Magyarországon az ugartyúk nagyon ritka költőmadár. Állományát mindössze húsz párra becsülik, ebből nyolc a Körös-Maros Nemzeti Parkban költ. Idén 11 fiókát neveltek fel sikeresen, ami e faj esetében igen jó eredménynek számít. Nemzeti parkunkon belül két területen, Dévaványa térségében és a Szentes környéki pusztákon költenek ugartyúkok. Dévaványa
Az augusztus 5-i, globális tőzsdei zuhanás ellenére stabil hónapot zárt a Budapesti Értéktőzsde. A BÉT vezető indexe, a BUX júliushoz képest végül enyhe, mindössze 1,6 százalékos csökkenéssel fejezte be az augusztust. Az azonnali részvénypiac forgalma több mint 233,7 milliárd forintot tett ki. Ez napi átlagban 11,7 milliárd forintnak felel meg. Aug
Az Alteo csoport 2024 első fél évében 49,7 milliárd forint árbevételt ért el, 15 százalékkal kevesebbet az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 34 százalékkal 5,8 milliárd forintra csökkent főként a csökkenő világpiaci árak hatására. Közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói, Sturm Ádám és Vellai Tibor új kutatásukban több fajnál is megfigyeltek egy úgynevezett élettartam-határvonalat, vagyis egy epigenetikai jelzés olyan csúcspontját, ami után a szervezet gyors hanyatlásnak indul.
A patika nélküli kistelepüléseken különösen jól jönne az éjjel-nappal elérhető automata, de a gyógyszertárak számára is új értékesítési csatorna nyílhat hamarosan… Teljesen átalakíthatják a hazai gyógyszer- és drogériapiacot a gyógyszerautomaták, amelyekből jelenleg két, kísérleti készülék működik, hamarosan azonban jóval több lehet belőlük. A Medy
A WazirX indiai kriptotőzsde annyira nem igazán ismert Európában, de olyan hírt közöltek most a felhasználóikkal, ami mindenképpen említésre méltó és egyben szomorú is. A kriptotőzsde felhasználói azt a tájékoztatást kapták ugyanis, hogy egy júliusi 234 millió dolláros kárral járó hackertámadást követően valószínűleg elveszítik a platformon lévő pé
Többen jelezték Igazgatóságunk felé, hogy a Badacsonyon az Egry József-kilátó és a Ranolder-kereszt között, az Országos Kéktúra útvonala menti fákon több lódarázsfészek is található.
Második alkalommal hirdeti meg pályázatát az IAB Hungary Digitális videó Munkacsoportja, amelyen a 2024-es év legkiemelkedőbb videós hirdetéseit díjazza több kategóriában is.
A Nébih felhívja az engedélytulajdonosok figyelmét, hogy módosult a növényvédő szernek nem minősülő készítmények összetételére vonatkozó korábbi rendelkezés. Ezentúl az e körbe tartozó készítmények egyszerű anyagokat is tartalmazhatnak, azonban ehhez az engedélytulajdonos kiegészítő nyilatkozata szükséges.
Az infláció megetette a háztartások tartalékait, amit most próbálnak visszaépíteni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése szerint mindenki takarékoskodik, kivéve egy szűkebb magas jövedelmű réteget. Az új hitelt tervezők aránya ugyan csökkent, viszont akik mégis megteszik ezt, azok sokkal többet vesznek fel, mint egy éve.
Úttörő jelentőségű döntés keretében az európai tisztviselők pénteken megállapodtak abban, hogy az európai repülőtereken működő légitársaságok számára új zöld jelentéstételi kötelezettségeket írnak elő. A vitatott intézkedések, amelyeket az iparág ellenzett, előírják, hogy a légitársaságoknak az éves széndioxid-kibocsátásuk mellett a sugárhajtóművek
A földügyi kérdésekkel kapcsolatos feladatra kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A tagság földügyi kérdéseivel is bátran fordulhat a kamara szakembereihez, akik ingyenes tanácsadást nyújtanak. Emellett a NAK a földforgalmi szabályozás területén is aktív szerepet vállal a jogalkotás folyamatában.
9 hónap alatt 100 ezer új kincstári számlát nyitottak és 115 milliárd forintnyi értékpapírt vásároltak a magyar megtakarítók - közöltre egy friss Facebook-bejegyzésben Varga Mihály.
Egy hónappal azután, hogy augusztustól Szlovénia is elkezdte vásárolni az azeri földgázt, szeptember 1-től Horvátország is erre az útra lépett, így a térségünkben már a tizedik ország vásárol Azerbajdzsántól.
Néhány nappal azután, hogy élesedett a diákok iskolai mobilhasználatát tiltó szabály, megjelent egy friss belügyminiszteri rendelet a pedagógusok iskolai mobilhasználatáról is.
