A Wienerberger anyavállalatát Bécsben alapították 1819-ben. A világ legnagyobb téglagyártója, Európa vezető cserép- és csőgyártója, valamint kiemelkedő térburkolat-gyártója az elmúlt években végrehajtott számos akvizíció eredményeképpen kibővült termékportfólióval és megújult szolgáltatásokkal
Eladtuk a hűtőnket, úgy voltunk vele, hogy tél volt, hideg volt, hűteni tudtunk, de fűteni azt kell – idézi egyik interjúalanyát az a Közgazdasági Szemlében megjelent tanulmány, amelynek két szerzője Méreiné Berki Boglárka egyetemi adjunktus és Málai György egyetemi tanár.
A 2024–25-ös Nemzetek Ligája szezonját Magyarország idegenben kezdi Németország ellen. Válogatottunk az A ligában játszik szerencsére, és a 3-as számú csoportunk további két résztvevője Hollandia és Bosznia-Hercegovina. Az idei Nemzetek Ligája új formátumban zajlik: a csoport első két helyezettje továbbjut a negyeddöntőbe. Németország eddigi teljes
Az agrárszakképző intézményekbe 3532 diák iratkozott be a 2024-2025-ös tanévre, a felnőttoktatásban résztvevőkkel együtt 4200-an kezdik meg a tanulmányaikat ezen a területen.
A reggel még felhős tájakon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában gomolyfelhős, napos idő várható. A felhőképződés azonban az ország középső felében egyes részeken erőteljesebb maradhat. Helyenként zápor, kis eséllyel zivatar is kialakulhat. A délkeleti szelet napközben élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 3
Ahogy a Dogwifhat (WIF) és a Cardano (ADA) továbbra is folyamatos kihívásokkal néz szembe, minden szem az Etfswapra (Etfs) szegeződik, mivel ez a projekt egy figyelemre méltó, 2 400%-os emelkedés előtt áll mindössze 14 nap alatt.
Egy egész élet munkáját és elhivatottságát elismerő életműdíjjal gazdagodott Bock József, a villányi borvidék borásza, aki tudta, hogy a Jammertal-dűlőben fekvő, ősi családi birtok kivételesen értékes örökség. Bock József úttörő szerepet játszott a Villányi borvidék újjászületésében és egyike volt azoknak, akik az egész magyar borágazatot új alapok
A Titkos határvidék: Arábia című dokumentumsorozatban, amely szeptember 8-án 21 órakor startol el a Viasat Explore műsorán, Rezáék többek között megpróbálnak múltunk eddig rejtett nyomaira bukkanni egy fel nem fedezett szaúd-arábiai kanyonban, a Perzsa-öbölben pedig nyomára lelni egy veszélyeztetett és különleges állatnak, a dugongnak. Cikkünkben t
Ezüstöt ért a komplex munkavállalói jólléti program a rangos Stevie Awardson. A Körber Hungária a FERLING Kft.-vel együttműködésben pályázva érdemelte ki az egyik legrangosabb nemzetközi szakmai elismerést a pécsi gépgyárban felépített wellbeing programjáért. A Körbernél deklarált cél a munkavállalói jóllét folyamatos figyelemmel kísérése és hogy d
Az Eurite (EURI) stabilcoin listázását jelentette be a Binance, a világ vezető kriptovaluta-tőzsdéje. Az euró árfolyamához 1:1 arányban rögzített kriptopénz megfelel a MiCA-rendelet követelményeinek. A népszerű kriptotőzsde az esemény kapcsán promóciót is hirdetett a Simple Earn platformján. Az EURI kibocsátója – a Banking Circle S.A. – egy olyan i
Jelentős különbségek vannak a kelet- és a nyugat-európai országok között a heti munkaórát tekintve, de éles kontraszt rajzolódik ki bizonyos szakmák között is.
