2024. március 25. hétfő

márc. 25
14:36
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? (HR Portál)
12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot. Ennél a cégnél mindig 2 havonta fizetik ki a túlórát. Most márciusban azzal kellett szembe néznem, hogy 8 órát fizettek ki 16 helyett. Felhívtam a bérszámfejtési osztályt, miért vették el a 8 óra túlórám.
márc. 25
14:39
A jövő vadgazdálkodása és természetvédelme (Magyar Mezőgazdaság)
A jövő vadgazdálkodási és természetvédelmi szakembereit inspirálta a Mate VTI tehetségnapja.
márc. 25
14:42
PM: van valami, ami nagyban árnyalja az 1704 milliárdos hiányt (Infostart)
A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához - hangsúlyozta az államháztartás központi alrendszerének február végi helyzetéről hétfőn kiadott részletes tájékoztató bevezetőjében a Pénzügyminisztérium.
márc. 25
14:42
Esett a Sinopec, Kína egyik vezető olaj- és gázipari cégének nyeresége (ProfitLine)
A Sinopec, Kína egyik vezető olaj- és gázipari cége, kapacitásait tekintve pedig a világ vezető olajfeldolgozója, tavalyi adózott eredménye elmaradt az egy évvel korábbitól a kőolaj és a földgáz árának esése miatt, ezt azonban részben ellensúlyozott az üzemanyagok iránti keresletnövekedés.
márc. 25
14:42
A Lego régiós vezetője lett az év külföldi vállalatvezetője Magyarországon (HR Portál)
Chresten Bruun, a Lego Csoport régiós gyártói területi vezérigazgatója nyerte el az Év Külföldi Vállalatvezetője (Expat CEO of the Year) címet a Budapest Business Journal éves díjátadó gáláján, amelyet március 23-án rendeztek meg Budapesten.
márc. 25
14:42
Bekerítéses manőverrel győznék le a tűzelhalásos fertőzést amerikai tudósok (Agroinform)
A felderítést önjáró járművekre bíznák.
márc. 25
14:45
Fókuszban a női energia (MMonline)
„Ruha, aminek története van” – különleges, egyben ökotudatos dresszkód szerint vonultak fel a sztárok a GLAMOUR Women of the Year díjátadó gálán. A hagyományokhoz híven a kiemelkedő tehetség és női energia került a fókuszba a tavasz egyik legnagyobb társasági eseményén, a Várkert Bazárban.A GLAMOUR magazin szerkesztősége által életre hívott rendezv
márc. 25
14:45
Az ETH árfolyamváltozása közepette a Kelexo learatja a babérokat (BitcoinBázis)
A kriptovaluta piac hírhedt a magas volatilitásáról, de éppen ez adja a 2,5 trillió dolláros értékét. Ebben a cikkben az
márc. 25
14:48
Fontos bejelentést tett a magyar áramtőzsde (Portfolio)
Az ADEX, Közép- és Dél-kelet Európai Energiatőzsdéhez történő csatlakozással bővíti villamosenergia kereskedési szolgáltatásait a BSP SouthPool Energy Exchange, a SEEPEX és a HUPX Szlovéniában, Szerbiában és Magyarországon.
márc. 25
14:48
Nagyot mentek az Abbáziában bevásárló ingatlancég részvényei (vg.hu)
Április végén teríti ki lapjait a BIF.
márc. 25
14:50
Április 1-jével indul a török földgáz Magyarországra! (Portfolio)
Április elsején megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
márc. 25
14:50
Importált háború: Kurd tüntetések Svájcban - elítélik a belgiumi rasszista támadásokat (vg.hu)
A svájci kurdok tiltakoznak a belgiumi Leuvenben történt támadások ellen.
márc. 25
14:51
A Pushd (Pushd) vonzza az ETH és a BNB befektetőit, akik készen állnak a kiskereskedelem innovációjára (BitcoinBázis)
A kriptovaluta piac sosem fog megtelítődni. Még mindig számos megoldandó probléma van, és azok a termékek, amelyek képesek kielégíteni ezeket
márc. 25
14:54
Kunetz Zsombor szerint megint van egy kis bibi (Menedzsment Fórum)
A Semmelweis Egyetem nyerte a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Budapest Onko-projekt 2. közbeszerzést. Ez lehetővé teszi 2088 daganatos, illetve daganatgyanús beteg gyors CT vizsgálatát tizenegy budapesti kerületben élő lakosok számára, hét napon belül. A Semmelwesi Egyetem tájékoztatása szerint a lelet három napon belül elkészül.
