Az ISS részvényesi tanácsadó cég arra szólította fel a Boeing befektetőit, hogy szavazzanak David Calhoun vezérigazgató 32,8 millió dolláros fizetéscsomagja ellen. Az ügy hátterében a vállalat körül kialakult problémák állnak - tudósított a Financial Times.
Egy neves kriptokereskedő megosztotta öt altcoint tartalmazó listáját arról, hogy mely projekteket lesz figyelni érdemes 2024-ben. Ezek a döntő fontosságú
A WMMusicDistribution egyre erősödő nemzetközi jelenlétével párhuzamosan lehetőséget nyújt független magyar előadók számára, hogy releváns szakmai tapasztalatot szerezzenek külföldön – méghozzá a The Great Escape showcase fesztiválon, Brightonban.
Az Európai Politikai Tanulmányok Központja (Centre for European Political Studies, CEPS) új menetrendet javasolt az EU bővítésére, amelynek célja, hogy a kontinens előtt álló geopolitikai, irányítási és politikai kihívásokra megoldást kínáljon. Az Európai Bizottság elé terjesztett terv az államszövetség újabb jelentős keleti bővítését terelné új me
A generatív mesterséges intelligencia terjedése és a hozzá kapcsolódó adatközpontok növekvő energiaigénye felkeltette a befektetők érdeklődését az atomenergia és az urán iránt. Az események hatására az energiahordozó ára jelentősen emelkedett, miközben a nagy technológiai vállalatok is az atomenergia felé fordulnak - tudósított a Nikkei Asia.
Május 2-4. között került megrendezésre a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában. Az év egyik legjelentősebb agráreseményén a Kite Zrt. is képviselte magát.
Tudta-e, hogy kirándulás közben karnyújtásnyira van Öntől egy gyógynövény, amely segít rovarcsípés és sérülés esetén, sőt, akár vérzéscsillapításra is használható?
Miközben a bankok zöme nem kínál változó kamatozású lakáshitelt, márciusban minden ötödik szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez.
Kihúzták a Hatoslottó 2024/17. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálatos szelvény, így a jövő héten a várható főnyeremény 1585 millió forint lesz a hatos lottón.
Az Amerikai Egyesült Államok törvényei szerint adómentességet élvező non-profit szervezet, az Opensats május 3-án hozta nyilvánosságra, hogy mekkora támogatást kapott
Bevette az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Ocseretine települést, miközben négy frontszakaszon foglalt el kedvezőbb állásokat, és 15 ukrán rohamot és ellenrohamot vert vissza - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A 2024-es bikafutás már elindult, a befektetők pedig szeretnék megtalálni azokat a kriptovalutákat, amelyekben megvan a növekedési potenciál. A folyamatosan
A legfrissebb adatok alapján, továbbra is folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje, amelytől az MBH Bank elemzői az év végéig a pandémia előtti utazóforgalom visszarendeződését várják. Márciusban a vendégek száma 30, a vendégéjszakák száma 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amit a reálbérek növekedése, az infláció csökkenése,
A Hungarian Conservative "Revealing the Facts" címmel tízrészes cikksorozatot indított a magyar gazdaság és társadalom elmúlt másfél évtizedéről. Az első részben az inflációval kapcsolatos összefüggéseket, tényeket tárták fel.
Újabb rekordot hozott a múlt hónap utolsó napja a nagyobb méretű napelemes rendszerek termelésében - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán csütörtökön.
Az egyik munkavállalónkat másik munkakörbe akarjuk helyezni, de mindenképpen próbaidővel. A törvény nem engedi, hogy ugyanannál a munkáltatónál új munkakörben próbaidőt kössön ki a munkáltató. Megoldható-e, hogy a munkavállaló munkaviszonyát megszüntetjük, majd másnaptól új munkaszerződéssel az új munkakörre alkalmazzuk, próbaidő megállapításával?
A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
A Rewe szupermarketlánc Németország harmadik legnagyobb élelmiszer-kiskereskedője az Edeka és a Schwarz csoport (Lidl) után. Berlinben most nyitottak egy tesztüzletet, amely tisztán növényi alapú termékeket kínál.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
A bankok mindössze 6 százaléka készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az Mi beépítését, a bankok nehezen integrálják azt – állapítja meg a Capgemini legfrissebb tanulmánya.
Az MBH Bank Elemzési Centrum vezetője, Árokszállási Zoltán szerint az év végé már csak az alapkamat minimális enyhítése várható. A bank változtatott a forintárfolyam várható alakulására vonatkozó előrejelzésén is.
Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózath
Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.
Egy új kísérlet arra mutatott rá, hogy az igen szociális nagytestű papagájok kedvelik a videó chatet. Mivel ezeket a fajokat gyakran egyedül tartják, a mostani felfedezés hozzájárulhat ezeknek az intelligens állatoknak a jólétéhez.
A BTC-e kriptotőzsde alapítója, Alexander Vinnik bűnösnek vallotta magát a pénzmosással kapcsolatos összeesküvés vádjában. Börtön büntetés vár a BTC-e kriptotőzsde
Áprilisban a DataHouse adatai szerint 8 917 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (8 173) képest több mint 9 százalékos növekedést jelent. Az év eddigi részének számaiból ugyanakkor az látszik, hogy az import mértéke továbbra is leragadt a havi 9 ezres darabszám közelében. A használtautó-import alak
Az Árukereső.hu legfrissebb adatai megmutatják, hogy a magyarok és a régió országai az aktuális időjárásra reagálva kerestek termékeket: először a hőség, majd a hideg ellen.
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre vonultak; a rendezvény szónokai valamennyien megemlékeztek a tavaly október 7-i, Izrael elleni terrortámadásról, az antiszemitizmus újraéledésének veszélyeire
Egy olyan fűszer termesztését és felhasználását szeretném bemutatni, amelyet itthon leginkább csak a thai konyha kedvelői ismerhetnek. Pedig nálunk is megél a kertekben, és rendkívül sokoldalúan használhatjuk a konyhában. Íme a citromnád!
Jelentős átalakulást tapasztalt a Vatera az online piacterének régiségek licitjeire, eladásaira kialakított részlegében. Bár a régi bútorok, vázák, festmények vagy épp étkészletek továbbra is népszerűek, az élre tört a vintage elektronika (például magnókazetták), de sokan rendelnek a Vateráról elektroncsövet vagy licitálnak régi elektroncsöves rádi
Soknak tűnhet 240 perc, de amikor az érettségin ül az ember, rémisztően gyorsan telik az idő. Ha hatékonyan akarod kitölteni a feladatlapokat, fontos tudnod, hogy mennyi időt fordíthatsz az egyes vizsgarészekre. A magyarral kezdenek az érettségizők 2024. május 6. 9-kor kapják meg a magyarérettségi feladatlapját a diákok. A vizsgafeladatok kitöltésé
Több éves, átfogó, stratégiai együttműködésbe kezdett a világ legnagyobb vezetési tanácsadó cége, a Deloitte, valamint a világ legnagyobb nyilvános felhőszolgáltatója, az Amazon Web Services (AWS). A kooperációjuk célja, hogy felgyorsítsák a vállalatok digitális transzformációját, az üzleti műveleteik felhőbe terelésével felkészítsék őket az egyre