Nagy Márton szerint elérhető az ezer eurós minimálbér és az 1 millió forintos átlagkereset, a nemzetgazdasági miniszter kedden egyeztetett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tagjaival, mindazon munkáltatói és munkaadói szervezetek képviselőivel, amelyek részt vesznek a minimálbér meghatározásában – közölte a Nemzetgaz
Magyarországon egyedülálló biotechnológiai üzem épül a Heves vármegyei Tarnabodon. A több mint hatszáz millió forintnyi beruházás célja a világ egyik leghatékonyabb antioxidánsának előállítása, amely alapjául szolgál egy új és innovatív funkcionális ital kifejlesztésének.
A mesterséges intelligencia Európai Uniós szabályozásával kapcsolatban fogalmazott meg kritikát a német SAP vezérigazgatója. Christian Klein szerint a túlzott szabályozás hátráltathatja az európai vállalatok versenyképességét a globális piacon - írta meg a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konfe
A hármas blokknál történt szombati váratlan műszaki meghibásodás után – ami miatt azóta is teljesen áll a blokk - kedden kora délután a Paksi Atomerőmű egyes blokkján is váratlan hiba alakult ki: "védelmi működés történt", és ezért 50%-ra csökkent a blokk teljesítménye.
Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke ezekben a percekben ismerteti a mai kamatdöntés hátterét. A jegybank a mai ülésén nem csökkentette a kamatokat, és az MNB alelnöke a háttérbeszélgetésen elmondta, hogy akár huzamosabb ideig ezen a szinten maradhat a kamat, ezzel biztosítva a forintkamatok relatív felárának növekedését. A jegybank Monet
Vasárnaponként egy gép sem fog felszállni a debreceni reptérről. Hamburgból, Schleswig-Holstein Debrecenjéből most vasárnap reggel hat és nyolc között 26.
A Boxy által megkérdezett webshopok 54 százaléka negatívan, 33 százaléka pedig pozitívan értékeli az elmúlt 6 hónapot vállalkozásuk sikeressége szempontjából. A válaszadók 20 százaléka elégedett, 60% viszont kifejezetten elégedetlen a webshopja jelenlegi teljesítményével. Az adatok alapján a három legnagyobb kihívást jelenleg az ügyfélszerzési költ
Feltűnt már valaha az az érdekesség, hogy az összes Apple reklámban megegyezik az eszközökön feltüntetett idő? A képernyőkön rendszerint 9:41 látható, ez alól egyetlen kivétel van: az Apple Watch. A multinacionális vállalat az órák reklámozásakor a hagyományos gyakorlatot követi, ami szerint az idő általában 10:09-re van beállítva. Ez a frappáns r
Jogszabályváltozás miatt 2025. január 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki; az új évtől a papíralapú számla helyett az MVM is csak elektronikus számlát állíthat ki ezeknek az ügyfeleknek - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.
Egy kriptokereskedő hatalmas sikert aratott, amikor mindössze 684 dollár befektetéséből elképesztő, 300 ezer dolláros profitot ért el az FartCoin ($FRTC) nevű kevéssé ismert mémcoin segítségével. A figyelemre méltó kereskedésre a kriptoelemző és pénztárcafigyelő Kakashi (@KKashi_YT az X-en) hívta fel a figyelmet, aki elárulta, hogy a kereskedő 325,
Az amerikai demokratáknak ahelyett, hogy cinikusan elfogadják a szabadkereskedelem kérdése ellen kialakuló új konszenzust, inkább őszintébb vitát kellene folytatniuk a kérdésről, és ennek megfelelően kellene kialakítaniuk saját politikai javaslataikat. Ha hagyják, hogy a vámok új normává váljanak, azzal gazdasági – és potenciálisan geopolitikai – k
Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. cégvezetője igazi influenszer a LinkedInen, gondolatairól, történeteiről és rákbetegségéről nyíltan beszél. Nyitottsága és humanizmusa hatással van az őt körülvevő világra. Vele beszélt Linczényi Márkó a Kreatív és a Telekom közös podcastjében, a Cultural Bites-ban. Harmadik évad első rész.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki a pénzügyi szervezetek számára, melyben a vállalati hitelnyújtást megelőzően a hiteligénylők környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) információinak felmérését írja elő. Az EY hírlevelében összefoglalta a bankok felé támasztott főbb elvárásokat, illetve a potenciálisan érintett vállalati hitel
A nemzetgazdasági miniszter ma egyeztetett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tagjaival, mindazon munkáltatói és munkaadói szervezetek képviselőivel, amelyek részt vesznek a minimálbér meghatározásában – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Nagy Márton szerint elérhető az 1000 eurós minimálbér és az 1 millió forintos
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint nem változtak a világgazdaság idei és jövő évi kilátásai a szervezet előző, áprilisi előrejelzése óta. A szervezet, Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) felülvizsgált prognózisa szerint idén a világ egészére számolt hazai össztermék (GDP) az áprilisban ismertetett előrejelzéséhez hasonlóan, 3,
A KSH nagy mintás felmérést készített arról, mennyire elégedettek az életükkel a magyarok. Minimálisan, de kevésbé elégedett a magyar társadalom mint tavaly. Mi történt? Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése, amelyben felmérték mennyire elégedettek az életükkel a magyarok. A felmérésben megkérdezett 16 évnél idősebb magyaroknak
Közel két évvel az RTL+ platform indulása után a Samsung Tizen okostévék tulajdonosai is használhatják ezentúl az RTL+ applikációt, így nem kell többé a Chromecasttel küzdeniük, ha a streamingplatform tartalmait nagy képernyőn szeretnék látni.
