A kormányablakban dolgozó kormánytisztviselőknek munkavégzésük idején fehér blúzt, illetve inget, valamint sötét szoknyát, illetve nadrágot kell viselniük.
A Klasszis Média újabb Esg-tematikájú konferenciát szervez, amelynek célja a fenntarthatóság szabályozási kihívásainak és üzleti lehetőségeinek feltérképezése.
Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi elnöke és jelenlegi republikánus elnökjelöltje bejelentette legújabb kriptoprojektjének hivatalos indulását. A World Liberty Financial nevű kezdeményezést Trump családja az elmúlt két hónapban már többször is említette, de most a projekt hivatalosan is életre kel. Az elnökjelölt szeptember 16-án 20:00-kor,
Az államtitkár szerint csak akkor lehet javítani Európa helyzetén, ha nyíltan beszélnek a problémákról, és"létező kérdésekre észszerű felvetésekkel válaszolnak
A legtöbb gazdasági szereplő számára a karácsony környéki hónapok jelentik a csúcsidőszakot. A megugró forgalom azonban az értékesítési számokon túl az ügyfélszolgálatok leterheltségét is megemeli. Ebből pedig kellemetlen ügyfélpanaszok sora származhat. Nem véletlen, hogy a cégek már nemcsak gyártó- és logisztikai kapacitást foglalnak le időben az
Az utóbbi hónapokban a Bitcoin bálnák tevékenysége észrevehetően visszaesett, azonban a szakértők szerint ez nem feltétlenül jelent medvepiacot. A Santiment blockchain elemző platform szeptember 11-én közzétett adatai alapján a 100 000 dollárnál nagyobb értékű Bitcoin tranzakciók száma 33,6%-kal esett vissza március 13-a óta. Ekkor érte el a Bitcoi
A társkeresés sosem volt egyszerű. Már az internet hajnalán felpörögtek az online társkeresők, mégis hosszú évekig állt az ismerkedési toplista első helyen a barátok általi bemutatás. Ezt néhány éve vette át a Tinder és a hasonló applikációk, amelyek sikere pünkösdi királyságnak bizonyul: ma a hobbiapplikációk a kedvenc ismerkedési platformok.
BeneFit Prize interjúsorozatunk következő részében Schneider Balázzsal, az AYCM SportPass alapító ügyvezetőjével találkoztunk. Beszélgettünk a vállalati egészségkultúra fontosságáról és arról, miért kiemelten fontos a fizikai aktivitás és sport támogatása a dolgozói jóllét programokban. Megtudhattuk, hogy az AYCM SportPass miként nyújt megoldást er
Egy kereskedő 80 ezer dollárból 1,2 millió dollárt csinált azzal, hogy egy újonnan bevezetett AURA nevű mémcoinba fektetett. A mémcoin-piac visszaesése miatt azonban rövid időn belül elvesztette szerencséjét. Az AURA egy Tiktok által inspirált mémcoin, amely a közösségi platformnak köszönhetően rendkívüli népszerűségre tett szert. Az XCkM néven ism
A WHC Csoport legújabb fejlesztése a „DEasy” névre hallgató applikáció, amely teljeskörű online ügyintézést kínál diákok és munkáltatók számára egyaránt. Az új applikáció a cég közleménye szerint jelentősen megkönnyíti, és biztonságosabbá teszi a diákok foglalkoztatását.
Az Mnb összesen 32,5 millió forint bírságot szabott ki az Mbh Bankra és leányvállalatára a korábbi felügyeleti határozatokban foglalt intézkedési kötelezettségek elmulasztása miatt.
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtöki közleménye szerint Varga Mihály, miután hivatalában fogadta a budapesti uniós pénzügyminiszteri csúcsra meghívott előadóként érkező Krisztalina Georgievát, a
Széles körben elterjedt a hír, hogy szeptember 1-jétől már nem kötelező általánosságban a munkavállalók orvosi alkalmassági vizsgálata, az már csak szűk körben és külön meghatározott munkakörök esetén terheli a munkáltatókat.
