2024. május 9. csütörtök

máj. 9
12:06
Gulyás: A 2023-as gazdasági célkitűzés, a háborús infláció letörése megvalósult (hirado.hu)
Gulyás Gergely közölte: a 2024-es év a növekedés újraindításának éve lesz.
máj. 9
12:06
A lengyelektől érkezett most rossz hír a forintnak (vg.hu)
Az élelmiszerekre kivetett magasabb adó és a rezsitámogatás júliusi kivezetése miatt nem vághat kamatot a lengyel központi bank.
máj. 9
12:06
Szoboszlai Dominiknek saját dedikált menüje lesz (Márkamonitor)
Alig egy hete derült ki, hogy a McDonald’sszal is reklámszerződést kötött Szoboszlai Dominik, a magyar fociválogatott Liverpoolt erősítő kapitánya, most már az is kiderült, hogy milyen keretek között.   Szoboszlainak saját dedikált menüje lesz Domi meal néven, amit június 4-étől lehet majd kapni a hazai Mekikben – derül ki gyorsétteremlánc és a lab
máj. 9
12:06
Megtudtuk, hová távozik az Index főszerkesztő-helyettese (Media1)
A Media1 információi szerint a Ringierhez tartozó Sportal nevű sportoldalhoz igazol Ilku Miklós, az Index leköszönő főszerkesztő-helyettese. Ilku Miklós főszerkesztői posztot kap a Ringier sportszerkesztőségénél.
máj. 9
12:12
Az első negyedévben nőtt a Romániába érkező turisták száma (ProfitLine)
Az első negyedévben 8,8 százalékkal nőtt a Romániába érkező külföldi turisták száma a múlt év azonos időszakához képest - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
máj. 9
12:12
Megszólaltak a Fed jegybankárai a kamatkilátásokról (Portfolio)
Az amerikai jegybankárok megszólaltak a várható kamatpálya kapcsán, a kilátások továbbra is nagyon bizonytalanok.
máj. 9
12:15
Ezt még meg kell magyarázni: négy hónap alatt összejött az egész évre tervezett hiány (Menedzsment Fórum)
Főleg a kamatkiadásokra ment el sok pénz, ezt nem ellensúlyozta, hogy közel 10 százalékkal több adót fizettünk az államnak, mint tavaly.
máj. 9
12:15
Szenzáció, itt az első személyzet nélkül is működő magyar bolt (Piac és Profit)
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. A többek közt már Csehországban is eredményesen működő, „vegyes” modellt a Laurel Kft. adaptálta a hazai viszonyokra. A cég
máj. 9
12:18
Tompos Kátya rákos beteg (vg.hu)
Tompos Kátya daganatos betegsége olyan ritka, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem elérhető.
máj. 9
12:18
Újabb rádiós pályázatokat bírált el a Médiatanács (Digital Hungary)
Tovább sugározhat az eddig használt frekvencián a Kalocsai Rádió Bt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa május 7-i ülésén újabb rádiós frekvenciapályázatok esetében hirdetett nyerteseket.
máj. 9
12:20
Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be, és nem lesz bennük eladó (vg.hu)
Olyan boltok nyílnak Magyarországon, amelyeket még nem láttunk korábban. Nem lesz bennük eladó, és a hét minden napján nonstop működhetnek.
máj. 9
12:24
Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere (vg.hu)
Az Egyesült Államok előzött, de ez lehet csupán ideiglenes.
máj. 9
12:24
Kitiltható az elektromos autó a mélygarázsból? (Agrofórum)
Lakástulajdonosi társulás nem tilthatja meg az elektromos autók parkolását a mélygarázsában. Erről a wiesbadeni kerületi bíróság döntött, amely hangsúlyozta, hogy egy ilyen határozat szembemegy a rendeltetésszerű használat elveivel.
