Újra blokád alá vonták a lengyel-ukrán határátkelőket, és lassítják a forgalmat a lengyelországi közutakon is az Európai Unió zöld megállapodása és az ukrán termékek európai behozatala ellen tiltakozó lengyel gazdák pénteken.
Egy pennsylvaniai férfi elhatározta, megörökíti magát az amerikai NFL döntőjén, a Baltimore Ravens–Kansas City Chiefs mérkőzésén. A szelfihez egy drónt használt, ami kb. száz méter magasan repült két percen át,
Pápai Gábor azt mondta a Media1-nek, hogy tőle emlékei szerint nem kértek engedélyt arra Kövér László stábjából, hogy felhasználják a rajzát az Országgyűlés elnökének hivatalos oldalán, pláne nem úgy, hogy még a nevét sem jelölik.
A 2024-es évben a csökkenő infláció miatt várhatóan enyhül a munkáltatókra nehezedő béremelési nyomás – mondta az InfoRádióban a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke. Rolek Ferenc hozzátette: az elmúlt egy-másfél évben a hazai vállalatok átlagosan 17 százalékos bérmelést hajtottak végre, hogy a munkaerőhiányos környezetben megt
Soha még ekkora összeget nem folyósítottak a bankok áruhitelből, mint tavaly év végén: a kiskereskedelmi forgalom közel 8 százalékos zuhanása ellenére 2023-ban 8,5 százalékkal nőtt az ügyfelek által felvett áruhitelek összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter.
A KSH közzétette a januárra vonatkozó inflációs adatokat, ami kissé megosztotta az elemzőket. Egy részük elégedett volt az inflációs mutató célsávba történő visszatérésével, míg mások szerint ez csak átmeneti jelenség.
A magyar piacon forradalmi újdonságokat kínál ügyfeleinek a biztositasipiac.hu, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. online biztosításközvetítő portálja – nyilatkozta a Világgazdaságnak Keszthelyi Erik, a társaság elnök-vezérigazgatója.
Télvíz idején a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületének nedves gyepterületeit, vízállásos pusztarészeit járva, találkozhatunk a kissé bizarr megjelenésű, zselészerű kék algákkal. De milyen élőlény is voltaképpen ez a kocsonyaszerű képződmény? A kék alga az egész világon elterjedt, kozmopolita alga, amely változatos viszonyok köz
A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (HUN-REN CSFK), a Pannon Egyetem és az ELTE kutatói azt vizsgálták, hogy a szaharai porviharokkal érkező ásványi por milyen hatással van a hazai fotovoltaikus energiatermelésre, valamint a villamosenergia-termelési menetrendekre.
Február 14-én indul a TLC-n a Szerelem és fordítás (Love and Translation) című új, párkereső reality, amelyben három amerikai férfi 12 nő között keresi a szerelmet egy tengerparti villában. Mi a bökkenő? Egyikük sem beszél angolul! Új részek szerda 20 órától!A TLC vadonatúj párkapcsolati sorozatában, a Szerelem és fordításban három amerikai agglegé
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 53,5 millió forint bírságot szabott ki KDB Bank Európa Zrt.-re (KDB Bank) a vállalatirányítás, a belső védelmi vonalak, a kockázatmenedzsment, a működési és hitelkockázatok kezelése, illetve az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
A gazdák az ellen tiltakoznak, hogy az Európai Bizottság javaslatára egy évvel meghosszabbítanák az ukrán élelmiszerek korlátozás nélküli behozatalát az unióba.
A Dunakeszi Járműjavító felvásárlási ajánlatot tett a Talgóra spanyol sajtóbeszámolók szerint, a társaság piaci kapitalizációja a részvényenként 4,8 eurós részvényárfolyam mellett több mint 230 milliárd forint.
A mezőgazdasági és hidrológiai aszálytrendek megfigyelésén, valamint monitorozó- és előrejelző rendszer kidolgozásán dolgoznak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a De Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság kutatói.
Közzétette az új bankszámlaárait az OTP Bank. A csütörtöki ígéretének megfelelően egyes tranzakciók és csomagok díja valóban csak 9,9 százalékkal emelkedik, de sok szolgáltatásnál keményen érvényesítik a 17,6 százalékos tavalyi inflációt.