90 éve született Bitó László író, szemész kutatóorvos, a zöldhályog elleni cseppek kifejlesztője. A Columbia Egyetemen dolgozott New Yorkban, a ranglétrát végigjárva professor emeritus lett. A szem öregedését kutatta, jelentős eredményeket ért el a zöldhályog megértése és kezelése terén, az általa fejleszett gyógyszer 2002-ben az év gyógyszere lett
Kiderült milyen szerepben láthatjuk a közeljövőben Jürgen Kloppot. A Liverpool Fc volt világhírű edzője a MediaMarktSaturn csapatát választotta: a jövőben a márka első nemzetközi márkanagykövete lesz mind a tizenegy országban, ahol a cég jelen van, köztük természetesen Magyarországon is. Jürgen Klopp bizonyítottan képes arra, hogy különböző
Több mint hatszáz pályázó, 255 nyertes pályázat és többszáz digitális eszköz. Ez a mérlege a Magyar Vöröskereszt és a Yettel három évvel ezelőtt indított közös programjának, amely a szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására indult. Összesen ötvenmillió forint értékben, a koronavírus járvány miatt elmaradt rendezvények költség
A BMW 2028-ban tervezi sorozatgyártásba küldeni első üzemanyagcella-technológiára épülő tisztán elektromos meghajtású modelljét (FCEV – Fuel Cell Electric Vehicle), amellyel újabb tisztán elektromos hajtáslánc-alternatívát kínál fel ügyfeleinek. Az üzemanyagcellára épülő
Egyértelműen a mikromobilitási boom közepében vagyunk most: az utakon szemmel láthatóan évről évre több a magán- és közösségi roller: a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint csak Magyarországon több mint 100 ezer darab szaladgál az utakon, ennek hozzávetőlegesen 10 százaléka bérelhető, a többi magántulajdonú eszköz és ezen eszközök száma évrő
A holland választópolgárok 82 százaléka megtiltaná, hogy a képviselők használják a közösségi médiát a parlamenti viták során - derül ki a holland közmédia EenVandaag nevű hírelemző programjának szervezésében készített, pénteken közzétett közvélemény-kutatásból.
A Rényi AI a legújabb mesterségesintelligencia-módszerekkel forradalmasítja a betegéletút-elemzést. A HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Mesterséges Intelligencia kutatócsoportja a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ munkatársaival együtt egy olyan átfogó egészségügyi életútelemző adatplatformot épít, amely lehetővé t
A magyar borszakma képes sikerre vinni a magyar pezsgő ügyét – hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken, Etyeken a VI. Pezsgőkonferencián. Panyi Miklós szerint a borászati ágazatban kiváló szakemberek dolgoznak, akikben „pezseg a tenni vágyás”. Céljaik elérésében a magyar kormány elkötelezett partner, hiszen a
A Magyar Filmadatbázis nyilvánosságra hozott adatai alapján a magyar nézők legjobban Ridley Scott rendezésében a Gladiátor Ii-t várják idén ősszel. A Top 10-es lista 2. helyén a Joker: Kétszemélyes téboly áll és dobogós a Venom – Az utolsó menet. A Megalopolisz a negyedik legjobban várt film, míg a Vaiana 2 lett az ötödik. A Top
Az Auchan Magyarországnál szeptember 1-től Balogh Gabriella teljesítményért felelős igazgató vette át a pénzügyi igazgatóságot a távozó Polgár Gergelytől. A szakember 1997-ben kezdte pályafutását a budaörsi Auchanban kereskedelmi menedzserként, majd a kontrolling területén dolgozott. Nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, ugyanis 2020-tól Franci
A környezetvédelmi hatóság kínai vállalatoknál tárt fel szabálytalanságokat. Az ügyészség nyomozást indított a felügyeleti szerveknél is - kereskedelmi csalás gyanúja miatt.
A kriptopiaci vérfürdő folytatódik, mivel a legfrissebb makrogazdasági adatok azt mutatják, hogy az USA augusztusi munkahelyi számai a vártnál alacsonyabbak lettek. A piaci kapitalizáció szerint vezető kriptopénzek többsége pirosan villog, a Solana akár 5%-ot is esett, és szeptember 6-án 127 dolláros napközbeni mélypontra esett. A TradingView adata
Idén is nagy érdeklődés övezte a Magyar Paprika Napját, melyet immár 13. alkalommal rendeztek meg. A szakmai rendezvénynek ebben az évben újra Szentes adott otthont, a Délalföldi Kertészek Szövetkezete szervezésében.
