Lassan számolni is nehéz lesz a sikamlós fideszes ügyeket. A kegyelmi-botrány, a Szájer féle csatornamászás, a gyermekpornó fotókat gyűjtögető külügyi képviselő után most itt van a homoszexuálitással gyanúsított pap esete.
Némi visszakapaszkodás látszik a babaváró hitelek kihelyezésében derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) héten publikált friss adataiból. A babvárók esetében április óta most júliusban fordult először elő, hogy az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az előző havit. Elmondható tehát, hogy a jelzáloghitelek és a személyi hitelek mellett a baba
A kínai-magyar barátság újabb állomásaként légikikötő építéséről állapodott meg Nagy Márton a kínai kulturális és turisztikai miniszterrel. Mi történt? Nagy Márton Pekingben együttműködési megállapodást írt alá a kulturális és turisztikai miniszterrel – írta meg az MTI. Az elmúlt évek adati alapján Magyarország egyre népszerűbb úti céllá válik a kí
A Salmonella enterica évente 1,2 millió ember megbetegedését okozza az Egyesült Államokban. Egy új tanulmány szerint a szalmonellafertőzést elősegíti a magas páratartalom és a növénybetegségek.
Az EigenLayer restaking protokoll bejelentette az érdekelt felek számára szervezett, „stakedrop” néven emlegetett airdrop második körét. Ebben a stakedropban 86 millió EIGEN tokent osztanak szét az érdekelt felek között, beleértve a stakereket, a csomópontok üzemeltetőit, az ökoszisztéma partnereit és a közösség tagjait. A disztribúció a március 15
Oroszország hackerek segítségével igyekszik megakadályozni, hogy a Nyugat katonai segítséget küldjön Ukrajnának - figyelmeztetett a holland katonai biztonsági szolgálat (MIVD), amelyet az NlTimes című holland hírportál idézett.
Az elmúlt évek inflációkezelésének a tanulságairól és a jegybankok feladatairól hangzott el egy rendkívül izgalmas beszélgetés a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen Nyíregyházán. A beszélgetést Madár István, a Portfolio vezető elemzője moderálta.
Egy portugál tanulmány már 2003-ban felmérte, hogy az augusztusi hőhullámban a klíma nélküli kórtermekbe került betegek közül hány százalékkal többen haltak meg, mint a légkondicionált betegszobákban lévők közül. Lapunk megtudta, hogy a Magyar Kórházszövetség a korábbi hiánypótló felmérését sajnos nem kívánja megismételni.
Az ELTE részvételével zajló nemzetközi STAR együttműködés kutatói hatmilliárd részecskeütközést vizsgálva egy újfajta antianyag-atommagot fedeztek fel, amely az eddig észleltek közül a legnehezebb.
A Sony bejelentette az FE 85mm F1.4 GM II (SEL85F14GM2) prímobjektívet, amely a nagy felbontást és lenyűgöző bokeh hatást kivételes módon, kompakt házban ötvözi a gyors autofókusszal (AF). A második generációs objektív megörökli a bokeh hatás és a felbontás magas szintű kombinációját, amely az első generációs típusnál már komoly elismerésnek
Megható és vicces pillanatokat, de a legnagyobb botrányokat is felidézte Szabó Zsófi és Istenes László a Mokka egykori műsorvezetőivel. Ma 20 éve, hogy elindult a TV2-n a Mokka, Magyarország legnézettebb reggeli magazinműsora.
A Wall Street bennfentesei felfedik azt az öt kriptovalutát, amelyek akár 1000%-os emelkedésre is képesek a piac fellendülésével. Ez a cikk feltárja azokat az altcoinokat, amelyek hatalmas nyereséget hozhatnak, és szerény befektetéseket jelentős portfóliókká alakíthatnak. Fedezd fel, mely kriptók készülnek megugrani, és potenciálisan 100 dollárról
Az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletének magyarországi átültetését követően kibővült a jogorvoslati lehetőségek köre az online platformok egyes, felhasználókat negatívan érintő intézkedéseivel (például cenzúrák) szemben. Megkezdte működését hazánkban az Online Platform Vitarendező Tanács. Az NMHH elnöke bejelentette az új grém
A vártnál szerényebben növekedett a második negyedévben az euróövezet gazdasági teljesítménye az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken kiadott végleges adatai szerint.
Az NGM javaslata alapján a hosszú futamidejű megtakarításainkhoz adómentesen hozzáférhetünk, amennyiben otthonteremtésre fordítanánk az összeget. Mindenki fejében benne van, hogy ez mentességet jelenthet a hozamok után befizetendő 15% szja (közismertebb nevén kamatadó) és a 13% szocho megfizetése alól. De mi a helyzet, ha valamilyen nyugdíjmegtakar
Közel 600 lóerő, közel Rolls-Royce. Bőrülések, 8K-s monitor, az ajtókon gomb helyett érintőpanel. Cserébe nem olcsó. Mi történt? Irány Kisinyov! – felkiáltással posztolt a külügyminiszter Instagramra ma reggel Moldovába menet. A szokásos autóból kiszállós kép mellett Szijjártó Péter egy másik képet is megosztott, amin egy gyönyörű, zöldrendszámos,
Visszatért a tervezett leszállóhelyére egy újrahasznosítható kísérleti űrhajó Kínában, ez a harmadik alkalom, hogy sikeres landolást hajtott végre a kísérleti eszköz – jelentette a kínai állami média.
