Nem indokolt hatósági eljárást indítani a nyári olimpiai játékok nyitóünnepsége miatt az azt élő adásban közzétevő médiaszolgáltató ellen – egyebek között ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület szeptember 24-i ülésén jogsértéseket tárt fel több rádiós és televíziós médiaszolgáltató hatósági ellenő
Olyan dokumentumok kerültek napvilágra, amelyekből kiderült, hogy a Facebook összejátszott az amerikai kormánnyal és a helyi Betegségmegelőzési és Járványügyi Központtal (CDC). A vállalat nem csak a COVID-ról és a vakcinákról szóló „félretájékoztatást” ellenőrizte. A Biden-kormány ugyanis a Facebook-ot bízta meg azzal, hogy az USA nézetei szerint r
A fegyveres konfliktusokban való közvetítés fontosságáról és Magyarország energiabiztonságáról is egyeztetni fog katari és török kollégájával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban az ENSZ Közgyűlésén.
Világméretű járvány, európai energiaválság, vágtató infláció: ez így együtt túl sok lenne a magyar háztartásoknak ahhoz, hogy végig megőrizzék hiteltörlesztési képességüket – gondoltuk volna öt évvel ezelőtt. Elmúlt egy válságokkal tarkított fél évtized, és nem így lett: a bankszakma várakozásaira is rácáfolva a lakossági hitelek mintegy 1,5%-ának
Az Appeninn 2024 első fél évében több mint 30 százalékkal 11,816 millió euróra növelte árbevételét a tavalyi év hasonló időszakához képest – közölte az ingatlanbefektési és vagyonkezelő társaság csütörtökön az MTI-vel. A cég Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétette féléves jelentése szerint az első féléves adózás utáni eredmény 7,032 millió euró
Fontos hét volt ez már eddig is a forint számára. Kedden tartotta ugyanis kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A piaci várakozásokkal összhangban kamatcsökkentést hajtott végre a jegybank. Közben pedig technikai elemzés is érkezett az EUR/HUF keresztárfolyam grafikonjáról. Forint – túl van a döntésen Az MNB által végreha
Az új, balti-tengeri kikötők egyre kevésbé támaszkodnak a fekete-tengeri útvonalakra. Ugyanis az Ukrajnával fennálló konfliktus növeli annak kockázatát,
A magyar fiatalok számára a pénzügyi függetlenség számít a legnagyobb hosszú távú sikernek – ez derült ki az OTP Bank Junior üzletága által végzett reprezentatív felmérésből. Az MTI-nek küldött csütörtöki közlemény szerint az eredmények alapján a 18 és 24 éves korosztály leginkább a kitűzött célok elérését (75 százalék) tartjak sikernek legyen az a
Új pályázati felhívás jelent meg a Ginop Pluszban, a mikro- és kivállalkozások számára, a vállalkozások üzleti innovációs tevékenységeinek támogatására. Szeptember 26-án jelent meg a Pályázatmenedzser oldalán az új támogatási forma, Pályázat KKV-k innovációs képességének támogatására néven, a következő információkkal: Pályázati felhívás mikro- és k
Az Energiaügyi Minisztérium több intézkedést készít elő: többek között a hálózati beruházások adminisztrációjának könnyítése, a háztartási méretű naperőművek termelésének mérhetősége, és az energiaközösségek létrejöttét segítő szabályozás továbbfejlesztése érdekében – mondta el Steiner Attila a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Vándorgyűlésén tarto
Miután a hazai egészségügyre fordított források növelésénél az állami láb kevésbé jöhet szóba, így a vállalati egészségbiztosítási programok - adókedvezményekkel kísért - előtérbe kerülése lehet az egyik fő megoldás a szektor finanszírozásának erősítésében - hangzott el a
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az idén is meghirdeti a középiskolások számára a STAT WARS, a felsőoktatásban tanulók részére pedig a STAT WARS UNI országos statisztikai csapatversenyt, mindkettőre október 15-én éjfélig lehet jelentkezni. A KSH közleménye szerint a vetélkedő célja a statisztikai kultúra terjesztése a fiatalok körében. A közép
A minimálbérnek 2027. január 1-re el kell érnie a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az amerikai védelmi minisztérium az Idahói Nemzeti Laboratóriummal (INL – Idaho National Laboratory) közösen megkezdte a Project Pele keretében egy hordozható atomreaktor építését, amelyet a virginiai BWXT Advanced Technologies gyárt. A reaktor végső összeszerelése a tervek szerint 2026 februárjában kezdődik. Valószínűleg ez lesz az első olyan negy
30 hete nincs telitalálatos az Ötöslottón, így Magyarország legismertebb számsorsjátékán az ezen a héten a megnyerhető összeg már 5,727 milliárd forintra duzzadt. Ebből az összegből akár már többrészes tévéshow-t vagy filmsorozatot is lehet készíteni, a szerencsés nyertes nyilvánvalóan továbbra is a saját és családjának boldogulását fogja elsősorba
Mindenki hallja és gyakran használja is a mindennapokban azokat a többnyire hárombetűs pénzügyi rövidítéseket, amelyeknek a pontos és eredeti jelentésével viszont már sokkal kevesebben vannak tisztában. A bank360.hu összegyűjtötte a leggyakoribb banki rövidítések megfejtését, hogy ne jöjjön senki se zavarba, ha találkozik velük.
