A romániai autóipar egyik meghatározó szereplője, a Dacia gyár, újabb átszervezésre készül. A vállalat október 1-jétől önkéntes távozási programot hirdet meg alkalmazottai számára, akik jelentős végkielégítésre számíthatnak felmondásuk esetén - számolt be a maszol.ro.
Az aszály nagyon súlyos károkat okozott a hazai kukoricában és napraforgóban. Az elmúlt 15 évben csak kétszer, 2012-ben és 2022-ben volt a mostaninál alacsonyabb a kukorica terméskilátása Magyarországon. A kedvezőtlen időjárás nemcsak Magyarországot, hanem az egész délkelet-európai régiót sújtotta. Szeptember elejére mind a műholdas, mind a termelő
Nem megszokott időpontban, magyar idő szerint hétfő este 7 órakor bemutatják az iPhone 16-készülékeket. Az óriási médiavisszhangot kiváltó esemény során a legújabb iPhone mellett bemutatják az Apple Intelligence-t és a legújabb Apple Watch-okat is. A legnagyobb kérdés, hogy az AI-szuperciklus következtében át fogja-e hárítani a vállalat a fogyasztó
A Crypto All-Stars (STARS) előértékesítése nagy lendületet vett, hiszen naponta több tízezer dollár áramlik a projektbe, és már meghaladta az 1 millió dolláros mérföldkövet. Az egyik legnagyobb vonzerő a projekt rugalmasságában rejlik, hiszen a befektetők ETH, USDT, BNB, vagy akár bankkártya használatával is hozzájuthatnak a STARS tokenekhez, amely
Az Európai Bizottság fontolgatja, hogy szankciókat vezessen be a Robert Fico vezette szlovák kormány ellen, mivel aggodalmak merültek fel a jogállamiság visszaszorulása miatt. Az intézkedés akár azt is eredményezheti, hogy Szlovákia is részlegesen elveszítheti hozzáférését az EU-forrásaihoz. Brüsszel különösen aggasztónak tartja, hogy Fico kormánya
Sorozatban hetedik diadalát aratva Boyd Exell nyerte a Szilvásváradon rendezett négyesfogathajtó-világbajnokságot, csapatban pedig a holland hármas védte meg a címét. A magyar trió ötödik lett, legjobbja, Dobrovitz József pedig a 13. helyen végzett. Az akadályhajtás során bóják között kellett szlalomozniuk a fogatoknak a közel telt házas Lipicai Lo
Ha átmentünk a hitelbírálaton és megkötöttük a szerződést, túl vagyunk a nehezén – gondolhatnánk, de ez sokszor nincs így. A futamidő alatt is számos dolog befolyásolhatja a törlesztést, változhatnak a hitelfeltételek vagy a megszokott jövedelmünk is megcsappanhat. Az igényléskor gátnak gondolt JTM pedig ebben a helyzetben már nem számít, a törlesz
A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által végzett hálózati karbantartás miatt 2024. szeptember 12-én, csütörtökön, 22 óra, és 2024. szeptember 13-án, pénteken, 4 óra között a NAV online ügyintézőrendszerei – várhatóan 10–15 percig – nem lesznek elérhetők. Ebben az időszakban ezekre az oldalakra nem lehet belépni, és küldeményeket sem fogad
Sok esetben nem a legmodernebb eszközre van szükség, hanem egy szimpla kéziszerszámra, amivel gyorsan és hatékonyan elvégezhetjük az adott műveletet. Ez költséghatékonyság szempontjából is hatalmas előnyt jelent. Nem kell drága gépekre költeni, csak legyen mindig kéznél a megfelelő szerszám.
A Samsung jutott legtovább a mesterséges intelligencia (AI) gyakorlati alkalmazásában. A technológia a cég minden termékcsaládjában megjelent mára. Ám nem pusztán extra funkciókat jelent, hanem a meglévő szinergiákat is erősíti. Olyan ökoszisztéma épül ki, amelyben a termékek és szolgáltatásokra lepelként borul az AI, és egyben ki is tölti a között
Gyorsulhat év végére az infláció, de az elhalasztott beruházások sora nem ér véget a 2024-es évvel - ezt egybehangzóan állítják a Pénzcentrumnak a megkérdezett makroemelzők. Az azonban az adatokból is látszik, hogy annyira rossz augusztusa még sosem volt a költségvetésnek, mint az idei. A Pénzügyminisztérium a közleménye szerint arra is felkészült,
A Balatonnál és a Velencei-tónál minden ötödik ellenőrzésnél talált hibát július 1-je és augusztus 31-e között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Félidőben a vizsgálatok esetenként már akár kétmillió forintos bevételt is hozhattak.
Szeptember elejére mind műholdas, mind termelői adatszolgáltatáson nyugvó agrárkamarai termésbecslési adatok rendelkezésre állnak a hazai kukorica és napraforgó esetében.
A jelentős visszaesés oka a különösen a délkeleti régiókat sújtó késő tavaszi fagyok és a gyenge kötődést okozó hűvös, csapadékos időjárás. A Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) prognózisa szerint a 2024-es évben a német almatermés volumene 734 ezer tonna körül várható, ami 22,1%-kal (207,6 ezer tonnával) kevesebb, mint 2023-ban, az elmúlt 1
Európa legnagyobb mezőgazdasági fotovoltaikus erőműve összesen 500 hektáron terül majd el és nyolc falura terjed ki. Az üzembe helyezés tervezett időpontja 2026.