márc. 25
14:54
Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? (HR Portál)
Március 7-én felmondtam a munkahelyemen. Mikor kapom meg a bent maradt szabadságomat és a februári fizetésemet?
márc. 25
14:54
Bűzlő, romlott húsokat foglalt le a magyar hatóság: undorító, mi történik itt (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 2,5 tonna romlott, rothadásnak induló húst találtak egy közúti ellenőrzéskor Békés vármegyében.
márc. 25
14:54
Hivatalos: 275 millió köbméter földgáz érkezik Magyarországra! (Portfolio)
Április elsején megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
márc. 25
14:57
Szijjártó Péter: Történelmi nap közeleg (Demokrata)
A külgazdasági és külügyminiszter a magyar–török együttműködést érintő bejelentést tett Oroszországban.
márc. 25
15:00
Hogyan vehetem ki az apasági szabadságok, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? (HR Portál)
Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha 1 hónapban 10 napot dolgozom, ami 24 órás, a többi pihenőnap. Ha azokra a napokra veszem ki a szabadságot amikor dolgozom, mivel ugye 10 nap jár, a fizetésem negyedét se fogom megkapni, mert csak 8 órában számolják el, meg annyiban is vagyok bejelentve. Vagy pihenőnapokra is ki tudom venni az apasági sza
márc. 25
15:00
Virág Barnabás: a pénzügyi rendszer átvészelte a magas kamatok korát (Portfolio)
A magas kamatkörnyezet ellenére az európai és a magyar pénzügyi rendszer stabil maradt, a 2008 után életbe lépett pénzügyi-szabályozói intézkedések eredményesnek bizonyultak - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az MNB és az Official Monetary Financial Institutions Forum (OMFIF) kétnapos konferenciájának megnyitóján, Budapesten.
márc. 25
15:03
A Tron alapítója milliárd dollárokat juttatna a Bitcoin hálózatára (BitcoinBázis)
A kriptovaluták iparága rendkívül fiatal, ugyanakkor ciklusról ciklusra jelennek meg az újabb narratívák, melyek igyekeznek leuralni a piacot, ezek közé
márc. 25
15:06
Kényelmi díj mozijegy online vásárlásánál: jogszerű ez? (Adózóna)
A több fogyasztót is érintő fogyasztói jogsértések megszüntetése érdekében a fogyasztóvédelemről szóló törvény egyes szervezeteket, köztük az ügyészt feljogosítja arra, hogy a jogsértések megszüntetése érdekében polgári pert indítson a bíróság előtt. Ez az úgynevezett képviseleti kereset. Az ügyész felperes az I.T. Magyar Cinema Moziüzemeltető és F
márc. 25
15:06
Nekimegy az EU a Google, az Apple és a Meta hármasának? (Portfolio)
Az Európai Unió digitális piacokról szóló törvényének (DMA) életbe lépése után az Európai Bizottság nyomozást indított a Google, az Apple és a Meta ellen, miután felmerült a gyanú, hogy gyakorlataik nem felelnek meg teljes mértékben a törvény előírásainak, aminek a célja a piaci monopóliumhelyzetek megakadályozása és a fogyasztói választék bővítése
márc. 25
15:09
Nem áprilisi tréfa, amit Szijjártó Péter bejelentett (Piac és Profit)
Történelmi nap közeleg a magyar-török energetikai együttműködésben április elsején, ugyanis megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
márc. 25
15:12
Négy milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Delta Technologies leányvállalata (Portfolio)
Iskolások számára hordozható információstechnológiai eszközök beszerzésére nyert el közbeszerzést a Delta Technologies leányvállalata konzorciumban.
