A vártnak megfelelően 5%-on hagyta a Bank of England az alapkamatot a csütörtöki ülésén, azaz az augusztusi 25 bázispontos vágást most nem követte újabb lépés. Az majd novemberben várható.
Az ingatlanbiztosítások általában tartalmaznak alapfedezetet árvízkárokra, viszont érdemes kiegészítő biztosításokat is kötni ingóságok és egyéb eszközök védelmére.
Összesen mintegy hétezer tanár vonult az utcára Szerbia-szerte, hogy kifejezzék elégedetlenségüket az átlagnál alacsonyabb fizetések és a tanárok biztonsága miatt. Miután Szerbiát az elmúlt másfél évben az iskolákban elkövetett bántalmazások, valamint a tanárok elleni támadások jellemezték, négy reprezentatív szakszervezet tagjai nem tartották meg
Televíziós műsorok készítéséhez több mint 127 millió forinttal, közösségi médiaszolgáltatók folyamatos működési feltételeinek biztosításához pedig több mint 45 millió forinttal járul hozzá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa támogatási programjai aktuális fordulóiban. A testület ismét megbírságolta a Balázsék című műsorszámot a kisk
Tetőzésközeli szinten van a Duna vízszintje Nagybajcsnál; vonul lefelé az árhullám az országban, minden érintett területen folyik a védekezés - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel.
Évről évre markánsan nő Magyarországon a mobilinternet-felhasználók száma mind a lakossági, mind a vállalati felhasználók körében, közülük pedig egyre többen térnek át az 5G-technológia használatára. A korábban számos negatív hiedelem által övezett 5G társadalmi megítélése is számottevően javult az elmúlt években, a felhasználók döntő többségben se
Jövő hónap közepén kezdődhetnek az új Európai Bizottság biztosjelöltjeinek meghallgatása. Az Európai Parlament nagyon szigorú eljárást ígért az aspiránsok átvilágításánál, de igazán a politikai vitáknál szorongathatják meg az EU végrehajtó szervének új vezetőit.
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
Hatalmas robbanást váltott ki az északnyugat-oroszországi Tver régiót ért területen egy ukrán dróntámadás. A csapás jelentős tüzeket okozott, ami miatt evakuálni kellett a területet. Úgy vélik, hogy az ukránok által küldött drónok egy fontos orosz fegyverraktárat találtak el. „Tűz ütött ki a Tveri területen található Toropécsben egy drón lezuhant t
A mángold egyre népszerűbb választás a házikerti termesztők körében, és nem véletlenül, hiszen ez a sokoldalú zöldség nemcsak látványos a kertben élénk színű leveleivel és száraival, de gondozása is rendkívül egyszerű.
Több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot csütörtök reggelig az E.ON Hungária Csoport, az óvintézkedéseket az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása indokolja.
Az Audi azt tervezi, hogy bezárja a belgiumi üzemét, ennek az alternatívája az lehet, hogy egy másik vállalatnak adják el a gyárat. Egy holland üzleti lap, a De Tijd úgy tudja, hogy több érdeklődő is van az üzemre, az egyik a kínai Nio.
2024 eddig jelentős visszaesést hozott a globális műkereskedelemben – amit az egyes piaci szereplők híradásaiból már sejtettünk, most már kőkemény számok bizonyítják.
Az EP-képviselők állásfoglalásukban azt kérik a tagállamoktól, tegyék lehetővé, hogy Ukrajna nyugati fegyverrendszereket használjon legitim katonai célpontok ellen Oroszországban.
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, az évek során olyan nagyságú összeget halmozhat fel, ami biztosíthatja az időskori megélhetését. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudják tartani, mint az aktív éveikben.
A rendkívüli időjárási események idején megugrik a biztosításkötések száma. Ez a forgatókönyv érvényesült most is, az egyik biztosítónál szeptember második hetében 42 százalékkal több lakásbiztosítást kötöttek, mint a hónap első nyolc napjában. Az ingatlanbiztosítások általában tartalmaznak alapfedezetet árvízkárokra, de érdemes kiegészítő biztosít
Az állam több mint öt éve döntött úgy, hogy odafigyel a hazai bortermelésre, és elkezdődött a szőlészeti és borászati törvény kidolgozása. Ennek legfontosabb alaptétele az volt, hogy a nem helyi szőlőből készült bort többé nem nevezhetik orosznak.
