A bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt a negatív tartományban nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, amely hetek óta egy viszonylag szűk sávban mozog 66 ezer pont közelében - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Naponta 15-ször annyian számolják, és kötik újra a lakásbiztosításukat, mint egy átlagos márciusi hónapban köszönhetően a lakásbiztosítási kampánynak - drült ki a Netrisk saját adataiból, mely szerint március első hetében az éves átlagdíjak 33 ezer forintot tettek ki a biztosítónál. Jelentősen, 11 százalékról 23 százalékra nőtt a minősített fogyasz
A rendszerváltás előtt a háztáji gazdaságok, kertészetek, faiskolák, ültetvények kedvelt traktora volt a cseh Agrostroj Prostějov által gyártott kistraktor, amelyből jó néhány ma is üzemképes.
Repülőgép-gyártási gondok miatt emeli jegyárait a Ryanair. A megugró utazási szándék mostanra az európai légitársaságok korlátozott kapacitásával találkozott.
Az információ korában, amikor a technológia rohamléptekkel fejlődik és az iparágak állandó átalakuláson mennek keresztül, a tudás megszerzésének fontossága még soha nem volt olyan nagy, mint ma. Az innováció, a technológiai fejlesztések és a globális trendek által formált üzleti környezetben a folyamatos tanulás alapvető szükséglet, ami lehetővé te
Mi tehetünk a postaládánkba költöző széncinege ügyében? A cinegefaj védelmében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ezt tanácsolja. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) címére minden évben érkeznek bejelentések postaládában fészkelő széncinege problémájáról. A megfigyelések alapján a jelenség országosan általános
Az elmúlt napokban a Bloomberg nemzetközi hírügynökség és Ujhelyi István szocialista Európa parlamenti képviselő is valótlan híreket, téves következtetéseket közölt Magyarországról, a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a miniszterelnök és a jegybankelnök kapcsolatáról.
Emelkedőn maradtak a használt lakóingatlanok árai februárban a kínálati piacon. Éves szintén 2,6 százalékos volt a drágulás, főként a nyugat-magyarországi megyéket jellemző, jelentős 8 százalék feletti áremelkedésnek köszönhetően.
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus életét és munkásságát, valamint az 1956-os szabadságharcos, Wittner Mária életét bemutató dokumentumfilmek elkészítésére is megítélt támogatást a Nemzeti Filmintézet (NFI). A mozis nézettségi rekordot hozó A nemzet aranyai című dokumentumfilmet követően sorozat dolgozza fel a Kemény Dénes vezette magyar férfi vízil
Ha KSH adatai szerinti megyei nettó átlagkereseteket viszonyítjuk a megyeszékhelyek lakásáraihoz és a keresetek alapján felvehető hiteleket is fegyelembe vesszük, akkor Debrecenben megfizethetetlenebb egy átlagos ingatlan, mint Budapesten.
Másfél tonna hulladéktól tisztították meg a Tisza árterét a hagyományos tavaszi folyótakarítási akciójuk során a PET Kupa Egyesület csapattagjai Vásárosnamény közelében - közölte az egyesület pénteken az MTI-vel.
Egyre többen gondolják elemzői körökben, hogy a Csodálatos Hetes, azon belül is elsősorban az Nvidia szárnyalása tőzsdei buborék kialakulásához vezet, azonban az "ellentábor" is egyre népesebb: most a JPMorgan Chase elemzőcsapata tette le a voksát a kérdésben.
A Revolut, a világszerte több mint 40 millió lakossági ügyféllel és több százezer vállalati ügyféllel rendelkező szuperapp piacra dobja a Revolut Readert Magyarországon. A gyors, nagy teljesítményű és pehelykönnyű kártyaolvasóval a kereskedők bárhol és bármikor fogadhatnak fizetéseket. A Revolut a személyes fizetések világába lépve diverzifikálja a
A fenntarthatóság olyan megoldásokat jelent a globális környezeti problémákra, amelyek nem járnak sem gazdasági csőddel, sem vállalhatatlan életszínvonal-csökkenéssel – mondta ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. elnök-vezérigazgatója Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent, legújabb adásában, amely elérhető a legnépszer
Történetének legnagyobb csatornaépítési projektjébe kezdett a napokban a bécsi csatornázási művek, a Wien Kanal. Kilenc kilométerrel meghosszabbítják a Wienfluss alatt futó Wiental Kanalt, hogy villámárvizek esetén is környezetbarát módon tudják elvezetni a hirtelen lezúduló csapadékvizet. A 270 millió eurós beruházás 2027-re készül el.
Ezen a télen sem lehetett megverni Ausztriát a magyar utazóknál, akik közül viszont már többen mentek városnézésre, mint síelni – derül ki a Bank360.hu utasbiztosítási adatainak elemzéséből. Minden negyedik magyar ment Ausztriába telelni A téli üdüléseink rövidebbek voltak, mint a nyáriak, a gyors online biztosításkötést pedig már többnyire közvetl
Két százalékra csökkent februárban az éves infláció Csehországban a januári 2,3 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában. Az éves szintű infláció 2023 februárja óta fokozatosan csökken az akkori 16,7 százalékról. A két százalékos éves infláció megfelel a Cseh Nemzeti Bank által kitűzött célértéknek. Legutóbb 2018 decemberéb
Informatikai rendszerprobléma lépett fel 9 óra 15 perctől több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata hétfőn délelőtt a police.hu-n. 11 óra után nem sokkal közölte, hogy a hibát elhárították.
A márciusi lakásbiztosítási kampány első hetében naponta 15-ször többen számolták és kötötték újra a lakásbiztosításukat, mint egy átlagos márciusi hónapban - közölte a saját adatai alapján a Netrisk online biztosításközvetítő.
Új PR ügynökséggel folytatja a munkát az Allianz Hungária Zrt A háromfordulós, meghívásos szakmai tenderen a Next9 Communications csapatát választották, akikkel márciustól dolgoznak együtt.
Nehezítette az erdészeti munkát a tavaly év végi csapadékos időjárás. A társaságoknak azonban sikerült a tervezett mennyiséget kivágniuk az erdőkből. Többféle fát is kitermeltek, a leggyakrabban tölgyet és csert. Csaknem 300 milliméternyi csapadék hullott Somogyban októberben, novemberben és decemberben. A sok eső ellenére a Sefag Erdészeti és Faip
Az idei Oscar-gála izgalmas pillanatokat hozott Magyarország számára. A Los Angeles-i Dolby Theatre-ban tartott eseményen Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák című film díszletberendezője kimagasló teljesítményével hívta fel magára a figyelmet.
Vadásztanfolyamot indít Nyíregyházán március 23-án a Vadásztársaságok Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége. Tavaly fontos változás történt a törvényben, ugyanis 2023. november 1-jétől 18 év helyett már 16 éves kortól le lehet tenni a vadászvizsgát, és vadászjegyet is válthat az illető. Az oktatás személyesen, modern digitális eszközök használa
Nem meglepő adatok kerültek napvilágra az ÉVOSZ, vagyis az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének legújabb felméréséből. Az EU-ban csak Bulgária előz meg minket hatékonytalanságban.
A hazai vasúti árufuvarozás már most infrastrukturális korlátokba ütközik, sürgős vasúti fejlesztések nélkül nem tudja majd kiszolgálni az új autóipari és akkumulátorgyárakat – hangsúlyozták vezető logisztikai szakértők a Közlekedéslogisztikai Konferencián, Herceghalmon.