"Ez egy nagy család" – ezzel a mondattal jellemezte az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon résztvevő kilátogatókat, kiállítókat, tenyésztőket és szervezőket Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója a rendezvény értékelésekor.
Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hog
Idén tavasszal is izgalmas árveréssel várja a művészet szerelmeseit a Báv Art. Az aukciós tételek között szerepel Keserü Ilona Kossuth-díjas festőművész 1990-ben készült Előérzet című alkotása 36 millió forintos kikiáltási áron. A közelmúlt történelmét a nemrég elhunyt Sólyom László hivatali szobájából származó teljes bútorzat idézi meg. Az esemény
Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell vizsgálni a már megépülteket - mondta Kocsis-Cake Olivio, a DK környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminisztere online sajtótájékoztatóján vasárnap. Ugyanezen a napon Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti l
Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket.
Fordulat: drágulni kezdtek a lakáshitelek. Már a THM-plafon felett is kínálnak kölcsönt a Bank360.hu friss összesítése szerint, ami átlag 7-8 ezer forinttal magasabb havi törlesztőt jelent. Emiatt még kevesebb adásvételre számít az Ingatlan.com. A bankok – a kormány kérésére – hónapokkal ezelőtt önként maximálták a jelzáloghitelek árát.
Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
Az Ikrek tartson ki, a Mérlegé a siker, a Vízöntő éljen az erősségeivel! Karrier horoszkóp: 2024.05.06. Kos Olyan vagy, mint a jelzőlámpa a munkahelyeden. Továbbra is égsz, amikor mindenki és minden más kiégett körülötted. Az emberek tanácsért és bölcsességért fordulnak hozzád. Adj belőle szabadon másoknak, és ezek az emberek melletted lesznek, ami
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Nkfi Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a nagyvilág számára egyar
Úgy tűnik, a poszméhek az együttműködés mesterei. Ezek az aprócska aggyal rendelkező élőlények nem csupán szorgalmas beporzók, de egyben jó csapatjátékosok is.
A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálta. Az NMHH elemzése szerint 147 rádió önbevalláson alapuló műsortükrét dolgozta fel különböző válto
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású, függőleges fel- és leszálló repülőgép) legújabb prototípusáról, a Do328 Upliftről, mint a klímabarát repülési technológiák repülő tesztberendezéséről, vagy a világ legnagyobb utasszállító repülőgépéről
Az idei Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon Hódmezővásárhely egyik emblematikus személye tartott birkanyíró bemutatót. Marton János a mai napig Guinness-rekorder gyapjúnyírásban, amit 2003-ban állított fel.
Az "élelmiszer-szuverenitás" az elmúlt években központi témává vált a francia politikában, különösen a Covid-járvány okozta válság és az ukrajnai háború után.
Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely kötelezővé teszi a napelemek telepítését az EU épületeinél, ezzel csökkentve az energiafogyasztást és az üvegházhatású gázok kibocsátását az építőiparban, és támogatva az EU klímasemlegességre való törekvését.
Visszatér a TLC-re a popkulturális szenzációvá vált MILF Manor című (korábban Szingli Anyák Paradicsoma néven volt elérhető) provokatív randizós sorozat. A szexi, sikeres MILF-ek új csapata keresi a szerelmet az új évadban, amely egy igazán megdöbbentő csavar mellett számos váratlan fordulatot és meglepetést tartogat. A MILF-ek egy lenyűgöző, tópar
Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Április 10-én szakmai napot szerveztek a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Karán. Az eseménynek igen ötletes címet adtak, ez az Agrártájoló.
A Cápák ezúttal is egyik ámulatból a másikba estek: matracgyártó vállalkozás, hazai kávémárka és super food ételeket előállító páros is pitchelt a befektetés reményében. Tudatos ruhavásárlás, fenntartható divat A ruhák viselési élettartamát szeretné meghosszabbítani, ezzel pedig egyúttal a klímaváltozás útjába állni Fritzson-Bajor Tünde, a Swappi
Önérzetesek, motiválatlanok, túl sokat akarnak, de túl keveset adnak: ilyen és ehhez hasonló sztereotípiák élnek a Z-generációs munkavállalókról manapság úgy, hogy jó részük még be sem lépett a munkaerőpiacra. Szerémi Péter kommunikációs szakértő az idei Digital-Media Hungary konferencián tartott Milyen vezetői kommunikációval lehet a legtöbbet kih
Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége annak ellenére, hogy bár a kapcsolatépítéshez szükség van egy átnyújtható információhordozóra, a kis papírlapot már költséghatékony, digitális megoldással is lehet helyettesíteni. Mindemellett a pénzintézetek, biztosító társaságok pusztán
Mostanra már minden nagyobb bank bejelentette, hogy a tavalyi inflációt követve mekkorát emel díjain. Úgy tűnik azonban, az ügyfelek így sem nyugodhatnak meg, amelyik tételt változatlanul hagyták, azt az év során bármikor drágíthatják a fogyasztói árak 2023 évi emelkedése miatt. Erre az MBH részéről már akad is példa.
