A rózsa tápanyagigényes növény, ezért folyamatos tápanyag-utánpótlásra van szüksége ahhoz, hogy egészséges maradjon. Különösen igaz ez a vegetációs időszakban.
A délnyugati tájak mellett az északkeleti, délután az északi tájakon is előfordulhatnak felhősebb időszakok, máshol napos idő várható. Csapadék napközben már nem valószínű. Az északkeleti, keleti szelet délután nagy területen kísérik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 13 és 18 fok közé csök
Múlt héten mutatták be az új iPhone-okat, amiktől az Apple azt várja, hogy a régebbi telefonokról majd az új, 16-os szériára váltanak a vevők, de az eddigi információk alapján nem úgy tűnik, mintha nagy lenne a kereslet az új telefonok iránt. Az Apple dolgozói máris kedvezménnyel vásárolhatják meg az új iPhone-t.
A bíróság ezúttal egy hivatalos BMW-kereskedés szerződési feltételeit találta tisztességtelennek, de a vevők számára hátrányos trükközés több márkánál is nagyban ment az utóbbi években.
A Duna magas vízállása miatt a lezárták a Győr-Moson-Sopron vármegyei 14-es főúton található Vámosszabadi ártéri hidat és ezzel együtt a határátkelőhelyet is. A lezárás érinti a teljes közúti forgalmat, így az autósok Győr-Moson-Sopron vármegyében az M15-ös autóutat, Komárom-Esztergom vármegyében pedig a 13-as főúti Monostori-hidat használhatják ke
Tapasztalt vezetővel bővült a Futureal-csoport menedzsmentje. Gárdai János a Futureal Development és Shared Services Partnership vezérigazgatójaként, valamint Group Asset Management Igazgatóként támogatja a cégcsoport további növekedését. Több mint huszonöt év ingatlanpiaci tapasztalattal rendelkezik Gárdai János, aki több pozícióban is erősíti a
Ez a stratégiai együttműködés nemcsak a PLATIO nemzetközi láthatóságát növeli, hanem új dimenziókat nyit a fenntartható építkezés világában. Németországban hamarosan elérhetők lesznek azok a forradalmi burkolatok, amelyek a napenergiát alakítják át elektromos energiává, ezzel hozzájárulva a zöld jövő megteremtéséhez. Az együttműködés egy új korszak
Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter nyilatkozatához kapcsolódóan - melyben kormányzati célként határozta meg a különféle nemzetközi versenyeken elért sikereken és a folyamatos modernizációs folyamatokon túl a képzési anyagok további digitalizációját, a szakképző intézmények korszerűsítését, a magyar szakképzési modell Kárpát-medencei t
Minden eddiginél szigorúbb szabályozásra készül a kormány a rövidtávú lakáskiadásban a „magyar családok védelme érdekében” – közölte Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter szerint az Airbnb nem turisztikai, hanem lakhatási kérdéskör.
Szeptemberben új vezérigazgató érkezett a családi tulajdonú gyógyszeripari vállalat élére: a Béres Gyógyszergyár vezérigazgatói posztján a nyugdíjba vonuló Major Ferencet Sipos Balázs váltja - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
Az árvízi helyzetre tekintettel a kormánypártok jövő hét keddre és szerdára tervezett kihelyezett frakcióülését elhalasztjuk – jelentette be csütörtökön reggel a Fidesz frakcióvezetője.
A mai játéknap végén az a csapat nem folytathatta a versenyt, amelyik a kevesebb aranyat gyűjtötte, de a vesztes csapatból valaki mégis esélyt kapott arra, hogy megnyerje a játékot.
Folytatódik az Emirates kabinszemélyzetének bővítése, amelynek keretében 2024-ben 5000 új légiutas-kísérő felvételét tervezi. A globális toborzás Magyarországot is érinti, legközelebb szeptemberben tart nyílt napot Budapesten a légitársaság.
