési partnerként egy kísérleti sorozat részeként (a hazai szőrös juh program keretében). Hulyák István teljes beszámolóját a fajtá
okt. 19
10:54
Egyre több magyar fiatal áll be katonának (vg.hu)
A honvédelmi miniszter szerint a toborzókampány óta egyre több fiatal szerződésesként vagy területvédelmi tartalékosként is beállt a seregbe.
okt. 19
11:03
Már félmilliárd fölött jár a visszaváltás (Infostart)
A MOHU célja, hogy három év múlva az italcsomagolások minimum 90 százalékát visszaváltsák Magyarországon.
okt. 19
11:03
Új kibertan törvénytervezet – kik lesznek érintettek? Lehet, hogy te is köztük vagy... (Agroinform)
2024. október 23-ig véleményezhető az új, Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvénytervezet.
okt. 19
11:09
Ők a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők (Piac és Profit)
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak.
okt. 19
11:09
Kongatják a vészharangot: egy teljes ágazat került bajba Európában (Portfolio)
Az európai acélipar súlyos válságban van, és sürgős intézkedésekre van szükség a megmentéséhez. Az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfőihez intézett nyílt levélben az Európai Acélszövetség (EUFER) vezetői figyelmeztetnek, hogy a globális túlkapacitás, a tisztességtelen kereskedelem és az alacsony kereslet veszélyezteti az ágazat jövőjét é
okt. 19
11:09
Kételkedj és gondold mindig tovább! (Digital Hungary)
″Ne higgy feltétlen a szemednek, ne higgy az első gondolatodnak, adj időt magadnak és mindig gondold tovább!″ Csermely Ákos szavaival vette kezdetét a 25. Internet Hungary konferencia. A rendezvénysorozat megálmodója nyitóbeszédében visszatekintett az internet, a kereskedelem, a marketing és a média fejlődésének évtizedeire. Büszkén osztotta meg a
okt. 19
11:12
Ismét megsértette egy ismeretlen célpont a román légteret, de a vadászgépek most sem találták meg az elkövetőt (vg.hu)
Három nap alatt másodjára fordul elő a légtérsértés.
okt. 19
11:21
Látványos csere: siránkozhatnak az oroszok (Privátbankár)
Lengyelországról nem a világkereskedelem jut eszébe a közgazdászoknak, ám a szomszédjában dúló háború ezen a téren is hozott egy érdekes változást, amin az oroszok bosszankodhatnak.
okt. 19
11:27
Körmére néz a minisztérium a futárcégeknek: a te kedvenced is ott lehet köztük? (Pénzcentrum)
A nemzetgazdasági miniszter a webáruházak és a futárcégek tájékoztatási és panaszkezelési kötelezettségének fokozott vizsgálatára szólította fel a fogyasztóvédelmi hatóságot, amely az eljárások lefolytatását követően meghozza a szükséges intézkedéseket a magyar családok védelme érdekében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Keresés