A várakozásoknál kedvezőbben alakulva 3,8%-ra, több mint két és fél éves mélypontra és a jegybanki célsávon belülre mérséklődött az infláció januárban az előző hónapban mért 5,5%-os áremelkedési ütemről, míg az előző hónaphoz képesti átárazás +0,7%-os volt, ami visszafogottabb év eleji átárazási dinamikát tükröz. Szintén az enyhülő inflációs nyomás
Az első ütemben tavaszig 788 fa, valamint ötezer cserje kerül a földbe a BMW gyár környékén, a teljes program két év alatt valósul meg. “Zöld folyosót” alakítanak ki a BMW debreceni autógyárának is helyet adó déli ipari övezetben, a fák és cserjék telepítése megkezdődött, jelezte a város polgármestere kedden a helyszínen sajtótájékoztatón, írta az
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke arra világított rá HR Fest szakmai rendezvényen, hogy az infláció drasztikus csökkenése miatt idén már várhatóan enyhülni fog a munkáltatókra ható béremelési nyomás. A minimálbért viszont egy EU-s szabályozás miatt is legalább 10 százalékkal, vagy a feletti mértékben
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (Oecd) tartozó országokban decemberben átlagosan 6 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves növekedése a novemberi 5,8 százalékról, ezzel először jegyeztek fel növekedést három hónap csökkenés után.
A Magyar Nemzeti Bank 53,5 millió forintra bírságolta a KDB Bankot többek között az IT-biztonság terén feltárt hiányosságai miatt - adta hírül a jegybank közleményében.
Egy amerikai konteóterjesztő kérdezhette két órán át Vlagyimir Putyint. Hívhatjuk-e egyáltalán interjúnak a trumpista médiaszemélyiség, Tucker Carlson alákérdezését?
A SatsCrap, bitcoinnal való fizetést lehetővé tevő mindennapi termékeket forgalmazó piactér új funkciót mutatott be, amellyel nagyon leegyszerűsödhet az értékesítés
A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás a követendő elv. Csak így biztosítható ugyanis, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag, értékes természeti környezete és biodiverzitása – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Budapesten, a Fehova megnyitóján. A tárcavezető a rendezvényen hangsúlyozta, elkötelez
Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala (Energy Information Administration – EIA) felmérést kezdeményez az Egyesült Államokban működő, azonosított kriptovaluta bányász vállalatok villamosenergia-fogyasztási szokásairól és adatairól. Az Igazgatási és Költségvetési Hivatal (The Office of Management and Budget – OMB) 2024. január 26-án engedél
A verseny legyalulta az élelmiszer-inflációt, amely éves alapon 30 hónapja nem volt olyan alacsony, mint 2024 első hónapjában - közölte pénteken a Gazdasági Versenyhivatal.
A fenntartható élelmiszerrendszerekben van helye az állati eredetű tápláléknak. Az azonban nem mindegy, mit, mennyit és milyen arányban eszünk! Miben jobbak a tyúkok, és miben a marhák, ha környezeti hatásról van szó? Az ipari állattartás iszonyatos ökológiai károkat okoz, ezért sokan érvelnek amellett, hogy az állati termékeket teljesen el kellene
Az Oxfordban található Joint European Torus (Jet) fúziós berendezés egyedülálló eszközparkjának köszönhetően állított elő fúziós energiát és négy évtizeden át játszott kulcsszerepet a fúziós program előmozdításában. Magyar kutatók és mérnökök a Hun-Ren Energiatudományi Kutatóközpontból, több mint 20 évig vettek részt a Jet kísérleteiben.
Két esetben is intézkedett a cseh társhatóság, az RRTV a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának jelzése nyomán amiatt, hogy az AMC és a Film Café csatornák nem a hazai korhatár-besorolásnak megfelelően sugároztak filmeket. Az RRTV felhívta az érintett médiaszolgáltatókat, hogy tegyenek eleget a szigorúbb magyar jogszabályi előírásokna
A mai napon az OTP csoport kötelező érvényű megállapodást írt alá a Banca Transilvaniával az OTP Bank Romániában fennálló részesedésének értékesítéséről, olvasható a vonatkozó közleményben. A megállapodás értelmében az OTP Csoport eladja az OTP Bank Románia leányvállalatait is, ami az OTP számára a teljes kivonulást eredményezi a román piacról. A t
Az utóbbi időben jelentősen megszaporodott a veszettség igazolt eseteinek a száma hazánkban, ráadásul nemcsak vadon élő állatokban, hanem kutyákban, macskákban és szarvasmarhákban is kimutatták a vírust. Megkérdeztük dr. Uszkai Virágot, a Sóskúti Állatorvosi Rendelő munkatársát, hogy mennyire kell tartanunk a betegségtől, illetve hogyan védjünk meg
2024. januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Decemberhez viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, azonban a ruházkodási cikkek 2,1 százalékkal olcsóbbak lettek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024 januárjában folytatódott az infláció gyors ütemű csökkenése. 2021 márciusa után 34 hónappal ismét a jegybanki toleranciasávon belülre került az árindex – állapította meg a januári adatokat értélve a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank kiemelte: az infláció lassulása továbbra is széles körben érzékelhető, amit a fegyelmezett monetáris politik