Az 1955-ben bemutatott Budapesti tavaszt az idei Budapesti Klasszikus Film Maratonon vetítik. Bár a Máriássy Félix rendezésében készült film megrendelésre, az ország németek megszállás alóli felszabadításának 10. évfordulójára született meg, mégis egészen más lett, mint, amit az akkori kultúrpolitika előzetesen gondolt róla. A népi demokráciát ép
A 200 dolláros tranzakciós költségek már a múlté – a layer2 megoldásoknak köszönhetően az Ethereumból egy sokkal felhasználóbarátibb eszköz kezd válni. Most tartották a Token2049 konferenciát. Vitalik Buterin, az Ethereum társalkotóját minden bizonnyal mélyen megérintette, mikor 800 dollárt kellett fizetni egy ETH-tranzakció végrehajtásáért. A most
A Pepe Unchained (PEPU) nevű Layer-2 mémérme nagy figyelmet keltett a kriptoközösségben, hiszen előértékesítése elérte a 13,5 millió dollárt. A Pepe-motívumot és fejlett blokklánc technológiát ötvöző érme nagy népszerűségnek örvend, és egy szakértő szerint az érme árfolyama hamarosan robbanásszerű növekedésnek indulhat a későbbiekben történő beveze
Szeptember elején a Cathay Pacific légitársaság egy gépének hajtóműhibája miatt vizsgálatot rendelt el az Airbus A350-es flottájában, a hongkongi légiközlekedési ügynökség most közzétette jelentését az esetről. A vizsgálatok szerint a gépen egy sérült üzemanyagtömlő okozta a meghibásodást, ami tűz jeleit mutatta – írja a Reuters.
Ma már régimódinak tűnhetnek a sós popcornok, amikor karamellásat, csokisat vagy akár fahéjasat is kaphatunk a boltokban. Igen ám, de mi van akkor, ha mi szeretnénk ezeket házilag, natúr kukoricaszemekből elkészíteni?
A Network4 Media Group közvetíti a PDC European Tour budapesti versenyét, a Hungarian Darts Trophy-t. Szeptember 20-22. között a magyar fővárosban csapnak össze a sportág világsztárjai, a nézők pedig az esemény minden fontos pillanatát élőben követhetik a MAX4 csatornán és a NET4+ streaming szolgáltatón.
A Commerzbank arra készül, hogy Bettina Orlopp pénzügyi igazgatót bízza meg az UniCredittel folytatott tárgyalások vezetésével a német bank felügyelőbizottságának jövő heti ülésén - mondta két, az ügyet ismerő személy a Reutersnek. Mindeközben felgyorsultak az események Manfred Knof vezérigazgató utódjának mielőbbi megtalálása érdekében. Az egyik k
Mától a katasztrófahelyzet idején kijelölt szervezet meghatározott járművei is közlekedhetnek a buszsávban – írja elő egy szerdán kihirdetett kormányrendelet.
Csökkenéssel zártak tegnap a főbb nyugat-európai indexek a Fed kamatdöntése előtt. Az angol jegybank mai kamatdöntése előtt tegnap kiderült, hogy az Egyesült Királyság éves inflációja augusztusban a vártnak megfelelően 2,2% volt, ami megegyezik a júliusi adattal.
Még mindig jelentősen elmarad a nők aránya a férfiakétól a logisztikában, különösen a vezetői pozíciókban. A Waberer’s Csoport célja, hogy támogassa a női jelenlét növelését az ágazatban, ezért hozta létre a Navigátorvilág szaklappal együtt az Év Női Logisztikusa díjat. A díjra ajánlás útján idén is lehet pályázni október végéig, újdonság, hogy 202
Sorra zárnak be a vidéki iskolakönyvtárak, a tanárhiány állhat a háttérben - írja az Eduline. Bár a Pedagógusok Szakszervezete nem tud olyan budapesti intézményről, ahol az iskolai könyvtár bezárását belengették volna, szerintük ha nem lesz érdemi változás, akkor akár a fővárosban is elindulhat ez a folyamat.
A vártnál lényegesen gyengébb, igen visszafogott teljesítményt nyújt a magyar gazdaság az idén. Mi okozza ezt, és milyen tervei vannak a gazdaságpolitikának az élénkítésre? Nem szerepelünk jól a klasszikus nagy uniós rangsorokban sem, az egy főre jutó fogyasztásunk és GDP-nk épp akkor mutat lecsúszást, amikor az uniós elnökségünk fókuszában a verse
Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
Ahogy minden évszaknak megvan a saját szépsége, ugyanúgy a nyárnak és a télnek is megvan a saját energia-ipari érdekessége. Az idei nyár volt 1901 óta a legmelegebb, sok napsütéssel, és sok érdekességgel. Ebből adódik a kérdés: milyen energia meglepetés vár ránk ezen a télen?
A tavalyihoz képest ugyan kissé elmarad, de így is közepesen jónak, jónak számít az idei dohánytermés minősége, a felvásárlási szezon várhatóan szeptember végén zárul le - közölte a Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Kft. agronómiai igazgatója szerdán.
Technológiai újítások terén globális szereplőkkel felvenni a versenyt nem a legegyszerűbb feladat, ugyanakkor születhetnek olyan, a lokális kereslet igényeire szabott megoldások, amelyek felhasználói és hirdetői igényeknek egyaránt megfelelhetnek. Ezzel az alapgondolattal vágott saját fejlesztésbe az Indamedia kiadócsoport. Mi pontosan az IndaPla