máj. 9
12:24
Juhász Viktor: A mesterséges intelligencia nem önjáró gépezet (Üzletem)
A digitális átállás után az Mi megoldások bevezetése lesz a következő nagy lépés a magyar kkv-k informatikai felzárkózásában.
máj. 9
12:24
Bilikre és vécékefékre is kértek támogatást Mészáros Lőrinc szállodái (Telex)
De nem kaptak. Kiderült néhány érdekes részlet a Kisfaludy-program kiperelt irathalmazából.
máj. 9
12:33
Előttünk járnak a csehek a kiskereskedelem bővülésében (Piac és Profit)
Márciusban évi 6,1 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi fogalom növekedési üteme Csehországban a februári 2,5 százalékról - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában. Az előző havihoz mérve 1,3 százalékkal nőtt az üzletek forgalma.
máj. 9
12:36
Egy fagyizóban moshatták tisztára a maffia pénzét (vg.hu)
Egy álmos német kisvárosi fagyizót használt pénzmosásra az olasz ’Ndrangheta maffia.
máj. 9
12:36
A Boeing bakijai miatt már nem csak a saját, hanem másik cég részvényei is esnek (BitcoinBázis)
A Spirit AeroSystems megerősítette, már zajlanak a tárgyalások a felvásárlásáról, de a részvények árfolyama a legutóbbi borzasztó eredményre reagálva jelentősen
máj. 9
12:36
2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárta az áprilist az államháztartás (Telex)
Az előző évhez képest jelentősen több pénz ment el kamatkiadásokra, nyugellátásokra és gyógyító-megelőző ellátásokra is.
máj. 9
12:36
Bepanaszolták a Next Top Model Hungary-t a Médiatanácsnál (Media1)
A Médiatanács két nézői bejelentés ügyében is döntött, és még egy rádiós frekvenciapályázatot is elbírált.
máj. 9
12:42
Elégedett a Start Garancia Zrt. (ProfitLine)
Eredményesen támogatta a vállalatokat és erősítette a gazdaságösztönző tevékenységét tavaly a Start Garancia Zrt. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
máj. 9
12:42
Beperelte a német államot Janisz Varufakisz (vg.hu)
Varufakisz már több mint tíz éve viaskodik a nyugati politikai elittel.
máj. 9
12:42
,,40 évesen új karrierbe kezdeni volt az eddigi legjobb és legnehezebb döntésem.” (Karrier Trend)
2019-ben Hilaryt jelentős önreflektálásra késztette negyvenedik születésnapja. Nem az öregedés zavarta, hanem az érzés, hogy élete megrekedt egy ponton. Öt évvel korábban otthagyta könyvelői állását, hogy otthon nevelje újszülött fiát. Az otthon töltött idő árnyoldalai Bár Hilary élvezte az otthon lévő anya szerepét, a munka hiánya aláásta önbizalm
máj. 9
12:42
Képekkel dolgozó Mi segíti a gyógyászatot (Gyártástrend)
A Hun-Ren Szegedi Biológiai Kutatóközpont Lendület Mikroszkópos Képfeldolgozó és Gépi Tanulási Csoportja, Horváth Péter vezetésével, egy nagy nemzetközi konzorcium részeként újabb jelentős mérföldköveket tett le azon az úton, amelyen az egyes sejtek elemzése lépésről lépésre előbbre viszi a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolását, valamint
máj. 9
12:45
Hamarosan nem kapunk idegbajt, ha időpontot kell foglalni az orvoshoz? (Menedzsment Fórum)
Közel hárommillióan használják az EgészégAblak alkalmazást a kormány szerint, nyártól jön az időpontfoglalási funkció.
máj. 9
12:48
Kistelepülések energiaellátását biztosító projekt valósulhat meg (Alternatív Energia)
Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból Mórahalmon.
