Mindig nagy érdeklődés mellett zajlanak Bábolnán kiadónk, a Magyar Mezőgazdaság Kft. és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös szakmai kerekasztal beszélgetései. A fenti cím különösen komoly húzóerő volt a rendezvény első napján megrendezett fórumra.
Changpeng Zhao, a Binance korábbi vezetője állítólag életre szóló eltiltást kapott a kriptotőzsde irányításától. CZ-t örökre eltiltották a Binance vezetésétől Changpeng Zhaot (CZ) a Binance alapítóját és korábbi vezérigazgatóját egy életre eltiltották a kriptovaluta-tőzsde vezetésétől. Kezdetben a jelentések még azt sugallták, hogy Zhao három évig
Manapság az irodai tér megjelenése egyre nagyobb szerepet játszik. A munkahely esztétikája hatással van a dolgozók közérzetére, termelékenységére és az iroda általános légkörére. Az egyik olyan dekorációs elem, amely jelentősen befolyásolhatja az iroda kinézetét és funkcionalitását, a falióra. E cikk célja a faliórák dekoratív szerepének elemzése,
A globális fizetési óriás, a Mastercard, együttműködésre lépett az európai kriptofizetési szolgáltatóval, a Mercuryo-val, hogy kiterjesszék a nem-letétkezelői tárcák támogatását. A partnerség egy euróban denominált bankkártyát vezet be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a saját tárcáikban tárolt kriptovalutákat, például a Bitcoin-t,
A címvédőként érkezett úszó Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett pénteken az S9-es sérültségi kategória 100 méter pillangó számában a párizsi paralimpián.
Az EU békeprojekt, és most háború van Európában - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Olaszországban, az idén 50. alkalommal megrendezett Cernobbiói Fórumon, hozzátéve: nem lehet figyelmen kívül hagyni sem a háborút, sem a migrációt.
Íme 2024 legjobb hidegtárcái a kriptobefektetések védelmére. Ledger Nano X A Ledger Nano X az egyik legnépszerűbb választás a hidegtárcák piacán. Több mint 5500 kriptovalutát támogat, ami rendkívül sokoldalúvá teszi. Bluetooth funkciója lehetővé teszi a felhasználók számára azt is, hogy könnyen csatlakoztassák mobileszközökhöz, növelve a kényelmet.
Egész Németország a két tartományi választásról beszél, amikor is Türingiában és Szászországban – nem váratlan módon – óriásit kaszált az AfD. A gazdálkodók körében pedig az átlagnál is népszerűbb volt a szélsőjobboldali párt a felmérések szerint.
Az alternatív energiaforrások iránti igény, különösen a napelemekre való kereslet az elmúlt években ugrásszerűen növekedett Magyarországon. De nem csupán a lakosok élvezhetik ennek előnyeit, hanem az álláskeresők is, hiszen egyre több cég és vállalat foglalkozik a tiszta energiák értékesítésével és telepítésével. Így pedig számos munkalehetőség nyí
Kína nem küld többé gyermekeket a tengerentúlra örökbefogadás céljából – közölte a kormány pénteken Pekingben; a döntéssel egy három évtizedes rendelkezést szüntetnek be a korábban szigorú egygyermekes politikája feloldása után – tájékoztatott az MTI.
Tóth Andi, akit tíz évvel ezelőtt az X-Faktor színpadán ismerhettünk meg, azóta számos területen bizonyította tehetségét. A Joy magazinnak adott interjúban többek között mesélt zenei karrierjéről, saját ruhamárkájáról és a közösségi médiában elért sikereiről. Az interjú során visszatekintett a mögötte álló tíz évre, amelyet intenzív érzelmek és e
A BMW Group Gyár Debrecen területén létrejövő 500.000 négyzetméter területű, 43 MW névleges teljesítmény leadására képes napelempark 2025 év végén kezdi meg működését. A napelempark alapkőletételére szeptember 3-án került sor.
Energiahatékony bölcsőde épül Biatorbágyon mintegy 840 millió forintos európai uniós támogatásból - közölte a Pest vármegyei település önkormányzata az MTI-vel.
A Volkswagen korábbi vezetője, Herbert Diess visszautasította a hibrid járművekkel kapcsolatos stratégiáját ért kritikákat. Diess a Financial Timesnak adott nyilatkozatában cáfolta Daniela Cavallo, a VW üzemi tanácsának elnöke állításait, miszerint "nagyrészt üres kézzel" hagyta volna el a vállalatot a hibrid meghajtású járművek szempontjából.
A Bitcoin rövid időre magasabbra ugrott a Wall Street szeptember 6-i nyitása előtt, mivel az Egyesült Államok foglalkoztatási adatai nem feleltek meg a várakozásoknak. A Bitcoin 55 000 dollár alá süllyed A TradingView adatai szerint a BTC árfolyama az 57 000 dollárt célozta meg, mielőtt az amerikai kereskedés kezdete után teljesen visszatért. Új eg
A Harangod-Mag Kft. csemegekukorica helyett szóját választott, mivel az jobban bírja az öntözést, biztos piacot kínál, kevesebb kiszolgáltatottságot jelent. A cég várható termésátlaga idén meghaladja az 5 tonnát hektáronként, mely nagyon ígéretes.
Mór városától 5 kilométerre délnyugatra 2,3-as magnitúdójú földrengés volt pénteken este 18 óra 9 perckor - tájékoztattott a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
Robert Fico szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak "eszköz" volt valakinek a kezében a szlovák kormányfő erről Nyitrabányán (Handlová), a májusi merénylet helyszínén beszélt, ahová először tért vissza egy munkalátogatás keretén belül pénteke
Az amerikai tőzsdék pénteki zárásához közeledve egyelőre úgy tűnik, hogy nem alakult túl jól összességében a hét a forint számára. Pénteken ugyanis betett a rossz nemzetközi piaci hangulat, amit jobbára az amerikai munkaerőpiaci adat számlájára írnak. Mindenesetre jövő héten sem lesz hiány izgalmakból. Forint – elgyengült a fontos hét előtt Az előz
Az elektromos autók iránti kereslet jelentősen visszaesett, aminek a lítiumion akkumulátorokra, és így a lítiumpiacra nézve is negatív implikációi vannak. A UBS elemzői visszavágták az autópiaci keresleti előrejelzésüket, ami alacsonyabb lítium keresletet, és árakat eredményezhet, mindez pedig a lítiumgyártó cégek részvényei számára is rossz hír.
A régóta várt bikapiac és az altcoin szezon már a küszöbön áll. A piaci helyzet továbbra is nyugodt a várható növekedés előtt, az altcoinok pedig alacsony árakon mozognak, készen arra, hogy felrobbanjanak. Ebben a környezetben a Pump.fun jelenik meg, mint a bevétel alapján leggyorsabban növekvő alkalmazás, jelezve a piaci dinamikák változását.