Az indiai tőkepiac újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett, miután a Bajaj Housing Finance tőzsdei debütálása minden várakozást felülmúlt. Az ország legnagyobb árnyék-hitelezőjének lakáshitel-egysége 65,6 milliárd rúpia (781 millió dollár) bevonását tűzte ki célul, ám az ajánlatok értéke elérte a 39 milliárd dollárt - tudósított a Bloomberg.
A CEEweb a Biológiai Sokféleségért Egyesület, a SOE Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI), illetve a Szombathelyi Erdészeti Zrt. július 31-én szakmai napra invitálta az érdeklődő szakembereket, melynek célja a hazai fenntartható tölgygazdálkodás elméleti hátterének és gyakorlati megvalósításának bemutatása, továbbá a szakemberek közötti tapasztalatcs
Gazdasági információk tekintetében ma az EKB kamatdöntő ülést tart, ezt követően Christine Lagarde elnök megtartja szokásos sajtótájékoztatóját - a piaci szereplők közelről figyelhetik a jegybankelnök szavait, a várakozások szerint a jegybank folytatja a kamatcsökkentéseket. Ezen felül jön egy ipari termelői inflációs adat az USA-ból, ez is érdekes
A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága tájékoztatja a támogatást igénylőket, hogy a 2024. július 8. napján megjelent „Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása” című (KAP-RD50-1-24 kódszámú) pályázati felhívás a támogatási kérelem benyújtási időszak tekintetében módosult. A módosítás eredményeként 2024. november 5. napjától 2025. június 3
Immár negyedik alkalommal kerül meghirdetésre a Kézműves Kiválóságok Díj, amely évről évre a hazai kézműves termékek legjobbjait jutalmazza. Az idei évben 2024. szeptember 25-ig lehet jelentkezni. A Kézműves Kiválóságok Díj célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar termelők kiemelkedő munkájára és bemutassa a hazai ízek sokszínűségét. Az idei évben
A magyar szülők mintegy fele egyetért azzal, hogy a gyermekek nagyobb biztonsága érdekében időszakosan lezárják az iskolák környékét a forgalom elől abban az esetben, ha jól megszervezik ezt az intézkedést – derül ki a Chery Group megbízásából készült felmérésből. A válaszadók mindössze tizede jelezte azt, hogy iskolabusszal, vagy egyéb szervezett
Néhány gondolat a mezőgazdasági termelők és termelői szerveződések lehetőségeiről a „régi” és „új termékdíj” rendszerében. Fontos először is egy-két fogalmat tisztázni, hogy gyorsan eligazodjon az útvesztőben az, aki még csak most szembesül vele, hogy lehetséges kötelezetté vált már réges-rég a zöld adók tekintetében, és keresi az utat az adminiszt
Emellett országos premierként érkezik a német bűnügyi sorozat, a Tetthely – Münster (Tv4) tizenöt epizódja, a dán Sommerdahl bűntények (Galaxy4) harmadik évada, valamint az Itáliában játszódó angol ex-kémnőről szóló Fedőneve: Volpe (Story4) második évada. A brit bűnügyi sorozat, a McDonald és Dodds a negyedik szériájával robban be a hazai tévékbe a
Sokan fantáziálnak arról, hogy dombházban, kastélyban vagy épp egy régi vízimalomban élik le az életüket és akad néhány elszánt ember, aki meg is valósítja ezt. A különleges ingatlanok mindig rejtenek kockázatot, hiszen nem lehet a bevált receptek szerint felújítani, korszerűsíteni, berendezni vagy épp eladni. Ez utóbbi szakértőjével, a különleges
A Közös Agrárpolitika keretei között működő támogatási rendszer egyszerűsítése kiemelten fontos az európai mezőgazdaság jövője szempontjából – mondta Feldman Zsolt szerdán, a Közös Agrárpolitikáért felelős uniós főigazgatók budapesti ülésén. A mostani találkozó középpontjába a Közös Agrárpolitika (KAP) egyszerűsítését helyezte a magyar elnökség. Az
Kedden még a 398 felé kacsintgatott az euró árfolyama, de tegnap kicsit erősödni tudott, és ma reggel is tegnapi "zárószint" közelében, kicsivel 396 felett jár a kurzus.
