Ritkán, de mégiscsak megesik, hogy egy képzőművészeti alkotás (és annak pár darabja) egyidőben, vagy néhány nap eltéréssel felbukkan egymástól távoleső pontokon, más-más árverőházak aukcióin. Legutóbb idén áprilisban volt ilyesmi: Párizsban a Christie’s, Bécsben az imKinsky vitt kalapács alá egy-egy Gustav Klimt grafikát.
Úgy tűnik, máris sikerült feltölteni az egyik legnagyobb magyarországi akkumulátorgyár összes eddig meghirdetett álláshelyét, így a toborzást is egyelőre felfüggesztik.
A GoMining, a Bitcoin bányászati vállalat egyedülálló megközelítést mutatott be a Bitcoin bányászati teljesítményének tokenizálásához az NFT-ken keresztül, és új
Az 1929-es Fekete Keddhez hasonlóan a jelenlegi kriptovaluta szcéna is jelentős változásokon megy keresztül. A tektonikus eltolódások közepette a Koala
Szerdán, azaz május elsején tartja kamatdöntő ülését az amerikai Fed, amelyet este 8 órakor ismerünk meg, és amint ma reggeli elemzésünkben rámutattunk: kulcsfontosságú az, hogy milyen üzeneteket fogalmaz meg a jegybank, amelyek világszerte komoly kilengéseket okozhatnak. A dollár kedd délután óta határozottan erősödött az euróval szemben, de ez eg
Tavaly a legmagasabb nettó átlagbér messze Budapesten volt, ahol több mint 470 ezer forintot vihettek haza átlagosan a dolgozók, ezt követi Győr-Moson-Sopron vármegye 410 ezer forinttal és Komárom-Eszergom vármegye valamivel több, mint 379 ezer forintos nettó átlagkeresettel.
Az Uber bejelentette, hogy leállítja tevékenységét Pakisztánban, ahol 2016 óta volt jelen. Döntését a helyi taxis vállalkozásokkal való erős verseny és a globális növekedési stratégiájának összhangja indokolja. Eközben leányvállalata, a Careem továbbra is működik az országban - tudósított a The Times of India. .
A mesterséges intelligencia lehetőségeiről és veszélyeiről beszélgetett Vass Judit Szertics Gergellyel, az Ai Partners Kft. ügyvezető igazgatójával a Vosz Páholyban április 25-én Egerben a Rege Birtokon.
Húsz évvel ezelőtt csatlakozott az Európia Unióhoz Magyarország, az azóta eltelt két évtized azonban korántsem volt egy sétagalopp. A fejlődés egyértelmű, jelentősen közeledtünk az unió fejlettségi szintjéhez.
Egyre nedvesebb és labilisabb levegő érkezik fölénk, főként csütörtökön és pénteken számíthatunk több helyen záporokra, zivatarokra - írja a HungaroMet Zrt.
A Raffle Coin előértékesítése iránti lelkesedés egyre nagyobb magasságokba tör, ahogy a Chainlink és Stellar befektetői egyre nagyobb érdeklődést mutatnak.
Csaknem félmillióan ültek börtönben 2022-ben az EU-ban - írja a Telex az Eurostat adatai alapján. A 100 ezer főre jutó fogvatartottak aránya nálunk volt a legmagasabb az EU-ban (200)
Komoly változásokat hozhat az idei május a kriptopénzek szerelmesei számára. Mivel egy potenciális altcoinrali van kilátóban, fontos, hogy azonosítsuk azokat
Az utóbbi években megszokotthoz hasonlóan, a téli hónapok ezúttal sem hoztak valódi hideget, február időjárása pedig kifejezetten meleg, tavaszias volt.
Az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága (USITC) bejelentette, hogy vizsgálatot kezdeményez a GoPro Inc. által felvetett aggályok nyomán. A vádak szerint egy kínai cég, az Arashi Vision, amely az Insta360 márkanevű kamerák gyártója, megsértette a GoPro kamera- és kamerarendszerre vonatkozó szabadalmait.
A BlackRock tokenizált eszközökre szakosodott BUIDL alapja rekordidő alatt vált a világ legnagyobb tokenizált kincstáralapjává, megelőzve ezzel a Franklin Templeton
Az idei év jelentős változásokat hozott az Apple iPhone 15 sorozatának piaci fogadtatásában, különösen az alapmodell tekintetében. A Consumer Intelligence Research Partners (CIRP) által végzett kutatás szerint az alap iPhone 15 modell eladásai a teljes iPhone-értékesítésnek csupán 14%-át tették ki, ami éles esést jelent a tavalyi, azonos időszakban
Inkasszóval hajtotta be kórházi tartozását egy műtéti eszközöket szállító cég. Az Orvostechnikai Szövetség úgy tudja, ilyen korábban még nem fordult elő Magyarországon - derül ki az RTL Híradó összeállításából.
Közel 25 milliárd forintnyi forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) első társadalmi célú kötvényeinek aukcióján - tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t kedden.
Az amerikai jegybank magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntését, amelyből kiderül, hogy a jegybank nem módosította az irányadó rátát. Mindjárt a közlemény első mondatában reagáltak viszont az inflációcsökkenés elakadására. Jerome Powell elnök 20:30-kor tart sajtótájékoztatót.
Rövid fellendülés után ismét visszaesést jelez a brit feldolgozószektor aktivitási mutatója. Az S&P Global havi felmérése szerint a brit gyáripar szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) áprilisban 49,1-re süllyedt a márciusban mért 50,3-ról.
2024. május 01-jén 18 óra 40 perc körül az M5 autópályán a Budapest IX., Gyáli úton a centrum irányába baleset történt, amelyben egy ember életét vesztette. A rendőrök a forgalmat a környező utcákba terelik - írja a Police.hu.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.
A magyarországi digitalizáció fejlesztését szolgáló együttműködést közös nyilatkozatban erősítette meg a kormány, a Yettel Magyarország Zrt. és a távközlési infrastruktúraszolgáltató CETIN Hungary Zrt. A megállapodásban foglaltak szerint a vállalatok 2024-2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajtanak vé
Egy új kutatás szerint befolyásolja az étkezési szokásainkat a közösségi média. Az online fogyasztott tartalom úgy tűnik, hogy jelentősen befolyásolja, mit fogyasztunk utána az asztalnál.
Az amerikai jegybank magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntését, amelyből kiderül, hogy a jegybank nem módosította az irányadó rátát. Az amerikai indexek enyhe erősödéssel reagáltak a hírre.
Az amerikai jegybank magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntését, amelyből kiderült, hogy a jegybank nem módosította az irányadó rátát. Mindjárt a közlemény első mondatában reagáltak az inflációcsökkenés elakadására. Jerome Powell elnök az ülésen kifejtette, hogy szerinte nem lesz szükség kamatemelésre, és a beérkező adatokon múlik, hog
Az elemzői várakozásokkal összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék volt az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
Három szakmában mindhárom érmet budapesti versenyzők vihették haza az ország legnagyobb szakmai versenyének döntőjében, kiemelkedő szerepléssel 35 budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) az MTI-vel kedden.
Az amerikai jegybank magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntését, amelyből kiderül, hogy a jegybank nem módosította az irányadó rátát. Az amerikai indexek enyhe erősödéssel reagáltak a hírre.