A digitális szórakoztatóipar az elmúlt években robbanásszerű növekedésnek volt tanúja, köszönhetően az olyan innovatív platformoknak, mint a Cazeus. Mivel a fogyasztók egyre inkább a lekérhető, interaktív és magával ragadó élményeket keresik, azok a vállalatok, amelyek kiszolgálják ezeket a preferenciákat, jó helyzetben vannak a sikerhez.
A Glastuinbouw Nederland szerint ennek a fehér, rózsaszín és a piros különböző árnyalataival díszítő növénynek nem csak a megszokott módon, az ablakpárkányokon kellene helyet kapnia.
A Revolut saját stablecoint hozhat létre, ennek az előkészítése már előrehaladott állapotban van, írja a tervet ismerő személyekre hivatkozva a Coindesk.
A korábbinál is jobban odafigyelnek a magyarok a megvásárolt zöldségek és gyümölcsök árára és mennyiségére is, így továbbra is kiemelt szerepe van az akcióknak – derül ki a közel 500 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. A DélKerTÉSZ-nél a belföldi áruházlánci forgalom idén eddig 11,6 százalékkal nőtt, a belföldi áruházláncok fel
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a többségi piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 4,75-5,00 százalékra csökkentette az irányadó dollárkamat-tartományt szerdán befejeződött kétnapos kamatdöntő ülésén. A döntés indoklásában a Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) közölte, hogy egyre jobban bízik a 2 százalékos infláci
2024. október 1-jétől Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus professzor tudománypolitikai főtanácsadóként erősíti a magyar tudomány és kutatás ügyét – tájékoztatott a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Elismert pénzügyi szakemberek, befektetési tanácsadók, ügyvédek, ingatlanbefektetésben jártas szakértők és számos más terület hiteles képviselői csatlakoztak tanácsadóként és oktatóként a nemrégiben megalakult Milliomosklubhoz. Kulcsár Edina és Kautzky Armand is nagykövetként csatlakozott a szervezethez. A Milliomosklub célja, hogy a pénzügyi tudat
Erősödött kissé csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 394,27 forinton jegyezték. Az előző esti 394,52 forint után, a dollár jegyzése 354,49 forintra csökkent 354,91-ről. A svájci franké pedig 417,70 forintra 419,56 forintról. Az év eleje
Míg idén a nyári hónapok kimondottan szárazok és forróak voltak, a szeptember első felében leesett csapadékmennyiség komoly problémákat okoz nemcsak hazánkban, de egész Európa szerte. Tavaly a nyári szezon egészen másképp alakult: a kiszámíthatatlan időjárás, a heves szélviharok és esőzések jellemezték 2023 nyarának második felét.
Milyen hatást gyakorolnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények a munkabér adózására? Hogyan kell megállapítani, milyen szempontokat kell szem előtt tartani az adófizetési kötelezettség megállapítása során? Horváthné Szabó Beáta adószakértőt hallhatják.
Közvetlenül a Fed kamatdöntése után még a pozitív tartományban állt a három fő amerikai index, de ezt követően lefelé vették az irányt és végül csökkenéssel zártak. A Fed 50 bázisponttal csökkentette alapkamatát, ami megfelelt a piaci szereplők többsége által vártnak.
Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 73 ezer személygépkocsi cserélt gazdát, 3,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban; már szinte biztos, hogy idén megdől a használtautó-piac forgalmának 2022-ben elért 825 ezres csúcsa - közölte a JóAutók.hu csütörtökön az MTI-vel.
A Tether stabilcoinjának, az USDT-nek a kínálata a Token Terminal kriptoelemző adatai szerint meghaladta az 1 milliárd dollárt a The Open Network (TON) hálózatán. Ez a forgalomnövekedés kiemeli az USDT dominanciáját az amerikai dolláron alapuló stabilcoinok között. Plusz rámutat, hogy a TON lánc annak ellenére növekszik szépen, hogy a Telegram, a T
Zöldtrágyának gyorsan növő, zömében rövid életciklusú növényeket vetnek. Ezek nemcsak a mezőgazdaságban hasznosíthatók, hanem például az átmenetileg üresen hagyott zöldséges- vagy virágoskertben is, mert elnyomják a gyomokat, a gyökerek pedig megakadályozzák a talajeróziót. Ha pedig még zöld állapotban forgatják be a talajba, értékes tápanyagokat j
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar négy hallgatója a precíziós mezőgazdasági mérnök képzés keretében fél évet tanulhat a Dél-Dakotai Állami Egyetemen.
Iráni hackerek Donald Trump kampányszervezetétől megszerzett dokumentumokat osztottak meg Joe Biden kampánycsapatával a nyári hónapokban - közölték az amerikai hatóságok.