Bár beköszöntött az ősz, sok kertben foltosra égett gyep éktelenkedik, noha meglehet, a forró nyári hónapokban is rendszeresen locsolták. Van ugyanis az a forróság, az a tartós hőség, amikor a legszebb gyep is feladja, és foltokban kiszárad, megperzselődik, aztán már hiába kap vizet, úgy tűnik, soha többé nem lesz zöld.
Megosztjuk Önökkel az M1 Flotta, a Magyarország Legszebb Birtoka díj főtámogatójával készült interjút! Nemoda Róbert, az M1 Flotta stratégiai és operatív igazgatója a birtoklátogatás során szerzett élményeiről beszélt. Az interjúban betekintést nyerhetnek a zsűrizés kulisszatitkaiba, és arról is mesél, milyen inspiráló tapasztalatokat szerzett a ga
Ma megosztottság fogja jellemezni Magyarország időjárását, másra számíthatnak az ország nyugati és keleti felén élők - közölte időjárás-előrejelzésében a meteorológiai szolgálat.
27 sorsolás óta nincs telitalálat az Ötöslottón, így 196 napja halmozódik a főnyeremény. Mit történt? Ezen a héten már 5,3 milliárdért izgulhatnak a szerencsejátékosok, ugyanis ennyit vihet haza az, aki egyedül jól tippeli mega számokat. A nyertesnek 90 napja lesz, hogy jelentkezzen a nyereményért. A nyeremény átvételének feltétele, hogy a nyertes
Szerdán az európai fogyasztói jogvédő szervezetek, köztük a BEUC, hivatalos panaszt nyújtottak be az Európai Bizottsághoz, melyben a világ legnagyobb videójáték-cégeit, köztük az Activision Blizzardot, az Electronic Artsot, az Epic Games-t, a Mojang Studiost, a Roblox Corporationt, a Supercellt és az Ubisoftot vádolják a fogyasztók, különösen gyerm
A kül- és a belterületi utak felújítására nyert el több mint 300-300 millió forintot a Békés vármegyei Sarkad. Az egyik projekt már le is zárult – közölte az önkormányzat.
Az egészségpénztárak taglétszáma és a befizetett összegek évről évre növekednek. A Pénzcentrum friss felmérése alapján a hazai egészségpénztárak beszámoltak az elmúlt évek tapasztalatairól, beleértve a befizetések összetételének változását és a legnépszerűbb szolgáltatásokat. Külön figyelmet kapott a jelzáloghitel-törlesztés lehetősége, amely egyre
Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára szeptember 9-én Brüsszelben részt vett Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosának meghívására egy magas szintű kerekasztal-beszélgetésen, mely a zéró kibocsátású járművekre való átállás nyomon követése és annak előrehalad
Az Erste Bank elemzése szerint komoly kockázatot jelent Magyarország orosz olajfüggősége, amit a MOL részvényeinek árazása nem tükröz teljes mértékben - közölte a 24.hu
Augusztus közepén lezárult az OTP idei évre tervezett sajátrészvény-visszavásárlási programja, augusztusban azonban jött a hír, hogy indulhat is a következő program - ez ma meg is történt, az OTP tegnap összesen összesen 307 millió forint értékben vásárolt.
Az Intesa Sanpaolo bankcsoport vezérigazgatója, Carlo Messina kapta a legtöbb szavazatot azon a közelmúltban publikált Extel felmérésen, amelyben, többek között, arra kérdeztek rá, hogy ki Európa legjobb bankvezetője. A rangsor kilenc éves történetében ez már a hetedik alkalom, hogy az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója lett Európa legjobb pénzintézet
Az előfizetéses szolgáltatások elterjedése folyamatos és kiszámítható bevételforrást jelentenek a vállalatok számára. A havidíjas rendszerek a fogyasztók számára is előnyösek, hiszen nem kell egyszerre nagy összeget kifizetni egy termékért vagy szolgáltatásért. Ugyanakkor kisebb utánaszámolást követően rájöhetünk, a SaaS modellekhez hasonlóan most
A nyári forróság után hirtelen időjárás-változás várható Horvátországban. A Horvát Meteorológiai és Hidrológiai Szolgálat (DHMZ) pedig már figyelmeztetést adott ki az elkövetkező napokra, miután heves esőzések, zivatarok és erős szél várható az ország egész területén az úgynevezett Borisz ciklon miatt - számolt be a croatiaweek.
