Nagyot nőtt tavaly a CATL bevétele és profitja, a Debrecenben is üzemet építő kínai akkumulátorgyártó tavaly is az első helyen az elektromos járműbe szerelhető akkumulátorok nemzetközi piacán.
Az előértékesítésekbe való befektetés összetett pszichológiai dinamikával jár, amely a potenciális magas hozam izgalmának és a veszteségtől való félelemnek az
Vajon mennyire segíthet az Európai Bizottság által múlt pénteken bejelentett félmilliárd eurós európai lőszergyártási program a lőszerhiánytól szenvedő Ukrajnának?
Az európai embrióátültető tudományos szervezet (Aete) tagországaiban – így hazánkban is – folyamatosan gyűjtik az adatokat az asszisztált reprodukciós technika állapotáról.
Már-már kezdtük azt hinni, hogy minden rendben lesz a forinttal, az euróval szembeni 400-as szint például tisztességes távolságba került, ám hétfőn ismét jött a feketeleves.
A szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség (Mtü) 31. alkalommal hirdeti meg a Virágos Magyarország versenyt. Tavaly több mint 380 település csaknem 500 pályázatot nyújtott be, közöttük 80 díjat és szakmai elismerést osztott ki a zsűri.
Világszerte egyre több országban kerül napirendre a négynapos munkahét bevezetésének lehetősége. A tesztidőszakot vállaló cégek azonban vegyesen értékelik az új munkarendet: a vitathatatlan előnyök mellett a gyakorlatban megmutatkoznak ennek hátulütői is.
A katonai szövetség védelmi innovációs szervezete, a NATO DIANA bejelentette, hogy sokszorosára bővíti magyarországi jelenlétét: technológiai fejlesztést végző gyorsító- és tesztközpontokat kapcsol be a kutatás-fejlesztési hálózatába - írta hétfői közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
A főbb devizákkal szemben gyengült a forint a hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest – írja az Mti. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 392,80 forintról 394,85 forintra erősödött 18 órakor, napközben 392,28 forint és 395,33 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 408,39 forintról 409,40 forintra ment fel,
A Bankmonitor megállapításai szerint a férfiak nagyobb eséllyel számíthatnak jó nyugdíjra, míg a nőket komolyabban fenyegeti az időskori nélkülözés veszélye. Emiatt a nőknek kiemelten fontos egy betonbiztos pénzügyi stratégiával készülni az idős korra, olvasható a Bankmonitor honlapján.
Három évvel azután, hogy a svájci kormány hirtelen megszakította a régóta húzódó tárgyalásokat az Európai Unióval egy átfogó megállapodásról, hétfőn Brüsszelbe látogatott a svájci elnök, hogy újraindítsa a hivatalos egyeztetéseket egy átfogó együttműködési megállapodásról.
Az Európai Parlament a mai napon elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) szabályzásáról szóló uniós rendeletet. A várhatóan még idén tavasszal életbe lépő jogszabályt megszegő vállalatok a jövőben akár 35 millió eurós (több mint 13 milliárd forintos) büntetéssel is szembenézhetnek. Amint az Európai Unió Tanácsa is formálisan jóváhagyja az MI Ren
Az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár és Egészségpénztár legfrissebb kutatása a megtakarítások fontosságáról és támogatottságáról kérdezte pénztárainak tagjait. A felmérésből kiderült, hogy egyre nagyobb az ügyfelek igénye a pénzügyi biztonságra, és egyre inkább felismerik, valamint kihasználják az egészségpénztárak előnyeit és értékeit is. A válaszadó
Az olívaolaj hiány és az egekbe szökő árak tökéletes táptalajt teremtettek a hamisítók számára. Az Europol szerint a hamis olívaolaj értékesítése bevett gyakorlattá vált.
Az utóbbi hónapokban több baljós hangulatú hír is felütötte a fejét az IT piaccal kapcsolatban. Pár hónapja bezárt az ország egyik legismertebb programozó bootcampje, nemrég pedig egy jelentősebb online programozóiskola is csődöt mondott. Az enyhe visszaesés más iparágak mellett az IT világát is elérte, ám ez nem azt jelenti, hogy a kódiskolák már
Megszűnt az újraengedélyezési eljárás, és automatikusan határozatlan idejűvé vált az engedély minden olyan termésnövelő anyag esetében, amely 2024. január 1-én érvényes engedélyokirattal rendelkezett. Lényeges változás továbbá, hogy az idei évben gyártott tételeken már nem kötelező feltüntetni az engedély hatályát.
Az elmúlt napokban tapasztalható tolongás a Solana-alapú mémcoinokért annyira megemelte a hálózat kereskedési volumenét, hogy szombat este 20 percen keresztül
A SHIB-hez hasonló érmék az értéknövelés érdekében égetésre készülnek, míg az olyan vadonatúj projektek, mint a SMOG és az eTukTuk az airdropjukra és a fenntartható közlekedésre
Az értékesítésre vonatkozó szabályokat az internetes áruházakban, a közösségi oldalak piacterein is be kell tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan figyeli és ellenőrzi ezeket az adásvételi csatornákat is.
Különleges projektet fejezett be a Stadler Szerviz üzletágának magyarországi csapata, ugyanis sikerrel végezte el 60 db első generációs Flirt motorvonat felújítását a Magyar Államvasutak részére. A felújítás keretében az összesen 123 darabos flotta elsőként beszerzett egységeinek műszaki színvonalát emelték a később érkező, bizonyos tulajdonságaiba
Rengeteg ehető dolog végzi a szemét között, illetve a komposztban. Pedig mennyivel jobb lenne, ha készítenénk belőlük valami finomat. Olyan izgalmas, amikor filléres alapanyagok -esetünkben a konyhai hulladékok- is ragyoghatnak egy kicsit.
A Budapesti Corvinus Egyetem közös kutatást indít az Opten-nel és a Grémium az Utódlásért Egyesülettel a hazai családi és nem családi tulajdonban lévő magánvállalatok professzionalizációjának feltérképezésére.
Az AutoWallis Csoport megállapodott a Geely Auto Group által gyártott, új energiaforrású, Farizon márkájú haszonjárművek kizárólagos forgalmazásáról 8 közép-kelet-európai országban. A kínai Geely Csoport a világ egyik legnagyobb autógyártója, élen jár az autóipari innovációkban, beleértve az önvezető technológiákat, az elektromos- és hibrid járműve
A kormányok állami támogatásokat nyújthatnak gazdaságaik versenyképességének növelése érdekében, és ezzel nem minden tagállam ért egyet. Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa szerint az ideiglenes szabályozás nagy nyertese a német, a francia és a magyar gazdaság.