máj. 9
12:48
Miért jó az ügyfélkapu, és miként hozható létre? (Adózóna)
Az e-ügyintézés a magánszemély felhasználók között is egyre jobban terjed, hiszen jelentős terhet és elkerülhető plusz rohanást vehet le valakinek a válláról. Ügyfélkapu alkalmazásával akár meghosszabbíthatja jogosítványát, ellenőrizheti munkáltatója hány órára jelentette be. Az ügyfélkapu regisztrációjára több lehetőség is van, cikkünkben ezeket j
máj. 9
12:48
Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra (HR Portál)
A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös.
máj. 9
12:48
A magyar-kínai digitális kereskedelmet is erősíti egy friss megállapodás (vg.hu)
Kína hazánk egyik legfontosabb Európán kívüli kereskedelmi partnere.
máj. 9
12:48
Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója (Tiszta Jövő)
Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.
máj. 9
12:48
Különleges módon használják fel a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói (Öko-drive)
Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózath
máj. 9
12:54
Már 477,5 eurót ér az augusztusi repce Párizsban (Mezőhír)
A kínálati oldal csökkenéséről szóló hírek dominálják a piaci hangulatot.
máj. 9
12:54
Itthon nő, a németeknél csökken az agrár-foglalkoztatás (Agrárágazat)
A magyar mezőgazdaságban nőtt, a németeknél csökken a foglalkoztatás, napszámosból, idénymunkásból mindenütt kevés van.
máj. 9
12:54
Nyolc díjat zsebelt be a rendezvényszervezők Oscar-ján a Lounge Group – Visual Europe Group (Digital Hungary)
Drónshow, tűzijáték, világbajnokság, koncert, expó és az egyetemes egyház vezetőjének fogadása – a Lounge Group és a cégcsoporthoz tartozó Visual Europe Group eseményei összesen három arany, négy ezüst és egy bronz díjat nyertek a rendezvényszervezés és az élményalapú marketing egyik legrangosabb versenyének számító Eventex Awards-on.
máj. 9
12:57
Egy sáv foglya a forint, szárnyal az OTP (Privátbankár)
Az európai tőzsdék hangulata bizonytalan, a BUX index azonban szépen emelkedik, az OTP húzza új és új csúcsokra. A forint erősödött kissé, péntek reggel indul itthon is a gyorsjelentési szezon. Aminek a tétje, hogy folytatódhat-e a BUX emelkedése, vagy sem. Fontos kamatdöntés érkezik, marad a kriptós szigor az USA-ban, sokan fogadnak az ether esésé
máj. 9
12:57
Nagyot ugrott Kína importja (Piac és Profit)
Áprilisban a piaci várakozások felett nőtt mind az export, mind az import Kínában, a kereskedelmi mérlegtöbblet azonban kisebb lett a vártnál a pekingi vámhivatal jelentése alapján.
máj. 9
13:00
PM: Tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok (hirado.hu)
Az államtitkár kiemelte: a mostani megállapodás is a magyar gazdaság versenyképességének folyamatos és dinamikus növekedését szolgálja – írják a közleményben.
máj. 9
13:06
Kommunikációs offenzíva is elég volt a kormány részértő az üzemanyagárak lejtemenetéhez (vg.hu)
Lekerült a napirendről a benzinárstop, a kormányzati beavatkozás lehetőségének híre is ármérséklő tényezőnek bizonyult
máj. 9
13:06
A Márkamonitor rádióműsorának mai vendégei Kis-Bocz Éva és Csepelyi Adrienn (Márkamonitor)
A ma esti műsor vendégei Kis-Bocz Éva régiós csatornaigazgató, Antenna Entertainement, és Csepelyi Adrienn újságíró, műsorvezető, Wmn.   Beszélgetésünk apropója a Ki vele! talkshow, ami a Viasat3 és a Wmn együttműködéséből született. Megbeszéljük, hogy kezdődött az együttműködés, hogy állt össze a közös csapat, és miben más ez a produkció, mint az
máj. 9
13:06
Ezek az altcoinok lehetnek a nyár nagy nyertesei (BitcoinBázis)
A nyári hónapok jelentős változásokat hozhatnak a kriptovaluta-piacon, számos kevésbé ismert érme mutat komoly növekedési potenciált. A jelenlegi piaci trendek
máj. 9
13:12
Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
máj. 9
13:12
David Roche: Japán nem akar erős jent (Portfolio)
David Roche veterán befektető szerint Japán nem erős jenre, hanem viszonylag stabil valutára törekszik – írja a CNBC. A japán fizetőeszköz volt az amerikai kamatvágásokkal kapcsolatos várakozások változásának egyik legnagyobb elszenvedője.