A nyugdíjkorhatár a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi Lxxxi. törvény alapján került szabályozásra. A nyugdíjkorhatár mind a nők, mind a férfiak esetében a törvény rendelkezései szerint alakul 2024-ben és 2025-ben is. A nyugdíjkorhatár fokozatos emelését a törvény 18. §-a írja elő, amit részletesen bemutatunk cikkünkben. Mire szám
Először készített az Európai Unió zenei piacára fókuszáló jelentést a hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI. A dokumentum megállapítja: az unió zenei hangfelvételekből származó éves bevétele tavaly meghaladta Japán, az Egyesült Királyság és Kína adatait is. Az EU zenei hangfelvételekből származó éves bevétele 2023-ban 5,2 milliárd euró
Még magasabb arányú bírságot szabhat ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024. augusztus 1-jétől a jogsértő vállalkozásokra. A kiszabható maximális bírságösszeg 2023. szeptember 1-jén emelkedett az addig hatályos 10%-ról 13%-ra, kevesebb mint egy évvel később pedig már 15%-ra. A GVH elsődleges célja nem a bírságolás, ugyanakkor a lehetséges pénzbel
Az online szerencsejáték világa jelentős átalakuláson megy keresztül, melynek élén a kriptovaluták elfogadása áll. 2024-ben a kripto szerencsejáték-piac mérete megközelítőleg 250 millió dollár, ami további jó növekedési potenciált sejtet a játékiparon belül. A kriptovalutákkal tett fogadások száma több mint 83%-kal nőtt 2022 közepe óta, ami azt mut
Az EU bírósága helyben hagyta az Google internetes óriásvállalatra kiszabott 2,42 milliárd euró bírságot, amelyet 2017-ben szabtak ki rá amiatt, hogy versenyelőnyével visszaélve a keresőjében saját árösszehasonlító szolgáltatását részesítette előnyben a versenytársak kárára. A testület támogatta az Európai Bizottság azon döntését is, amely szerint
Az izraeli székhelyű Mobilicom Ltd. nemrég mutatta be legújabb földi vezérlőegységét, a nyolchüvelykes Controller Pro-t. A külsőre a gaming piac kézikonzoljaihoz hasonló eszköz kompakt megoldást kínál a drónok és robotok
2024. szeptember 10. és 15. között Lyonban több mint 65 országból gyűlnek össze versenyzők, hogy különböző szakmában mérjék össze tudásukat. A WorldSkills Lyon 2024 nem más, mint a szakmák világbajnoksága, ahol a legjobbak versenyeznek a győzelemért. A szakmák világbajnoksága, a WorldSkills 2024-ben 47. alkalommal rendezik meg a WorldSkills verseny
Érkezik a japán boltok polcaira a frissen betakarított rizs, de az ótermésnél 30%-50%-kal magasabb áron. A csillagászati árak oka, hogy augusztusban Tokióban, Oszakában és Japán más nagyvárosaiban áruhiány alakult ki
Harmadszor sóhajthatnak fel a gyógyszercégek az Európai Bíróság Novo Nordisk ügyében hozott, a teljes iparág által nagyon várt ítéletének köszönhetően. Milliárdokkal csökkenhet visszamenőleg a teljes szektor áfa terhe, hangsúlyozzák a Baker McKenzie ügyvédei, dr. Riszter Gergely és dr. Bodrogi-Szabó Tímea.
A Boox bemutatta a Go sorozat legújabb tagját, a Go 6-ot. Elődei sikerére építve a Go 6 egy prémium kategóriás papírszerű kijelzővel, kivételes hordozhatósággal és sokoldalú funkciókkal rendelkezik. A Go 6 a Carta 1300 kijelzőt használja, az E Ink kijelzőtechnológia legújabb generációját, amely továbbfejlesztett vizuális minőséget és teljesítményt
Az Európai Unió új Épületek Energiahatékonysági Irányelve jelentős lendületet ad a tetőtéri napelemes rendszerek telepítésének, amely 2026 és 2030 között várhatóan 150-200 GW új kapacitást eredményez.
Több mint 10 millió forinttal kevesebb, 36 millió 450 ezer forintos bírságot kell fizetnie az Innovelle Pharma Kft.-nek – így döntött a GVH Versenytanácsa. A vállalkozást még 2020 októberében a megtévesztő hirdetései miatt marasztalta el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), közel 47 millió forintos bírságot kiszabva a cégre.
Ismerősök azt tanácsolták, hogy gyökereztetéshez fűzfahajtást áztassak, és annak leve segíteni fogja a gyökeresedést. Van-e ennek a megfigyelésnek igazság alapja, tudományosan igazolt-e ez a hatás?
A Zendure AIO 2400 egy minden az egyben erkélynapelemes rendszer, amely könnyen telepíthető, intelligens vezérléssel rendelkezik, és ideális megoldást kínál a fenntartható energiatermeléshez.
A világ legnagyobb tőzsdei elemző oldalának számító TradingView augusztusban is megrendezte felhasználóinak játékpénzes, de magas pénzdíjakkal jutalmazott kereskedési versenyét, a The Leap-et. A játék keretein belül a top 250 kereskedőt jutalmazták, akik közül az első helyezett 3000, az utolsó 100 dollárral gazdagodhatott. A Leap augusztusi forduló
Otthon trendek építkezéstől felújításig egy helyen! 2024. október 4-5-én a Millenáris B épület Nagycsarnokban várja látogatóit a BAU Budapest Expo lakásfelújítás, építés és design kiállítás.2024-ben immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az átfogó tematikájú kiállítás, melynek főbb témái között az építkezés, lakásfelújítás, a korszerűsítés,
Az Apple hétfő bejelentett éves nagy fejlesztései közül több is az egészségmegőrzést vagy a különféle testi funkciók monitorzosát tartotta szem előtt. Az egyik legérdekesebb újdonság AirPod Pro 2 három új funkciója, amelynek köszönhetően a készülék nélkül kapható hallókészülékekként funkcionálhat.
Az idei, 43. Országos Borverseny legjobb vörösbora a Szeleshát Szőlőbirtok 2019-es évjáratú Szekszárdi Gubac Merlot bora lett, ami elnyerte a Magyar Mezőgazdaság Kiadó különdíját is.
Ha valaki megvette és érvényesítette a jegyét, alighanem erős tehetetlenséget, illetve igazságtalanságot él meg, ha mégis megbüntetik. Utánajártunk, hogy miért történik ilyen, és mi lehet a megoldás.