2024. szeptember 2. hétfő

szept. 2
18:57
Agrárminisztérium: indul az erdészeti bemutató üzemi program (Öko-drive)
Szeptembertől kezdetét veszi az erdészeti bemutató üzemi program, melynek keretében az erdőgazdálkodásban dolgozó szakemberek megoszthatják az erdők kezelésével kapcsolatos tudásukat - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.
szept. 2
19:03
A két legnagyobb magyar vállalat külföldi sikerei (Infostart)
Újabb pozíciókat szerzett Szlovéniában az OTP és a Mol – tájékoztatott a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Bledi Stratégiai Fórumról jelentkezett be a Facebook-oldalán. A tárcavezető beszélt az Európai Unió nyugat-balkáni bővítéséről is.
szept. 2
19:09
Van összefüggés a lakásárak emelkedése és az airbnb-k tiltása között? (Adózóna)
A Felelős Szálláskiadók Szövetsége, egy olyan átfogó elemzést végzett, amely azt kutatta, hogyan alakulnak az ingatlan árak és bérleti díjak az airbnb szigorú korlátozása után. Tíz olyan nagyvárost vizsgált – New York-tól, Berlinen át, Tokióig –, amely a legszigorúbban korlátozók közé tartozik. "Az eredmény egyöntetű volt: az árak sehol sem csökken
szept. 2
19:15
Brutális vihar tombol a Föld túloldalán (Portfolio)
Legalább tizennégy ember életét vesztette áradásokban és földcsuszamlásokban a Fülöp-szigetek keleti részére lecsapó trópusi vihar következtében, a fővárosban felfüggesztették az oktatást és a kormányzati munkát, a vihar miatt egymásnak ütközött két hajó egy fővárosi kikötőben - közölték az illetékes hatóságok hétfőn.
szept. 2
19:15
Soha nem volt még ilyen sikeres a magyar-szlovén gazdasági együttműködés (Demokrata)
A felek nyitottak a kapcsolatok további fejlesztésére – jelentette ki Szijjártó Péter.
szept. 2
19:15
“2018 óta nem adtam el Ethereumot profitszerzés céljából” – állítja Buterin (KriptoMagazin)
Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin a Lookonchain által nyomon követett adatok szerint augusztusban mintegy 10 millió dollár értékben utalt át Ether-állományából kriptotőzsdékhez kapcsolódó tárcákba. Emellett az Arkham Intelligence adatai szerint Buterin Ether-címéről 2015 óta mintegy 422 000 ETH (2024. szeptember 1-jén 1,04 milliárd dollár
szept. 2
19:21
Kőkemény fenyegetés érkezett Putyintól: megint atomfegyverekről beszél a Kreml, érik a fordulat a háborúban? (Pénzcentrum)
Oroszország bejelentette, hogy módosítja nukleáris fegyverekre vonatkozó doktrínáját, válaszul a Nyugat Ukrajnában tapasztalt eszkalációjára. Az új irányelvek részletei még nem ismertek, de a változtatások már előrehaladott stádiumban vannak. A frissítések célja, hogy reagáljanak a nemzetközi helyzet alakulására és a nyugati országok által folytato
szept. 2
19:21
Nem árt, ha tudod! Ezt teszi a lecsó három hozzávalója a szervezeteddel! (Agroinform)
A lecsó igazi nyári étel, de vajon jót tesz a szervezetünkkel a fogyasztása?
szept. 2
19:21
"A szakképzés mára karrierré vált" (Üzletem)
Varga-Bajusz Veronika az autonóm és versenyképes magyar felsőoktatási rendszerről, Nagy István a perspektívát kínáló agrárszakképzésről, Pölöskei Gáborné a pozitív változásokról, Szíjjártó Péter a változások győzteseiről beszélt.
szept. 2
19:21
Vissza a suliba! Csak óvatosan az internetes megosztásokkal (ICT Global)
A szülők előszeretettel készítenek mosolygós fényképeket a gyerekek első tanítási napján. Jogi és biztonsági szakértők szerint azonban jobban teszik, ha nem osztják meg ezeket a fotókat a közösségi médiában.
szept. 2
19:23
Újabb veszély leselkedik a szívünk egészségére (Agroinform)
Az eltömődött artériák 60%-ában ott vannak a mikroműanyagok.
