A csipogóbombák felrobbanása után televíziós beszédet tart Haszan Naszrallah. A Hezbollah vezetője magyar idő szerint 16 órakor szól a libanoni néphez. Naszrallah szavai meghatározók lehetnek a közel-keleti helyzet eszkalációjával kapcsolatban.
Több, mint 35 éve ismerkedünk a személyijövedelemadó-törvénnyel, időnként mégis találkozunk olyan adózási kérdéssel, mely elgondolkoztató. Ilyen például az ingatlan értékesítésével kapcsolatos adókötelezettség, mely attól függően más és más rendelkezések értelmezését igényli, hogy az ingatlan mely országban fekszik.
A kritikusok szerint Berlin népirtáshoz és a nemzetközi humanitárius jog megsértéséhez járul hozzá a Gázai övezetben. A német kormány ugyanakkor cáfolja, hogy bojkottálná Izraelt.
A Continental technológiai vállalat az Iaa Mobility nemzetközi járműipari szakkiállításon jelentette be, hogy partnerségre lép a Google Cloud-dal. A két techcég közösen épít majd be generatív mesterséges intelligenciát (Ai) autókba.
María Corina Machado, a venezuelai ellenzéki vezető, javasolta, hogy Venezuelában a nemzeti tartalékok részeként vezessék be a Bitcoint (BTC), ami nagy érdeklődést váltott ki a venezuelaiak és a Bitcoin támogatóinak körében. Machado elismerte, hogy a venezuelaiak a hiperinfláció idején a Bitcoint „életmentő eszközként” használták vagyonuk megőrzésé
A részvénypiacok a szerdai sokk után csütörtökön nagyon optimistává váltak, kivéve Budapesten, ahol enyhe mínusz látható. Nem mozog a forint, de nem is tehet róla. Powell lelkesítő beszédet tartott, mert ha 50 bázispont a csökkenés, akkor sokan bajt szimatolnak. Bezuhantak az európai autóeladások. Trump lesz a bitcoin prófétája?
A Bitcoin esetében magasabb árfolyam tartományba való emelkedésre készülhetünk, mivel a piaci körülmények a likviditás lehetséges fellendülését jelzik. A Tomas néven publikáló elemző az X-en megosztott bejegyzésében az amerikai banki tartalékok átmeneti csökkenését jelezte előre. Ez az elmúlt több mint négy év legalacsonyabb szintjére eshet vissza,
Sajnos Magyar Péternek igaza van abban, hogy a köztársasági elnökünknek sikerült megalkotnia a világ legsemmitmondóbb levelét, amely még a valóság határát is messziről súrolja.
A százezreket megmozgató márciusi lakásbiztosítási kampány ellenére az első félévben mindössze 13 ezerrel nőtt a lakásbiztosítások száma Magyarországon. A rendkívüli időjárási események idején azonban megugrik a biztosításkötések száma, így van ez a mostani árvíz idején is. Noha az ártéri ingatlanokra jellemzően nem köthető biztosítás, a biztosítók
Több mint egy évszázadon keresztül a Triumph szenvedélye és innovációja alakította a motorkerékpár fejlődését, melynek köszönhetően az Egyesült Királyság legnagyobb motorkerékpár-gyártójává és globális márkájává vált.
Az amerikai jegybank szerdai ülésén 50 bázispontos kamatcsökkentésről döntött. Az első piaci reakciók vegyesek voltak, a vezető amerikai részvényindexek előbb új történelmi csúcsra emelkedtek, végül viszont mérsékelt eséssel zárták a napot. Az ázsiai részvénypiacok jellemzően emelkedtek ma reggel, főként a japán tőzsde, ahol a jen gyengülése hajtja
A magyarok több mint fele szerint az önvezető autózás csak a távoli jövőben terjedhet el globális szinten – derül ki a Chery Group megbízásából készült felmérésből. Az autózás jövőjével foglalkozó kutatás alapján a válaszadók közül sokan arra számítanak, hogy a parkolási gondok a nagyvárosokban tartósan velünk maradnak, és még 15-20 év múlva is ugy
Az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos személygépkocsik száma több mint másfélszeresére nőtt Magyarországon idén január-augusztusban a megelőző év azonos időszakához képest - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Az Eurusd mozdulatlan maradt tegnap a Fed döntés előtti kivárás jegyében. Az amerikai jegybank végül meglepetésre az 50 bázispontos kamatcsökkentés mellett tette le a voksát, az irányadó Fed Funds rate ezzel a 4,75-5 százalékos sávba került.
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
A magyar munkavállalók és családjaik minél erőteljesebb védelme érdekében tovább szigorodhatnak a vendégmunkások foglalkoztatásának szabályai - jelentette be csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A holland ING Bank tovább korlátozza az olaj- és gázipari vállalatok finanszírozáshoz való hozzáférését, és 2026-tól elengedheti azokat az ügyfeleket, amelyek nem igazodnak a nettó nulla kibocsátáshoz vonatkozó terveikhez - mondta a bank vezérigazgatója a Reutersnek.
A kormány kiemelt célja a hazai kis és középvállalatok (kkv) versenyképességének fejlesztése, ehhez ösztönözni kell a mesterséges intelligencia (AI) vállalati felhasználását – mondta Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter egy konferencián elmondta, hogy a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése alapjaiban alakítja át a mindennapokat. Az
Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi elnöke ismét a középpontba került, miután egy New York-i kampánymegállóján Bitcoinban fizetett egy kripto témájú bárban. Az esemény nemcsak Trump kriptovaluták iránti támogatását erősítette meg, hanem a közösség számára is „történelmi pillanat” lett. Trump smash burgert és diétás kólát vásárolt Bitcoin segí
A német médiabirodalom, az Axel Springer kettéválik a Mathias Doepfner vezérigazgató és a KKR magántőke-befektető cég közötti megállapodás értelmében - közölte a vállalat.
Szentendre nagy részét mobilgát védi az ártól, néhány mélyebben fekvő területen azonban súlyos a helyzet, az Időkép videót tett közzé arról, hogy milyen állapotok uralkodnak ezeken a részeken.