Az árvízi védekezés miatt lezárták a Pók utcát, emiatt terelik a 106-os autóbuszjáratot, holnaptól a metró nem áll meg a Batthyány téren - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
Számos hozzáértő, tapasztalt befektető dönt úgy, hogy tőkéjét a Bitcoinból más eszközökbe helyezi át. Négy ígéretes altcoin potenciálisan hatalmas megtérülést generálhat az év utolsó negyedévében. A kriptovaluta-közösség kíváncsian várja, hogyan teljesíthetnek a következő digitális eszközök. Fedezd fel, melyek ezek a feltörekvő eszközök, amik a pia
Inspiráló sakkprogramok 2 napon át 3 helyszínen: telt házat hozott a Világsakkfesztivál első napja – több mint 6000-en látogattak el a Magyar Nemzeti Galériába szeptember 17-én. A fesztivál második napján az InterContinental Hotel előadóterme oktatási szakemberekkel, a BOK Csarnokban a Polgár Judit Sakk Alapítvány standja pedig sakkrajongókkal telt
Csütörtökön közzétette előzetes napirendjét az első októberi plenáris ülésre az Európai Parlament, és ebből az derült ki, hogy október 9-én tartják a magyar soros elnökség programjáról szóló vitát, amire Orbán Viktor is ment volna most szerdán, de az árvíz miatt elhalasztották ezt – szúrta ki a Telex.
Az FPV (azaz First Person View, vagyis első személyű, azaz belső nézetű) drónok csak néhány éve kezdtek el szélesebb körben ismertté válni és történelmük sem nyúlik hosszú évtizedekig vissza. Egy
A Sui és a Solana is magas teljesítményű, alacsony költségű, decentralizált alkalmazások futtatására épített blokkláncok. Annak ellenére, hogy a Solana már szinte blue chip kriptovalutának számít, a Sui másfél évvel ezelőtti megjelenése után a világ egyik leghatékonyabb blokkláncának az első számú vetélytársa lehet. A K33 Research elemzői szerint a
Az Európai Unió figyelmeztette az Apple-t, hogy nyissa meg az operációs rendszerét a konkurens technológiák előtt, különben jelentős bírságokat kockáztat, írja a Bloomberg.
Szeretnél egy kis befektetést óriási nyereséggé alakítani a kriptovaluták segítségével? Ismerd meg azt az öt altcoint, amelyek várhatóan példátlan hozamokat hozhatnak 2025-re. Ezek a digitális eszközök képesek lehetnek átalakítani egy szerény 500 dolláros befektetést akár 1 millió dollárrá. Olvass tovább, hogy megtudd, melyik kriptovaluták állnak k
A magyar munkavállalók és családjaik minél erőteljesebb védelme érdekében tovább szigorodhatnak a vendégmunkások foglalkoztatásának szabályai. Hamarosan megkezdődik azon rendelettervezet társadalmi egyeztetése, amely – a magyar munkahelyek és a hazai munkaerőpiac védelme mellett – tovább segítheti az álláskeresők által igénybe vehető képzések megsz
Jövő januártól ONE lesz a 4iG Csoport távközlési márkája, ami a Vodafone helyébe lép, a márka logóját és szlogenjét már le is védette a cég – írja a HWSW.
Elképesztő ívet futott be Románia mára legnagyobbá váló telekommunikációs vállalata, a DIGI. A társaság prezentációjából kiderül, hogy a vállalat, amely ma már Spanyolországban, Portugáliában és Belgiumban terjeszkedik, milyen brutálisan tarolta le a román telekommunikációs piacot.
Az Audi és a Ford újdonsága maximális pontszámot ért el az NCAP töréstesztjén, mialatt a Jeep világújdonsága csak 3 csillagot kapott. 2023-ban az Euro NCAP szigorította a kritériumokat, akkortól például a járműből történő mentést is figyelembe veszik.