Az Eötvös József Főiskola az idei általános felvételi eljárásban is kiemelkedő eredményt ért el, az Oktatási Hivatal nyilvános adatai szerint a jelentkezések száma 44,3%-kal, míg az első helyes jelentkezők száma 54,5%-kal növekedett a 2023-as évhez képest. A pedagógus- és a gazdasági képzések valamennyi alapszakján az első helyes jelentkezéseknél e

A Győri Járási Ügyészség két rendbeli gyermekpornográfia bűntettével vádolt meg egy fiút, aki egy-egy 12 év alatti gyermeket - nyilvánvaló szexuális szituációban - ábrázoló felvételt szerzett meg, illetőleg osztott meg.A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az akkor 14 éves fiú a felvételeket internetes közösségi forrásoktól szerezte meg.A megsz

Március 18-án érdemes felnézni a csillagos égboltra, ugyanis egy különleges háromszög díszíti majd a fejünk feletti csillagkupolát – írták a Svábhegyi Csillagvizsgáló közösségi oldalán. A dagadó Hold egyre fényesebbé válik, amint a teljesség felé közelít: március 18-án 66 százalékos fázisában pompázik, mégpedig nem is akárhol. Az Ikrek csillagkép

Fejlesztői konferenciát tartott az Nvidia, ahol bejelentette a mesterséges intelligencia chipek és a mesterséges intelligencia modellek futtatására szolgáló szoftverek új generációját, írja a CNBC.
Vissza-visszatérő kérdés: mikor lehet "utcára vinni" a kutyakölyköt? Mikor mehetünk először sétálni a kiskutyával? Ahhoz, hogy erre megnyugtató választ adhassunk, néhány dologgal tisztában kell lenni.

Az Egyesült Államok energiaügyi minisztere azt jelentette be hétfőn, hogy az év végére az ország stratégiai kőolajkészlete (SPR) várhatóan eléri vagy meghaladja a két évvel korábbi szintet, amikor egy példátlanul nagy, 180 millió hordós készletleépítés indult el az olajárak letörése érdekében. Jennifer Granholm azt is hangsúlyozta, hogy csak átmene