Csütörtökön hidegfront érkezik, amely meghatározza majd az egész hétvége időjárását. A nyugati határszélen kezd esni, majd csak lassan halad kelet felé.
Óriási régi slágerüket, a "Más a világ" című dalt újította fel Erős Attila és Spigiboy. A klasszikus modern köntösbe csomagolt verzióját ráadásul DJ-k körében rendhagyó módon, élőben adta elő a legendás duó. A DJ páros sikere immár húsz éve töretlen.
A Dr Green Prime a vetőmag felületére a csávázással egy menetben vagy akár külön is felhordható tápanyagforrás, mely a csírázó növény számára azonnali erőt biztosít, hogy egységes, vitális állományt érjünk el, mely mind a környezeti, mind a peszticid stresszhatásoknak jobban ellenálló növényt eredményez.
Zökkenőkkel működik az új betegirányítási rendszer – ismerte el egy konferencián egészségügyért felelős államtitkár. Állítólag az is a gond, hogy az előjegyzett betegek 30 százaléka nem jelenik meg a szakrendelésen. Ezt orvosolhatnák az 1000 forintos foglalási díjjal, ami Takács Péter szerint jobban kezelhető, mint a vizitdíj.
Közel tíz százalékkal esett a hazai borfogyasztás. Miért? És mit lehetne tenni a csökkenő tendencia megállításáért? Ez is szóba kerülhet a Budavári Palotában csütörtöktől vasárnapig tartó Borfeszten.
Idén az elmúlt tíz év legkevesebb körtetermése várható – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképéből.
Alapjaiban határozza meg a hazai vállalati piacot az, hogy mennyire lehet felgyorsítani a digitalizációt az élet minden területén. Magyarország lemaradása jelentős, a fejlesztésekhez pedig szükséges az IT- rendszerintegrátorok hatékony működése és tudásbázisa is – mondta el a Portfolio-nak Kóté László, a Delta Systems nemrég kinevezett operatív és
A munkavállalók akarják, a cégek inkább megtűrik, bár szigorítva. A covid alatt elterjedt home office-t teljesen nem lehet eltüntetni. Kápolnás Vera hibrid munkavégzés tanácsadóval beszélgettünk arról, hol tart a munka új, rugalmas világa. A sok pozitívum mellett az otthonról végzett munkának egészségügyi kockázata is van, amit nem szabadna elhanya
Az Európai Bizottság egyre nagyobb nyomás alá kerül, hogy megoldást találjon a Covid-járvány alatt felhalmozott adósságállomány kezelésére, amelyből a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz (RRF) programjait fizetnék. Az államszövetség a pandémia idején jelentős mennyiségű kötvényt bocsátott ki a NextGenerationEU, ám ennek közel 360 milliárd e
A Samsung kiemelten fontosnak tartja, hogy az összekapcsolt eszközök ökoszisztémájának használata során nyugalmat biztosítson: a Knox Vault, a jelkulcsok és a Knox Matrix egytől egyig megvédik a felhasználókat és digitális életüket. A Samsung folyamatosan kutatja, hogy a szoftveres és a hardveres fejlesztésekkel hogyan teheti még biztonságosabbá
DO60 LaserFun néven országos roadshowt indít útjára a Magyar Diáksport Szövetség, amelynek célja, hogy minél több gyermek és fiatal ismerje meg az öttusát és az annak alapjául szolgáló versenyszámokat. A résztvevők játékos verseny keretében próbálhatják ki a gyorsaságot és pontosságot kívánó laser run-t, vagyis a futás és a lövészet kombinált számá
Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium által 25,2 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett "Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása" című felhívásra.