Új földközeli kisbolygókat talált a napokban Sárneczky Krisztián, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Csillagászati Intézetének kutatója, akit augusztusban beválasztottak a Nemzetközi Csillagászati Unió legújabb tiszteletbeli tagjai közé – közölte a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint t
Manapság már alaposan meg kell gondolni, milyen ajándékot választunk szerettünknek – nemcsak azért, mert olykor nehéz eltalálni, minek örülne igazán az illető, hanem azért is, mert a legelcsépeltebb ötletekért is gyakran mélyen a zsebünkbe kell nyúlni.
Mesterséges intelligencia, hadipar, kriptovaluták, pszichológia. Ezekről a témákról szólt a Mészáros Alapítvány idei konferenciája. A kriptovalutákkal kapcsolatos keresztasztal-beszélgetés moderátora a CoinCash társalapítója, Mogyorósi Attila volt. Az idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Mészáros Alapítvány Konferencia Balatonalmádiban,
Vasárnap megdőlt az országos és fővárosi hajnali melegrekord – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn. Azt írták: Tatabánya Dózsakert meteorológiai állomáson vasárnap hajnalra csupán 22,1 Celsius-fokig hűlt le a levegő, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos hajnali melegrekord. A korábbi rekord 21,0 fok volt, amelyet Tatán mértek,
A munkahelyi inkluzivitás nem csupán egy fogalom, hanem a vállalkozások sikeres működésének egyik alappillére, különösen napjaink egyre sokszínűbb és globalizáltabb világában. A befogadó környezet nemcsak a tehetségek vonzásában és megtartásában segít, de felszabadítja a dolgozók kreativitását és elkötelezettségét, miközben erősíti a csapatmunka er
Az Rtl Magyarország a Wing-gel közösen hivatalosan is megnyitotta új székházát, az Rtl Ligetet. A médiavállalat az új, belvárosi otthonát a Városliget közvetlen szomszédságában, az egykori Mémosz-székházban alakította ki. Az új épület az Rtl Magyarország vállalati transzformációjának újabb fontos lépése, az Rtl várakozása szerint az új épület még h
A mesterséges intelligencia (AI) hatékonyabbá és könnyebbé teszi a munkájukat, de a következő években nem tartják teljesen helyettesíthetőnek vele – ez a megkérdezett magyar szövegírók és újságírók általános vélekedése a Corvinus egyetem friss kutatása szerint. A válaszadók önbizalma erős, alkalmazkodóképesebbnek tartják magukat másoknál a területü
Nem sokkal azután, hogy az Egyesült Államok igazságügyi minisztérium (DoJ) megnyert egy ütközetet a Google-lel szemben, ismét a bíróságon találkoznak a tárca és az internet mamut tulajdonosa, az Alphabet ügyvédei.
Maszúd Peszeskján iráni elnök bejelentette: új fővárost hozhatnak létre a Perzsa-öböl partja közelében, mert Teherán már nem tudja kiszolgálni az ország gazdasági igényeit – írja az EurAsia Daily.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság immár huszonegyedik alkalommal szervezi meg az Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedőt. A megmérettetésre ezúttal is az ország egész területéről jelentkezhetnek az általános iskolák 5-8. osztályos tanulóinak háromfős csapatai. Az eddigiektől eltérően idén a vetélkedő ősszel indul és a következő év tavaszán fejez
Stratégiai megállapodást írt alá az MBH Bank a Magyar Kórházszövetséggel (MKSZ), amelynek célja, hogy kedvező pénzügyi konstrukciókat, megoldásokat biztosítson az MKSZ tagkórházai és azok dolgozói számára, valamint, hogy fejlessze az MBH Bank dolgozóinak egészségét, egészségtudatosságát – közölte a bank.
A Pénzügyminisztérium (PM) szerint a kormány elkötelezett az egyensúlyi mutatók javítása mellett, és a hiányt 2026-ra 3 százalék alá csökkenti. A tárca kitért az uniós pénzek egyenlegére is.
Az EU veszélyesen le van maradva gazdasági riválisa, az Egyesült Államok mögött, és a létfontosságú beruházások finanszírozására új, közös hitelfelvételt kellene igénybe vennie – áll a hétfőn közzétett, Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi igazgatója által készített, az európai versenyképesség jövőjéről szóló jelentésben, amely "egziszten
Bár a felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdők lehetőségei valamelyest szűkültek tavaly augusztushoz képest, mégis számos olyan terület emelkedik ki, ahova tárt karokkal várják a frissdiplomások tömegeit, ráadásul mérnök területen még mindig kiemelkedő bérekkel.
Az SMA egy olyan ritka betegség, ami itthon megközelítőleg 8000-ből 1 újszülöttet érint. Az idő pedig meghatározó tényező a betegség elleni küzdelemben. A korai felismerést és ezzel a betegség hatékony kezelését szolgálja a Magyarországon közel két éve – pontosabban 21 hónapja – elérhető, ingyenes újszülöttkori szűrés, aminek köszönhetően már 16 ba
10 ezer energetikai tanúsítványt rendeltek meg, és 2 ezer hitelkérelmet adtak be az MFB Pont Plusz hálózaton az otthonfelújítási program iránt érdeklődők az első két hónapban – tudta meg a Portfolio. Összesen mintegy 20 ezer családi házra vehetik igénybe a legfeljebb 6 milliós kamatmentes hitel- és támogatási összeget, tizedük adta be tehát eddig a
Az eddigi legszennyezettebb útvonalon zajló verseny rekord eredményt hozott: 17,5 tonna hulladéktól sikerült mentesítenie az árteret a résztvevő közel 350 petkalóznak. Ráadásul ezúttal nem is egy, hanem két folyó, a Bodrog és a Tisza megtisztításán dolgoztak. A csapatok összesen 4176 zsák hulladékot gyűjtöttek össze az V. Bodrogi – XII. Tiszai PET