A Human Mobile Devices (HMD) bemutatta új, nem túl okos, nyomógombos telefonjait, a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékeket. A HMD trendinek szánt telefonjaival garantált a digitális kikapcsolódás. Végre lehetséges, hogy a közösségi médiától telítődött Z generáció tagjai is megéljék a pillanatot, és
A nyomtatott szolenoidok jelenthetik a megoldást olcsóbb és könnyebben előállított elektronika gyártására – mind a Földön, mind pedig az űrben – vallják az MIT kutatói. A tudósok átalakítottak egy 3D
Aki valamilyen okból többre vágyik, mint az állampapírok egyre csökkenő kamata, nem árt, ha a tőzsdei befektetések között is körülnéz. Ezekre ugyanis nem vonatkozik a szocho, és bizonyos esetekben az árfolyamnyereség-adó is megúszható. Tipikusan kisbefektetőknek valók például a tőzsdén kereskedett alapok, amelyeknek hatalmas kínálata létezik Nyugat
Az Európai Bizottság elindította a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály és a digitális piacokról szóló jogszabály visszaélést bejelentő személyekre vonatkozó eszközeit. Az eszközök lehetővé teszik az egyének számára, hogy a megtorlástól való félelem nélkül olyan információkat szolgáltassanak, amelyek lehetővé teszik a digitális szolgáltatás
Ahhoz, hogy elérjük a 2030-ig kitűzött energetikai céljainkat, a globális tárolási kapacitást a hatszorosára kell növelni. Az akkumulátorok fogják elvégezni a munka nagy részét.
A veteményeskertben a vetés, palántakiültetés szezonjában vagyunk. A siker érdekében tudnunk kell, hogy mekkora az optimális helyigényük, mi a megfelelő mintázat, ahogy elrendezzük a növényeket.
Az adózó adóelőleg-nyilatkozatában számos – a kötelezettségét vagy akár társadalombiztosítási jogállását is – befolyásoló vállalást tehet (például családi járulékkedvezmény, egyszerűsített közteherviselés [ekho] választására vonatkozó nyilatkozat). A következőkben azt tekintjük át, hogy amennyiben e nyilatkozat megtétele az adóév záraskor nem bizon
Pár hónapon belül újabb kiszervezés valósulhat meg a magyar közfinanszírozott egészségügyben. A kórházakban működő és számtalan alapvető funkciót ellátó intézeti patikák kerülhetnek egy kézbe és a hamarosan létrejövő projekttársaság valódi magánmonopóliumként működhet egy 350 milliárd forintos piacon. Szakértőkkel folytatott beszélgetéseink alapján
Fogászati kezelésre szinte mindenkinek szüksége van. Sokan a gyorsabb magánfogászatot választják annak ellenére is, hogy jelentős kiadással jár. De létezik egy kockázatmentes megoldás, ami akár 150 ezer forinttal is támogathatja a fogászati „kasszádat”, ráadásul a párodnak, szüleidnek, gyermekednek is segíthetsz vele.
Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest.
2024-ben ismét a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont a régió legnagyobb ipari rendezvényeinek. Május 7-10. között kerül megrendezésre a MACH-TECH Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítás és az
Ismertette negyedéves eredményét és megtartotta sportcsarnokot megtöltő közgyűlését a világ legsikeresebb befektetési cége, a Berkshire Hathaway. A legendás, immár 94 éves cégvezető megnevezte utódát.
Az adó- és hasonló hatóságok merev jogértelmezésével és a kockázatoknak az adózókra terhelésével szemben hozott ítéletekkel februárban már foglalkoztunk. Azóta egy, a cikkben már szereplő, és két hasonló ügyben hozott nemrég ítéletet az Európai Bíróság. Mai cikkemben ezeket járom körbe.