márc. 25
15:12
Akár 8 millió forint támogatáshoz is juthatnak az innovátorok az MVM új programjának keretében (Fintech)
Az energetikai iparágban egyre növekvő igény mutatkozik innovatív megoldásokra, amelyek képesek megváltoztatni a jelenlegi piaci dinamikákat és elősegíteni a fenntartható jövő kialakítását. Ennek fényében az MVM Csoport meghirdette az MVM Edison 2024 Újító Programot, amely egyedülálló lehetőséget kínál a pre-seed és seed fázisban lévő startupok szá
márc. 25
15:14
A vállalatok gazdasági teljesítményét is rontja a biodiverzitás csökkenése (Portfolio)
A klímasemlegességi törekvések mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a biodiverzitás, a természetes élőhelyek és ökoszisztémák védelme. A biológiai sokféleség jelentősége gazdasági szempontból is megkérdőjelezhetetlen, azonban csökkenése emberi léptékben mérve is érezhető. Ennek elsődleges oka az emberi tevékenység, azonban vállalati szinten is tehet
márc. 25
15:18
Az egyik lejobb befektetés a saját, örökölhető nyugdíjasszámla (Menedzsment Fórum)
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a
márc. 25
15:18
Kicsit még szomorkásabb a kedvünk – romlott a gazdasági közérzetünk (vg.hu)
Továbbra is nyomaszt minket az orosz–ukrán háború, a gabonaimport és főleg az euró árfolyamának szélsőséges ingadozása.
márc. 25
15:18
Pert nyert a Forbes kiadója, leírható a Hell Energy-t tulajdonló Barabás család neve az elsőfokú ítélet szerint (Media1)
A magyar Forbes álláspontja szerint a Hell Energy tulajdonosi adatai nyilvánosak, a Barabás család mégis pert indított személyiségi jogok megsértése miatt ellenük, miután a lap nevesítette őket a milliárdoslistájában. A több mint négy éve indult pert első fokon az üzleti magazin kiadója nyerte.
márc. 25
15:21
Ez most a 16 ezer milliárd dolláros kérdés (Privátbankár)
Miért torpant meg a bitcoin áremelkedése? Mi lendítheti fel újra? Mit jelent a feleződés? Melyik kriptós téma érhet 16 ezer milliárd dollárt bő fél évtized múlva? Erről beszélt a Trend FM rádió reggeli műsorában Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az Mfor.hu főmunkatársa.
márc. 25
15:21
Rendkívül nagy volt az érdeklődés a „Talaj élete” iránt (Agrárágazat)
Talajszelvény-vizsgálat, szántóföldi gépbemutató, előadások környezetkímélő talajművelésről a kiskunhalasi szakmai napon.
márc. 25
15:24
5+1 váratlan helyzet, amikor segíthet egy jó lakásbiztosítás (Digital Hungary)
Egy jól megválasztott lakásbiztosítás olyan esetekben is segítséget jelenthet, illetve olyan tárgyakra is fedezetet nyújthat, amelyekre elsőre nem is gondolnánk. Ezek közül gyűjtött össze pár jellegzetest az Allianz, megkönnyítve azok dolgát és döntését, akik szeretnének élni a lehetőséggel, hogy márciusban – a szerződési évfordulótól függetlenül –
márc. 25
15:27
Kertbarátoknak: a monília szedi áldozatait (Agrofórum)
A tavasszal fertőző kórokozók egyre gyakrabban ütik fel a fejüket a kertekben. De nemcsak a mikroszkopikus élőlények ,,szedik áldozataikat", a kártevő rovarok is lendületbe jöttek legkedvesebb növényeinken. Monília, lisztharmat, levéltetvek ellen javasol Zsigó György növényorvos megoldásokat.
márc. 25
15:30
Új front nyílt az árháborúban, senkit nem kímél a Magyarországon terjeszkedő kínai autóipari multi (Portfolio)
Úgy tűnik, hogy a BYD nem elégszik meg azzal, hogy megelőzte a Teslát, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója. A cég Kínában széleskörű árcsökkentést hajtott végre, amivel nagyon úgy tűnik, hogy Toyotát és Volkswagent is célba vette - írta a Bloomberg.
