Az egyetemeken, főiskolákon nappali tagozatos diákok bő egyharmada rendszeresen dolgozik tanulmányai mellett, a legalább alkalomszerűen munkát vállalók aránya pedig 80 százalék feletti – derült ki egy felmérésből. Közben a hallgatók mindössze 18 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem kap pénzt otthonról.
A kriptovaluták, különösen a Bitcoin térnyerése számos iparágat forradalmasított, és ez alól az online szerencsejáték sem kivétel. 2024-ben a Bitcoin lett az online kaszinók kedvelt fizetőeszköze, amely számos előnnyel jár mind az SG casino játékosok, mind az üzemeltetők számára. A fokozott biztonságtól a gyorsabb tranzakciókig a Bitcoin alapjaiban
Nyugodt, őszies idő várható a hétvégén, sok napsütéssel, 21-26 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel és olykor megélénkülő széllel - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Nagy Márton arra kérte a bankokat, hogy a lakáscélú hitelek THM szintjét "önkéntes alapon" szorítsák 5 százalék alá. A miniszter a Bankszövetséggel egyeztetett csütörtökön.
A rendkívüli viharok és esőzések által a mezőgazdaságban okozott károkat még nem tudják megbecsülni Ausztriában. Ágazati szakemberek szerint „a víz elvonulása és elvezetése után” értékelhető a helyzet. Az Agrana bejelentette, hogy elhalasztja a cukorrépa-feldolgozás megkezdését.
Nagy Márton, az NGM minisztere ma megbeszélést tartott a Bankszövetség képviselőivel, amelyen négy pontban kérte a bankok együttműködését. Többek között arra kérte a bankokat, hogy "önkéntes" alapon szorítsák a lakáscélú hitelek THM-szintjét 5 százalék alá, bemutatta a "munkáshitel" részleteit, azt kére, az adómentes borravalóhoz bitztosítsanak tec
A hazai vállalatok többségénél nem prioritás az ESG, és a megkérdezettek felénél a területnek nincs önálló felelőse sem, pedig a szabályozás fokozatosan terjed ki egyre több cégre – derül ki a Pensum Group és a DTC Solution országos, döntéshozó vezetők körében végzett kutatásából. Eközben sokan keresik a helyét és leendő gazdáját a témának, hiszen
A bankok "önkéntesen" szorítsák 5 százalék alá a lakáshitelek THM-eit - ezt kérte Nagy Márton a Bankszövetségtől. Megnéztük, ez mekkora kamatcsökkentést jelentene a jelenlegi piaci helyzetben.
Az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos személygépkocsik száma több mint másfélszeresére nőtt Magyarországon idén január-augusztusban a megelőző év azonos időszakához képest - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán csütörtökön.
Az Amazon Web Services (AWS) bejelentette, hogy a mesterséges intelligenciával (AI) rákellenes megoldásokat kutató biotech céget, a Turbine AI-t, egyetlen magyarként beválasztották az AWS Global Generative AI Accelerator tízhetes programjába, amelybe globálisan mindössze nyolcvan vállalkozás került be idén. Az AWS 230 millió dolláros globális kötel
A kutatók egy 50 éve húzódó rejtélyt oldottak meg, és felfedeztek egy új vércsoportrendszert, amelyet MAL-nak neveztek el. Íme, amit tudni érdemes róla. A vércsoportot a vörösvérsejtek felszínén található specifikus molekulák, az antigének határozzák meg. A legtöbben ismerik az A, B, 0 és AB vércsoportokat, amelyek ezen antigének alapján különbözte
Az FTX kriptotőzsde bukása után várható, hogy a hitelezői alapok visszaosztása 2024 negyedik negyedévében megkezdődik. A folyamat első szakasza már csak hetekre van, és közel 16 milliárd dollárnyi kriptoeszközt szabadítanak fel, amelyek visszakerülnek a piacra. Az FTX csődje és a hatalmas veszteségek ellenére az egykori kriptotőzsde még mindig jele
A Michigani Egyetem Emberi Teljesítmény és Sporttudományi Központjának (Hpssc – Human Performance & Sport Science Center) – amely híres az integrált és átfogó sport-, edzés- és emberi teljesítményhez kapcsolódó kutatásairól és magas szintű oktatásáról – vizsgálata igazolta a Samsung Galaxy Watch okosórák egészségügyi, mérési adatainak pontosságát.
