A vízivás fontosságát kiemelten hangsúlyozni kell az iskolások körében - mondta a Belügyminisztérium (BM) egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Alsó- és Felső-Ausztria után már Bécsben is működik a társkereső szolgáltatás méheknek és virágoknak. A kertészek, borászok és más földtulajdonosok bejelenthetik, hova várják a méheket, a méhészek pedig egy időre odaköltöztethetik a méhkasaikat.
A Hezbollah csak Libanonnak ártott azzal, hogy a gázai fegyveres konfliktust kiterjesztette a libanoni-izraeli határövezetre - jelentette ki szerdán a Libanoni Erők (LF) nevű keresztény párt vezetője.
A magyarországi egészségügyi intézményekben az állam külön csapatokat küldött ellenőrzésre, hogy vizsgálják a dolgozók és a betegek jelenlétét. Az információk szerint azonban nem csak komoly szabálytalanságokért osztogattak büntetéseket, hanem banálisabb esetekben is. Az ellenőrzések április utolsó napjaiban kezdődtek el, bejelentés nélkül jelentek
Más szelek fújnak a befektetési piacokon: a két számjegyű hozamok időszakának vége, ám a lelassult infláció feletti reálhozamot most is el lehet érni a K&H szakértői szerint. Ehhez érdemes a deviza- és a fenntarthatóságra fókuszáló befektetésekkel is számolni, ami ma már nem pusztán lehetőség, sokkal inkább elvárás.
Bár ma már a tömegközlekedés egyik formája a repülés, mégsem tudunk mindent a világ legdrágább járművek titkairól, ugyanakkor a legtöbben kíváncsiak vagyunk rá. Ezt a kíváncsiságot elégíti ki az amerikai Travel and Leisure turisztikai online lap összeállítása.
A hagyományos tőzsde nagyjából ötvenszerese a kriptotőzsdének globális szinten. 2023 decemberi adatok szerint világszerte több, mint 55 ezer tőzsdén listázott
Minden évben, a nyárhoz közeledve, növekszik a népszerűsége a vízparti ingatlanoknak. Akár építkezésbe vágnak bele, akár egy egyszeri nyaralóvásárlásról van szó, általában hasonló a motiváció: egy gyerekkori álom megvalósítása.
A Mastercard jelentős első negyedévi nyereségnövekedést ért el, amelyet az amerikai fogyasztók növekvő kártyás költései, a határokon átnyúló tranzakciók erős bővülése és új üzleti megállapodások hajtottak előre, mindez a hitelköltségek emelkedése és tartós infláció ellenében.
Az amerikai magánfoglalkoztatás áprilisban a várakozásokat meghaladó mértékben, 192 ezerrel bővült, jelezve, hogy a munkaerőpiac továbbra is erős lendületet tart fenn a második negyedév kezdetén. Nehéz helyzetben a Federal Reserve a szerdai nagy döntése előtt.
A kakaópiacon jelentős áremelkedés várható, mivel a kereskedők ellátási gondokkal és a hosszú távú szállítási szerződések biztosításának növekvő költségeivel szembesülnek. A legaktívabb New York-i és londoni határidős kontraktusok e hónap végi szállításra több mint 25%-ot zuhantak az elmúlt két napban, majd meredeken emelkedtek, ami azt tükrözi, ho
Ausztrál kutatók felfedezték, hogy a zöldségekben, gyümölcsökben, teljes kiőrlésű gabonafélékben és diófélékben gazdag növényi alapú étrend jelentősen csökkentheti az obstruktív alvási apnoe (Osa) kockázatát. Ez a probléma számos súlyos betegséggel, többek között az agyvérzéssel és a szívproblémákkal hozható összefüggésbe. Az életmódváltás hozzáfér
Vitnyéd határában egy emlékhely található, amit Vörösképnek hívnak. Az elbeszélések szerint története Napóleon hódításáig visszanyúlik, egy akkori tragikus esemény emlékét őrzi.
A kínai kormányzat válságforgatókönyvekkel készül Trump esetleges győzelmére, amit egy újabb kereskedelmi háborúval és az el nem ismert Tajvan szerepének felértékelődésével azonosítanak.
Az amerikai feldolgozóiparban zsugorodott áprilisban, és a gazdasági aktivitás is visszaesett 16 egymást követő hónapnyi bővülés után – derül ki az Institute for Supply Management (ISM) legfrissebb, a feldolgozóiparról szóló üzleti jelentéséből.
A résztvevők szélesebb kontextusba helyezve hallgathatnak beszélgetést május 2-án a Cervantes Intézetben a 70-es években kezdődött madridi ellenkulturális mozgalomról, a La Movida Madrileña-ról, amelyben Lakatos Márk is megmártózott a 90-es években. Katz Dávid újságíróval 2023 végén Madridba utazott, hogy felidézzék az akkori eseményeket. A könyv m
Az ejnye-benyétől a bírság kiszabásán át a dollárfizetésekből való kizárásig terjedhetnek a Raiffeisen első körös büntetései, ha mégis megköti az üzletet egy orosz oligarchával.
Az Egyesült Államokban márciusban az üres álláshelyek száma hároméves mélypontra esett, és a felmondások száma is csökkent, jelezve a feszült munkaerőpiaci környezet enyhülését, ami hozzájárulhat a Federal Reserve inflációellenes törekvéseihez.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az Európai Unió nyomást gyakorol az Egyesült Arab Emírségekre, hogy hatékonyabban lépjenek fel az Oroszországgal szembeni szankciókat kijátszó cégekkel szemben, és megosszák a kettős felhasználású termékek exportjára vonatkozó adatokat.
A kriptovaluták szerelmesei izgalmas időszakot várnak a piactól. A 2024-es bikafuttatás előrehaladtával sokan szeretnék megtudni, hogy mikor kezdődik a következő
A Revolut, a világszerte több mint 40 millió, Magyarországon pedig több mint 1 millió ügyfél által használt pénzügyi alkalmazás 15 országban több mint 15 ezer embert kérdezett meg – köztük ezer embert Magyarországon – a nyári utazási terveiről.
Idén az első negyedévben az ajánlatkérők 1873 eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, 716,2 milliárd forint értékben, éves szinten az eljárások száma mintegy tíz, összértékük csaknem két százalékkal nőtt - közölte a Közbeszerzési Hatóság kedden az MTI-vel.
Úgy ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Bizottság az adórendszerek teljes átalakítására. A javaslatok többek között magukban foglalják a rendszeres ingatlanadók bevezetését vagy a már meglévők növelését és a munkaadói terhek csökkentését, különösen az alacsony jövedelemű adófizetők esetében. Az ajánlások célja a zöld átmenet elősegítése, a Covid
A Tether bemutatta új üzletágát, amely az agy-számítógép interfész technológiába történő befektetéssel kívánja forradalmasítani a neurológiai egészséget, hogy a kiaknázza