márc. 25
15:32
Kiderült, miért van horror hiány a költségvetésben (Portfolio)
Soha nem látott mértékű költségvetési hiány halmozódott fel februárban: az 1758 milliárd forintos deficit rekordot jelent, ennél nagyobb tél végi lyukat nem láthattunk még a büdzsében. A ma megjelent részletes adatokból kiderül, hogy a havi gazdálkodásra nagy teherként nehezedett a 13. havi nyugdíj, illetve a lejáró lakossági állampapírkamatok kifi
márc. 25
15:36
A jegybank alelnöke szerint a magas kamatkörnyezet ellenére is stabil maradt a pénzügyi rendszer (vg.hu)
A magas infláció korszakának visszatérése a hosszan tartó alacsony inflációs környezet után jelentős kihívást jelentett a monetáris és makroprudenciális politika számára – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy budapesti konferencián.
márc. 25
15:42
Magyar Péter miatt a főügyészhez fordult Hadházy Ákos (Menedzsment Fórum)
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő íráros parlamenti kérdés formájában Polt Péterhez fordult Magyar Péter kijelentései miatt.
márc. 25
15:42
Emelkednek az amerikai hozamok (Portfolio)
A kincstárjegyek hozamai emelkedtek a piacokon, mivel az amerikai kötvénykibocsátásokkal kapcsolatos várakozás és a központi bankok, köztük a Federal Reserve, az Európai Központi Bank és a Bank of England várható kamatcsökkentései befolyásolják a befektetői hangulatot.
márc. 25
15:42
Új ügyvezető igazgató a Sportal élén (Media1)
A Ringier Sports Media Group Kiss Ottót nevezte ki a Sportal.hu ügyvezető igazgatójának.
márc. 25
15:44
Durvul a helyzet az orosz finomítóknál, megugrott az olaj ára (Portfolio)
Nagyot ugrott ma a nyersolaj határidős jegyzése, miután újabb ukrán dróncsapások érték az orosz olajfinomítókat - írja a CNBC.
márc. 25
15:45
Az egész világ ettől az egy gyártól függ (BitcoinBázis)
A félvezetőipar világszerte egyetlen kvarcgyáron múlik, amely az észak-karolinai Spruce Pine-ban található. A világ félvezetőipara egyetlen, az észak-karolinai Spruce Pine-ban
márc. 25
15:48
Kiderült, hogyan reagált a stresszteszteknél jóval nagyobb kihívásra a pénzügyi rendszer (Infostart)
A magas kamatkörnyezet ellenére az európai és a magyar pénzügyi rendszer stabil maradt, a 2008 után életbe lépett pénzügyi-szabályozói intézkedések eredményesnek bizonyultak – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az MNB és az Official Monetary Financial Institutions Forum (OMFIF) kétnapos konferenciájának megnyitóján, Budapesten.
márc. 25
15:48
Jedik az üvegházban? Lézerfegyvereket vetettek be a kártevők ellen (Agroinform)
Csak a kártevő rovarokra támadnak.
márc. 25
15:48
Elkerülik Franciaországot az ukrán menekültek (vg.hu)
A közeli szláv nyelvű országokat választják a legtöbben.
márc. 25
15:48
A hálózatfejlesztés szükséges a zöldátálláshoz (Öko-drive)
A nap- és szélenergia volt a kiemelt témája az Energia21 márciusi ülésének. A hálózati kapacitás fejlesztése mellett energiaközösségekről, energiabiztonságról és a megtermelt zöldenergia tárolásáról is egyeztettek a kezdeményezés tagjai az MTI-nek szerdán küldött közlemény szerint.
márc. 25
15:50
Az Euromoney díjazta az MBH Bank privátbanki és vagyonkezelési üzletágát (vg.hu)
Az Euromoney immár több mint húsz éve díjazza a privátbankokat
márc. 25
15:50
Februárban megcsappant az elektromos autók eladása (Öko-drive)
Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tav
márc. 25
15:51
Bázel, Isztambul és Róma – ide repül a legtöbb magyar (MMonline)
Bázel a legnépszerűbb repülős úti cél a tavaszi szünetben Budapestről a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Svájc mellett kiugróan megnőttek a Törökországba és a Fülöp-szigetekre szóló foglalások. Ugyan a rövid, azaz az 1500 km-en belüli járatok teszik a foglalások jelentős részét, de egyre többen utaznak tengerentúlra a húsvét környéki időszakban i
márc. 25
15:51
Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power (newtechnology.hu)
Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe – közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság az MTI-vel. Mint írták, a kínai vállalat elsődlegesen

Keresés