Milyen helyzetben van a hazai állattenyésztés? Kaposváron, a hagyományosan a KÁN Egyetemi Napok keretében megrendezett IV. Állattenyésztők Napja konferencián Zászlós Tibor, a Mász elnöke tartott vitaindító előadást.
Az euróval szembeni másfél éves mélypontra eső forint mellett az államkötvények elsődleges, és másodlagos piacán is fontos fejlemények történtek csütörtökön. Ezek összességében érdemi hozamemelkedést jeleznek.
Autómentes Hétvégét rendeznek Budapesten október 5-én és 6-án, szombaton és vasárnap. A BKK és együttműködő partnerei – kapcsolódva a környezettudatosságot és a fenntartható városi közlekedést erősítő Európai Mobilitási Héthez – rengeteg szabadtéri programmal készülnek. Lezárják a Szabadság hidat és a Vámház körutat a Lónyay utcáig, ezen kívül a re
Szakaszos burkolatfelújítási munkák kezdődnek az M0-ás autóút M3-as autópálya és a 11-es főút közötti szakaszán, emiatt péntek estétől útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk a közlekedőknek – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya csütörtökön az MTI-vel.
A zöldenergia tiszta és olcsó, ráadásul a napenergia aránya a magyar áramtermelésben 2023-ban a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt. A kormány ezért már a károsanyag-kibocsátás megfelezését tervezi a következő évtized kezdetére - mondta Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a Növekedés.hu-n kedden
A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmér
A román miniszterelnök szerint az egész rendszerváltás utáni politikustársadalom hibás azért, hogy immár a 6,5 milliót közelíti a szülőföldjükről elvándorolt, boldogulását külföldön kereső románok száma.
Magyar szempontból hosszú ideig fájni fog, ahogy a spanyol kormány megakadályozta a Talgo felvásárlását. A hazai konzorcium, a Magyar Vagon csoport nem is adja fel a reményt, csakhogy közben a spanyolok már egészen másfelé kacsingatnak.
Az Offerista, a világ egyik vezető digitális kiskereskedelmi marketing szolgáltatója, és a Publitas, a digitális kiadványok tervezésének vezető szereplője együttműködést jelentettek be a nyáron. Az együttműködés új korszakot nyit, ami felgyorsíthatja a reklámkiadványok digitalizációját Magyarországon. Míg hazánkban ez a folyamat még kezdeti szakasz
Számos Bank of America ügyfél jelezte, hogy a hálózati probléma miatt nem tudják elérni a számlaegyenlegüket, bár a fennálló tartozásaik továbbra is láthatók a rendszerben. A Bank of America ügyfelei közül tízezrek jelentettek hálózati kimaradást, ami miatt hozzáférési problémák merültek fel a számláiknál, vagy éppen 0 USD egyenleg látszott a felül
Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben - írja az MTI. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 400,48 forintról 401,57 forintra emelkedett 18 órakor, napközben 399,18 forint és 402,02 forint között mozgott.
A Világbank új üzleti és befektetési klímát vizsgáló felmérést indított el, amely 50 gazdaságot vizsgál. A megújított jelentés célja, hogy elkerülje azokat a problémákat, amelyek miatt 2021-ben meg kellett szüntetni a korábbi, botrányoktól sújtott "Doing Business" rangsort.
A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares csütörtökön határozottan cáfolta a Renault-val való esetleges fúzióról szóló híreszteléseket. A francia-olasz autógyártó egyik kelet-franciaországi központjában tett látogatása során Tavares "puszta spekulációnak" minősítette ezeket a pletykákat.
Új főszerkesztővel folytatja működését a képmás.hu – a nemrég kinevezett Jámbor-Miniska Zsejke korábban a lap online tartalomfejlesztésért felelős vezetője volt.
A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmér
Az MNB 30 millió forint bírságot szabott ki az SPB Befektetési Zrt.-re, egyebek közt az ügyletkötéseket megelőző ügyféltájékoztatási gyakorlat, a termékirányítási szabályok megsértése és a független alapon befektetésre kínált pénzügyi eszközök kiválasztási folyamatának hiánya miatt - jelentette be csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az állattartásnak mindenképpen alkalmazkodnia kell a klímaváltozás hatásaihoz, mert a régi, korábban jól bevált legeltetéses módszerek ilyen éghajlati tényezők mellett nemcsak hogy nem megfelelőek, károsak is lehetnek a természetes környezetre.
A zöldenergia tiszta és olcsó, ráadásul a napenergia aránya a magyar áramtermelésben 2023-ban a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt. A kormány ezért már a károsanyag-kibocsátás megfelezését tervezi a következő évtized kezdetére - mondta Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a Növekedés.hu-n kedden
Lezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a fővárosban közlekedőknek ezen a hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön. Az árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, szombaton és vasárnap rendezik meg az autómentes hétvégét.
Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jétől, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group par
Már több mint háromezer lakossági fejlesztésre fizetett ki a támogató összesen 7,85 milliárd forintot a Napenergia Plusz Programban – közölte csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium. Ez azt jelenti, hogy a már megítélt 83 milliárd forintos keretösszeg közel tizedét kiutalta a támogató. A naperőművek magyarországi terjedéséről és következményeiről r
A hazai versenyképességben kiemelt szerepe van a járműiparnak, amely az európai gazdaság egyik fő pillére, ezért kulcsfontosságú az elektromosjármű-szegmenshez való alkalmazkodás - mondta Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára csütörtökön
Az egyik bitcoinbálna megosztotta követőivel, hogyan szokott kriptovalutákkal kereskedni a geopolitikai feszültségek és globális piaci bizonytalanságok idején. Az Eugene Ng Ah Sio néven posztoló kereskedő azt mondta, ő akkor ad el, amikor mindenki agresszív altcoinvásárlásba kezd. Ellenben akkor vásárol be, amikor az emberek elkezdik elveszíteni a
Éles hangvételű közleményben reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Bizottság azon csütörtöki döntésére, miszerint kötelezettségszegési eljárást indítanak Magyarország ellen a kiskereskedelmi különadó miatt. A tárca szerint azok a kiskereskedelmi cégek, amelyek nem tartják tiszteletben a magyar fogyasztókat (és a Spart ilyennek nevezte),
Az OpenAI, a ChatGPT fejlesztője, jelentős pénzügyi lépéseket tett a közelmúltban. A vállalat bejelentette, hogy 4 milliárd dolláros rulírozó hitelkeretet vett fel, egy nappal azután, hogy lezárta 6,6 milliárd dolláros finanszírozásbevonási körét.
Az AI és az automatizált megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljanak az ügyfelek igényeire, és adatvezérelt döntéseket hozzanak. Azonban a személyes kapcsolatok, a bizalom és az empatikus ügyfélkezelés továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a vállalatok kiemelkedjenek a versenytársak köz
Az erdőirtásról szóló törvény végrehajtását egy évvel elhalasztják, mivel a globális partnerek és az érintett ipari szereplők arra hivatkoztak, hogy nincsenek megfelelően felkészülve a jogszabály időbeni alkalmazására.