szept. 2
19:27
A világ leggazdagabbjainak vagyona 30 év alatt megduplázódott (BitcoinBázis)
OECD: „A leggazdagabbak vagyona 30 év alatt megduplázódott. Ha jobban megadóztatjuk őket, az növeli az igazságosabb adózás érzetét.” 1995 és 2022 között a leggazdagabb 0,001% vagyonának aránya több mint kétszeresére, 3,3%-ról 6,9%-ra nőtt. Eközben a világ népességének legszegényebb 50%-a csak kis mértékben, az 1995-ös 1,3%-ról 2022-re 1,9%-ra tudta
szept. 2
19:27
A madárinfluenza miatt műteheneket használnak az amerikai kiállításokon (Magyar Mezőgazdaság)
A népszerű mezőgazdasági kiállítások és vásárok többségénél szigorításokat vezettek be, hogy kontroll alatt tartsák a H5N1 vírustörzs terjedését.
szept. 2
19:33
Világszerte visszahívja egyik modelljét a BMW (Portfolio)
A BMW bejelentette, hogy világszerte visszahívja az elektromos Mini Cooper SE modelljeit akkumulátor-problémák miatt. A német autógyártó hétfői közleményében részletezte a visszahívás okát és körülményeit.
szept. 2
19:45
MNB: gyors ütemben adósodnak el a magyarok (Infostart)
A friss felmérés szerint a magyarok óvatosan vásárolnak, viszont egyre több adósságot halmoznak fel.
szept. 2
19:45
Újra növekvő Alteo Ebitda a második negyedévben a csökkenő energiaár-környezet ellenére (ProfitLine)
A mérséklődő energiapiaci ár-környezet ellenére is sikerült a 2022-es energiaárrobbanás előtti időkre jellemzőnél magasabb szinten tartani az Alteo eredményességét az év első felében, negyedéves összehasonlításban pedig még növekedett is a cég Ebitda-ja. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzett vállalat vezetése kedvezőnek ítél
szept. 2
19:45
Megtagadta az izraeli fegyverexport egy részét a brit kormány (Növekedés)
Leállítja a brit kormány bizonyos fegyverek izraeli exportját - jelentette be hétfőn David Lammy brit külügyminiszter.
szept. 2
19:51
Enyhe mínuszban zárt a pesti tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,08 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel, 72 789,23 ponton zárt hétfőn.
szept. 2
19:51
Nagyon fontos újítást élesít szeptembertől az OTP, erről minden ügyfélnek tudnia kell (Pénzcentrum)
2024 szeptember 1-től elindult és minden fogyasztó számára ingyenesen elérhetővé váltak az azonnali fizetési rendszerre építő qvik szolgáltatások. Az új technológia bevezetésével a legtöbb fizetési helyzetben használható versenyképes, biztonságos és hazai fejlesztésű alternatívát teremtett a jegybank. A qvik fizetés minden formája törvényileg ingye
szept. 2
19:51
Ezeket az ételeket fogyaszd a hasnyálmirigy-gyulladás elkerülése érdekében (Agroinform)
Mely ételek segítik és melyek akadályozzák a gyógyulás folyamatát?
szept. 2
19:57
Új elektronikus fizetési megoldás indult el Magyarországon (Fintech)
Múlt hét vasárnap elindult az új magyar fizetési technológia, a qvik, az Azonnali Fizetési Rendszer legújabb innovációja.
szept. 2
20:03
Bod Péter Ákos: Ez egy szegény ország (Telex)
Összefoglaltuk a Téma műsorunk vendégének három legfontosabb állítását.
szept. 2
20:09
Questor-ügy: a legsúlyosabb büntetés 16 év fegyház (Adózóna)
A Fővárosi Törvényszék hétfői ítéletében 13 év fegyházbüntetésre ítélte a Quaestor-ügy elsőrendű vádlottját.
szept. 2
20:15
Ettől a forintárfolyamtól még nem fogunk pezsgőt bontani (Privátbankár)
Kicsit erősödött a forint, de sokat nem érünk vele.
szept. 2
20:15
13 év fegyházra ítélték a Quaestor-ügy elsőrendű vádlottját (ProfitLine)
A Fővárosi Törvényszék hétfői ítéletében 13 év fegyházbüntetésre ítélte a Quaestor-ügy elsőrendű vádlottját.