2023-ban több mint kétszázezren kerestek új állandó lakóhelyet egy másik magyar településen. A belföldi vándorlás középpontjában továbbra is a főváros és annak környéke állt, ám a legtöbben legfeljebb csak a szomszéd vármegyébe költöztek. A belföldi vándorlás tavalyi adataiból az is kitűnik, hogy vannak a távolabb lakók számára szinte „láthatatlan”
Magyarország a másfél évtizeddel ezelőtt meghirdetett keleti nyitással szakított az egyoldalú gazdaságpolitikával – jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Baghdad Amreyevet, a Türk Befektetési Alap elnökét. A pénzügyminiszter kiemelte: hazánk a gazdasági semlegességének is köszönheti, hogy méretéhez képest kiemelkedő az exportteljes
Komáromban és Tatán folytatódik a Mohu új szolgáltatási színvonalat biztosító hulladékgyűjtő udvarainak építése - közölte a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A grémium szerint veszélyeztette a Rádió 1 népszerű reggeli műsora a kiskorúak fejlődését. A testület a Spirit FM-et is megbírságolta. A médiahatóság szerint egy reklámújság lett a legnépszerűbb hetilap Magyarországon.
Egy évtizede nem látott árvíz pusztít Magyarországon, az utóbbi időszakban tapasztalt heves viharok után a biztosítók lakásbiztosítási kártérítési kötelezettsége már most meghaladhatja a tízmilliárd forintot, és ebben még nincsenek benne az árvíz okozta károk. Kérdés persze, hogy az árterületen lévő ingatlanok helyreállítási költségeire honnan lesz
A GreenGo elektromos autómegosztó és a 11. kerületi önkormányzat együttműködésének köszönhetően szeptemberben vidám kisautók lepik el Újbuda játszótereit, hogy ezzel is támogassák az együttműködésre és megosztásra nevelés fontosságát. Mert autóból sem feltétlenül kell saját - se kicsiből, se nagyból.
Az Európai Beruházási Alap és a Nemzeti Tőkeholding új, 40 millió euró keretösszegű tőkebefektetési alapot hoz létre a hazai és Közép- és Kelet-Európa régió társadalmi és környezeti hasznosságú vállalkozásainak fejlesztésére. A Baross Gábor Tőkeprogram harmadik pillérének keretében elinduló, Impact Ventures III. nevet viselő tőkealap olyan korai sz
A nemzetgazdasági miniszer kijelentette, hogy a szezont elsőként az őszi-téli hétvégékkel lehet meghosszabbítani. A tárcavezető a magyar turizmus rekorderedményeiről számolt be.
Az Európai Beruházási Alap és a Nemzeti Tőkeholding új, 40 millió euró keretösszegű tőkebefektetési alapot hoz létre a hazai és Közép- és Kelet-Európa régió társadalmi és környezeti hasznosságú vállalkozásainak fejlesztésére. A Baross Gábor Tőkeprogram harmadik pillérének keretében elinduló, Impact Ventures III. nevet viselő tőkealap olyan korai sz
A Disney FX produkciós cége 36 díjat kapott – a legtöbbet a vállalat márkái és stúdiói közül, és a legtöbbet az FX történetében. Az idei év legtöbb díjat nyert sorozata, A sógun (FX’s Shogun) lett, mely 19 díjjal új rekordot állított fel a Televíziós Akadémia történetében. A mackó (FX’s The Bear) 11 győzelmet szerezve szintén
Az Eurowag, a kereskedelmi közúti fuvarozási (CRT) iparág vezető európai technológiai szolgáltatója a hannoveri IAA Transportation 2024 kiállításon jelentette be az ágazatban elsőként megvalósuló digitális platformjának ütemezett bevezetését. Az Eurowag
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a többségi piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamat-tartományt szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén. Ennek hatásairól Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt kérdeztük.
A világon keletkező műanyaghulladék mintegy fele kerül hulladéklerakókba és mindössze 9 százalékát hasznosítják újra megfelelő módon, a környezetvédelmi célok eléréséhez viszont elengedhetetlen lenne ennek az aránynak a növelése. A Schneider Electric és a GR3N összefogása révén új megoldás segíti a műanyag hatékony újrahasznosítását, és ezzel a kör
Az új Solana Seeker okostelefon jelentős előrelépést jelent a korábbi Saga modellhez képest, mindezt sokkal kedvezőbb áron kínálva. Az alacsonyabb ár azonban nem ment a minőség rovására. A Solana Mobile csapata számos technológiai újítást hozott létre, amelyek a kripto- és tech felhasználók számára még magasabb szintű felhasználói élményt biztosíta