Rohamosan közeleg a külföldiáfa-visszatérítési kérelmek benyújtási határideje – figyelmeztet legfrissebb szakmai összefoglalójában a Forvis Mazars. A globális könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat emlékeztet: a 2023. évi számlákra vonatkozóan 2024. szeptember 30-ig van lehetőségük a belföldi adóalanyoknak benyújtani kérelmeiket az Európai Unió más ta
A Solana teljesítménye stabil maradt, azonban a tapasztalt befektetők mesterséges intelligencia által vezérelt altcoinok felé fordulnak a hatalmas nyereség érdekében. Az 1000%-os megtérülés reményében három innovatív kriptovaluta tűnt ki, amelyek a piac forradalmasítására törekednek, és jelentős növekedési potenciált kínálnak. Ez a cikk bemutatja a
A világ legnagyobb kriptotőzsdéjének számító Binance bemutatta új Solana stakelési szolgáltatását, amely szeptember végén fog elindulni. Egy friss sajtóközlemény szerint a Binance lehetővé teszi majd a felhasználók számára, hogy stakeljék SOL tokenjeiket, és jutalmat szerezzenek a likvid stakelési token, a Binance Staked SOL [BNSOL] ellenében. A Bi
Az Egyesült Királyság gazdasága a Brexit óta hosszan tartó álomba szenderült, gyenge növekedéssel, magas munkanélküliséggel és makacs inflációval. Úgy tűnik azonban, hogy a nyár újjászületéshez vezetett.
A Nature folyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmány szerint Kínában több mint 450 elpusztult prémes állat vizsgálata során számos új vírust és fajközi fertőzést tártak fel. A kutatók olyan vírusokat is azonosítottak, amelyeknél nagy az emberi átterjedés kockázata - jelentette a South China Morning Post.
A foglalkoztatottság növekedése a vártnál kisebb volt, a munkanélküliségi ráta csökkent, viszont havi alapon 0,4%-kal emelkedtek a bérek. A foglalkoztatottság növekedésének lassulása konzisztens a gazdaság lassulásával. A mai adat talán inkább a 25 bázispontos kamatcsökkentés irányába mutathat szeptemberben.
Az EU szerdán agrárszakértői jelentést mutatott be, amelynek célja, hogy megreformálja a közös uniós agrárpolitikát (KAP) annak érdekében, hogy az uniós támogatások jobban igazodjanak a gazdálkodók társadalmi-gazdasági szükségleteihez.
Az adatközpontok számának ugrásszerű növekedése nyomán az évtized végén ezek a létesítmények mintegy 2,5 milliárd tonna széndioxid kibocsátásáért lesznek majd felelősek - közölte a Morgan Stanley legújabb kutatási eredményeiről beszámolva a Reuters.
Európa három nagy kihívás előtt áll - mondta el Orbán Viktor miniszterelnök Olaszországban, az idén 50. alkalommal megrendezett Cernobbiói Fórum előtt olasz és nemzetközi újságíróknak nyilatkozva.
Az exobolygók kialakulásának megértésében, és Naprendszerünk történetének megismerésében is segíthet a Nature Astronomy folyóiratban frissen publikált tanulmány, ami a Trappist-1 bolygórendszert vizsgálja.
A Tesco ismét korszerűsíti a járműparkját. Az online vásárlások során rendelt árukat a már bevált IVECO és Mercedes-Benz (forgalmi engedély szerint SOLOMON) márkájú, hűtős kisteherautókkal szállítják ki a vevőknek, a lecserélt gépjárművek helyét pedig ugyanilyen, de vadonatúj kisteherautók veszik át.
A hiány fokozatos csökkentésére tett erőfeszítésekről, a kis- és középvállalkozások (kkv-k) hitelhez jutási nehézségeiről, valamint a célzott gazdasági ösztönzőkről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio-nak adott interjújában. Elmondása szerint a kormány olyan programokat tervez, amelyek célzottan segítik a vállalkozásokat, miközben tov
Ma már minden hazai banki ügyfél indíthat qvikes fizetést a mobilbankja segítségével, ugyanakkor még időbe telik, amíg a boltok és az online kereskedők is széles körben bevezetik az újfajta fizetést. Körképünkben megvizsgáltuk, mely bankok kínálnak a kereskedőknek qvikes pénzfogadást, és hogy mik a tervei a legnagyobb áruházláncoknak a qvikkel.