szept. 2
20:21
Alig vesznek új autót a románok (Portfolio)
Augusztusban 22,64 százalékkal zsugorodott az új autók piaca Romániában éves összevetésben – közölte hétfőn a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
szept. 2
20:21
Döbbenetes: óriásit kaszált, aki ide tette a pénzét múlt hónapban (Pénzcentrum)
Az augusztus 5-i, globális tőzsdei zuhanás ellenére stabil hónapot zárt a Budapesti Értéktőzsde: a BÉT vezető indexe, a BUX júliushoz képest végül enyhe, mindössze 1,6 százalékos csökkenéssel fejezte be az augusztust. Az azonnali részvénypiac forgalma több mint 233,7 milliárd forintot tett ki, amely napi átlagban 11,7 milliárd forintnak felel meg.
szept. 2
20:27
Javított a forint, de még mindig olyan gyenge, mint az őszi légy (Menedzsment Fórum)
Picurkát erősödött a magyar fizetőeszköz.
szept. 2
20:27
Több mikroműanyag lehet az agyunkban, mint korábban bármikor (Magyar Mezőgazdaság)
Egy publikálásra váró tanulmány szerint nőtt az agyba jutó műanyagrészecskék száma az agyban, de egyelőre kérdés, hogy ez mit jelent.
szept. 2
20:39
A Cardano alapítója decentralizált közösségi platformot indít (BitcoinBázis)
Charles Hoskinson, a Cardano alapítója ambiciózus terveket jelentett be nemrégiben egy decentralizált közösségi hálózat létrehozására, amelynek célja a szólásszabadság támogatása. Ez a kezdeményezés Hoskinson elkötelezettségét mutatja arra, hogy a Cardano blokkláncát a nyílt kommunikáció előmozdítására és a szabad véleménynyilvánítás védelmére hasz
szept. 2
20:51
Mindenkinek meg kellene tapasztalnia a kecsketej jótékony hatásait (Agroinform)
A kecsketej számos problémára gyógyír lehet.
szept. 2
20:57
Már Japánban is kalapozik a magyar kormány (Privátbankár)
Napokon belül újabb devizakötvényt bocsát ki Magyarország, ezúttal japán befektetőknek.
szept. 2
21:09
Gyógyszerhatóanyagot tartalmazó étrend-kiegészítők: azonnal lépett a Nébih (Adózóna)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tünetekről szóló fogyasztói panasz alapján vizsgált két, férfiaknak szánt étrend-kiegészítőt. A készítményekről bebizonyosodott, hogy gyógyszerhatóanyagot tartalmaznak, ezért a hatóság a Maraton Plus+ 6 kapszula és a ROCCO termékeket minőségmegőrzési időtől függetlenül kivonta a forgalomból, valam
szept. 2
21:21
Engedélyezték: indulhat az új generációs atomreaktor tesztelésének új fázisa (Portfolio)
A francia állami tulajdonú áramszolgáltató, az EDF bejelentette, hogy a francia nukleáris biztonsági hatóság (ASN) engedélyezte a Flamanville 3 atomreaktor diverziós műveleteinek folytatását. Ez a lépés kulcsfontosságú az új generációs reaktor beindításának folyamatában, írja a Reuters.
szept. 2
21:21
Visszavett a lendületből augusztusban a hazai ingatlanpiac (Üzletem)
A Duna House Cégcsoport becslése szerint 2024 augusztusában országosan 9323 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 105 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
szept. 2
21:27
Olcsóbban termeszthető szőlőfajták (Magyar Mezőgazdaság)
Sokszor megfogalmazódik a kérdés a szőlőtermesztőkben, hogyan folytassák, milyen úton induljanak el ahhoz, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben és a megváltozott éghajlati viszonyok között fennmaradjanak.
szept. 2
21:45
Fiatal médiatehetségeket keres a közmédia (ProfitLine)
A jövőjüket a médiában tervező fiatalok jelentkezését várja tehetséggondozó programjába a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány - közölte az Mtva Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
szept. 2
21:51
Már a horvátok is veszik az azeri gázt (Portfolio)
A cég hétfői közleményében tudatta, hogy a szeptember elsejével a téli időszakra tekintettel megindított gázszállítása az elkötelezettségét jelzi aziránt, hogy megerősítse szerepét Európában, mint megbízható energetikai partner.
szept. 2
21:51
Az életed múlhat rajta! Ezt tedd, amikor villámlik! (Agroinform)
Nagyon fontos! Ezekre figyelj oda, amikor villámlik!
szept. 2
23:15
Ennyivel növekszik a tanárok bére (ProfitLine)
A kormány intézkedésének hála soha nem látott pedagógus béremelés indult: idén 32,2 százalékkal nőtt a tanárok bére, jövőre pedig 21 százalékos béremelés várható - írta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) frakcióvezetője hétfői MTI-hez eljuttatott közleményében.