Az utazás, mint iparág, globálisan rendkívül jelentős gazdasági értéket képvisel. A COVID-19 világjárvány jelentős hatással volt az utazási iparágra, különösen azzal, hogy hosszú időre bezártságot és korlátozásokat eredményezett a világ nagy részén. A járvány utáni időszakban azonban az utazás szerepe jelentősen felértékelődött. A World Travel and
Befektetésre ajánlott, stabil kilátású osztályozással látta el a Moody’s a jenben kibocsátott 3 és 10 éves futamidejű magyar állampapírokat. Pozitívan értékelték az államháztartási konszolidációt, kockázat viszont a viharos EU-kapcsolat, illetve a részben felfüggesztett uniós pénzek kérdése.
Sikerült megfékezni a lángokat a Miskolctapolcai Barlangfürdő tetőszerkezetén, amely pénteken este gyulladt ki - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szombatra virradó éjjel az MTI-nek.
Rákosivipera-napot rendeznek ma a Szegedi Vadasparkban, a látogatók ekkor megismerkedhetnek a legveszélyeztetettebb hazai hüllőfajjal, valamint a védelme érdekében tett intézkedésekkel – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t. Az állatkertben szombaton a többi közt a hazai hüllővédelmet bemutató stand várja az érdeklődőket az európai részlege
A rendhagyó együttműködés keretében a Pandora közel egy hónapig ad otthont egy többszáz tükörszeletből álló, több mint kétméter magas, színpompás oszlopnak, amit Ábel Tamás képzőművész alkotott meg. A különleges kollaboráció a márka januárban elindított, globális "szeress" kampányának részeként jött létre, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a s
Különleges műalkotással gazdagodott a budapesti Westend bevásárlóközpontban található Pandora üzlet. A rendhagyó együttműködés keretében a Pandora közel egy hónapig ad otthont egy többszáz tükörszeletből álló, több mint kétméter magas, színpompás oszlopnak, amit Ábel Tamás képzőművész alkotott meg.
Befektetésre ajánlott, stabil kilátású osztályozással látta el a Moody’s a jenben kibocsátott 3 és 10 éves futamidejű magyar állampapírokat. Pozitívan értékelték az államháztartási konszolidációt, kockázat viszont a viharos EU-kapcsolat, illetve a részben felfüggesztett uniós pénzek kérdése.
Befektetésre ajánlott, stabil kilátású osztályozással látta el a Moody’s a jenben kibocsátott 3 és 10 éves futamidejű magyar állampapírokat. Pozitívan értékelték az államháztartási konszolidációt, kockázat viszont a viharos EU-kapcsolat, illetve a részben felfüggesztett uniós pénzek kérdése.
A Boeing Starliner űrhajója pénteken este tér vissza a Földre, lezárva ezzel egy kihívásokkal teli időszakot a NASA és a Boeing számára. Az űrjármű, amely eredetileg űrhajósokat szállított volna, most legénység nélkül indul vissza a Nemzetközi Űrállomásról - közölte a Wall Street Journal.
Habár az utóbbi években csökken a keresleti nyomás az IT munkaerőpiacon, a jó technológiai szakemberekre továbbra is egyre nagyobb szükség van. Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője szerint ugyanis ma már szinte minden üzleti igény valamilyen IT megoldást kíván. A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (Mvisz) által az Év Informatikai Vezetőjének
Komoly egészségkárosító hatásuk lehet az interneten árult szemaglutid hatóanyagú szereknek - állapították meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara és a Kaliforniai Egyetem kutatói a baranyai felsőoktatási intézmény MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint.
A természet és az ember kapcsolatát mutatja be mintegy 250 fotón keresztül a FotoKozma nemzetközi kültéri fotófesztivál, amely november 3-ig várja a látogatókat Csákváron – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken. Radisics Milán fotós, a fesztivál alapítója és igazgatója elmondta, hogy a fesztiválon látható látványos fotók történetek
Az azeri és grúz zöld energiaforrások nagyon messze vannak, vagyis a behozataluk komoly beruházást igényelne. Ráadásul sok arrafelé a geopolitikai kockázat is. Jogosnak tűnik a kérdés: nem lehetne ennél közelebbi, megbízhatóbb partnereket találni az áramigényünkhöz?