Szerdától elérhető a FilmBox+ új, továbbfejlesztett streamingszolgáltatása, amely megújult külsővel és új funkciókkal várja a felhasználókat. A fejlesztés során elsődleges szempont volt az intuitív élményt nyújtó felhasználóbarát kialakítás; a beépített új funkciók megkönnyítik a tartalmak böngészését és a kedvenc műsorok kiválasztását – írja a Fil
A Telegram Trending Apps ezen a délután bejelentette, hogy egy izgalmas nyereményjátékot indít, amelyben 1 millió DOGS tokent osztanak ki 5 szerencsés nyertes között. Minden nyertes 200 000 DOGS tokent kap majd. A nyereményjáték ma indul, és egészen október 2-ig tart. A szerencsés nyerteseket október 3-án hirdetik ki. A feltételek viszonylag egysze
Dél-Koreában leépítéseket jelentett be az SK On. A Magyarországon jelen lévő gyártó hazai leányvállalata jelezte, itthon nem készülnek hasonló lépésre.
Jól muzsikál a Mol kiskereskedelmi üzletága, a mesterséges intelligencia segítségével folyik az optimalizálás a meglévő kúthálózatokon, de a felvásárlási fronton is nagy tervei vannak a társaságnak. Ratatics Péter irányítja a Mol üzemanyagpiaccal foglalkozó szegmensét, a Portfoliónak adott interjúban többek között az akvizíciós célokról és stratégi
Mi a közös a Toyotában és a Margheritában? A minap még gyakorlatilag semmi sem volt, ám e hét szerdájától kezdve a japán autóipari óriás legújabb innovációjának köszönhetően a válasz: a hidrogén. A Toyota és a konyhai eszközöket gyártó Monogram nemrég mutatott be egy különlegességet, a Lexus csomagtartójába épített sütőt. Úgy fest, hogy a japánok e
A lakáspiac tavalyi megtorpanásával párhuzamosan a fővároson belüli mobilitás is több évtizedes mélypontra ért 2023-ban. Ennek ellenére a friss költözési adatok kirajzolnak egy olyan térképet, ami Budapestet néhol szinte összeolvadó, máshol elszigetelt, olykor vonzó, míg máskor inkább elköltözésre késztető kerületek hálózataként írja le.
A CALL TO ACTION (CTA) projekt célja, hogy több aktivitáson keresztül (pl. felmérés, pályázat,) bemutassa a legjobb TCR gyakorlatokat és ezáltal a reklámok társadalom egészére gyakorolt jótékony hatását demonstrálja. Az év első felében lebonyolított kutatás megerősítette, hogy a reklámszakma támogatja és szívesen aktívan részt vesz a Magyar Rekláms
Az augusztusi 3,4 százalékos infláció megfelelt a jegybank várakozásainak, a szeptemberi adatot 3,1 százalékosra várják, az év hátralévő részében enyhe emelkedésre számítanak, decemberben kevéssel 4,0 százalék feletti ráta valószínű – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatósá
A részvénypiacok világszerte fokozott volatilitást tapasztalnak az inflációs aggodalmak és a kamatemelések vagy -csökkentések kiszámíthatatlansága miatt. A geopolitikai feszültségek Ukrajnától a Közel-Keletig szintén hatással vannak a globális részvénypiacokra. Ez arra kényszeríti a befektetőket, hogy biztonságosabb stratégiákat alkalmazzanak, és k
Gigászi sör és gasztronómiai választékkal várják az érdeklődőket október 10. és 13. között a Városligeti Műjégpályára az OktoBeerfest szervezői. Az ország sörbuliján kézműves főzdesor és streetfood tér gondoskodik arról, hogy senki ne maradjon étlen-szomjan, a vidám hangulatot pedig a meghívott sztárfellépők garantálják. A négy nap alatt mások mell
Csökkent a feldolgozóipari aktivitás Ausztriában szeptemberben, immár a 26. egymást követő hónapban az UniCredit Bank Austria beszerzésimenedzser-indexének alakulása alapján. Az UniCredit Bank Austria csütörtökön közzétett feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) szeptemberben 42,8 pontra, héthavi mélypontra csökkent az augusztusi 44,4 pont
Eseménydús napja volt a magyar tőzsdének: nemcsak a BUX, de a Richter is új történelmi csúcson zárt csütörtökön, míg az OTP árfolyama közel 3 éves csúcson fejezte be a kereskedést. A bank részvényei ráadásul egy nagyon fontos szintet is áttörtek a hét utolsó előtti kereskedési napján. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Inv
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Az Exim Magyarország számára 120 millió euró összegű, 3 éves futamidejű, általános finanszírozási célokra használható hitelt folyósított a dél-koreai központú KDB Bank budapesti leányvállalata, a KDB Bank Európa Zrt. által vezetett konzorcium. Az együttműködésnek köszönhetően jelentősen bővült az Exim Magyarország finanszírozói bázisa, hiszen a for