Elvesztette többségét az ellenzék Pécsen, de az utolsó pillanatban még átmentették a polgármesteri hivatalba az önkormányzati sajtót, a PécsMa és a Pécsi Hírek oldalakat.
Az év végéhez, a pénzügyi év zárásához közeledve a társaságok számviteli teendői sokasodnak. Ez jelenti a számviteli törvény által megkövetelt feladatokat, de megtalálhatjuk e törvényben a lehetőségeket is, amelyek megoldást adhatnak a cég égető gondjaira is, mint például: az árban megtérülni nem akaró önköltség, a banki hitelbírálaton "elbukó" mér
A KSH adatai szerint Magyarországon fejes káposztából 11 százalékkal kevesebb mennyiség, 35,3 ezer tonna termett 2023-ban, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint Magyarország fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2023-ban, amikor a beszállított mennyiség 4,31 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 2,55 ezer tonna kerü
Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 73 ezer személygépkocsi cserélt gazdát, 3,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár ez az érték nem éri el a korábbi hónapokban tapasztalt szintet, továbbra is felette van az előző év bármelyik havi forgalmának. A JóAutók.hu várakozása szerint immár szinte biztossá vált, hogy idén megdől a has
Magyarország egyre közelebb kerül az uniós átlagjövedelemhez, ám a látványos gazdasági növekedés mögött súlyos regionális egyenlőtlenségek rejtőznek. Míg Budapest és környéke virágzik, az ország déli és északi területei stagnálnak. Az IMF friss elemzése szerint ezek a különbségek tovább mélyülhetnek, ha a zöld és digitális átmenet nem kap célzott t
A bölcsődés korú gyermeket nevelő szülők számára agusztus végén érkezett a jó hír, hogy ismét igényelhető a 2023 márciusában kivezetett támogatás. A bölcsődei támogatásként ismert hozzájárulás immár magasabb összegben és állami fenntartású bölcsődékben is igénybe vehető, azonban csak vidéken. Fontos, hogy a támogatás visszamenőleg is igényelhető. A
A rossz idő hirtelen, átmeneti idő nélkül köszöntött be: míg egyik nap még verőfényes napsütésben küzdöttünk a hőség ellen, szinte azonnal a borús felhők és a folyamatos esőzés jelenti az új kihívást. Ez meglátszik az Árukereső.hu kereséseiben is, ahol egy hét alatt a hűtőberendezésekről az esőkabátokra került a fókusz.
A mesterséges intelligencia (AI – Artificial Intelligence) egy gép, egy program, vagy mesterségesen létrehozott tudat által megnyilvánuló intelligencia, amely alkalmazható a gépi tanulás (ML), természetes nyelvfeldolgozás (NLP), szakértői rendszerek, látás, beszéd, tervezés, robotika területeken. Az AI bevezetése változásmenedzsment eszközöket igén
A Fed történelminek is nevezhető szerda esti 50 bázispontos kamatvágása után csütörtökön délelőtt gyengült a forint az euróval szemben, noha nagyon kedvező a nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulat, és a dollár esti határozott emelkedése is megfordult.
A Tallage szeptemberi tájékoztatása szerint Németországban a 12,5 százalék fehérjetartalmú malmi búza spot piaci ára (FOB Hamburg) 29 dollárral 295 dollár/tonnáig nőtt augusztus 5. és szeptember 9. között. A Rouenba érkező malmi búza azonnali exportára (FOB) 13 dollárral 228, az október–decemberi egyaránt 3 dollárral 248–250 dollár/tonnára csökkent
A román kormány 2 milliárd eurós (789 milliárd forint) ipartámogatási programot hirdetett meg – írja az economedia.ro. Az erről szóló döntést szerdai ülésén hozta meg a bukaresti kormány, jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök. A program egyik eleme a feldolgozóiparnak szánt állami támogatási rendszer, amelynek a keretösszege meghaladja az 500
A nappali tagozatos egyetemista és főiskolás diákok bő egyharmada rendszeresen dolgozik tanulmányai mellett, a legalább alkalomszerűen munkát vállalók aránya pedig 80 százalék feletti – derül ki a CIB Bank friss reprezentatív felméréséből*. A kutatás szerint a diákok nagy többségénél a szülők támogatása is jelentős tétel a bevételi forrásokat tekin
Ez igen. A szabolcsi almán aztán tényleg van extraprofit. A kereskedők 150 forintért veszik kilóját a termelőtől és a boltokban 6-700 forintért árulják.
Tapasztalt szakember csatlakozott a Futureal-csoport menedzsmentjéhez. Gárdai János a Futureal Development és a Shared Services Partnership vezérigazgatójaként, valamint Group Asset Management Igazgatóként segíti a vállalat további fejlődését és növekedését. Szakértelme kiemelt szerepet játszik a cégcsoport jövőbeli stratégiájában. A több mint 25