2024. szeptember 3. kedd

szept. 3
0:15
Új napelemparkot adott át Kaba mellett a MET Csoport (Alternatív Energia)
A MET Csoport a Hajdú-Bihar megyei Kaba mellett átadta a második magyarországi naperőművét - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
szept. 3
0:15
A Volkswagen történetében először németországi gyárakat zárna be (444.hu)
Olyanra készül a Volkswagen, ami még sosem történt a cég 87 éves történetében: költségcsökkentési okokból két németországi gyárát is bezárná, egy nagy autógyárat és egy alkatrészelőállító üzemet.
szept. 3
0:15
Dr. Fábián Lajos Károly: Semmi nem indokol évi 500–600 millió forintos orvosi jövedelmeket (Üzletem)
Ma már nem csak az állami szektor, de a Vosz tagvállalkozásainak nagyobb része komoly pénzügyi problémákkal küzd az egészségügyben is – mondta a Portfoliónak adott interjúban dr. Fábián Lajos Károly, a Vosz Egészségügyi Tagozatának elnöke.
szept. 3
0:15
Yettel: az ügyféligények rácáfoltak a várakozásokra (Digital Hungary)
A hazai piacon újdonságnak számító Yepp, teljesen digitális előfizetést eredetileg a fiatal közönségnek alkotta meg a Yettel, de az első két hónap eredményei alapján világosan látszik: az előfizetők között ugyanolyan arányban megtalálható a 18-35 éves korosztály, mint az idősebb, 36-55 év közötti előfizetők, azaz a kényelemre való igény átível a ge
szept. 3
0:19
Megelőzte a dízelt az akkumulátorról működő autók piaci részesedése (Alternatív Energia)
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júliusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
szept. 3
0:19
Tardos János: Magyar judósért is szoríthatunk a párizsi paralimpián (Üzletem)
Izgalmas versenyeket vár Tardos János, az Ibsa Judo elnöke, a Nemzetközi Judo Szövetség sportbizottságának tagja, a 2024-es párizsi paralimpiai játékok technikai delegáltja.
szept. 3
0:19
Ma újabb váratlan fordulatokat tartogat A Kísértés (Digital Hungary)
Tegnap este elstartolt A Kísértés, a párok próbája a TV2-n. Már az első adásból kiderült, hogy a kísértők egy kicsit sem szégyenlősek és mindent megtesznek majd a siker érdekében. Ma este a lányok akcióba lendülnek, amivel nem várt lavinát indítanak el.
szept. 3
0:23
Figyelem – Lódarazsak a Badacsonyon (Alternatív Energia)
Többen jelezték Igazgatóságunk felé, hogy a Badacsonyon az Egry József-kilátó és a Ranolder-kereszt között, az Országos Kéktúra útvonala menti fákon több lódarázsfészek is található.
szept. 3
0:23
Az emberkereskedelem és a szexuális kizsákmányolás ellen harcol a Hazatalálsz színésze (Digital Hungary)
Nem sok szó esik a szexuális kizsákmányolás áldozatává vált nőkről Magyarországon, mégis, ha jobban utánanézünk, látható, hogy egy létező és egyre terjedő problémáról van szó, beleértve az emberkereskedelmet is, a veszélyeztetettek köre pedig igen széles. Hajmási Dávid színészként szembesült először a problémával, ma azonban már tevőlegesen is rész
szept. 3
0:27
Megszólalásig hasonlók, de mégsem egyformán rosszak: ezt teszik a betolakodók az őshonos kagylókkal (Alternatív Energia)
A külsőre és az életmódjukban is hasonló, betolakodó kagylófajok nem egyformán veszélyesek az őshonos kagylókra – állapította meg a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a Toruni Egyetem (Lengyelország) munkatársainak közös kutatása.

Keresés