A borókaszú (Phloeosinus aubei) a ciprusfélék egyik legpusztítóbb hazai kártevője, amely inváziós fajként terjed Európában. Amellett, hogy megrágja a tujákat, a ciprusrák kórokozójának vektora is, így tömeges felszaporodása jelentős gazdasági kártétellel jár.
Komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és Hr ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot.
A magyar gazdaság az első negyedévben visszatért a növekedési pályára. A kormány az egyensúly erősítésével is a gazdaság növekedését építi újra, ezért fokozatosan csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot. Ezt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszerének április végi helyzetéről kiadott tájékoztat
A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.A Datahous
A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót indít, amelynek során legfeljebb 24 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a részvényesek javadalmazása céljából – tette közzé a vállalat.
A bíróság kötelezte a GVH-t annak vizsgálatára, hogy az állami MVM megtéveszti-e fogyasztóit a kétszáz forint körüli piaci árak ellenére változatlanul 1020 forintos tarifával.
A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésével szemben. Tóth Bertalan az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban vélelmezett
Napok óta igen csendes a forintpiac, szűk sávban folyt a kereskedés. Délben aztán erősödni kezdett a hazai fizetőszköz az euróval szemben: a 388 alá süllyedő kurzus azt jelenti, hogy két és fél hónapja nem volt ilyen erős a forint.
Fehéroroszország csatlakozik a taktikai nukleáris fegyverek használatával kapcsolatos orosz hadgyakorlat második szakaszához - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában.
Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
12 640 forintos célárat adott a Richterre a K&H Értékpapír anyavállalatának számító Patria Finance, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest több mint 30 százalékos felértékelődési potenciált jelent – derül ki friss elemzésükből.
Áprilisban 276 milliárd forintos hiány keletkezett az állami költségvetésben - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből. Ezzel az év első harmadában közel 2600 milliárd forint deficit halmozódott fel, ami a megemelt hiánycél kétharmadát jelenti.
Esztergomban átadták a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarát, ahol a lakosság 40 féle hulladékot adhat le ingyenesen, a hét hat napján - mondta el a cég vezérigazgatója a helyszínen.
2012-ben alakult a Kiskőrösi Dutra Baráti Kör, a Dutrát kedvelő és üzemeltető emberek közössége. Minden évben - hagyományosan - a pünkösdi hétvégén tartják háromnapos rendezvényüket, a Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozót.
A március kiegyenlített árfolyammozgásokat hozott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cég tőzsdei teljesítménye alapján. 12 cég kurzusa emelkedett, 1 stagnált, 12 vállalaté pedig csökkent saját devizában nézve.
A papíralapú tervezeten nem lehet az adatokat módosítani, ezért a legjobb és leggyorsabb megoldás, ha az adózó ügyfélkaput nyit, és a szerkesztést, benyújtást a webes felületen végzi el.
A PannonPharma Kft. által forgalomba hozott Doxycyclin-PannonPharma kemény kapszula forgalomból való kivonásáról döntött a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
A magyar közegészségügyben tapasztalt finanszírozási gondok ellenére van, ahová mégis ömlik a pénz. A Budai Meddőségi Centrumot több, mint egymilliárd forintért újítják fel, de egyáltalán nem véletlenül épp azt. Novák Katalin köztársasági elnökségéig nyúlik vissza a történet. Mindeközben az Európai Unió május 13-ig várja a kormány válaszát a szekto
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai egyhangúlag az alapkamat 50 bázispontos csökkentésére voksoltak az áprilisi ülésen a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
A hazai felnőtt lakosság többsége, 56%-a került már olyan helyzetbe, hogy interneten keresztül vagy bankok nevével visszaélve megpróbálták megkárosítani. Egy friss reprezentatív felmérésből az is kiderül, hogy az áldozattá válás nem függ a társadalmi és a demográfiai helyzettől.
Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt; az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb hulladékgyűjtő akciójában 8000 darab 200 literes szemeteszsákba több mint 1500 köbméter szemetet gyűjtött össze március 21. és április 22. között több száz önkéntes a magyarországi erdőkben - köz
Huszonöt évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.A “butatelefonok” visszatérőben vannak: a Human Mo
A zöld rendszámmal hazánkban forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024 április végére felülmúlta a 96 ezret, míg a kizárólag elektromos hajtású járműveké mára meghaladta az 55 ezret - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Letért a kifutópályáról és lezuhant felszállás közben Szenegálban az Air Senegal egyik Boeing 737-300-as repülőgépe, a balesetben 11 fő megsérült – jelenti a BBC.
Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elhalasztotta a döntést az Invesco Galaxy által benyújtott Ethereum ETF-kérelem engedélyezéséről, a következő határidő
A NEAK adatai szerint jelenleg 47 ezren várnak tervezett műtétre, hangzott el a Kórházszövetség konferenciáján. Egy évvel ezelőtt április végén 40 ezer beteg volt a várólistákon, írja az economx.hu.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Nkfih) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére - tájékoztatta a Nkfih és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) közös közleményben szerdán az MTI-t.
A felek egyetértettek abban, hogy a jó politikai kapcsolatok és a kölcsönös bizalom erős és szilárd alapot biztosítottak és biztosítanak a gazdasági, kereskedelmi, befektetési és személyes kapcsolatok bővüléséhez.