Az öregedés, a munkahelyi tapasztalat és a klimax életciklusa közötti kapcsolat sokszor alábecsült téma a vállalatok vezetői körében. Pedig a menopauza munkahelyi hatásainak figyelembevétele komoly üzleti előnyöket hozhat. Ahogy egyre több nő marad aktív a munkaerőpiacon az ötvenes életéveiben és azon túl is, a klimaxos életkori szakasz megértése é
10 évvel a Telekom után lép be az otthoni szolgáltatások piacára a Yettel, és ahhoz hogy átcsábítsák az ügyfeleket a Yettel Fullba, olyan kedvzeményekkel rukkoltak elő, ami a csomagajánlatokat egyébként kifejezetten kényelmetlenné teszik a konkurencia esetén: például 2 éves hűségidővel.
Az orosz mezőgazdasági minisztérium arra kérte az exportőröket, hogy ne adják el a búzát a nemzetközi tendereken 250 dolláros tonnánkénti ár alatt a fedélzeten átadva, úgynevezett Fob-szállítással, amikor az eladó saját költségén juttatja el a kikötőbe a termést.
A nemrégiben felújított Nyugati téri McDonald´s étteremmel kapcsolatban makacsul tartja magát az a legenda, hogy azt Erzsébet királyné váróterméből alakították ki. Pedig a valóság az, hogy a Meki-nek immár több mint három évtizede helyet adó épület a pályaudvar közel 150 éves fennállása során mindig is étteremként működött, az uralkodói váró a pály
A Starboard Value aktivista hedge fund befektetési igazgatója, Jeffrey Smith kritikát fogalmazott meg a Pfizer gyógyszergyártó vállalattal szemben. Az igazgató szerint a cég igazgatótanácsának felelősségre kell vonnia a menedzsmentet az alulteljesítés miatt. A Starboard 1 milliárd dolláros pozíciót épített ki a Pfizerben, és Smith nemrég találkozot
Magyarország felé közelít az Ashley névre keresztelt ciklon. A meteorológiai szolgálat időjárás-előrejelzésében most megírta, milyen hatással lesz az október 23-ai időjárásra a hazánktól jelenleg még északnyugatra található a ciklon frontrendszere.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében utalt a lehetséges adócsökkentésre a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) találkozója után.
A Brexit hatása az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kereskedelemre, és ezzel egyidejűleg a kapcsolódó logisztikai folyamatokra négy év elteltével is érezhető. A folyamatosan bevezetésre került új szabályozások, megnövekedett költségek és a határátkelési eljárások bonyolultsága jelentősen megnehezítik a vállalkozások működését. Az Esri
A Buy Now Pay Later (Bnpl) fizetési módra specializálódott magyar fintech cég a legnagyobb tőkebevonást kapta a közép- és kelet-európai B2B Bnpl-piacon.
A gyémántkitermelés költséghatékonyabbá tétele mellett jelentősen csökkenti a környezeti terhelést is az a kutatás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Geológia Tanszékén végeznek. Sahroz Khan, az SZTE Földtudományok Doktori Iskolája PhD-hallgatója kutatásának fókuszában az áll, hogy mi különbözteti meg a meddő és a gyémántban gazdag lelőhelyeket.
Nógrád megye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre érkezett jelentkezések száma 2024 harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest. Az elérhető állások száma kis mértékben, de folyamatosan csökkent továbbra is. A harmadik negyedévben Magyarországon összesen 6,9 százalékkal több jelentkezést adtak le a munkakere
A számítógépes játékokat gyakran szokás a függőséghez és a mentális problémákhoz kötni. Ám számos játékos számol be újfajta megközelítésről: a meghitt játékokról, amelyek kifejezetten segítenek leküzdeni a stresszt.
A külső körülmények romlása miatt egyelőre nem csökkenhet az alapkamat, a monetáris politikában továbbra is indokolt az óvatosság – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi sajtóeseményén Kandrács Csaba.
A kriptopiac folyamatosan változó világában új jelenség figyelhető meg. A dollár egyre nagyobb része tokenizált formában jelenik meg a digitális pénzügyi szférában. Jelenleg a dollár teljes M2 pénzkínálatának több mint 0,8%-a kriptopiaci stabilcoinokba van tokenizálva, ezzel forradalmasítva a hagyományos pénzügyi rendszereket és új lehetőségeket ny
A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló AM rendelet alapján közzé tette az "Ökológiai gazdálkodás támogatása" című pályázati felhívást.
A McDonald's igyekszik semleges maradni az amerikai elnökválasztási versenyben, annak ellenére, hogy Donald Trump volt elnök nemrég meglátogatott egy Pennsylvania-i éttermet. A vállalat hangsúlyozza, hogy nem támogat politikai jelölteket - tudósított a Cnbc.
November 19-étől további 180 nappal, 2025. május 18-áig meghosszabbítaná a kormány a veszélyhelyzetet. Az erről szóló törvénymódosítási javaslatról ma fejtették ki álláspontjukat az országgyűlési képviselők a parlament ülésén.