máj. 9
13:12
Kommunikációs offenzíva is elég volt a kormány részéről az üzemanyagárak lejtmenetéhez (vg.hu)
Lekerült a napirendről a benzinárstop, a kormányzati beavatkozás lehetőségének híre is ármérséklő tényezőnek bizonyult.
máj. 9
13:14
Fű alatt erősödik a forint (vg.hu)
Miközben mindenki a kínai elnökre figyel, az euró-forint lassan 388 alá kerül.
máj. 9
13:18
Szavazz rám! Mostantól kripto adományokat is elfogadunk! (Kripto Akadémia)
Szerdán este Donald Trump, volt amerikai elnök és republikánus elnökjelölt kijelentette, hogy támogatja a kriptovalutákat. A bejelentést a floridai Palm Beachen található Mar-a-Lago üdülőhelyen hallhatták a meghívottak a Trump Cards NFT Gálának elnevezett rendezvényen. Az eseményen azok vehettek részt, akik valamilyen Trump nevét és képmását ábrázo
máj. 9
13:18
Megint egyre több fiatal család adósodik el: elképesztő, ami a hazai bankokban folyik (Pénzcentrum)
Az elmúlt napokban bemutattuk a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024 márciusára vonatkozó lakossági hitelezési adatait, melyekből kiderült, hogy a lakossági jelzáloghitelezés igen jelentős mértékben, mintegy 15 százalékkal tudott bővülni februárhoz viszonyítva, miközben a személyi kölcsönök piaca is több mint 5 százalékot nőtt az előző hónaphoz képest. U
máj. 9
13:18
Újabb gyengülési hullám vár a forintra? (Portfolio)
Az április a korrekció hónapja volt a világ tőzsdéin, de a magyar piac már ledolgozta az esést, a BUX történelmi csúcsokat döntöget május elején. A Portfolio rendszeres havi felmérésében ismét megkérdezte a hazai alapkezelőket a részvénypiac és a forint kilátásairól, valamint hogy jelenleg melyek a kedvenc részvényeik és a legkevésbé kedvelt papírj
máj. 9
13:18
Felébredt egy Bitcoin pénztárca Satoshi Nakamoto korából? (BitcoinBázis)
Tegnap felröppent a hír, hogy felébresztettek egy Bitcoin pénztárcát az úgynevezett „Satoshi Nakamoto korszakból”. Satoshi Nakamoto az az álnév, amely
máj. 9
13:21
Még véget sem ért a Kormányinfó, Magyar Péter máris visszaszólt Gulyás Gergelynek (Menedzsment Fórum)
Személyeskedő megjegyzéseket kapott a Tisza Párt alelnöke a minisztertől, pedig sok másról szívesebben hallott volna a Kormányinfón.
máj. 9
13:21
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között (Piac és Profit)
Az egykori két jó barát között nyilvánvalóan megromlott a viszony, miután Magyar Péter szakított a Fidesszel. Az tényleg unikális azonban, hogy Gulyás Gergely most egy kormányszóvivői tájékoztatót arra használ, hogy volt barátját, akit mentorált lepoloskázza. A felek az eddigi szurkálódás, üzengetés után most nyílt hadüzenetet küldtek egymásnak.

Keresés