Informatikai rendszerprobléma lépett fel 9 óra 15 perctől több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata hétfőn délelőtt a police.hu-n.
Összesen 14 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a CIG Pannónia Életbiztosítóra a Magyar Nemzeti Bank. Gond volt a nyilvántartásokkal, az IT-biztonsággal, és ügyféltájékoztatási és panaszkezelési hiányosságokat is feltárt a felügyeleti hatóság – írja közleményében az MNB.
Szerdától várhatóan három forinttal csökken a benzin beszerzési ára, ami valószínűleg a fogyasztói árakban is meglátszik majd. Mi történt? A holtankoljak.hu közlése szerint a benzin nagykereskedelmi ára csökken bruttó 3 forinttal, ami várhatóan a kutak áraiban is megjelenik majd. Mi lesz a dízelesekkel? A gázolaj árában nem várható változás. Mennyi
Sokat jelentett Németh István számára, hogy 2014-ben őt választották meg az Év Agrárembere díj Év Bio Gazdálkodója kategóriagyőztesének. Mint fogalmazott: „Ez a díj azt üzemi számomra, van értelme a munkámnak.” Németh István feleségével közösen 1993-ban alapította meg a bio gazdaságát a Győr közelében található Rábcakapin. Családjával az elsők kö
Az SAP Datasphere ma bejelentett új képességei – többek közt az új generatív mesterséges intelligencia funkciók – átalakítják a vállalati tervezést az egyszerűsített adatkörnyezet és az intuitív adatkezelés révén. Ezek az innovációk segítenek az ügyfeleknek adatvagyonuk maximális hasznosításában, hogy mélyebb összefüggéseket fedezhessenek fel szerv
A negyedik negyedéves és éves eredmény publikálását követően vélemény mondott a Nyomdáról a Concorde. Az elemző szerint a cég nettó árbevétele idén is kétszámjegyű növekedést mutathat, emellett azt is megjegyezte, hogy a vállalatnak bőven van lehetősége a költségek csökkentésére is.
Hibás teljesítés esetén utólagos reklamációra is lehetőség van, nem kell azonnal felvett jegyzőkönyv és a futár előtti azonnali ellenőrzés – hívja fel a figyelmet az Ügyészség.
A 4iG Csoportnál zajló transzformációs részeként március 1-től Marton László az Invitech ICT Services Kft. vezérigazgatója. A szakember 2019 júniusa óta értékesítési vezérigazgató-helyetteseként a társaság menedzsmentjének tagja volt, az értékesítést és az ügyfélkapcsolattartást felügyelte – olvasható a 4iG közleményében.
Az Oppenheimer kapta a legjobb film díját a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 96. Oscar-gálán, amelyen Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője is elnyerte az amerikai filmakadémia díját a legjobb produkciós tervezés kategóriában Shona Heath és James Price brit látványtervezővel együtt. Emma Stone lett a legjobb
Folytatódik az élénkülés a múlt évben gyengén teljesítő lakáspiacon az ingatlan.com legfrissebb, februári lakásárindexe szerint, amely az országos lakáspiac árváltozását mutatja be. Emellett az elemzés ismerteti a március első hetére jellemző átlagos négyzetméterárakat budapesti kerületenként és vármegyeszékhelyenként.
A tavaszias időjárás és a kerti munkák megkezdése miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma. Idén már országszerte mintegy 1500 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, a leégett terület nagysága pedig meghaladja a 7 és fél millió négyzetmétert. – Idén már mintegy harminc szabadtéri tűzesethez riasztották a Békés vármegyei tűzoltókat, a leége
Valószínűleg egyedüliek vagyunk a világon, ahol egy pedofilsegítő kegyelmet kaphatott. Ez a bűncselekmény olyan súlyú, hogy még a börtönben a rabok is kirekesztik maguk közül a gyermekbántalmazókat.
Tizennégy kategóriában versengenek idén a tavalyi év legkiválóbb szórakoztató műfajú televíziós teljesítményei a Televíziós Újságírók Díjáért. A szakújságírókból álló zsűri a díjátadó gála előtt ezúttal is nyilvánosságra hozta a kategóriánkénti legjobb három tévés személy vagy produkció nevét. 2023 „Legjobb női műsorvezetője” lehet D. Tóth Kriszta,
A ramadán, a muzulmán böjti hónap első napján, hétfőn tovább folynak a harcok Izraelben a Gázai övezetben és a libanoni határnál az izraeli hadsereg (IDF) szóvivőjének jelentése szerint.
Az MNB összesen 14 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-re a terméknyilvántartási, kiszervezési, tartalékszámítási, IT-biztonsági, megfelelőségi, kockázatkezelési, a biztosítási szerződések tartalmi elemeit érintő, termékfelügyeleti, ügyféltájékoztatási és panaszkezelési hiányosságok m
A zöldenergia célok teljesítéséhez szükséges ipari erőművek és tárolók csatlakozhatnak az áramhálózatra 2030-ig - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.
Naponta 15-ször annyian számolják, és kötik újra a lakásbiztosításukat, mint egy átlagos márciusi hónapban köszönhetően a lakásbiztosítási kampánynak a Netrisk saját adatai szerint. Március első hetében az éves átlagdíjak 33 ezer forintot tettek ki a Netrisknél. Jelentősen, 11 százalékról 23 százalékra nőtt a minősített fogyasztóbarát lakásbiztosít
A bitcoin a múlt héten több kísérletet is tett a csúcsdöntésre, árfolyama viszont csak a ma reggeli órákban lépte át határozottan a 70 000 dolláros lélektani szintet. Az éppen két hónapja indított amerikai bitcoin ETF-ek jelentős részt vettek ki a növekedésből. A hagyományos amerikai tőzsdéken elérhető befektetési termékeken át eddig már több 210 0
Uniós módon hozott is meg nem is az Európai Tanács március 4-ei, a gázfogyasztás csökkentésével is foglalkozó ülése: az energiáért felelős miniszterek olyan politikai kompromisszumra jutottak, ami bátorítja a tagállamokat arra, hogy 2025. március végéig átlagosan legalább 15%-kal csökkentsék gázfogyasztásukat a 2017. április 1 – 2022. március 31. k
Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,66, a párizsi CAC-40 index 0,32 százalékkal gyengült a nyitás után pár perccel. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index viszont 0,18 százalék növekedést jelzett nyitáskor. Az európai tőzsdenyitásk
A Nexi, Európa vezető PayTech vállalata a Mastercardot választotta stratégiai partneréül európai nyílt bankolási programjához. Az együttműködés célja, hogy hatékonyabbá tegyék az e-kereskedelmi tranzakciókat.
A Bükki Nemzeti Parki Termék Védjegy minősítést elnyerő termékek kivétel nélkül kézműves áruk, melyek magas minősége magában hordozza a saját tájegység hagyományát, jellegét.
Ma idehaza és a nemzetközi porondon sem tesznek közzé fontos makroadatot, ami jelentősen befolyásolhatná a részvénypiaci hangulatot. Az európai tőzsdéken esést láthatunk, eközben új történelmi csúcson kezdi a hetet a bitcoin, de az arany piaca is izgalmas lehet a héten. A magyar tőzsdén egyre jelentősebb esés van kibontakozóban, amit az OTP vezet.
Oroszország világelső a férfiak és a nők várható élettartamának különbségében, ebben jelentős szerepe lehet, hogy Moszkva állandó háborúi miatt rengeteg fiatal hal meg a frontokon az erősebb nemből.