Továbbra is az oktatási piac sztárjai az MBA (Master of Business Administration) képzések: az erős nemzetközi versenyben a magyar szereplők is jól teljesítenek. A Budapesti Corvinus Egyetemen 25 éve indították az első MBA képzéseket, amikkel elsősorban olyan közép- és felsővezetőket céloznak, akik karrierjük építésén túl üzleti látásmódjukat, cégve
Több mint száz megawatt napenergia – egy paksi reaktorblokk teljesítményének 20 százaléka – veszik el naponta Magyarországon a vállalati napelemes rendszerek leszabályozása miatt. Az egyre növekő számú, idén június végére már mintegy 0,5 gigawatt kapacitást elérő saját célra termelő erőművek (SCTE) ugyanis nem táplálhatnak vissza a hálózatba, ezért
Szeptember elején csak néhány bank változtatott – csekély mértékben – a hitelfeltételeken. A Raiffeisen emelte a lakáshitelkamatait, az Otp és az Erste pedig csökkentett a személyi kölcsönöknél – derül ki a Bank360.hu összegzéséből.
Eredményesen zárult a nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés. A két hónapos vizsgálatsorozat során tucatnyi célterületen mintegy 1200 egységet, valamint csaknem 1500 terméktételt vizsgáltak az élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek. A döntően pozitív eredmények, valamint a feltárt hibák egyaránt jól mutatják az élelmiszerbiztonságért végzett mu
Megdöbbentő higiéniai körülményeket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kecskeméti kínai étteremben, jelzésük nyomán a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal bezáratta a helyet – közölte a NAV kedden az MTI-vel.
A kormány idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Nyári diákmunka programot, amelyben a tervezett 20 ezer fő helyett összesen közel 29 ezren vettek részt. Az eredeti, 3,8 milliárd forintos keretösszeg a többszöri vármegyei ráemeléseknek köszönhetően több mint 4,3 milliárd forintra nőtt, ami lehetővé tette még több diák nyári foglalkoztatását -
Pulzusmérés, vérnyomásmérés, alvásfigyelés, stresszkövetés, helymeghatározás… Néhány azok közül az egészségkövető és biztonsági funkciók közül, amelyek az okoseszközöket jellemzik. Bármelyikünk életében eljöhet az a pillanat, amikor az életünket mentik meg.
Némelyik európai országban roppant sikeres az infláció visszaszorítása. Az egyik az eurózónán belüli Olazország, a másik Svájc: mindkét esetben 1,1 százalék lett a legfrissebb adat. Svájcban ugyanakkor a jegybanki alapkamat is igen alacsony, és tovább csökkenhet.
A hazai vállalatok jelentős része nincs tisztában azzal, milyen környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontoknak kell megfelelniük. A legnagyobb kihívást a jogszabályok közötti eligazodás és az erőforráshiány jelenti számukra – derül ki az EY 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 érintett bevonásával készült nemzetközi k
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok alapján 1,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a
Az illegális kiadás elleni küzdelem mindenképp támogatandó, és adott helyzetekben az új engedélyek kiadásának korlátozása is lehet indokolt, de úgy tűnik, hogy a lakásárak megfékezésére egyik sem hatékony eszköz.
Előzetes együttműködési megállapodást kötött a 4iG Észak-Macedónia kormányával, amely támogatja a társaság piacra lépését a nyugat-balkáni országban. Közölte a 4iG az MTI-vel. A szándéknyilatkozatot Aleksandar Nikoloski, Észak-Macedónia miniszterelnök-helyettese, közlekedésért és kommunikációért felelős minisztere, valamint Jászai Gellért, a 4iG Cs
Az ingatlanállomány állapotára hosszú távon is pozitív hatással lehetnek az idén életbe lépett változások. Például, hogy szigorodtak az energetikai elvárások az új ingatlanok használatba vételénél és elindult az otthonfelújítási program is. Közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel. Az ingatlanpiacot érintő változások közül kiemelték, hogy javultak a
Tilos a mobiltelefon használata az általános iskolákban az idei tanévtől kezdve, amit az olaszok nyolcvanhárom százaléka támogat egy hétfőn közzétett felmérés szerint.
A Volvo Trucks továbbra is új szolgáltatásokat vezet be az elektromos teherautók töltésére. A legújabb – Charging Management – egy olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a hatékony töltést a telephelyén.
A Coinbase augusztus 30-án végrehajtotta az első mesterséges intelligencia (AI) botok közötti kriptotranzakciót. Fejlesztés hiányában a hatékonyság még alacsony, de a tőzsde vezérigazgatója azt javasolta, hogy a vállalatok készüljenek fel az AI-fizetések integrálására. A Coinbase bejelentette az első AI-to-AI tranzakciót Brian Armstrong nemrégiben
Titkos bankkártya terminállal próbálta eltitkolni bevételét egy vállalkozó. A szálláshelyszolgáltatónál a termékértékesítések jellemzően feketén történtek. A vásárlásokat a nyugta, számla helyett mindössze a terminál nyomtatta hőpapír „igazolta”.